A magasság és mélység találkozzon bennem
Eszt 4,17 - 17Mardokeus elment és aszerint járt el, amint Eszter meghagyta neki.
Az Úrhoz, Izrael Istenéhez könyörgött, ezekkel a szavakkal: l”Uram, Királyunk, te Egyetlen! Siess segítségemre, mert magam vagyok és rajtad kívül nincs segítségem, s életemet kockáztatom. mTudom már a bölcsőtől, családom ölétől, hogy te, Uram, kiválasztottad Izraelt minden nép közül és atyáinkat is őseik közül, hogy örökrészed legyenek örök időkre, és amit ígértél, azt mind megadtad. nDe vétkeztünk ellened, azért ellenségeink kezébe adtál minket, mert az ő isteneiket imádtuk. Igazságos vagy, Uram! zÁbrahám Istene! Ó Istenem, te erősebb vagy mindenkinél, hallgasd meg a kétségbeesettek szavát, szabadíts ki minket a gonoszok kezéből! Szabadíts meg a félelemtől!”
Jn 4,19-24 - Az asszony ekkor így szólt: „Uram, látom, hogy próféta vagy. A mi atyáink ezen a hegyen imádták Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van a hely, ahol őt imádni kell.” Jézus azt felelte neki: „Hidd el nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogjátok imádni az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól van. De eljön az óra, és már itt is van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban fogják imádni az Atyát, mert az Atya ilyen imádókat keres magának. Az Isten lélek, és akik őt imádják, lélekben és igazságban kell őt imádniuk.”
Én kit imádok? Akit ismerek, vagy akit nem? Aki helyhez kötött, vagy aki lélek, és így bennem lakozik?
/:Csak addig vagyok keresztény, míg a templomban vagyok, vagy azért megyek a templomba, hogy Istent dicsérjem, ünnepeljem, Benne közösségre találjak? Hol az Isten a számomra, bennem, vagy kívülem? Keresem vele a közösséget, az egységet? Ki az én Istenem, aki Krisztus Istene, vagy valaki, akit magamnak kisajátítottam?
„A magasból építkező lelkiség rendszerint a lelki élet kezdetét jellemzi. Eljön azonban mindenkinél az idő, amikor a magasságból építkező és a mélyből forrásozó lelkiséget összhangba kell hozni egymással, hogy a lélek eleven maradhasson. Különben belső megosztottság lesz úrrá az emberen, amibe belebetegszik. Mindenkinek komolyan kell vennie saját valóságát, és összhangba kell hoznia az eszményekkel, mert csak így következhet be változás.” (Anselm Grün)
Nem vágyom a magam istenségére. Nekem Krisztusnak az Istene kell, akiért képes volt odaadni emberségét, akiért képes volt ellenszegülni a világgal. Akit csodálhatok, és szerethetek, és megengedi! Sőt, aki bizonyítja számomra minden pillanatban, hogy szeret, és annak ellenére is, hogy méltatlan vagyok a szeretetére. És nekem még ezt is megbocsátja, elnézi. Sőt, Ő az, aki elém siet, hogy kiengesztelődjön velem, akit elutasítottam, akit semmibe vettem, annak ellenére, hogy magáénak ismer, halandóként örökül kínálja nekem az örök életet, ami egyedül az Ő hatalmában van, és, ami fölött egyedül Ő rendelkezik! Nem tudok olyan Istenben hinni, aki csak a templomban található meg, én Őt hiszem, aki bennem akar élni, és azokban, akiket e földi, testiségemben töredékesen is, de szeretni enged, hogy ebben a képességemben ráérezzek arra a szeretetre, amelyre alkalmatlan vagyok e testben, de alkalmassá lehetek az Ő örökségében. És erről azért van bizonyosságom, mert megtapasztaltam, hogy nélküle nem lehetnék e töredékes anyagba zártan sem, még ideig óráig sem. Aki képes lehetek arra, hogy hálát adjak azért, hogy érzelmekkel, ésszel, testemben és lelkemben megélhetem a szeretetben létet, és a szeret élményének beteljesületlenségét, ami vágyat kelt bennem arra, hogy egyszer beteljesülhessen bennem, hogy annak hiánya egyszer elfogyjon belőlem. Ma még csak hiszem, és remélem, hogy képes lehetek a szeretet tökéletességére. De azt is tudom már, hogy magam erejéből képtelen vagyok, de Krisztussal közösségben, a Szentlélek erejével képes lehetek rá.
Mélyből forrásozok feléd
Belém fojtott fanyar indulat
pásztázza homlokom, mi feszít.
Mit olvasok, elevenembe hasít.
Kérődzik, visszhangzik,
majd eltaszít homályos világomtól.
Belépek előszobádba, engeded,
én vágyódva, boldogan megyek.
Felismerem azt az alakot,
kit már fényében,
tövisében láttam valahol,
jajgatott, és fohászkodott.
Én vagyok, látod,
kiért fájtál oly nagyon.
Istenem, Uram! Tudom, hogy a Te szereteted az, ami engem lefoglal, nem hagy nyugtot nekem, hogy magamban ellegyek. És én ennek örülni tudok, és már nem is akarok magamban ellenni, sőt, arra vágyom, hogy életem Benned semmisüljön meg. Csak az akarok lenni, aki Te akarsz lenni általam! Fogadd el vágyamat, szándékomat, alázatomat; vagy, ha még nem az, tedd azzá, hogy engedjelek életté lenni magamban, általam is! Ámen :/
