Ha felismerem érintését, kegyelme meggyógyít!
Iz 6,1-8 - Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat, amint magas és kiemelkedő trónuson ült, és ruhájának uszálya betöltötte a templomot. Szeráfok álltak mellette; hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, és kettővel repültek. Az egyik így kiáltott a másiknak: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége!” Megrendültek a küszöbök alapjai a kiáltó hangjától, és a ház betelt füsttel. Ekkor így szóltam: „Jaj nekem, végem van! Mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom, mégis a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!” Erre odarepült hozzám az egyik szeráf; kezében parázs volt, melyet csípővassal vett el az oltárról. Hozzáérintette a számhoz, és így szólt: „Íme, ez megérintette ajkadat, és eltűnt a bűnöd, vétked bocsánatot nyert.” Majd hallottam az Úr hangját, amint mondotta: „Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?” Ekkor azt mondtam: „Íme, itt vagyok, engem küldj!”
Mt 10,24-33 - Nem nagyobb a tanítvány a mesterénél, sem a szolga uránál. Elég a tanítványnak, ha olyan lesz, mint a mestere, és a szolgának, mint az ura. De ha a ház urát Belzebulnak nevezték, mennyivel inkább a házanépét? Ne féljetek tehát tőlük! Mert semmi sincs elrejtve, ami le ne lepleződne, s nincs rejtett dolog, ami ki ne tudódna. Amit sötétben mondok nektek, mondjátok el világosban, és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkről. Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában. Két verebet ugye egy fillérért árulnak? És egy sem esik közülük a földre a ti Atyátok tudta nélkül. Nektek azonban még a hajszálaitok is mind meg vannak számlálva a fejeteken. Ne féljetek hát, hisz különbek vagytok ti sok verébnél. Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is meg fogom tagadni Atyám előtt, aki a mennyekben van.
/:Lehet-e szentül élni a bűn tengerében? Elég-e az, ha a világnál különbek, mások vagyunk? Sőt, van, hogy csak másnak tartjuk magunkat! Ki és mi minősít engem?
Úgy is feltehetem a kérdést, hogy hol az én igazságom? Ha vállalom, hogy valakinek a követségébe megyek, akkor abban hinnem kell, hiszen Őt fogom szolgálni. De a Szentírás kimondja, hogy nem lehet teljes szível két urat szolgálni. Fel kell ismernem magamban, ki az, akinek oda tudom adni magamat, kire szavazok. És az a leg őszintétlenebb dolog, a leg embertelenebb, ha nem döntök, ha langyos vagyok, egy kicsit ide, egy kicsit oda. A választásoknál ez az általános magatartás nagyon jól lemérhető, egyszer ide, egyszer oda szavazok, mert nincs meggyőződés, nincs elkötelezettség valami iránt. És bizony ez így van életünk minden területén, hogy engedünk a körülményeknek, sodortatunk inkább, mint, hogy életünket irányítanánk, vagy olyan erőknek engednénk irányítani, melyek bizonyosságot, perspektívát, távlatot jelentenek a sorsunknak, és ezekhez legyártjuk a magunk igazságát, elméletét, filozófiáját, a helyett, hogy egy több ezer éves receptet magunkra nézve elfogadnánk, állítva, hogy minden gyakorlati helyzetre az úgysem ad iránymutatást.
Amikor Izajás rádöbben arra, hogy eddig tévúton járt, akkor egy szeráf jön segítségére: segít megtisztítani az ajkát, a beszédét, a lelkét, vagyis feledni bűnét, hogy gondolatai, szavai, cselekedetei tiszták legyenek. Mire Izajás képes kimondani, hogy kész, elszánt az Úr szolgálatára: „Íme, itt vagyok, engem küldj!” És bár tudja, hogy „tisztátalan nép” között kell laknia, mégis felismeri már a „Seregek Urát” az igazat.
De, ami számára még nem volt, nekünk, Újszövetségi embereknek már itt áll segítségül, kézvezetőnkül Jézus Krisztus, aki bátorít, hogy ne féljünk az igazságtalanságtól, ne engedjünk a kétségeknek, mert minden világossá lesz előbb, vagy utóbb, mindenre fény derül! Nekem ragaszkodnom kell ahhoz a felismert igazsághoz, mely a test hatalmán túl is érvényes, megállja a helyét, kiállja az idők próbáját. Ráadásul, a ragaszkodás, a szavazatom, melyet képes vagyok napról-napra, percről-percre megújítani, biztonságot jelenthet, mert az Úr, az örök, a változatlan, és szavát garantáló Egy Isten az, aki garantálja, amire maga Jézus ad garanciát: „Ne féljetek”, „aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van”!
De, hát, mit nevezek én életnek? Erre kell magamnak választ adni! A jelenben élek, vagy a jelenemet élem az öröklétemnek? Ha az öröklétemre szavazok, akkor a hitem nem az önmagam gyengeségeire, töredékességére, mulandóságára - arra a bizonytalanságra szól, amelyben nem tudom, hogy mi lesz a következő pillanatban velem. Hanem arra a bizonyosságra vonatkozik, amelyet Isten biztosít számomra, és lehet, hogy ezért a pillanatot képes vagyok feláldozni, mert kegyelméből képes vagyok megragadni a jövőmet! Mekkora lehetőség, távlat: a bizonytalanból a bizonyosba!
Ha ez az én hitem, van okom a kétségre, a kicsinyhitűségemre? Bizony nem!
Köszönöm Istenem, hogy ilyen világossá teszed látásomat, és megnyitod ajkamat, segíts, hogy e látásomat megtartsam, megőrizzem, nem engedve, hogy a világ elhomályosítsa! Ámen:/
