Miért élek még?
Jób 3,1-3.11-17.20-23 - Ezután megnyitotta Jób a száját, elátkozta születése napját és mondta: „Vesszen a nap, amelyen születtem, az éj, amelyen mondták: „Fiú fogantatott.” Miért nem haltam meg a méhben? Miért nem pusztultam el mindjárt, amikor kijöttem a méhből? Térd engem miért fogadott, miért tápláltak emlők? Így most csendben aludnék, békességben szenderegnék együtt királyokkal, országok tanácsosaival, akik pusztaságot építettek maguknak, vagy fejedelmekkel, akik aranyban bővelkedtek, akik ezüsttel töltötték meg házaikat. Vagy mint az elásott idétlen gyermek, nem lennék többé, mint a magzat, amely nem látott napvilágot. Ott felhagynak a gonoszok a tombolással, és pihennek az erőben megfogyottak; Mire való világosság a nyomorultnak és élet a keseredett léleknek? Azoknak, akik várják a halált, de nem jő, és ásva keresik, jobban mint a kincset; akik örülnének mérték nélkül, ha a sírt végre megtalálnák? Mire való az élet a férfinak, akinek útja el van rejtve, akit Isten homályba burkolt?
Lk 9,51-56 - Történt pedig, hogy amikor közeledtek felvételének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt, akik el is indultak, és a szamaritánusok egyik helységébe érkeztek, hogy szállást készítsenek neki. Azok azonban nem fogadták be, mert Jeruzsálembe szándékozott menni. Ennek láttára tanítványai, Jakab és János ezt mondták: „Uram! Akarod-e, hogy kérjük, szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket?” De ő hozzájuk fordulva megfeddte őket, és elmentek egy másik faluba.
/:Istenem jóságát nem vonom kétségbe! Áldom, dicsőítem, és magasztalom, nem tágítok ettől. Igaz a holnap fölötti aggódásom álmomból felébreszt, és Jóbhoz hasonló csüggedés próbál erőt venni rajtam, mikor már szinte begyakorlott automatizmussal kezdek Istent dicsőítő imámba. És nem hagy panaszkodni, megbénítja kétségeimet, vagy inkább elragadja tőlem, hogy reményét vegyem magamra: Tied vagyok Istenem, megengedem, hogy tegyél velem akaratod szerint. Hogy az legyek e világ színpadán, akinek Te akarod, hogy legyek! Csak ne legyek szemedben szamaritánus, akire ráhagyod sorsát, és inkább elkerülsz.
Mert ez a mai reggel is Isten akarata szerint lett részemmé, amit ha nem akart volna, akkor már nem elmélkedhetnék itt, erről. Az, már az én dolgom, hogy ezért dicsőítem őt, mint aki valami olyan ajándékot kap, mire nem méltó, vagy, bosszankodok rajta, hogy, de miért kell, még ez is nekem? Minek élek még? És talán azét, mert nincs valójában ellenemre, hogy szeretteim társaságát még élvezhetem, kényszer nélkül jön számra felelet: köszönöm, hogy megajándékozol, hogy adsz még rá lehetőséget, hogy örvendezhessek Bennük, és hálát adjak értük, miközben látom gondjaikat és kínlódásukat is, de hiszek, és ezért imádkozom értük! És ez a hit, minden gond ellenére szeretettel, és örömmel fűszerezi meg a napomat. Akarom szeretni Őket! De másképpen nem tudom, képtelen vagyok rá, hogy kifejezzem, hát dicsőítem Istent, és értük hálát adok Neki. Így válik értelmessé, és gyümölcsözővé, élettelivé a napom. Amin magam is csodálkozom. Nem hittem volna, nem számítottam rá, hogy örömömet lelhetem e napban, és mégis!
Oda tudom adni gyötrődésemet, és cserébe valami érthetetlen boldogság tölt el. Mind ez azért, mert van Istenem, akinek elhiszem, hogy szeretetéből vagyok.
Nincs magányom, nincs megoldatlan, meg nem oldható sorsom, még akkor sem, ha sorstalanságom a sorsom, mert sorstalanságom is Isten akaratából az! Mi az Ő akaratából van nekem, nem lehet ellenemre. Ez a gyáva ember hite? Nem hiszem, ez a teremtett ember hite, aki elhiszi magáról, hogy egy csodálatos rendben létezik, mely rendet Valaki, mégpedig a mindent szeretetben magában egyesítő Isten tart fenn, és amit alázattal elfogadok, mint sem vitatkoznék Vele.
Igen, Istenem, hiszek Benned, még hitetlenségemben is, hogy el ne vesszek, és hogy szeretetedet egy pillanatra se kérdőjelezzem meg, mely akkor is éltet, mikor én már az életemben nem hiszek. Reményed és szereteted éltessen, míg életemmel szolgálatodra lehetek! Ámen:/
