Ha só, akkor eszköz Isten kezében!
1Tim 5,3-10 - Az özvegyasszonyokat, ha igazán özvegyek, tiszteld. Ha pedig valamelyik özvegyasszonynak fiai vagy unokái vannak, tanulják meg elsősorban a maguk házát vezetni és szüleik szolgálatára lenni, mert ez kedves dolog Isten előtt. Az az özvegy pedig, aki igazán özvegy és elhagyatott, bízzék Istenben, s tartson ki éjjel-nappal az imádságban és a könyörgésben, mert az, aki érzéki, élő halott. Ezt parancsold hát nekik, hogy feddhetetlenek legyenek. Aki pedig övéinek, főképpen házanépének gondját nem viseli, megtagadta a hitet, s rosszabb a hitetlennél. Az özvegyek sorába csak olyant kell választani, aki legalább hatvan éves, aki csak egyetlen férfi felesége volt, s akinek jótetteiről tanúskodnak; aki gyermeket nevelt, vendégszerető volt, a szentek lábát mosta, és segített a nyomorúságban sínylődőkön; aki minden jócselekedetet gyakorolt.
Mt,5,13-16 - Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!
/:Bennem az a kérdés feszül: de, hogy lehetek ízes sóvá? Hogyan válhatok világító mécsessé? Hogyan válhat közösségünk a hegyen épült várossá?
Míg e kérdéseket megfogalmazom, arra jövök rá, hogy kérdéseim abból erednek, és azért születhetnek meg, mert oly fanyar, ízetlen világnak látom világomat; mert oly sötétséget érzek körülöttem; és az a város, amelynek tudnia kell, hogy a hegyre épült, hogy ott tündököljön, és hirdesse Isten végtelen szeretetét, dicsőségét, hatalmát, és végtelen irgalmát, az önmaga sem érzi ennek a hitnek, és tudásnak, hogy birtokában van, mely oly hatalom, melyet hirdetnie kötelessége, tanúságot téve – nem önmagáról, hanem Istenről, akié e hatalom!
Hogyan lehet ízt adni a világnak? Nekünk, kikre a tanítást bízták, hogy ki ne vessenek, el ne tapossanak, mondván: hasztalanok ezek! Ha a világ ilyennek ítélne meg, azt jelenti, hogy hűtlenekké lettünk Istenhez – mert azt jelenti, hogy nem vállaljuk fel a konfrontációt a világgal, Istenért -, aki királyi papságnak, szent nemzetnek akart teremteni bennünket.
Ratzinger bíboros így tanít: „az embernek önmagát kell kitalálnia. Azonban nem úgy, hogy az embernek a semmiből, terv nélkül kellene az életbe lépnie.
Lényegi példaképünk ugyanis van. … Meggyőződésünk, hogy ez a tájékozódási pont Krisztus. Egyfelől Ő adja meg számunkra a nagyjelentőségű és mindannyiunk számára közös alapgondolatot, másrészt olyan személyes kapcsolatba lép velünk, hogy Vele és a hívők közösségével felismerhetjük sajátosságunkat – és így az eredetiség és a közösség kibékül egymással.” Felismerhetjük sajátosságunkat valóban? Nekem magamnak kell a magam válaszát erre megadnom, ami válasz a tanúságtétel, ami vagy hiteles, vagy nem. Ha nem, akkor újra kell gondolni, ha van hozzá elég hitem! És itt nem arról van szó, hogy meg kell térítenem bárkit is, hanem arról, hogy tanúságot kell tennem az Istenről, aki bennem él, ki keresztségemben lefoglalt, és kire a bérmálás szentségében magam kértem megerősítő kegyelmét, ami által életté kell lennem!
Ehhez az kell legelőször, hogy elhiggyem magamról, hogy a világban élek, de nem a világnak; ne a világhoz mérjem magam, hanem Istenhez; ne a világnak akarjak megfelelni, hanem Istenkapcsolatomat éljem a világban! Életté lenni, létező erővé, mely erő a szeretet ereje. Amit közösségünkben közösségünk erejévé kell tudnunk transzponálni, és közösségként felfokozni, egybe olvasztani, életté váltani.
Programjaim mennyire a világ programjai, és mennyire Krisztus közösségének a programjai?
Istenem, tudom, hogy képességeinknek nem vagyunk híján, hisz Te teremtő akaratoddal megteremted azokat a feltételeket, melyek képessé tesznek bennünket arra, hogy éltető erőddé lehessünk. Add, hogy mint a kovász, képesek legyünk magunkat adni a Te szándékodhoz, hogy a nyár végére bizonyosságot tudjunk tenni arról, hogy nem vagyunk ízetlenek, hogy általad világító fáklyákká vagyunk képesek lenni, és elhisszük magunkról, hogy a hegyen épült város lakói vagyunk, mely méltóságodban tart meg bennünket, hogy téged legyünk képesek dicsőíteni – megdicsőíteni e hitünkben! Ámen:/
