Semmi sincs értelmetlenül
1Kor 3,18-23 - Senki se ámítsa önmagát. Aki közületek bölcsnek véli magát ezen a világon, legyen oktalanná, hogy bölcs lehessen. Mert e világ bölcsessége oktalanság Isten előtt. Írva van ugyanis: „Megfogja a bölcseket ravaszságukban” [Jób 5,13]. Továbbá: „Az Úr tudja a bölcsek gondolatairól, hogy hiábavalók” [Zsolt 94,11]. Senki se dicsekedjék tehát emberekkel. Mert minden a tietek, akár Pál, akár Apolló, akár Kéfás, akár a világ, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár a jövendők: minden a tietek, ti pedig Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené.
Lk 5,1-11 - Történt pedig, hogy a tömeg áradt hozzá Isten igéjét hallgatni, míg ő a Genezáret tava mellett állt. Látott a tó szélén két hajót állni; a halászok kiszálltak, és mosták a hálóikat. Akkor beszállt az egyik hajóba, amely Simoné volt, és megkérte őt, hogy vigye egy kissé beljebb a parttól. Ott leült, és a hajóból tanította a tömeget. Amikor befejezte beszédét, ezt mondta Simonnak: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat halat fogni!” Simon ezt felelte neki: „Mester! Egész éjszaka fáradoztunk, és semmit sem fogtunk. A te szavadra azonban kivetem a hálót.” És miután ezt megtette, a halaknak oly bő sokaságát fogták ki, hogy szakadozott a hálójuk. Intettek tehát a társaiknak a másik hajóban, hogy jöjjenek a segítségükre. Azok odamentek és megtöltötték mind a két hajót, úgyhogy csaknem elmerültek. Ennek láttára Simon Péter Jézus lábaihoz borult és így szólt: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” Mert a nagy halfogás miatt, amelyben részük volt, félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak, hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simon társai voltak. Jézus pedig így szólt Simonhoz: „Ne félj! Ezentúl már emberek halásza leszel.” Erre kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték őt.
/:Semmim sincs, míg csak bölcsességem az enyém! Szent Bernát egy csodálatos gondolata jut itt az eszembe, amikor arról értekezik, hogy miért tartozom Istennek szeretettel. Úgy gondolkodik erről, hogy Isten kétszer teremtett meg: „Első munkájában magamat adta nekem, a másodikban önmagát; s amikor önmagát adta, engem is visszaadott magamnak. Azért tehát, hogy adott és visszaadott, magamért tartozom neki magammal, éspedig kétszeresen. De mit adjak Istennek őérette? Mert ha ezerszer odaadnám is magamat viszonzásul, mi vagyok én az Istenhez képest?” Tehát, mit viszonozni képtelen vagyok, így minden az enyém. De, hogy a mindenség agyon ne nyomjon teherként, el kell, hogy fogadjam, hogy Krisztusé vagyok, aki pedig Istené. Istenben való egységünk, közösségünk, már megnyugtat, és megengedi, hogy nagylelkűen igyekezzek szeretni mindenkit, ha másképpen nem, hát legalább felebarátomként. Ami tudomásul veszi bűnösségünket, mert a szeretet mindent elfogad, és megtűr. Még a magam bűnösségét is, keresztény ember józanul ezért nem választhatja az önkeze általi halált, sem az eutanáziát. Az eutanázia valami olyasmi, mint az önkielégítés, megszabadítom magamat és a másikat is attól a szenvedéstől, ami nélkül nincsen szeretet, ami nélkül nem érhetem utol az üdvösségemet. Minekünk, Krisztus mellett halászokká kell lennünk, megmentőkké, de semmiképpen sem ítélkezőkké. Minden szenvedésnek van értelme, még akkor is, ha nem ismerem fel, vagy meg. Ha nem ismerem fel a szenvedés okát, az is csak azért van, amiért Mózes sem láthatta meg az Urat, és nem mehetett be az Ígéret földjére. De, mert a bűnösség távol tart Istentől, azért még Isten nem tagad meg! Csak a bűnt utasítja el, mi bennem van, és ami a tisztánlátásomat megrontja. De azért kell szenvedni, hogy a szenvedéssel kiesdekeljem Istennél irgalmamat. Nekem nincs módom, sem jogom, hogy Isten helyett könyörületességet gyakoroljak, így magamat sincs jogom megfosztani attól a kíntól, mit a szenvedés látványa kelt bennem. De kötelességem, hogy ilyen módon részt vállaljak a szenvedésből, mit felajánlással áldozattá válthatok, mi az áldozatban válik szeretetté!
Amikor tehát a szenvedés lesz az enyém, mit nem kívánhatok magamnak, de mégis elviselni vagyok kénytelen, akkor válok a szeretet apostolává, követévé. Itt fedezhetem fel igazán, hogy viselem azt a sorsot, mit Jézus vállalt magára énérettem is, hogy megváltson. Ez az áldozat lesz az, amire az Eucharisztia megünneplésében – minden szentmisében, minden alkalommal igent mondok. A megváltásomért, a másik megváltásáért adott szenvedést elfogadom, sőt részt vállalok belőle! Ezt jelenti Jézus szava: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” [Jn 15,13] Szeretet nélkül nincs élet, szenvedés nélkül viszont nincs szeretet!
Istenem szeretlek, a szenvedések árán is szeretni akarlak, magamat áldozatként elfogadva, Érted, a Szeretetért, amivel szerethetlek, és ami által beléd szerethetem szeretteimet is! Add meg, mikor ezt kívánod meg tőlem, hogy gondolkodás nélkül tudjam adni magamat, ha kell apránként, nem egyszerre, lassan elégő áldozatként is képes legyek az áldozatra, úgy, ahogy Te kéred tőlem! Tudva, hogy bűnös vagyok, és bűneim miatt is várod tőlem a szenvedésben való kitartást. Ámen:/