Hitvallás az örök élet közösségéről
Zak 12,10-11 - És kiöntöm Dávid házára és Jeruzsálem lakóira az irgalom és az imádság lelkét; és ők majd rámtekintenek. Akit átdöftek, azt megsiratják majd ők oly sírással, mint az egyszülöttet, és keseregnek felette, mint ahogy keseregni szoktak az elsőszülött halálakor. Azon a napon oly nagy lesz a sírás Jeruzsálemben, mint Adadremmon sírása Megiddón mezején.
Gal 3,26-29 - Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a hit által Krisztus Jézusban. Hiszen mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusra, Krisztust öltöttétek magatokra: nincs többé zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabad, sem férfi, sem nő; mert mindnyájan egy vagytok Krisztus Jézusban. Ha pedig ti Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai, s az ígéret szerint való örökösök.
Lk 9,18-24 - Történt egyszer, hogy amikor egyedül imádkozott, és a tanítványok is vele voltak, megkérdezte őket: „Kinek tart engem a sokaság?” Ők ezt felelték: „Keresztelő Jánosnak, mások pedig Illésnek, mások pedig azt, hogy a korábbi próféták közül támadt fel valaki.” Azután megkérdezte tőlük: „Hát ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszolt: „Az Isten Krisztusának.” Ő pedig rájuk parancsolt és meghagyta, hogy ezt senkinek se mondják el: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell, hogy vessék a vének, a papi fejedelmek és az írástudók, meg kell, hogy öljék, és harmadnapra föl kell támadnia.” Azután mindenkihez szólt: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét minden nap, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti életét énértem, megmenti azt.
/:A Lukács Evangélium részlete beékelődik a mostanság soron lévő Máté, Hegyi beszéd evangéliumi részletek közé, melyek nem kissé fontos tanítások, de mintha a mai, mégis megkoronázná azokat.
Ha, ki követi Jézust, azok Krisztuséi - és mi közöttük vagyunk, akkor Ábrahám utódai is vagyunk, így, ha elfogadjuk, hogy Jézus Dávid házából született, akkor mi Dávid házához tartozók is vagyunk! Kik keresztényekként, Jézus Krisztus tanítása szerint hisszük Isten legfelsőbb voltát, és hatalmát, ki teremtője a mindenségnek, és szeretetével tartja mozgásban a mindenséget, melyben társának és örökösének teremtette az Embert. De, ha Jézus követői vagyunk, illetve vagyok, ki tanításából a magam életére akarok lefordítani, kibontani, és elfogadni iránymutatást, az akkor lehet eredményes, ha természetem késztetésével, ösztönével szembe állítom Jézus példáját, és késztetéseim ellenében Jézus példáját követem. Mert, ki kereszténynek vallja magát, annak legjobb képességei szerint Jézus példáját kell követnie, vagyis Jézushoz kell hasonlóvá lennie.
Ahogy Jézus önmaga akaratával szembe helyezte Isten akaratát, egyben a világ rosszul beidegződött reakcióival is szembe helyezkedett. De mert ragaszkodott Isten akaratához, Jézus a tradicionális szándékokkal került szembe, ami okozta szenvedését, és végül halálát. De ez csupán az egyén tragikuma! Azonban Jézus nem önmagáért vállalta szenvedését és viselte el nem véletlen halálát, hanem Istenért, és egyben, vagy pontosan Istenben, Isten népéért. Ezért, amikor Jézus azt mondja, hogy „ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét minden nap, és kövessen engem”, akkor – ha ezt a megszólítást magamra merem venni, hittel, és szeretettel, ahogy üdvözítő cselekményét is óhajtom magamnak – arra hív, hogy a mindennapokban Istennek való megfeleltetésemet kell vállalnom – önmagam ösztönös cselekvése ellenében – Istenért, és Istenben az Ő népéért véve magamra a felelősséget. Tehát nem én vagyok, aki vagyok, hanem már én vagyok a felkent, a meghívott, az örökös, aki értetek vagyok, nektek vagyok, Isten népével vagyok egy és közös, kik voltak, vannak és lenni akarnak szabad akaratukból e közösség részévé lenni! Ami abban is jelent közösséget, hogy Istenért – és egymásért is – szembefordulok önmagammal, és a világgal is! Lám, ez nem holmi evilági közösség, hanem transzcendens, misztikus közösség, mely közösség létezésének értelme a jelen létezés értékén túlmutat, és az öröklétben képes kibontakozni, azért képes cselekvővé válni ma, és mindennapjaiban – „vegye föl keresztjét minden nap”! Mindenekért lenni a törvényben, a szeretetben, a hitvallásban, a felelősségben, az örökségben egy, közös, és megbonthatatlanul egy. Hangulatomtól, vágyaimtól, e világi javaimtól függetlenül, a fölött és abban is egy, még a családi kötelékeimen túl is egy! Vagyis, minden emberi létezés felett álló közösségi viszony ez! Gondolataimmal, szavaimmal, és cselekedeteimmel is felelős vagyok ezért a viszonyért! Ha értem ezt, akkor világos lesz számomra, hogy ezt a felelősséget, egyedül csak az Isten által tudott, és Jézus által tanított, de a Szentlélek által kiárasztott szeretet által lehetek képes viselni, elviselni, elfogadni, magamra vállalni. Ez Krisztus általános papságának talentuma, és Egyházának titokzatos testének ereje!
Istenem, mikor e gondolatok tudatommá lesznek, és létezésemet új értékké formálja, hitvallást teszek melletted, és közösséged mellett, vállalva e közösséget keresztemként is. Akarlak Istenem, mindeneknek Istene, hogy jelen életem árán legyek életednek örököse, mely számomra is az örök életet jelenti, ahogy Te örök vagy, és országod is örök. Úgy akarok szeretni mindent és mindenkit, kivel közösségedre juthatok, hogy e szeretet örök életre szóljon. Áldj meg, szentelj fel, most és minden napomban e szeretet hűségére! Ebben a hitben fogom a mai szentmisében elmondani a hitvallásomat a hívek közösségében. Ámen
Úton vagyok, és mindannyian úton vagyunk, kutatva, választva, vállalva a teljesség és tökéletesség útját. Birtokoljuk az Isten türelmes és végtelen szeretetét, mely egymás iránti türelmes szeretetre bír, de hitünk az, mely kell, hogy lelkesítsen bennünket ezen az úton, hogy: igen elérhetjük, igen célba juthatunk. Amit emberi erőnkből már képtelenek vagyunk, azt Isten irgalmával pótolja ki, de hitünket sosem szabad elveszítenünk abban, hogy naponta önként vállalt keresztünk nem hiábavaló áldozat!
E közösségre vagyunk hivatva, mi „mindent visz”!:/
