Krisztus közösségében része lenni
ApCsel 9,31-42 - Az egyház ekkor egész Júdeában, Galileában és Szamariában békében élt és gyarapodott, az Úr félelmében járt, s telve volt a Szentlélek vigasztalásával. Történt egyszer, hogy Péter, amikor mindenkit fölkeresett, eljutott azokhoz a szentekhez is, akik Liddában laktak. Talált ott egy Éneász nevű embert, aki nyolc év óta ágyban feküdt, mert béna volt. Péter így szólt hozzá: „Éneász, Jézus Krisztus meggyógyít téged! Kelj föl, vesd be ágyadat!” Erre ő azonnal fölkelt. Lidda és Száron lakói mind látták őt, és megtértek az Úrhoz. Joppéban a tanítványok közt volt egy asszony, a neve Tabíta volt, ami azt jelenti: Dorkász. Teljesen a jócselekedeteknek és az alamizsnálkodásnak szentelte életét. Történt pedig azokban a napokban, hogy megbetegedett és meghalt. Miután megmosták, lefektették a felső teremben. Mivel Lidda közel van Joppéhoz, s a tanítványok meghallották, hogy Péter ott van, elküldtek hozzá két férfit, és kérték: „Ne késlekedj hozzánk jönni!” Péter erre útrakelt, és elment velük. Amikor megérkeztek, felvezették őt a felső terembe. Az özvegyek mind körülvették őt sírva, és a köntösöket és ruhákat mutogatták, amelyeket Dorkász készített nekik, amíg velük volt. Péter azonban mindnyájukat kiparancsolta, azután térdre borulva imádkozott, majd a holttesthez fordulva így szólt: „Tabíta, kelj föl!” Erre az kinyitotta a szemét, meglátta Pétert, és felült. Ő pedig odanyújtotta neki a kezét és felsegítette. Azután odahívta a szenteket és az özvegyeket, és megmutatta nekik őt, hogy él. Híre ment ennek egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban.
Jn 6,60-69 - Amikor ezt meghallották, a tanítványai közül sokan azt mondták: „Kemény beszéd ez! Ki hallgathatja ezt?” Jézus tudta magában, hogy tanítványai emiatt zúgolódnak, ezért azt mondta nekik: „Megbotránkoztat ez titeket? Hát ha majd látjátok az Emberfiát fölmenni oda, ahol azelőtt volt? A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Az igék, amelyeket én mondtam nektek, lélek és élet. De vannak közületek egyesek, akik nem hisznek.” Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és hogy ki fogja őt elárulni. Majd hozzátette: „Ezért mondtam nektek: Senki nem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.” Ettől fogva a tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és már nem jártak vele. Jézus azért így szólt a tizenkettőhöz: „Talán ti is el akartok menni?” Simon Péter azt felelte: „Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és megismertük, hogy te vagy az Isten Szentje.”
/:A közösség és az egyén kapcsolatáról tanítanak a mai olvasmányok. De, ha magamra vonatkoztatom, akkor úgy kell értenem, hogy engem, mint a közösség tagját vesz elő, szelídíteni akar, a közösség iránti bizalomra tanít, mely felelősség, kötelesség, és mely tudatos szeretetgyakorlás! Fel is teszem a kérdést, mennyiben vagyok bírálattal iránta szívemben, és mennyiben vagyok szeretettel befogadó iránta? Megbotránkozom miatta, vagy áldom érte Istent? Kell-e látnom hibáit, ha látnom engedtetik, azzal hogyan viseltetem? Természetesnek, sőt kegyelemnek tartom, ha láthatom hibáit, ahogy kell, hogy lássam a magam hibáit is, hiszen részem és én része vagyok! Azonban mint része, bírálatára csak annyiban vehetek részt, amennyiben magam felelőssége az! Hiszen, ha ennél tovább megyek, az már nem szeretet, és kétkedés Isten mindenhatóságában, kegyelmi működésben. Magamban, és általam is engednem kell a lélek működését, hogy ne megfojtsam a közösséget, hanem, hogy élet lehessen benne! Én a közösség testének vagyok a része, mely testben Krisztus lelke kell, hogy működjön. Hiszem, hogy az Atya vonzásában élek, mely e közösség élő sejtjévé fogad, melyhez alázatos szertettel kötődöm, ragaszkodom, és felelősséggel tartozom. Hova máshova mehetnék? Mikor e közösségben élem meg Krisztus közösségét – igaz ez a családra, az egyházi közösségre, a karitatív közösségre, és a munkaközösségre is, melyben munkálkodom, önmagam képességeit adom azokért, azoknak, kikhez Isten küldi általam az Ő kegyelmét! Folyamatosan kötelességem az, hogy Istennek élő közösségben bíráljam magamat, mi az amit magam felértékelésére teszek, és mi az, amivel Isten dicséretére, szolgálatára vagyok. Önző, önös érdekeimet – nem mások megítélése szerint – a bűneim, gyarlóságaim, a gonosz ellenében a jóra való cselekvésem szándékával, és Istennek engedelmeskedéssel kell megtörni. Csak így lehetek a szolgáló szeretet eszköze! Türtőztetni kell magam, hogy ne személyiségem érvényesüljön a közösségben, hanem általam Isten személyisége jusson érvényre! Azzal a lelkülettel, ahogy Péter volt képes kimondani, kifejezni, hogy úgy érzi, hiszi, hogy jó helyen van! „Az örök élet igéi nálad vannak.” Mi pedig, hitünkkel nálad akarunk lenni, és itt a mi szón van a hangsúly, hogy nem a másikra, nem a többiekre koncentrálok, hanem Krisztusra, hogy rajta keresztül legyek egy a közösséggel, és rajta keresztül szemléljem a közösség minden tagját, mert Krisztusban vagyunk egyek! Ezt megélni csodálatos öröm, mikor nem férkőzhet közénk az emberi gyöngeség, gonoszság, mely megosztó! Áldalak Isten, ki e közösséget megteremted Nekünk, és ki ebben a közösségben megtartani akarsz is Bennünket! Ámen:/
