A lélek képességei azok, melyek közösségre hívnak bennünket!
Ef 2,12-22 - Akkoriban Krisztus nélkül éltetek, idegenek voltatok Izrael közösségétől, kívül álltatok az ígéret szövetségein, remény nélkül és Isten nélkül éltetek ezen a világon. Most azonban Jézus Krisztusban ti, akik egykor távol voltatok, közel jutottatok Krisztus vére által. Mert ő a mi békességünk, aki a két népet eggyé tette, és a közöttük lévő válaszfalat, az ellenségeskedést lebontotta saját testében. A tételes parancsokból álló törvényt megszüntette, hogy mint békeszerző, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában, és mindkettőt egy testben engesztelje ki Istennel a keresztfa által, megölve az ellenségeskedést saját magában. Eljött, hogy békét hirdessen nektek, akik távollévők voltatok, s békét a közel lévőknek [Iz 57,19]; mert általa van mindkettőnknek szabad utunk egy Lélekben az Atyához. Így tehát most már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten házanépe, az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus. Benne illeszkedik egybe az egész építmény, és az Úr szent templomává növekszik. Ti is benne épültök egybe Isten lakóhelyévé a Lélekben.
Lk 12,35-38 - Legyen a csípőtök felövezve, a lámpásotok pedig meggyújtva. Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukat várják, mikor visszatér a menyegzőről, hogy mihelyt jön és zörget, azonnal ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket az úr ébren talál, amikor megérkezik. Bizony, mondom nektek: felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, aztán megy, és kiszolgálja őket. S ha a második őrváltáskor vagy a harmadik őrváltáskor jön, és így találja őket, boldogok azok a szolgák.
/:A lélek képességei azok, melyek közösségre hívnak bennünket! E közösségben egymásra építkezhetünk, ha megengedjük a magunk számára, és elfogadjuk az alapkő megtartó erejét. Méltósággal kell tudni viselni másnak terhét, és megengedni neki, hogy átvegye terhemet! Számítás, képmutatás nélkül, csak szeretetből, vissza nem riadva a szenvedéstől sem, amiben – mindegyikünkében osztozik a szegletkő, maga Jézus Krisztus!
„Legyen a csípőtök felövezve, a lámpásotok pedig meggyújtva”? Mindig készen kell lennem arra, hogy rám terheljenek, ezért is kell lelkemet művelni, edzeni, felkészíteni arra, hogy legyen mit átadjak, átengedjek.
Bizony, rejtőzködőn élünk, egymás előtt szégyellve gyengeségeinket, vagyis nem elfogadva magunk gyengeségeit sem. Hamisak vagyunk, és ez bizalmatlanná tesz másokat. Hiszen, hogy merje rám bízni terhét az, akit bizalmatlannak tart. De, ugye, ehhez az is kell, hogy meglássa bennem a hívő, Krisztusnak elkötelezett keresztényt, akiben nincs rafináltság, és visszaélésre készség a szeretettel. Nyílt szívvel, őszintén szeretni? Hogy szeretetre lobbantson? És mind ez Krisztusra vonatkozzon? Sajnos abban a környezetben, mely oly mértékben bűnnel szennyezett, nehéz felismerni az igazat, úgy, hogy ne keltsen gyanút. A „keresztény jellem … ezernyi más módon ki van téve a világ félreértésének”, vallja meg boldog Newman. De nekünk, keresztényeknek mégis bátran, tudva a félreérthetőségünket, mégis egyértelműsítve azt, kell szembe szállni vele, vállalva a csalódás lehetőségét, de azért, hogy az egy igaznak támasza legyünk. Bizony, ez hősiességet, és kísértést, olykor sérüléseket is jelent, de ezzel együtt kell tudnunk élni, a szeretet győzelmének reményében, mely szeretet semmiképpen se legyen a magunk szeretete! Mi csak tanúi lehetünk a szeretetnek, és lenni is kell, egymás számára, hogy valóban Isten szent templomává épüljön Egyháza! Nekem, a keresztényekre úgy kell tekintenem, mint akik egy közös mű alakítására vagyunk rendelve, nem idegenek, de a szentek polgártársai, verejtékkel, és dallal, mosollyal és könnyel, de mindenkor a szent szeretet felelősségével!
Istenem add, hogy gyengeségemben legyen erőm, és Krisztus közösségében mindenkör közösségre találjak, mely közösség üdvözít, és mely közösségben üdvösséget teremteni lehetek képes! Ámen:/
