El ne kerüljem utam!
Oz 8,4-7.11-13 - Királyokat választottak ők nélkülem; fejedelmeket választottak tudtomon kívül; ezüstjükből és aranyukból bálványokat csináltak, hogy elvesszenek. Odalesz a borjúd, Szamaria! Haragom felgerjed ellenük; még meddig nem tudnak megtisztulni? Hiszen az is Izraelből való, mesterember készítette, nem isten az, és bizony szilánkokká lesz Szamaria borja! Szelet vetnek ők, de majd vihart aratnak, s a búzaszál nem hány kalászt, a kalász nem ad lisztet, és ha ad is, idegenek eszik meg azt. Mert sok oltárt épített Efraim, hogy vétkezzék, bűnné lettek számára az oltárok. Ha még oly sok törvényemet írom is elő neki, ő csak idegeneknek tekinti őket. Szeretik a véresáldozatokat, húst áldoznak és esznek, de az Úr nem veszi ezt kegyesen; megemlékezik most gonoszságaikról, és megtorolja rajtuk bűneiket. Visszatérnek ők majd Egyiptomba!
Mt 9,32-38 - Amikor ezek elmentek, íme, odahoztak hozzá egy néma megszállottat. Kiűzte belőle a démont, és a néma megszólalt. A tömeg elcsodálkozott: „Soha nem történt még ilyen Izraelben!” A farizeusok pedig azt mondták: „Az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket.” Jézus bejárta az összes várost és falut. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden gyengeséget. Mikor a tömegeket látta, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek voltak és levertek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok [Ez 34,5]. Erre így szólt tanítványaihoz: „Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.”
/:Ha kimozdulnék kalickámból, észre kéne vennem, hogy mennyi dolgom lehetne a világban. Ahogy észrevette Teréz anya is, ami végül nem hagyott nyugtot Neki. És megszabadult a pótcselekvések örömétől. Érzem az indíttatást, de még nehéz a lábam. De idáig hallom azok hangját, akik fizikailag érzik a bajt magukon, hogy elsodorta mindenüket az ár. Nem hogy pótcselekvésekbe vesznek, hanem a semmibe veszett minden cselekvésük, az egész életük eredménye, és a legalapvetőbb is, hogy tető van fejük felett. Amit talán nehezen tudtak megőrizni már eddig is, de most már végképp, már az sem maradt, hogy azért küzdjenek. Lám, szelet vetettek és vihart aratnak. És itt van az aratás ideje, mikorra mennyi kalász, és mennyi megdolgozott idő válik érdemtelenné, hiszen elverte a vihar, megsemmisítette a fagy, elmosta az ár. Semmivé lett, haszontalanná. Talán az a munka is, melyet a vasárnapi imádság helyett végeztek, vagy amit a napi hálaadás helyett vétettek. Szelet vetettek ők, és most vihart aratnak! Hányan vagyunk így, hogy még többet, még többet dolgozni, hogy több legyen, hogy még erre is, meg arra is fussa, de vajon, megérjük azt, hogy munkánk eredményét élvezzük? Mibe vetem reményemet, mivé lehetek reményemben? De mivé kéne lenni reményemben? Eleve csak a magamét gyűjtöm, vagy van gondom a máséra is? Mit adok, vagy mindenből csak azt várom, hogy én kapjak? Csak a magamén munkálkodom, vagy mások megélhetésén munkálkodni sem vagyok rest? Azt nézem, hogy elmehessek szabadságomra, vagy az ár után megyek, hogy segítségére legyek annak, aki hiányát szenvedi az élet alapvető szükségleteinek? Jót tenni, jól tenni, Istennek szolgálva – nem magamnak! (És én csak írom e sorokat, mire észreveszem, hogy velem üzensz magamnak, hogy cselekvésre sarkalj. Áldalak, és magasztallak!)
Segíts Uram, hogy helyemre kerüljek, hogy ott legyek, ahol szükség vár engem, a Te dicsőségedre! Ámen:/
