A Feltámadottat hirdetem
ApCsel 2,36-41 - Tudja meg tehát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt, azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek!” Amikor ezeket hallották, szívükben megrendültek. Így szóltak Péterhez és a többi apostolhoz: „Mit tegyünk, férfiak, testvérek?” Péter azt felelte nekik: „Tartsatok bűnbánatot, és mindegyiktek keresztelkedjék meg Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára; akkor megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert az ígéret nektek szól, valamint a ti fiaitoknak, és mindazoknak, akik távol vannak [Iz 57,19], de akik közül mindenkit meghív magához a mi Urunk Istenünk.” Számos egyéb szóval is bátorította és buzdította őket: „Mentsétek meg magatokat ettől a gonosz nemzedéktől!” Azok tehát megfogadták szavát és megkeresztelkedtek; körülbelül háromezer lélek csatlakozott aznap hozzájuk.
Jn 20,11-18 - Mária pedig kinn állt a sírnál, és sírt. Amint sírdogált, lehajolt a sírboltba. Két angyalt látott fehér ruhában ülni, az egyiket fejtől, a másikat lábtól, ahol Jézus teste feküdt. Azok megkérdezték tőle: „Asszony, miért sírsz?” Ő azt felelte nekik: „Elvitték az én Uramat, és nem tudom hová tették!” Ahogy ezt kimondta, hátrafordult, és látta Jézust, hogy ott áll, de nem tudta, hogy Jézus az. Jézus megkérdezte tőle: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Ő pedig, azt gondolva, hogy a kertész az, ezt felelte neki: „Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem!” Ekkor Jézus megszólította őt: „Mária!” Erre ő megfordult, és héberül így szólt: „Rabbóní!”, ami azt jelenti: Mester. Jézus azonban így szólt: „Ne tarts fel engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elment, és hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat!”, és hogy ezeket mondta neki.
/:Nincs vége, elkezdődött! Itt járunk, az ünnep elmúltával. Vége van böjtünknek, az ünnepet is hátrahagyjuk, és minek kell most következnie? Visszatérek az előtte lévő napokhoz, ott folytatom, ahol akkor kizökkentem, vagy az elmúlt hónapokból próbálom tovább építeni magam? Fel kell tennem a kérdést: miért is böjtöltem, mire akartam elérni az ünnepben? Vágyam a boldogság, a boldogulásom volt. Amit úgy hiszek, hogy Jézus az, aki után akarok menni, aki Istenarcúságomnak példája, mestere, megteremtője, sőt, megszenvedője. Aki nem csak beszél róla, hogy milyen legyek és miért, hanem életének árán is elém vetíti a cselekvési programot, és a célt oda állítja, ahol a feltámadásának hírét bizonyítja. Lukács írja le Jézus szavait, hogy értsem: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, s így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek Jeruzsálemtől kezdve. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét.” [Lk 24,44-49a] Mind ez azért történik Jézussal, hogy higgyek, hogy megtérjek, és bűneim bocsánatot nyerhessenek! De nem önmagamért nem értem jött el Jézus megváltó szeretete! Hanem azért, hogy tanúja legyek, akire kiárassza Jézus Isten ígéretét, hogy hirdetőjévé legyek a jó hírnek! Nekem dolgom, hogy Isten szeretetét árasszam és ne csak boldog legyek, hanem boldogítóvá is legyek. Most boldog vagyok, nagyon, örömöm bizonyosságából van, mit az ünnep elhozott nekem, bennem, mert Istenért való minden szorgalmam százszorta érdemével jutalmaz! Mert nem azért tettem, kegyelmével tölt be, miről beszélni nem lehet, mert képtelenség, csak élményétől ragyogni lehet. A lelkem mosolyog, most jól vagyok, és érzem már, vagy sejtem, milyen lehet a boldogság ott, Vele. Mi nem lehet magányos boldogság, ha szorgalmam máshoz is eljuttatja a kegyelem ízét; különösen, ha azok ők, kikért izzó, felelős szeretetet gyújt bennem Atyám, kiben minden szeretet forrása, és kegyelme él! S hogy e boldogságot megéljem, türelmetlenség hajtana, de oly könnyű alázatom, mi csitít, mert jóleső ez a készület, mikor tudom, hogy teljességéért van még mit tennem, miközben heves, mézédes, selymes indulataimat Benne, Isten csodálatos szeretetében nemesíthetem áldozattá, mi kegyelmi ajándékai által sokkalta hasznosabbakká válnak, mintsem suta, töredékes, méltatlanságom elcsúfítaná, vagy bepiszkítaná azt. Hiszem, és így tudni vélem, hogy üdvösségem csak mások üdvözítése útján lehetséges, mire Jézus példája igazolás, akinek mind azt előbb meg kellett tennie, mit megtett, hogy azt követően eljusson dicsőségébe [Lk 24,17]! Köszönöm Isten a Te igazságodat, mit nekem legkisebbnek engedsz, hogy megismerjek, és így részeddé lehessek már itt a földön, ki méltatlan vagyok ily nagy szeretetedre, és kegyelmedre! Add, hogy utadat járva, a mindennapokban szolgálva téged kiengesztelni bírjalak bűneimért, hogy mikor eljön annak ideje, akkor elnyerhessem bocsánatodat! De addig töretlen hittel, hűséggel, állhatatosan legyek képes hirdetni végtelen jóságodat. Ámen:/
