„Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk”!
Tit 3,1-7 - Figyelmeztesd őket, hogy a fejedelmeknek és a hatóságoknak vessék alá magukat, hogy engedelmeskedjenek, legyenek minden jótettre készek, senkit se szidalmazzanak, ne veszekedjenek. Legyenek szerények, tanúsítsanak minden ember iránt mindig szelídséget. Hiszen valamikor mi magunk is oktalanok, hűtlenek és tévelygők voltunk, sokféle vágynak és gyönyörnek szolgáltunk, gonoszságban és irigységben tengődtünk, gyűlöletesek és gyűlölködők voltunk. Mikor azonban Üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete megjelent, megmentett minket, nem a mi igaz cselekedeteinkért, amelyeket véghezvittünk, hanem az ő irgalmassága által, a Szentlélek újjáteremtő és megújító fürdője által, akit bőségesen kiárasztott ránk Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy kegyelme révén megigazulva, reménybeli örököseivé legyünk az örök életnek.
Lk 17,11-19 - Történt pedig, hogy miközben Jeruzsálem felé tartott, átment Szamarián és Galileán. Amikor beért az egyik faluba, szembejött vele tíz leprás férfi. Távolabb megálltak, és hangosan kiáltoztak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Amikor meglátta őket, azt mondta: „Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak!” [Lev 13,49]. Történt pedig, hogy amíg mentek, megtisztultak. Az egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, hangosan magasztalta Istent, és lábai előtt arcra borulva hálát adott neki; s ez szamariai volt. Jézus megkérdezte tőle: „Nem tízen tisztultak meg? A többi kilenc hol van? Nem volt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?” Aztán így szólt hozzá: „Kelj föl és menj; a hited meggyógyított téged.”
/:„Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk”! [ApCsel 17,28] Akik élete rejtve van Krisztussal Istenben! (Kol 3,3) De el ne felejtsük, hogy nem mindig volt ez így, és nem lenne most sem így, ha irgalmas szeretete nem mentett volna meg!
Izgalmas, és lebilincselő, elragadó, és végtelen tiszteletet követelő, sőt hitet gerjesztő, ahogy Isten megjelenik az életemben, és jelenvalóságáról tanúságot tesz! Nem fogok itt beszélni arról, hogy mivel győz meg engem, de csodálatot ébreszt megmutatkozásával, hogy higgyem a megigazulást, ami reménységet ébreszt az örök élet, mint örökségem iránt, ha erről az utamról nem térek le!
Boldog Newman írja a megigazulásról szóló elmélkedésében, hogy Krisztus feltámadása után, mikor testében eltávozik e világból, pontosan azért teszi ezt, hogy mi, kik úgy, mint Szent Mária Magdolna, illetni, közelébe férkőzni akarunk, mi mind, egyformán, egyöntetűen, egyenlő módon forrhassunk eggyé vele. Hogy Isten, aki „mindenhol oly valóságosan és osztatlanul van jelen, mintha máshol sehol sem lenne”, mindegyikünket megigazulttá tehessen. Aki testében eltávozott közülünk, lélekben közénk szállt, hogy betöltsön, eltöltsön, és kik ragaszkodunk Istenhez, kiknek szellem létének alapja valóságosan Isten kifejezhetetlen jelenlétében van, azokat megigazulttá tegyen!
Tehát igaznak kell, hogy legyen, „hogy létünk alapja nem halandó földi ok többé”, hanem, megkeresztelkedésünk által, „újjáteremtettünk az isteni természetben, átalakultunk, átszellemítettünk, a dicsőség kegyelmét nyertük … , ami szentséggel és halhatatlansággal itat át minket.” „A mi megdicsőült Urunk bennünk lakása a megigazulás. … az elfogadottságunk jele Isten által, a megengesztelés vétkeinkért a színe előtt, megújhodásunk magva és csírája.”
„Figyelmeztesd őket”, hogy ’azok a kiválasztottak, akik magukat kiválasztottaknak tekintik’ – mondta tanítóm! Hiszen Jézus Krisztus által minden ember számára adott a megváltottság reménye, mindannyian megigazultakká lehetünk, egyedül az én válaszomon múlik az, hogy én azzá leszek, vagy sem! A hitem kell hozzá. „Amint csak a Lélek tesz megigazulttá, úgy csak a hit nyeri el a megigazulást. A szem azt látja, ami anyagi, csak a szellem fogja fel azt, ami lelki.”
„Kelj föl és menj; a hited meggyógyított téged” - mondja Jézus. A hit által leszel megigazulttá – magyarázza Jézus szavait Newman.
Csodálatos Krisztus közössége, mely arra buzdít, hogy szentekké legyünk!
Igen Uram, Istenem, követni akarlak téged. Bűntudattal, de Várszegi Asztrik gondolatában magamat elfogadva: „Az ember … olyan, amilyen. Igaz, hogy van bűne, de … meg kell neki mutatnunk, hogy benne lévő, Istentől kapott jóságával mit tud, vagy mit lehet kezdeni.” Önmagam elfogadásán keresztül, szabaddá lenni, befogadóvá lenni a Te végtelen szereteted iránt, úgy, hogy a „magam keresztjét magamhoz ölelem”. Egészen Neked szolgálva! Ámen:/
