Aki magad keresel fel, és viseled gondomat
Ez 34,1-11 - Akkor az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: „Emberfia, jövendölj Izrael pásztorairól; jövendölj, és ezt mondd a pásztoroknak: Így szól az Úr Isten: Jaj Izrael pásztorainak, akik önmagukat legeltették! Vajon a pásztoroknak nem a nyájat kell-e legeltetniük? A tejet megettétek, a gyapjúval ruházkodtatok és a hízott állatot leöltétek, de nyájamat nem legeltettétek. A gyengét nem erősítettétek és a beteget nem gyógyítottátok; a sebesültet nem kötöztétek be, az eltévedtet nem hoztátok vissza és az elveszettet nem kerestétek; hanem keménységgel és erőszakkal uralkodtatok rajtuk. Juhaim pedig elszéledtek, mert nem volt pásztoruk; prédájává lettek a mező minden vadjának és elszéledtek. Ott bolyongtak juhaim minden hegyen és minden magas dombon; a föld egész színén elszéledtek juhaim, és nem volt senki sem, aki velük törődött volna, nem volt, mondom, aki velük törődött volna. Ezért, pásztorok, halljátok az Úr igéjét! Életemre mondom, én, az Úr Isten: Mivel nyájaim prédává lettek és juhaim a mező minden vadjának eledelévé, mert nem volt pásztoruk - pásztoraim ugyanis nem törődtek nyájammal -, mert a pásztorok önmagukat legeltették, de nyájaimat nem legeltették, azért, pásztorok, halljátok az Úr igéjét! Így szól az Úr Isten: Íme, én magam fordulok a pásztorok ellen; kezükből követelem nyájamat és végzek velük, hogy ne legeltessék tovább a nyájat, és a pásztorok ne legeltessék többé önmagukat. Kiszabadítom nyájamat szájukból, és az nem lesz többé eledelük. Mert így szól az Úr Isten: Íme, én magam keresem fel juhaimat és viselem gondjukat.
Mt 20,1-16a - Mert hasonló a mennyek országa a házigazdához, aki korán reggel kiment munkásokat fogadni a szőlőjébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. Amikor a harmadik óra körül is kiment, látott másokat is ott ácsorogni tétlenül a piactéren. Azt mondta nekik: ”Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami igazságos, megadom majd nektek.” Azok elmentek. Azután a hatodik és a kilencedik óra körül ismét kiment és ugyanígy tett. Mikor a tizenegyedik óra körül kiment és megint talált ott ácsorgókat, azt mondta nekik: ”Miért álltok itt egész nap tétlenül?” Azt felelték neki: „Mert senki sem fogadott fel minket.” Erre azt mondta nekik: ”Menjetek el ti is a szőlőbe.” Amikor beesteledett, a szőlő ura így szólt intézőjéhez:”Hívd a munkásokat, és add ki nekik a bérüket, kezdve az utolsóktól az elsőkig.” Jöttek azok, akik tizenegy óra körül kezdtek, és kaptak egy-egy dénárt. Mikor az elsők sorra kerültek, azt gondolták, hogy többet fognak kapni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor megkapták, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: ”Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és egyformán kezelted őket velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.” Ő azonban így válaszolt az egyiküknek: ”Barátom! Nem vagyok veled igazságtalan. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Fogd, ami a tiéd, és menj! Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Vagy nem szabad azt tennem az enyémmel, amit akarok? Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok?” Így lesznek az utolsókból elsők és az elsőkből utolsók.
/:Valóban, Krisztus Egyháza olyan, amilyennek Isten látni akarja?
Először is tisztázni érdemes, hogy mindannyian, kik a keresztségben részesültünk érezzük-e, hogy közös munkára, cselekvésre van meghívásunk? Az után azzal kell szembesíteni magamat, magunkat, hogy e meghívásnak magam, eleget teszek-e, vagy úgy vagyok vele, hogy had férjen hozzá más is, nekem elég a magam baja? Mert, ha ezt nem sikerül magamban egyértelműsíteni, akkor már azt nem is érdemes megkérdezni magamtól, hogy tisztában vagyok-e azzal, hogy milyen fizetséget ígér Isten.
Az a kérdés egyáltalán foglalkoztat, hogy munkámmal mennyire vagyok felelős „munkatársaimért”, illetve, hogy a munkavégzésem mennyire nem önérdek, önérvényesítés, és, hogy nem csupán arról van szó, hogy eladom munkaerőmet?
Pál, ad egy másfajta megvilágítást is e kérdésnek: „A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt. Egyikük sem mondta vagyonát sajátjának, mindenük közös volt.” [ApCsel 4,32]. „Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel” [1Kor 12,13].
„Éljetek hát Krisztus evangéliumához méltóan. …, azt hallhatom rólatok, hogy egy szívvel, egy lélekkel munkálkodtok az evangéliumi hitért” [Fil 1,27].
Hát bizony, én úgy gondolom, hogy, ha valamit vethetnek szemünkre, akkor az az, hogy bizony egyáltalán nem él bennünk ez az evangéliumi lelkület. Talán sokszor annyira nem, hogy még a barátság halvány jelét sem engedjük kialakulni. A közösségünktől óvjuk szuverenitásunkat, személyiségünket, nem nyitunk felé, nehogy belénk avatkozzon, hasson ránk Krisztus közösségének ereje, élménye. Vagyis önmagunk vagyunk gátjai annak, hogy szívben és lélekben lehessünk egyekké. Még pontosabban kifejezve: gátjai vagyunk annak, hogy Krisztus közössége élő, erős, a kegyelem megszállottjává lehessen! Mert jobban ragaszkodunk evilági életközösségeinkhez, mint a krisztusi életközösséghez. Mert talán nem hisszük eléggé, hogy ez ideiglenes, míg az örökre szóló közösség lehet! Így egymást vonjuk meg az öröklét élményének ízétől, esélyétől, lehetőségétől. Pedig talán, sokunk, ha megízlelné, megértené, hogy milyen esélyt kínál fel számunkra Isten, Jézus Krisztusban.
Elmélkedésem elején még úgy gondoltam, hogy ez csupán moralizálás, de így a végére már úgy tartom, hogy nem, ez annál sokkalta mélyebb és súlyosabb felelősség, melyet Isten személyesen rám, és mindannyiunkra egyenként oszt ki! Nekem, most már még erősebben élő élményem, hogy felelősségem az, hogy szeressem és felelősséget vállaljak azért az Isten által kiválasztottért, akivel Isten hoz össze, közösségében személyes kapcsolatot épít ki, akar kiépíteni általam, hogy szívbéli, és lelki közösséggé legyünk, az egy és örök életre, mindenkorra, mely közösség Jézus Krisztusban jön létre közöttünk, nem e világi hasznára, de nem zárja ki azt, hogy e közösség által gondoskodjon Isten arról is, mit mindennapi szükségletünknek tart.
Te megáldod ezt a közösséget bennem, Istenem. Add, hogy én magam, és mi mindannyian szentként tiszteljük, szeressük, és szolgáljuk e közösséget Benned! Ámen:/
