Viszonylagosságom a viszonyom lényege!
2Pét 3,12-15a.17-18 - akik várjátok és epedve óhajtjátok Isten napjának eljövetelét, amikor az egek elégnek és szétfoszlanak, az elemek pedig a tűz hevétől elolvadnak? Mi azonban -- az ő ígérete szerint -- új eget és új földet várunk [Iz 65,17], ahol igazság lakik. Ha tehát, szeretteim, ezeket várjátok, azon legyetek, hogy szeplőtelenül és feddhetetlenül találjon titeket békességben. Tekintsétek a mi Urunk hosszútűrését rátok nézve üdvösségnek, amint a mi szeretett testvérünk, Pál is megírta azt nektek a neki adott bölcsesség szerint. Ti tehát, szeretteim, miután mindezt előre tudjátok, vigyázzatok, hogy az istentelenek tévelygése magával ne ragadjon titeket, és el ne veszítsétek saját szilárdságotokat. Sőt, inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk és üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Neki legyen dicsőség most és az örökkévalóság napján! Ámen.
Mk 12,13-17 - Később odaküldtek hozzá a farizeusok és Heródes-pártiak közül néhányat, hogy megfogják őt beszédében. Akik odajöttek, azt mondták neki: „Mester! Tudjuk, hogy igaz vagy, és nem nézed az emberek személyét, hanem az Isten útját igazságban tanítod. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk vagy ne fizessünk?” Ő azonban tisztában volt képmutatásukkal, ezért azt mondta nekik: „Miért kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lássam!” Azok hoztak egyet. Ekkor megkérdezte tőlük: „Kié ez a kép és a felirat?” Azt felelték neki: „A császáré.” Erre Jézus azt mondta nekik: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.” És csodálkoztak rajta.
/:Péter nagyon tömören fogalmaz, és ráirányítja a figyelmet, mint szerető figyelmünket Pál tanítására. Fókuszáljunk a lényegre, csak az legyen a fontos, mi a legfontosabb: amit várunk, amit óhajtunk, annak megfelelően éljünk, szeplőtelenül, és fedhetetlenül, békességben; nem engedve a csábításnak, szilárdak legyünk a hitben! Már bizonyos vagyok benne, hogy aki szeplőtelenül és fedhetetlenül él, az lehet magával békességben, vagy más szóval kiegyensúlyozott. De, nekem, aki már elvesztette ártatlanságát, engedve az istentelen tévelygéseknek - mi mozgásteremnek térben és időben korlátot szab, gátat emel, már csak egy mentségem marad: Isten irgalmassága, mely időtlen, és a tértől független! Az önvizsgálatom, bűnbánatom vezethet Isten irgalmassága által a kiengesztelődésre, hogy lenullázhatom magam. Újra kezdhetem, mit elrontottam, ahogy a házasságtörő asszony, miután Jézus megbocsátott neki, e szavakkal: „menj, de többet ne vétkezzél”! [Jn 8,11] Ez a szabadság, mit senki más a világon nem adhat meg számunkra. Igen van egy Isten, aki az Embernek mindenen túl is irgalmas! Hát mi jogom, hogy én megítéljem a felebarátomat, hát még szeretteimet. Szeretetre ítél Isten engem, mely ítéletet magamra veszem, boldogan.
Ebben a világban minden viszonylagos, de nem mindegy, hogy mit mihez viszonyítok! Magamat a világhoz, vagy az örök élethez, amire utat Jézus Krisztus mutat: „elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.” [Jn 14,3] Ami nem feltétel nélküli ígéret! A feltétele pedig: hogy megadjuk asz embernek, mi az emberé, az Istennek pedig, ami az Istené; nem kényszerből, nem a törvény betartásáért, hanem szeretetből. De ez is viszonylagos – sajnos – mert, ha egy értékrendjében zavarodott, összekuszált közegben élek, ott nehéz egyenesen járni, ott mindig sunnyogni kényszerül az ember, kompromisszumra: önmagával, a társadalommal és Istennel is. De, ha a szeretet szempontját tekintem, akkor ez másképpen értendő, és akkor már az istentelen tévelygés kitisztul előttem! Mert a bűn, ha bűnöm, akkor az én bűnöm, de, ha a szeretet gyümölcsét készülök teremni, nem vétkezhetek. Hogy van ez? Tartozom a parkolásért, de megúszom, nem fizetem meg, de tartozásom azért van, mert a pénzemet már előbb elszedték tőlem, akkor az én bűnöm, hogy bár megúsztam, de nem fizettem meg? Mégis, hogy nem az én bűnöm, de vállalhatok érte vezeklést, ahogy tette ezt Jézus mindannyiunk bűnéért! Mert felelősségem van a másik emberért, mások bűnéért. Ugyanakkor kerülhetek én is ilyen vétségbe, hogy talán észre sem veszem magam, mert nem is akarom talán észrevenni, nem tudok, vagy nem vagyok képes a másik fejével gondolkodni, mert olyan figyelmetlen – töredékes vagyok. Ezért is vállalhatok vezeklést, szeretetből, felajánlani magamat, magamból egy picinyke részt. Aszkézis. „Megadja nekünk azt az érzést, hogy mi magunk élünk, és nem más él helyettünk. Másrészt … nyitottság Isten felé, jóság és irgalmas szívűség.” (Anselm Grün) Látni és láttatni Istent; szentelj fel önmagad erre engem! Ámen:/
