Ne én, hanem én általam Ő
ApCsel 9,1-20 - Eközben Saul, aki még mindig gyűlölettől lihegett és halállal fenyegette az Úr tanítványait, elment a főpaphoz, és levelet kért tőle a damaszkuszi zsinagógákhoz, hogy megkötözve Jeruzsálembe hozhassa azokat a férfiakat és nőket, akiket ott talál ennek a tannak a követői közül. De amint haladt az úton és Damaszkuszhoz közeledett, történt, hogy hirtelen fényesség ragyogta körül az égből. Leesett a földre, és szózatot hallott, amely azt mondta neki: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Erre remegve és ámulva megkérdezte: „Uram, mit akarsz, hogy tegyek?” Az Úr azt válaszolta neki: „Kelj föl és menj be a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.” A férfiak, akik kísérték, csodálkozva álltak. Hallották ugyan a hangot, de nem láttak senkit sem. Saul pedig fölkelt a földről, de amikor kinyitotta a szemét, semmit sem látott. Úgy vezették be kezénél fogva Damaszkuszba. Ott volt három napig, nem látott, nem evett, nem ivott semmit. Volt Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány, akihez az Úr látomásban így szólt: „Ananiás!” Ő pedig így felelt: „Itt vagyok, Uram!” Az Úr így folytatta: „Kelj föl, menj el az úgynevezett Egyenes utcába, keress fel Júdás házában egy Saul nevű tarzusi embert. Íme, épp imádkozik, és lát egy Ananiás nevű férfit, amint belép hozzá, és ráteszi a kezét, hogy látását visszanyerje.” Ananiás azonban azt felelte: „Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, hogy mennyi gonoszat tett szentjeiddel Jeruzsálemben. Itt meg felhatalmazása van a főpapoktól, hogy megkötözze mindazokat, akik segítségül hívják nevedet.” De az Úr azt mondta neki: „Csak menj, mert kiválasztott edényem ő nekem, hogy hordozza nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt. Én ugyanis megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.” Erre Ananiás elindult, bement a házba, rátette a kezét, és azt mondta: „Saul testvér, az Úr Jézus küldött engem, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, hogy láss és eltelj Szentlélekkel.” Erre azonnal halpikkely-szerű valami hullott le a szemeiről, és visszanyerte a szeme világát. Fölkelt és megkeresztelkedett, azután ételt vett magához és megerősödött. Néhány napig még együtt maradt a tanítványokkal, akik Damaszkuszban voltak. Azonnal hirdette a zsinagógákban Jézust, hogy ő az Isten Fia.
Zs 116 - ALLELUJA! Dicsérjétek az Urat minden népek, dicsérjétek őt minden nemzetek! Mert megerősíttetett mirajtunk az ő irgalma, és jósága örökre megmarad!
Jn 6,52-59 - Vitatkozni kezdtek erre a zsidók egymás közt, és ezt kérdezték: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” Jézus azt felelte nekik: „Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. Ez az a kenyér, amely az égből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak; aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog. Ezeket mondta Kafarnaumban, amikor a zsinagógában tanított.
/:Ez az Ananiás kelti fel most a figyelmemet! Félelem volt minden Krisztus követőben Saullal kapcsolatban, így benne is, nehogy annak a felbőszült embernek áldozatául essen. Mégis a látomás erejének engedelmeskedik. Vagyis, akkora hit nem volt benne, hogy áldozatot vállaljon önként Jézusért, Istenért, de akkora azért mégis volt, hogy a látomásnak higgyen. Az Úr nem vonja meg a feladatot tőle, azért mert kételkedik Benne! „Csak menj”! Az Úr számára most Saul a fontos, akinek megmutatkozni akar. Ananiás Saulnak a Szentlélek kegyelmét viszi el, a megtérés erejét. Szó szerint egy szempillantás alatti változás történik Saulban, aki Pállá lesz. „Azonnal hirdette a zsinagógákban Jézust, hogy ő az Isten Fia.” Azt a Jézust, aki már Kafarnaumban hirdette, hogy Ő az örök élet záloga!
Hányszor hallottam már ezt a tanítást Jézustól, már magától értetődőnek tartom, már nem döbbent meg. Azt mondom: ezt már ismerem. De valóban ismerem, vagy csak a szavak ismerősek? Életem minden pillanata, melyben Jézussal találkozhatok, arra van, hogy megtérésem részévé legyen. Minden egyes már ismerősnek tűnő tanításban benne él és éltetni akar a lélek, újra és újra új meghívást közvetít felém, csak közelebb kell hajolnom Hozzá, egyre közelebb, hogy egyre halkabban hangzó szavát megértsem.
Pál azt mondja a magát kínáló, nekem feláldozó Jézusról: hogy „vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az (Úr) testét, saját ítéletét eszi és issza” [1Kor 11,28-29]! A kenyér és bor átváltozásának csodáját kell megélni minden kenyértörésben! Amikor ennek élményét nem élem meg, áldozásom, nem válik áldozatom részévé! Elmarad a megtérésem egy pillanata. Olyan az akkor, mintha egy lépcsőn felfelé haladva megállnék, sőt visszalépnék. Ha nem vigyázok, akkor nem érek fel a lépcsőn időben. Ahhoz, hogy az örök életre jussak, nekem minden alkalmat meg kell ragadnom arra, hogy egyre mélyebben hatoljak Istenismeretembe, hiszen ez a megtérésem folyamata, hogy Isten ismeretemben elmélyülök, Istenülök, elhagyom emberi arcomat, emberi vonásaimat az isteni vonásokért cserében. Én, aki már életem elején részesültem a keresztség szentségében, én azt a fajta meghívást kaptam Istentől, hogy életem útján - egy egész élet áll rendelkezésemre – térjek meg! Vagyis egy életúton kell megélnem, megtapasztalnom, rádöbbennem arra, hogy mennyit kell szenvedni Krisztus nevéért! Egyikünk sem kerülheti el a szenvedés útját, ha üdvözülni akarunk! De szenvedéseink különfélék, melyeket azonban egymás számára megkönnyíthetünk, akár cirenei Simonként, akár Veronikaként, akár szamaritánusként, akár a legkisebbként, ki éppen inni ad a másikunknak! Egy a lényeg, bár mit teszünk, szeretetből tegyük.
Isten, örök Atya, köszönöm, hogy megnyitod szememet, hogy lássak; add, hogy érezni is tudjak; add, hogy nyitott szemmel járjak; add, hogy szeretetre készségem mindig tiszta és őszinte legyen, sosem magamért, hanem érted legyek rá képes, aki nap, mint nap szeretetre hívsz, hogy tetteimmel dicséretedre legyek, hirdessem végtelen jóságodat, Alleluja! Ámen :/
