Ha nincs aki megbocsát, elveszek; de mert Van, reménykedem!
Kiv 32,7-11.13-14 - Így szólt ekkor az Úr Mózeshez: „Menj le hamar, mert vétkezett néped, amelyet kihoztál Egyiptom földjéről! Hamar letértek arról az útról, amelyet mutattál nekik: öntött borjút készítettek maguknak, imádták azt, áldozatokat mutattak be neki, és azt mondták: „Ezek a te isteneid, Izrael, akik kihoztak téged Egyiptom földjéről!” Aztán így szólt az Úr Mózeshez: „Látom már, hogy keménynyakú nép ez! Hagyj engem, hadd izzék fel haragom ellenük, hogy eltöröljem őket, és téged tegyelek nagy nemzetté!” Mózes erre így kezdte kérlelni az Urat, az ő Istenét: „Miért gerjedne fel, Uram, haragod néped ellen, amelyet kihoztál Egyiptom földjéről, nagy erővel és hatalmas kézzel? Emlékezzél meg Ábrahámról, Izsákról és Izraelről, a te szolgáidról, akiknek megesküdtél önmagadra: „Megsokasítom utódaitokat, mint az ég csillagait, és ezt az egész földet, amelyről szóltam, utódaitoknak adom, s birtokolni fogjátok azt örökké!” Megengesztelődött erre az Úr, és nem tette meg azt a rosszat, amelyet népe ellen mondott.
1Tim 1,12-17 - Hálát adok annak, aki erőt adott nekem, Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, hogy megbízhatónak ítélt, és erre a szolgálatra rendelt engem, aki azelőtt káromló, üldöző és gyalázkodó voltam, de irgalmat találtam, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. Sőt, valósággal elárasztott a mi Urunk kegyelme, a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel együtt. Igaz beszéd ez, s teljes hitelt érdemlő: azért jött el Krisztus Jézus erre a világra, hogy üdvözítse a bűnösöket. Ezek között az első én vagyok. De éppen azért találtam irgalmasságot, hogy Krisztus Jézus rajtam, az elsőn mutassa meg egész hosszantűrését, okulásul azoknak, akik hinni fognak benne az örök életre. Tisztesség és dicsőség érte az örökkévalóság halhatatlan, láthatatlan Királyának, az egy Istennek, mindörökkön örökké! Ámen!
Lk 15,1-32 - Vámosok és bűnösök is mentek hozzá, hogy hallgassák. A farizeusok és az írástudók azonban méltatlankodtak: „Ez bűnösökkel áll szóba és velük eszik.” Akkor ezt a példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egyet elveszít közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e az elveszett után, amíg meg nem találja? Amikor megtalálja, örömében vállára veszi, hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat!” Mondom nektek: éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben is egy megtérő bűnös miatt, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre. Vagy ha egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e lámpát, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? Ha pedig megtalálta, összehívja barátnőit és szomszédait, hogy elmondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam a drachmát, amelyet elvesztettem!” Mondom nektek: hasonló öröm lesz Isten angyalai közt egy megtérő bűnös miatt.” Azután így szólt: „Egy embernek volt két fia. A fiatalabb azt mondta apjának: „Apám! Add ki nekem az örökség rám eső részét!” Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabb fiú összeszedte mindenét, elment egy távoli országba, és ott léha élettel eltékozolta vagyonát. Miután mindent elpazarolt, nagy éhínség támadt azon a vidéken, és nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához, aki kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a disznókat. Szeretett volna jóllakni a disznók eledelével, de abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt, és azt mondta: „Apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én meg itt éhen halok. Fölkelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened! Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be engem!” Föl is kerekedett, és elment apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. A fiú így szólt hozzá: „Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened; már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz.” Az apa azonban ezt mondta szolgáinak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! Azután hozzátok elő a hízlalt borjút, vágjátok le, együnk és vigadjunk, mert ez a fiam meghalt, és föltámadt, elveszett, és megtaláltatott.” Aztán elkezdtek vigadozni. Az időseb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazatérőben a házhoz közeledett, meghallotta a zeneszót és táncot. Odahívott egyet a szolgák közül, és megkérdezte, hogy mi történt. Az így válaszolt neki: „Megjött az öcséd, és apád levágta a hízlalt borjút, mivel egészségben kapta őt vissza.” Erre az megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött, és kérlelte. Ő azonban ezt mondta apjának: „Lásd, hány esztendeje szolgálok neked, soha meg nem szegtem parancsodat, mégsem adtál nekem soha egy kecskét sem, hogy mulathassak barátaimmal. De amikor megjött ez a te fiad, aki a vagyonodat parázna nőkre költötte, levágattad neki a hízlalt borjút.” Ő azonban azt mondta neki: „Fiam! te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd. De vigadozni és örvendezni kellett, mert ez az öcséd meghalt, és föltámadt, elveszett, és megtaláltatott.”
/:Mi másról szólhatna ez a vasárnap, mint az engesztelődésre kész Istenről, mi hálára kötelez. Mert egyetlen bűnös, ki felismeri, hogy Isten irgalma nélkül elveszett, és elvész az egész emberiség, Isten megkegyelmez egész népének! Micsoda jóság, méltóság, szeretet az Isten, aki erre képes. Bár hatalma lenne rá, hogy mindent, könyörtelenül eltöröljön, és a szenvedésben véget érjen. De lám, hatalma nem fullad ki abban, hogy hatalmában megfürödjön, önmaga szeretetében tetszelegjen. Szent Bernát mondja a szeretetről: „ahol az önérdek szerepel, ott a lélek csak magával törődik”. Isten nem ilyen lélek, Ő a szeretet legteljesebb és legmagasztosabb értékét mutatja példának, amiről Jézus beszél: nem vagytok többé szolgák, barátaimnak mondalak titeket (Jn 15,15). Mert nem, hogy haragjában elveszítene bennünket – amin sem lehetne csodálkoznunk – még barátainak fogad, megváltásunkra vállalkozik! Hogy az Ember képes lehessen kimondani, „irgalmat találtam”! E felismerésemben rádöbbenhessek, hogy „elárasztott a mi Urunk kegyelme, a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel együtt”. Mert, mind ez azért van megírva, hogy ráébresszen engem is arra, hogy ez nem természetes, élet velejárója, hogy bűneimből megszabadít az Isten, hanem kegyelem, érdemtelenül érdemessé lettem a hitben a reményre! Ami nem más, mint a határtalan szeretet kiáradása rám, hogy én is e szeretetben legyek képes élni, semmit fel nem róni másoknak, megbocsátásban esélyt adni minden nap a megújulásra, az újra kezdésre. Ahogy nekem is megadja Isten, ha hálát tudok magamban felébreszteni az Ő végtelen jósága iránt. Mert az Istenfiú már megszületett a világba, és azért több, mint történelmi alak, hogy visszaszerezze, mi elveszett, hogy „üdvözítse a bűnösöket”! Engem is, ahogy Pált, mert nem vagyok jobb Saulnál, de hiszem, hogy Isten kegyelme által Pál-lá lehetek! A kegyelem az, ami megengedi bennem a reményt, e remény növeli hitemet a szeretet megélésére.
Uram, Istenem, Jézus Krisztus szavára kérlek, engem, fogadj el megtérő bűnösként! Nem magamtól kérem, hanem Jézus bátorítását véve magamra: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle.” [Jn 15,16]. Fogadj vissza hajlékodba, és részesíts megváltó kegyelmedben, hogy egykor szeretteimmel üdvösségedben részesülhessek. Maradandó gyümölcsöt teremni sem vagyok képes a Te kegyelmed nélkül, de vágyom rá, hogy gyümölcsöző legyek, hogy kedvedet leld bennem. Ámen:/
