Hogy az áldozat ne váljon hiábavalóvá
1Kor 5,1-8 - Az a hír járja felőletek, hogy paráznaság van köztetek, és pedig olyan paráznaság, amilyen még a pogányok közt sincs, hogy tudniillik valaki az apjának feleségével él. És ti még fel vagytok fuvalkodva, ahelyett, hogy inkább szomorkodnátok, és eltávolítanátok magatok közül azt, aki ezt a dolgot tette. Én, aki ugyan test szerint távol, de lélek szerint jelen vagyok, már ítéletet mondtam mint jelenlevő arról, aki így tett. A mi Urunk Jézus nevében fonódjék egybe a ti lelketek és az enyém, és a mi Urunk Jézus hatalmával adjuk át az ilyet a sátánnak, testének vesztére, hogy a lélek üdvözüljön az Úr napján. Dicsekvéstek nem helyes. Nem tudjátok, hogy egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti? El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, hisz valójában kovásztalanok vagytok! Mert húsvéti bárányunkat, Krisztust feláldozták. Üljünk tehát ünnepet, de ne a régi kovásszal, sem a rosszaság és a gonoszság kovászával, hanem az egyeneslelkűség és az igazság kovásztalanságával.
Lk 6,6-11 - Történt azután egy másik szombaton, hogy bement a zsinagógába és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb keze elszáradt. Az írástudók és a farizeusok pedig lesték, vajon gyógyít-e szombaton, hogy találjanak valamit, amivel vádolhatják. Ő azonban ismerte gondolataikat, és így szólt az elszáradt kezű emberhez: „Kelj föl és állj a középre!” Az fölkelt és odaállt. Azután Jézus ezt mondta nekik: „Kérdezlek titeket, szabad-e szombaton jót cselekedni vagy rosszat tenni, életet menteni vagy elveszíteni?” Majd körülnézett mindnyájukon, és így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az megtette, és meggyógyult a keze. Azok erre esztelen haragra gerjedve arról kezdtek tanácskozni egymás közt, hogy mit cselekedjenek Jézussal.
/:Érzéketlenség, értetlenség mások jócselekedete iránt. Sőt merevségem miatt fel sem engedem magamban tételezni, hogy jót tenni szándékozik a másik. Bizony, mennyire képesek vagyunk a magunk értékítéletébe belegyepesedni. Ellenben elnézzük magunknak, sőt megindokoljuk, okokat - igazolásokat gyártunk elvilágiasodott erkölcseinkhez, melyek tudjuk, hogy Isten igazságával ellentétesek.
Milyen világosan akar Pál beszélni: mikor azt mondja, hogy testében eltávolodva él a világban, de lelkében van jelen benne, amellyel eleve megítéli az erkölcstelenséget. Magam jól tudom, milyen nehéz a világban, de nem a világ szerint élni, úgy, hogy arra is bátor lehessek, hogy elítéljem a bűnös cselekedetet, kilökve magamból, hogy meg ne fertőzzön, hogy nehogy erjedni kezdjen bennem, családomban, szeretteim körében a gonosz cselekedet, felmentve a gonoszságot. Sőt, mikor már magam is megégettem korábban magam. Ez a közösségünk gyengítője, hogy elkezdjük magunkat felmenteni, és engedjük ez által, hogy felhíguljon az igazság!
De pontosan Pál az, aki tisztában van a bűnösség terhével, és akinek pontosan ezek a szavai lesznek így hitelesekké. Mert ezen szavaival önmagát is megítéli, aki így elhatárolódik korábbi énjétől is, nem csak mások bűnétől! Hiszen arról beszél, hogy van mód a megújulásra, a kitörésre a helytelen életből, ha Krisztus Jézusban feladjuk magunkat. Álnokságunkat, és álságosságunkat feladni, eltávolítani magamtól az egyeneslelkűség, és az igazság ismerete által, amire Jézus tanít. Szeretettel tenni! Mert a szeretet tehet képessé arra, megkülönböztessem a jót és a rosszat. A szeretet érzékenység, hogy érzékem lehessen az érték és az értéktelen között különbséget tenni.
De ez, az a szeretet, ami az Isten iránt ébred bennem, nem engedve magamban bármilyen pótcselekvést; és éltetője az Isten önmaga, aki előbb szeretett engem – amit felismerni bírok az Ő kegyelme által.
Istenem, segíts, hogy ítéletemben legelőször is magamat ítéljem meg, hogy a magam létén keresztül kezdjem meg a változást, a világból elváltozást, hogy a világot Te megszentelni bírjad, általam is, hogy ki ne maradjak a Te megszentelő kegyelmed áradatából. Hiszem Uram, hogy általad csak jobb lehet a világ, és benne az én és szeretteim sorsa. Segíts, hogy életem ezt hirdetni bírja, téged megdicsőítve! Ámen:/
