„Beszélj, ne hallgass, hogy szólhassak általad”
ApCsel 18,9-18 - Az Úr pedig azt mondta éjjel látomásban Pálnak: „Ne félj, csak beszélj és ne hallgass, mert én veled vagyok. Senki sem fog hozzád nyúlni, hogy ártson neked, mert sok népem van nekem ebben a városban.” Ott maradt tehát egy évig és hat hónapig, s közben tanította nekik az Isten igéjét. Egyszer azonban, amikor Gallió volt Akhája prokonzula, a zsidók egy akarattal rátámadtak Pálra. Odavitték az ítélőszékhez, és azt mondták: „Ez törvényellenes istentiszteletre beszéli rá az embereket!” Mielőtt azonban Pál szóra nyitotta volna száját, Gallió így szólt a zsidókhoz: „Zsidó férfiak! Türelemmel lennék hozzátok annak rendje s módja szerint, ha csakugyan valami törvénytelenségről vagy nagyon gonosz bűntettről volna szó. De ha tanításról, nevekről és a ti törvényetekről folyik a vita, intézzétek el magatok. Ezekben én nem akarok bíró lenni.” S elűzte őket az ítélőszéktől. Erre mindnyájan megragadták Szosztenészt, a zsinagóga elöljáróját, és megverték az ítélőszék előtt, de Gallió ezzel sem törődött semmit. Pál pedig még jó ideig ott maradt, aztán búcsút vett a testvérektől. Miután Kenkreában megnyíratta a fejét - fogadalma volt ugyanis -, elhajózott Szíriába, és vele ment Priszcilla és Akvila is.
Jn 16,20-23a - Bizony, bizony mondom nektek, hogy ti sírtok majd, és jajgattok, a világ pedig örvendeni fog. Ti szomorkodtok majd, de szomorúságotok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; amikor azonban megszülte a gyermeket, már nem emlékszik a szorongatásra az öröm miatt, hogy ember született a világra. Most ti is szomorkodtok, de újra látlak majd titeket, a szívetek örülni fog, és örömötöket nem veszi el tőletek senki. S azon a napon már semmit sem kérdeztek tőlem. Bizony, bizony mondom nektek: Amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.
/:„Ne félj, csak beszélj és ne hallgass, mert én veled vagyok”! A szavakban hallgatás, mikor Isten van jelen a szavakban, s magam elnémulok. Istenben elveszni, méltatlan öröm! De mindörökre, az időben, a legmélyebben megélt jelen pillanat. Ahol rajtam kívül van minden, egyedül Isten, ki lefoglal. A legtökéletesebb kontempláció, a besűrűsödött élet, az életem aromája, ami életté válik, abban a híg maszlagban, melyet magamnak tudok, mikor egyedül vagyok, és magamat erőltetem rá a világra, kényszeredetten és üresen, csak mert az ösztönös élni akarás eluralkodik rajtam, aki nem én vagyok, mert én akkor vagyok magam, mikor Istenben vagyok! A pufferelt életélményemet ott használom fel, akkor, hogy létezésemet el ne mulasszam.
Mikor visszatalálok Istenhez, akkor értem meg: „de újra látlak majd titeket, a szívetek örülni fog, és örömötöket nem veszi el tőletek senki.” Üdvözülten élni, és üdvözíteni másokat, csak akkor bírhatok, ha Isten szeretetében vagyok, és Isten szeretete van bennem.
„Nekem a kérés nem szégyen …”! Uram, köszönöm, hogy időt adsz nekem, hogy Benned feloldódhassak, elmerülhessek! Hogy megadod nekem, ki méltatlan vagyok közelségedre, hogy megélhetem közelséged bátorítását, erejét, irgalmát és végtelen szeretetét. Hogy tudhatom, érezhetem - és élvezhetem -, hogy hol jó lennem! Ma reggel is, azért adok hálát ennek az új reggelnek, mely benned születik, hogy időt adsz arra, hogy időtlenné válhassak! Add, hogy e nap végére az én napom ajándékoddá lehessen, hogy megteremjem a mai nap gyümölcsét, a Te dicsőségedre, dicséretedre, szolgálatodra! Ámen:/
