A lélek, ki a legtöbb titkot rejti
1Kor 2,10b-16 - Nekünk azonban kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent kikutat, még az Isten mélységeit is. Mert ki ismeri az emberek közül az ember benső dolgait, ha nem az ember lelke, amely benne van? Éppúgy Isten benső dolgait sem ismeri senki, csak Isten Lelke. Mi azonban nem a világ lelkét kaptuk, hanem azt a Lelket, amely Istentől van, hogy megismerjük, amit Isten nekünk ajándékozott. Ezt hirdetjük is, de nem az emberi bölcsesség által, hanem a Lélek által tanított szavakkal, lelkiekhez lelkieket mérve. Az érzéki ember azonban nem fogja fel, ami az Isten Lelkéé, mert oktalanság az számára, és nem tudja megérteni, hiszen lelki módon kell azt megítélni. A lelki ember pedig mindent megítél, őt azonban senki sem ítéli meg. Mert ki ismeri az Úr gondolatait, hogy oktathatná őt? [Iz 40,13] Bennünk pedig Krisztus gondolatai vannak.
Lk 4,31-37 - Azután lement Kafarnaumba, Galilea városába, és ott tanította őket szombaton. Csodálkoztak a tanításán, mert a beszéde hatalommal teljes volt. Volt a zsinagógában egy ember, akiben tisztátalan gonosz szellem lakott. Ez hangosan felkiáltott: „Hagyj békén! Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.” Jézus azonban megparancsolta neki: „Némulj el, és menj ki belőle!” Az ördög pedig középre dobta az embert, kiment belőle, és semmit sem ártott neki. Mindenkit félelem szállt meg, és egymás között így beszélgettek: „Milyen beszéd ez? Hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok kimennek?” És a híre elterjedt a környék minden helyén.
/:Ma, valahogy még nagyobb a reggel csendje, mint máskor. Szent Pál szavai keresztbe – át járnak rajtam, nyugtalanítanak. A Lélek mélységeit kutatom, hogy abban megleljem Isten mélységeit. Ismerhetem, bírhatom lelkem mélységeit, vagy oly nagy titkokat rejt minek felfedezésére egy élet is kevés? Nem nyugszom meg benne, akarom felfedezni, mint talán a barlangkutató a barlang azon mélységeit is, hova nem akarja az beengedni. A különbség annyi talán, hogy lelkem mélységit nem a Lélek zárja el előlem, hanem magam rekesztem ki onnan magamat. Nekem kell értelmemmel felérni a titkot, mit a lelkem rejteget! Lelkivé lenni, hogy „lelki módon” legyek képes megítélni a titkot! Mit Krisztus gondolataiban vannak elrejtve. Számomra, és azok számára, akiket Isten lefoglalt magának.
Mernem kell felkiáltani nekem is, a gonosztól szenvedve, hogy Krisztus csodája végbemenjen bennem is! De a megtisztulás vágyával kell kiáltani, átengedni magamat a csodának, Krisztusnak, aki arra vár, hogy görcseimből oldódjak, és hozzám férjen, megmenthessen az ördög fojtogatásától. Végérvényesen, és egészen kell vágynom az Isten szabadító kegyelmét, nem csak éppen abban, amiben én most éppen szeretném. A teljes életemet egészen kell bírnom szabadságra szeretni, mert az ördög is úgy van ezzel, hogy vagy egészen, vagy sehogy sem. És ez, egyedül az én döntésemen múlik, hogy lelki emberré akarok válni, vagy testi ember szintjén akarok megrekedni. Talán kegyetlenségnek tartom, pedig kegyessége az Istennek, hogy ezen az életen túl, az örök életre akar szeretni engem, amiért csodákra is hajlandó, vagyis beveti minden erejét!
Hiszen „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.” [1Kor 2,9]
Uram, Istenem. Döntésemet meghoztam már régen, de a Te kegyelmed szükséges hozzá, hogy döntésemhez hűséges tudjak maradni minden képtelenségem ellenére is. Mert szeretlek, és azzal a szeretettel vágylak szeretni, amilyen szeretettel szeretsz Te engem. Te nem engedsz magadhoz kétséget! A Te teljességeddel pótold ki hiányosságomat, hogy a lélek ereje veszessen el teljességedre! Ámen:/
