Ajándékként vagyok, hogy ajándékká legyek
1Kir 17,7-16 - Napok múltával azonban kiszáradt a patak, mert nem volt eső az országban. Ezért az Úr szózatot intézett hozzá, ezekkel a szavakkal: „Kelj fel, s eredj a szidoniak Száreftájába, s tartózkodj ott: íme, meghagytam ott egy özvegyasszonynak, hogy tápláljon téged.” Felkelt és elment Száreftába. Amikor a város kapujához ért, meglátott egy özvegyasszonyt, aki fát szedegetett. Megszólította, s azt mondta neki: „Adj nekem egy kis vizet valami edényben, hadd igyam.” Amikor aztán az elment, hogy hozzon, ő így kiáltott utána: „Hozz nekem, kérlek, egy falat kenyeret is kezedben.” Az ezt felelte: „Az Úrnak, a te Istenednek életére mondom, hogy nincs semmiféle kenyerem, csak egy maroknyi lisztem a vékában s egy kis olajam a korsóban: éppen egy pár darabka fát szedek, hogy elkészítsem azt magamnak s fiamnak, hogy megegyük, s azután meghaljunk.” Azt mondta neki Illés: „Ne félj, csak eredj, s tégy, ahogy mondtad. Először azonban nekem készíts abból a lisztecskéből egy kis hamuban sült lepényt, s hozd ki azt nekem. Magadnak és fiadnak azután csinálj. Ezt üzeni ugyanis az Úr, Izrael Istene: „Nem ürül ki lisztes vékád, s nem apad el olajos korsód mindaddig, amíg esőt nem ad az Úr a föld színére.” Erre az elment, s Illés szava szerint cselekedett, és evett ő s az asszony s egész házanépe, s attól a naptól kezdve nem ürült ki a lisztes véka, s nem apadt el az olajos korsó - az Úr szava szerint, amelyet Illés által szólt.
Mt 5,13-16 - Ti vagytok a föld sója. De ha a só ízetlenné válik, mivel sózzák meg? Semmire sem jó többé, mint hogy kidobják és eltapossák az emberek. Ti vagytok a világ világossága. Nem lehet elrejteni a hegyre épült várost. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy aztán a véka alá tegyék, hanem a lámpatartóra, hogy világítson mindenkinek, aki a házban van. Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.
/:Csak ébredezek, mikor rádöbbenek, hogy Isten zörget az ajtómon, kelteget, ébresztget, hogy ezzel az új nappal ajándékozzon meg! Talán ott a hegyen is több napos lelkigyakorlatként tanította a népet Jézus. Elképzelem: hajnalodik. A Galileai tó keleti csücskében, szemben a heggyel, ahol a tömeg aludt, a napsütötte meleg, füves, de mégis sziklás talajon, már dereng a fényesség. Simogatón végig fut a csendes víz tükrén, megbotolva a halászbárkákon, míg elér a hegyig. Jézussal találkozik, ki szembe fordulva a fénnyel, Atyjával beszélget, egyeztetik az újabb ajándékot, és a tanítás értelmét, melyet Jézus próbál szavakba ölteni, hogy értésére adja a népnek. Majd felegyenesedik, feláll, végig sétál a tömegben, könnyed egyszerűséggel, áldón, békességét hintve a még alvókra, miközben nem szűnik dicsérni az Atyát, és Benne a tömeget, ki nem szűnik lesni tanítását, vágyakozva valamire, mit e világban nem talál meg. Eltölti Isten végtelen nyugalma Jézust, és mire visszaér arra a helyre, honnan előző este is tanította őket, ahol tanítványai már ébredeznek, mert észrevették, hogy Jézus már ébren van; egységben érzi önmagát Istennel, felkészült, hogy megszólítsa a népet, keltegetve szavaival. Addigra a nap tűzkorongja már belegurult a tóba, sistergőn melengeti már a vizet. ’Áldott vagy Isten, ki napodat kelted jókra és gonoszokra egyaránt! De ti, kik itt vagytok velem, és éhezitek az igazságot, Ti vagytok a föld sója, kik ízt adtok a világnak, melyet nem szabad, hogy elfelejtsetek. Küldetést bízok rátok. Ti vagytok a világ világossága, mint a hegyre épült város, ki a sötétben is irányt mutat. A fényessége nem önmagának van, és fényét nem irigyli másoktól, nem rejti el, kicsinyhitűségében gyáván, félszegen nem hunyorog, nem bizonytalanít el másokat. Látni kell mindenkinek, hogy életetek van, de ez az élet nem érdemetek, de cselekvő szándék, még akkor is mikor ti alszotok, hogy létezésetekkel másoknak is irányt mutasson az Atyátok dicsőítésére!’
Szerep volna ez? Nem, de annál inkább tudatos tanúságtétel, hogy ki szeret engem, téged is szeretni akar, általam, velem és engem bátorításodra akar használni. Azt mondja nekem: „Ne félj, csak cselekedj, s tégy, ahogy mondtad!” De szándékodban legyen az Isten akarata, minek engedelmeskedni vagy képes! Ne önmagadért cselekedj, hanem annak kedvéért, ki megajándékoz ezzel a nappal, ki eléd sietett, hogy felkeltsen erre az új napra. Hogy ajándéka által bírj ajándékká lenni. És meglátom, hogy nem ürül ki vékám, míg új erőt nem ad az Úr.
E hitemben tarts meg Istenem, és kegyelmedből legyen erőm, mely tisztaságomban, alázatomban, engedelmességemben megőriz szolgálatodra! Ámen:/
