Szeretni az áldozat vállalásában!
ApCsel 3,1-10 - Péter és János pedig felmentek a templomba a kilencórai imádság idején. Ekkor egy férfit vittek arra, aki születésétől fogva béna volt. Naponta odatették a templomnak az úgynevezett Ékes-kapujához, hogy a templomba jövőktől alamizsnát kérjen. Amikor Pétert és Jánost meglátta, amint a templomba készültek bemenni, könyörgött, hogy alamizsnát kapjon. Péter Jánossal együtt reátekintett, és azt mondta: „Nézz ránk!” Erre az rájuk nézett, remélve, hogy kap tőlük valamit. Péter azonban így szólt: „Ezüstöm, aranyam nincs, de amim van, azt neked adom: a Názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!” Azzal megfogta jobb kezénél, és fölemelte. Erre azonnal erő szállt a lábába és talpába, úgyhogy felugrott, állt és járt-kelt. Bement velük a templomba, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent. Az egész nép látta, hogy jár, és Istent magasztalja. Ráismertek, hogy ő az, aki alamizsnáért üldögélt a templom Ékes-kapujánál. Elteltek csodálkozással, és magukon kívül voltak amiatt, ami vele történt.
Lk 24,13-35 - Aznap ketten közülük egy Emmausz nevű helységbe mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádium távolságra volt, s beszélgettek egymással mindarról, ami történt. Miközben beszélgettek és tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De a szemüket akadályozta valami, hogy fel ne ismerjék. Megszólította őket: „Miről beszélgettek egymással útközben?” Ők szomorúan megálltak. Az egyik, akinek Kleofás volt a neve, azt felelte: „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?” Ő megkérdezte tőlük: „Micsoda?” Azt felelték: „A Názáreti Jézus esete, aki tettben és szóban hatalmas próféta volt Isten és az egész nép előtt. A főpapok és a főembereink azonban halálos ítéletre adták, és megfeszítették őt. Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt. Azonfelül ma már harmadik napja, hogy ezek történtek. De néhány közülünk való asszony is megzavart bennünket, akik hajnalban a sírnál voltak, s mivel nem találták a testét, visszajöttek azzal a hírrel, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt mondták, hogy él. Társaink közül néhányan a sírhoz mentek, és úgy találták, ahogy az asszonyok mondták, de őt magát nem látták.” Erre ő azt mondta nekik: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták mondtak! Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Krisztusnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” És kezdve Mózesen és valamennyi prófétán, mindent megmagyarázott nekik, ami az Írásokban róla szólt. Mikor odaértek a faluhoz, ahová mentek, úgy tett, mintha tovább akarna menni. De marasztalták: „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben van már a nap!” Bement hát, hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ült velük, fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte, és odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük, és felismerték, de ő eltűnt a szemük elől. Ők pedig így szóltak egymáshoz: „Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, és feltárta előttünk az Írásokat?” Még abban az órában útrakeltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket. Azok elmondták: „Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és azt, hogy hogyan ismerték fel őt a kenyértöréskor.
/:Nem akarok oktalan, együgyű lenni, Isten értésében, a feltámadás hitében! Pált oly sokat foglalkoztatja a feltámadás miértje. Így szól: „És ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.” [2Kor 5,15] Az élőknek szól a feltámadás üzenete, hogy életünk ne legyen értelmetlen, eltékozolt, és porba vesző! Kit Isten életre szán, azt az örök életre szánja, tehát mindannyiunknak szüksége van a megváltásra! De, mert bűnös vagyok, Krisztus halála értem szól, de felszabadításom a bún súlya alól még nem elég az örök életre, hiszen megigazulásom záloga Krisztus feltámadása! Isten letétbe helyezi üdvösségemet. Azt olvasom Jánosnál, hogy „nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak.” [Jn 3,17] Úgy értem, hogy üdvösségemre akkor juthatok el, ha életemmel kifejezem, hogy elfogadni vágyom, a felkínált lehetőséggel élni akarok. Nos, hogyan tudom ezt kifejezni? Hogyan tudok méltatlanul is a kegyelem részesévé lenni? Add e választ erre Jézus? Azt nem olvasom sehol, hogy a sportolás, a testedzés, a magam erejével erre alkalmassá válhatok. De máshol sem kereshetem, csak Istennél az üdvösséget, ahogy Péter kinyilatkoztatta: „Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.” [ApCsel 4,12]. Jézus Krisztus előttünk jár az üdvösség szerző útján, példáját követve kell nekem is üdvösségszerző életet élnem, mint általános papságának tagja kell hirdetnem az üdvösséget, a kegyelmet, mely mindenkire kiterjed, csak tudomása legyen róla mindenkinek. Az én szeretetemmel is azon kell munkálkodnom, hogy másokat vonzzak Isten üdvözítő közelségébe. Szolgálatom kell legyen, hogy kedvet csináljak, vágyat ébresszek, a kegyelem erejét sugározzam. Nekem ez az ami az üdvösségre vezet: Veletek juthatok oda! Boldog közösségre vágyom Isten közelében, akikkel örömöm boldogító lehet, mi tart mindörökké! Hiszem Pál szavait, mert életté vagyok képes váltani – talán – ha kegyelmét bírom: „A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál.” [Róm 10,10] Ennek részeként eltűröm, hogy földi, testi vágyaim soha nem teljesednek be, inkább szenvedek, „mert ha szenvedünk, az a ti vigasztalásotokra és üdvösségetekre szolgál” [2Kor 1,6]. Mert hiszem, hogy áldozattá váltott szenvedésemmel üdvösségedet szolgálhatom, és már is beteljesedését veszem magamra vágyaimnak! Komolyan veszem az intést: „ügyelj magadra és a tanításra. Légy állhatatos benne. Ha megteszed, magadat is, hallgatóidat is üdvösségre segíted” [1Tim 4,16], mi bíztatás nekem, és bátorít, hogy szeretetem Istenben legyen teljes, mi elemészti a test kívánságait is, hiszen milyen testi szerelem, méltatlan bók, szó, elmúló ölelés lehetne több Isten örökké mulandó kegyelménél! Felcserélem magam pillanatnyi örömét, a mi örömünkre. „A választottakért tehát mindent eltűrök, hogy az örök dicsőségben ők is elnyerjék az üdvösséget Krisztus Jézusban.” [2Tim 2,10] Ámen:/
