Szolgálni jóságát

Csupa jövendölés!

Iz 2,1-5 - Az ige, melyet látomásban kapott Izajás, Ámosz fia, Júdáról és Jeruzsálemről. Ez történik majd az utolsó napokban: szilárdan áll az Úr házának hegye a hegyek tetején, kiemelkedik a halmok közül; és özönlenek hozzá mind a nemzetek. Odamegy számos nép, és így szólnak: „Jöjjetek, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához! Hadd tanítson minket útjaira, hogy az ő ösvényein járjunk!” Mert Sionról jön a tanítás, és az Úr igéje Jeruzsálemből. Ítéletet tart majd a nemzetek között, és megfenyít számos népet; ők pedig kardjaikat ekevasakká kovácsolják, és lándzsáikat szőlőmetsző késekké. Nemzet nemzet ellen kardot nem emel, és nem tanulnak többé hadviselést. Jákob háza, jöjjetek, járjunk az Úr világosságában!

Róm 13,11-14 - Annál is inkább, mivel ismeritek az időt, hogy itt az óra, amikor fel kell kelnünk az álomból. Most ugyanis az üdvösség közelebb van már hozzánk, mint amikor hívők lettünk. Az éjszaka előrehaladt, a nappal pedig elközelgett. Vessük el tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük magunkra a világosság fegyvereit. Mint nappal, járjunk tisztességesen; nem tobzódásban és részegeskedésben, nem bujálkodásban és kicsapongásban, nem civódásban és versengésben, hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek testeteket az érzéki vágyakban.

Mt 24,37-44 - Mert mint Noé napjai, olyan lesz az Emberfiának eljövetele is. Mert amint a vízözön előtti napokban csak ettek és ittak, nősültek és férjhez mentek, egészen addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába [Ter 7,7], és nem is gondoltak rá, amíg el nem jött a vízözön és el nem ragadta mindnyájukat: így lesz az Emberfia eljövetele is. Ha akkor ketten a szántóföldön lesznek, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. S ha két asszony őröl malommal, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok, mely napon jön el Uratok. Azt pedig értsétek meg, hogy ha tudná a házigazda, melyik őrváltáskor jön a tolvaj, ébren volna és nem engedné betörni a házába. Legyetek tehát készen ti is, mert amelyik órában nem gondoljátok, eljön az Emberfia.

/:Csupa jövendölés! De hogyan hat mind ez rám? Lehangol, serkent, vagy kiábrándít? Talán összevegyülnek bennem az érzések, és próbálom rendezni, rendbe szedni, hogy tudatos életérzésekké váljanak, válhassanak. Ahol templomot akarok építeni Istennek, magamból, nem megengedve magamnak, hogy ezekkel az érzésekkel magamra maradjak, és emberi mivoltomban egy tátongó barlang üreg legyek, aki a farkasok tanyája.

E jövendölések vágyom, hogy eddigi életembe mint tápoldatok hulljanak bele, megnemesítve azt, hogy új erőre ébredjek, nappalra lelve, ahol mindig van új tavasz, új remény. Mert az utolsó nap utáni állapotomra reménységgel, hittel akarok tekinteni. Nem vad, elvakult, erőmből eredő hittel, hanem azzal az alázatos, és szelíd hittel, amit csak próbálok magamra, mert egyéniségem, férfi vérem, a test hatalma nehezen akar jámborságként befogadni, magáénak tudni. Egyedül az, mi bennem Istenismeretem, Jézus neveltetése, az sugalmaz olyat, mely lehetek, ha magamnak többet óhajtok, mint jelenlétemet.

Mert Istent nem birtokolni kell, hanem engednem kell, hogy engem vegyen birtokába, kilúgozzon, megtisztítson, átmosson azzal a szeretettel, mely üdvösségre juttathat, vagyis e világ dolgait nem kihasználnom kell, csak e világ által nekem kell feldicsőítenem Istent, aki mindent azért teremt, hogy benne kedvemet leljem, az Ő dicsőségére. Értenem kell, hogy számomra a világ, és minden eszköz, sőt, minden ember, kit az én szeretetemre bíz a Teremtő, azért van, hogy benne – e világban – táptalajom legyen az örök élet elnyerésére! Hasznomra válik, ha nem birtokolni akarok, hanem hozzáadni azt, ami részeként bennem tápláló ereje Istennek. Mert a szeretet a teremtett rendben az egymásra hatások összességének eredője, melyből ki kell vonni a bűnt. Mikor majd az kivonódik, akkor lesz az, amire most még készülünk. Mi, teremtmények, legyen az állat, vagy ember, fű, fa, vagy víz, levegő, hegy vagy síkság – szikla, vagy föld, minden, mi élő és változó nem lehetünk egymás nélkül. De minden mi teremtetett, az Emberben válhat egyedül Isten dicséretére! Az életem, minden ember életének ezt a dicséretet kell kifejeznie, van, mikor énekszóval, vigalommal, van mikor bűnbánattal, van mikor csendes magányos imában, van, amikor szenvedéssel, van hogy szerelemmel. Mindennek Istenben beteljesedő cselekvésnek kell lennie. Ami Isten nélkül történik e világban – az ember akaratából, az a bűn kezdete, mert távolodása Embernek az Istentől, aki minden a mindenben, akiért van minden, és aki mindent teremtett, teremt el nem múló, soha nem csalódó, de mindig irgalmas – megbocsátó szeretettel!

Istenem, vágyom, kívánom, magam minden életerejével szolgálom, hogy azokat, akiket Te bennem egyesítesz - múltból, jelenben, és jövőben engedsz ismernem, szeretnem, azok mind Te Benned nyerjenek irgalmat, és eljussanak arra az utolsó nap utáni közösségedbe, hogy onnan angyalaid körében dicsőíthessünk téged, de addig is e valóságban a Te dicséretedben lehessünk egyek – hitben, reményben, és szeretetben. Segítsd mindegyikünket, hogy ez a most kezdődő Advent közelebb vigyen bennünket a Te teljességed felismerésében! Add ránk a mindennapokban megújító, megtisztító, megszentelő, áldásodat. Ámen:/

Ebben a világban az a csodálatos

Jel 22,1-7 - Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó volt, mint a kristály, és Isten és a Bárány királyi székéből fakadt [Zak 14,8]. Utcája közepén és a folyó mindkét partján az élet fája volt, amely tizenkétszer terem gyümölcsöt, minden egyes hónapban meghozza a maga gyümölcsét; és a fa levelei a nemzetek gyógyulására szolgálnak. Nem lesz többé átok a városon, hanem Isten és a Bárány királyi széke áll benne, és szolgái szolgálnak neki. Látni fogják az ő arcát [Zsolt 17,15], és homlokukon lesz az ő neve. Nem lesz többé éjszaka, és nem lesz szükségük lámpafényre, sem napfényre, mert az Úr, az Isten világosítja meg őket, és uralkodni fognak örökkön-örökké [Dán 7,18]. Akkor így szólt hozzám: „Ezek az igék valóban hitelesek és igazak, és az Úr, a próféták szellemeinek Istene küldte el angyalát, hogy megmutassa szolgáinak mindazt, aminek rövidesen meg kell történnie [Dán 2,28]. Íme, hamarosan eljövök [Zak 2,14]. Boldog, aki megtartja e könyv jövendölésének igéit!”

Lk 21,34-36 - Vigyázzatok hát magatokra, hogy el ne nehezedjen szívetek a tobzódásban és részegségben, s az élet gondjai között, és az a nap meg ne lepjen titeket hirtelen. Mert mint a csapda, úgy fog lecsapni mindazokra, akik az egész föld színén laknak. Virrasszatok tehát, és minden időben imádkozzatok, hogy megmeneküljetek mindattól, ami be fog következni, és megállhassatok az Emberfia előtt.”

/:Ebben a világban az a csodálatos, hogy semmi sincs önmagában, és önmagáért. Ráadásul ez igaz a teremtett világ legmagasabb intelligenciájú lényére, az emberre is. Jézus működése ezért is figyelemre méltó, mert Ő tulajdonképpen erre hívja fel a figyelmünket. Az egyén szelíd, szerény, alázatos élete azt hivatott elősegíteni, hogy a magam tévedéseit, téves világlátásomat ne akarjam átvinni a másik emberre – vagyis, lehetőség szerint lelassítsam annak terjedésének káros következményeit. Az állandó készenlét, és éberség, az igazságra való alkalmasságot szolgálja, hogy megmeneküljünk az elitéltetéstől.

Észre kell venni, hogy az az ismeret, melyet a Szentírás, a Biblia ad, az maga a megítéltetés. Hogy én, aki a magam lelke és tudatom birtokában vagyok, hogy viszonyulok a Bibliához, miként veszem kezembe!

A kinyilatkoztató Isten szándéka egyértelmű, hiszen évezredekkel Krisztus megtestesülését megelőzően előkészítette az érkezését. Jézus eljövetelét pedig azért építette be Isten a teremtés sorába, hogy a tévedésektől, melyeket egymásra örökítünk, és egymásban fokozunk, mert okozunk torzulást, azt visszacsatolja. Isten, Krisztus által meg akarja mutatni, egyértelművé akarja tenni, mi a helyes és mi nem, mi követendő, és mi nem!

Hát éppen ideje, hogy lezárjuk az elmúlt évet, de ne a történelmi évet, hanem az egyházi évet, mi a lélek erjedésének legyen egy szakaszának kiértékelése: mire jutottam lelki fejlődésemben? Ettől a ponttól hova akarok tovább lépni? Ami e világban végbemenő folyamatom, mégis, nem e világi karrierről, egoizmusról, sikerekről, sikerekért való, hanem arra az örök életre való készületről, melyet Jézus ígér nekem. Ez egy nagyon sajátos, egyéni, csak rám szabott út, mely a születéstől halálomig, majd halálomtól az üdvösségemig tart. Melyet eleinte mások alakítanak, majd átveszem benne a főszerepet – és ez lesz a meghatározó abban, hogy halálom után sorsom hogyan alakul. Amikor már azé lesz a főszerep, aki mindig, öröktől fogva akart, szeretett, és figyelme irántam soha nem lankadt, számon tartva minden egyes hajszálamat, de megengedve, hogy sorsomat magam irányítsam e világi közegben, de, ha akarom, akkor a Bibliával a kezemben!

Hát jöjjön az Advent, a számvetés, értékelés, majd az újraindulás, a nekirugaszkodás egy sokkal tartalmasabb, és a legteljesebb életig, mindhalálig. Mert a magam élete sem szólhat másról, mint Jézusé: tanulni, tapasztalni, életre kelni, szenvedni, de közben tanítani, feláldozva, odaáldozva életemet Istennek, az Ő dicsőségére lenni, még a halálban is, hogy megérhessem a feltámadásomat; majd a többiekkel, és Jézussal együtt bírjuk kimondani: „Én megdicsőítettelek a földön: … Most te is dicsőíts meg, Atyám, magadnál” [Jn 17,4-5].

Igen Atyám, Te tudod, ki vagyok, és kivé lenni vágyom, add meg a Szentlélek gyarló testemen átütő kegyelmét, hogy azzá lenni bírjak, kinek Te megálmodtál engem! Ámen:/

Részeként az egésznek

Jel 20,1-4.11 - 21,2 - Ekkor láttam, hogy egy angyal száll le az égből, akinél a mélység kulcsa volt, és kezében egy nagy lánc. Megragadta a sárkányt, az őskígyót, aki az ördög és a sátán [Ter 3,1; Zak 3,1; Jób 1,6], és megkötözte őt ezer esztendőre. Levetette őt a mélységbe, bezárta, és pecsétet tett rá, hogy ne csábítsa el többé a nemzeteket, amíg el nem múlik az ezer esztendő. Azután el kell oldozni, de csak rövid időre. Majd székeket láttam, és azoknak a lelkei foglaltak helyet rajtuk [Dán 7,9.22G], és kaptak ítélő hatalmat, akiknek fejüket vették a Jézusról való tanúságtétel és Isten igéje miatt, és akik nem imádták a fenevadat, sem annak képmását, sem bélyegét nem vették homlokukra vagy kezükre, és éltek és uralkodtak Krisztussal ezer esztendeig. Aztán láttam egy nagy fehér trónt és a rajta ülőt [Iz 6,1], akinek tekintetétől menekült a föld [Zsolt 114,3.7] és az ég, és nem volt hely számukra [Dán 2,35G]. És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsik a trón előtt állnak, és a könyveket kinyitották. Egy másik könyvet is kinyitottak, amely az élet könyve [Dán 7,10; Zsolt 69,29]. A halottakat megítélték azokból, amik tetteiknek megfelelően a könyvbe voltak írva. A tenger visszaadta a halottakat, akik benne voltak, és a halál és az alvilág [Óz 13,14] visszaadták a halottakat, akik náluk voltak, és mindegyiket megítélték tettei szerint. A halált és az alvilágot [Zsolt 28,4; Óz 13,14] egy tüzes tóba vetették: ez a második halál. Aki nem volt beírva az élet könyvébe [Dán 12,1], azt a tüzes tóba vetették. Ekkor új eget és új földet láttam [Iz 65,17], mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sem volt többé. Láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet [Iz 52,1] Istentől leszállni az égből, mint a férjének felékesített menyasszonyt [Iz 61,10].

Lk 21,29-33 - Példabeszédet is mondott nekik: „Nézzétek a fügefát és a többi fát. Amikor kifakadnak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor látjátok, hogy ezek megtörténnek, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa. Bizony, mondom nektek: el nem múlik ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.

/:Részeként az egésznek – csak így van értelme az életnek, ami a létezés egy töredéke, része. Mind az ami van, és általam lenni lehet, bele kell, hogy tagozódjon valamibe, ami értelmet ad annak, hogy vagyok, hogy legyek. De a vagyok, csak a jelen időt jelenti, ami értelmetlen a nélkül, hogy jövőidő legyen, hiszen a jelen már is múlttá lett, és a jövőbe tévedek bele. Tudattal bíró része vagyok a Teremtésnek, amiből az kell, hogy következzen, hogy a jövőért tudatommal fellelni vagyok képes, és kénytelen, mit majd a jövőt birtokló megítélhet – de mint már tudom, meg is fog ítélni. Lám, a jelenben tudatom érdeme, ha a jövőért van!

A Szentírás időtlen, ahogy a múltban elhangzott, úgy a jelenben nyer értelmet, hogy a jövőbe elvezessen. Ebben látom erejét az Isten-létezésnek, az időn és életen átívelő bölcs szeretetét. Így lehetséges, hogy nekem halandónak, az időben foganjon meg időtlenségem.

Már tudomást szereztem róla, hogy eljön az az idő, a jelennek az a pillanata, mikor minden holtat megítélnek a tettei szerint, és aki nincs beírva az élet könyvébe – akik kiválasztottságukkal nem éltek, azok kénytelenül elszenvedik a második, és örök halált is! Mikor mind ez elérkezik, új eget és új földet teremt Isten, amely az Isten országának ege és földje lesz, melyben nem lesz tenger, hiszen ott lesz az élő víz, maga az Isten, aki megtisztít, és szomjunkat oltja mindörökre! Hogyan lenne elképzelésem az új égről és az új földről, ha szellemem e földhöz ragad! Hiszen azt majd hiánytalanul, teljességgel az Isten szeretete alkotja, élteti, és járja át, még minden lelket is, ahol már a szellem szabadságának nem lesz értelme, ahogy a hit és a remény is lemarad, és egyedüli lételem lesz a szeretet, ami mindent betölt, és minden lesz mindenben!

Milyen csodálatos jövőkép! Ha itt a földön már nem vágyok semmi másra, mint arra, hogy a szeretet járjon át, töltsön el, éltessen, élhessem, és általa én éltessek; ahogy azt is, hogy minden szavam, gondolatom, és cselekedetem a szeretet műve legyen, de arra megélni képtelen vagyok, mert a zsibbadt természeti világ értetlen ez iránt, sőt, még magam is csak lelkemben élem meg e vágyat, mert testemben képtelen vagyok e teljesség élményét kifejezni, akkor bizony szívesebben élek a jövőért a jelenben, mint sem eltékozoljam jelenemet a múltért, hogy legyen mire emlékezni! De mire való is az emlék, ha nincs jövő, amiben az emlékezést bírhatom?

Azt kéne mondanom, hogy a halálomat várom, hogy jobb lenne minél előbb meghalni? Dehogy! Élni akarok, kiszenvedni, kicsikarni magamból a jövendölt képességemet, míg egészen képessé nem lehetek az örök életre, a szeretet teljességére!

Istenem, talán ezért örülök e napnak is, mellyel megajándékozol, mellyel szolgálatodra, szeretetedre felszentelsz, megáldasz, amit úgy veszek, hogy e nappal is megerősíted meghívásomat, hogy legyek, tegyem magam alkalmassá Isten országának tagjává. Boldogan írom be nevemet e nap jelenléti ívére, bármi is vár rám e napon, legyen a Te akaratod szerint, és az örök szeretetednek öröklött reményében jövőmért! Ámen:/

Hol a hatalom, Földön, vagy az Égben?

Jel 18,1-2.21-23; 19,1-3.9a - Ezek után egy másik angyalt láttam leszállni az égből, akinek nagy hatalma volt, és a föld felragyogott dicsőségétől [Ez 43,2]. Hangos szóval így kiáltott: „Elesett, elesett a nagy Babilon [Iz 21,9], ördögök lakóhelyévé lett, és minden tisztátalan szellem tanyájává, minden tisztátalan és gyűlöletes állat lakásává. Egy erős angyal követ vett föl, olyat, mint egy nagy malomkő, a tengerbe dobta, és ezt mondta: „Ilyen erővel döntik le Babilont, azt a nagy várost, és többé már nem találják meg! [Jer 51,63-64; Dán 4,27; Ez 26,21] A hárfások, zenészek és fuvolások hangja és harsona nem hangzik fel többé benned; semmiféle művészet mestere nem található többé benned, és malom zörgése nem hallatszik többé benned; és lámpavilág nem fénylik többé benned, és a vőlegénynek és menyasszonynak szava [Jer 25,10] nem hangzik fel többé benned, mert kereskedőid a föld fejedelmei voltak, s a te varázslataid miatt jutott tévútra minden nemzet [Iz 23,8; 47,9];

Ezek után mintha nagy sokaság hangját hallottam volna az égben: „Alleluja! Üdv, dicsőség és hatalom a mi Istenünknek, mert igazak és igazságosak az ő ítéletei [Zsolt 19,10], mert ítéletet mondott a nagy parázna asszony fölött, aki paráznaságával megrontotta a földet, és számon kérte szolgáinak vérét a kezéből!” [2 Kir 9,7] Azután pedig ezt mondták: „Alleluja! És a füstje felszáll örökkön-örökké!” [Iz 34,10] Ekkor így szólt hozzám: „Írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzős lakomájára!” Majd ezt mondta nekem: „Ezek Isten igaz igéi.”

Lk 21,20-28 - Amikor pedig látjátok, hogy seregek veszik körül Jeruzsálemet, tudjátok meg, hogy elközelgett az ő pusztulása. Akkor akik Júdeában vannak, fussanak a hegyekbe. Az ottlévők költözzenek ki, és akik vidéken vannak, ne menjenek oda. Mert a bosszúállás napjai ezek [MTörv 32,35], hogy beteljesedjen mindaz, ami meg van írva. Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! Mert nagy szorongatás lesz a földön és harag ezen a népen. Kard élén hullanak el, és fogságba hurcolják őket minden néphez, Jeruzsálemet pedig legázolják a pogányok [Zak 12,3], míg be nem telik a nemzetek ideje. Jelek lesznek akkor a napban, a holdban és a csillagokban, és a földön a népek kétségbeesett rettegése a tenger zúgása és háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, és annak várásától, ami a földkerekséggel történik, mert az egek erői megrendülnek. Akkor meglátják az Emberfiát, amint eljön felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel [Dán 7,13]. Mikor pedig ezek elkezdődnek, húzzátok ki magatokat és emeljétek fel a fejeteket, mert közel van a ti megváltástok.”

/:Hol a hatalom, Földön, vagy az Égben? „Az i. e. 4. évezredben létezett Babilon, … egy ókori mezopotámiai nagyváros volt az Eufrátesz partján, amely fontos szerepet játszott a korszak történetében.” De az a világ fényév távolságra van már jelen időnktől. Az ókor kutatóknak izgalmas, de számunkra? Vagyis egy olyan valamikor volt földi hatalom, mely soha többé nincs. Nem csupán az idő, a történelem sodorta el. Lám, János az igazi okot írja meg: hogy el kellett tűnnie, mert istentelenné vált, nem a föld, de az a nép, amely azon a földön élt, „a te varázslataid miatt jutott tévútra minden nemzet”. Legyen igazolt számunkra, és tiszteletet érdemlő, vagy követelő, hogy minden ítéletet az Égben hoznak meg!

Időérzékünk már nem képes ekkora korszakot átfogni, mi az időt már csak attól számítjuk, mi Jézus születésétől van. „Az Ő kegyes végcélja az volt, hogy … a földet az éghez hasonlóvá tegye.” Mindennek el kell vesznie, ami Isten szándékával nem egyezik, hát ideje ember, hogy felfigyelj Rá, milyen hatalmas Ő! A vég, a végzet, ami rád, nemzetedre vár, ne legyen közömbös számodra! Az ítéletet önmagam felett magam hozom meg, az Isten az, aki végrehajtja azt, és ez a törvényszerűség Ránk, újkor emberére érvényes különösen, akik Jézus megszületését követően bírunk minden ismeretet ahhoz, hogy Isten törvényét magunkra érvényesnek tekintsük. Mert ítélet onnan fakad, ahol a törvény! Ha van igazság, akkor van aki az igazság felett őrködik. És, mert az igazság maga az Isten, Isten angyalai azok, akik az igazság felett őrködnek. Mi az Ember ereje, bölcsessége, vagy bármilyen képessége Isten angyalainak képességével szemben? Erőtlen porfelhő, melyet az angyal szárnyak elkergetnek, vagy szárnyuk alá vonnak oltalommal, ami nem kedvük szerint történik, hanem az igazság szolgálata szerint! Ezért van súlya e szónak, hogy: „Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzős lakomájára!” Mert ők azok, akik „meglátják az Emberfiát, amint eljön felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel”!

Itt van az Egyházi év vége, a vég, de mely véget követ az új kezdet. Véget vetni valaminek azért szoktunk, hogy valami olyan kezdődhessen, melyben jobban hiszünk; amiben teljesedni látjuk magunkat, mert ami addig volt, az elértéktelenedett, kiüresedett, csalódássá lett. Belátjuk, hogy tévedés volt, az idő pedig sürget bennünket, hogy az időnkben még kijavíthassuk azt, amit elrontottunk. De valamit kijavítani úgy szabad, úgy lehet, ha valamiben, vagy valakiben felfedezzük az igazságot, melyet eddig félreismerten, vagy csak ismeretlenül próbáltunk követni, de most eljutottunk ismeretünkben valami olyan fokra, aminek eddig nem voltunk birtokában. Tehát a csalódás bennem van, önmagamban, aki félreértettem, félreismertem valakit, vagy valamit. Talán Istenképemet, talán a világot, talán …, vagy az is lehet, hogy nem voltam önmagammal elég őszinte. Mert a bajt magamban kell keresni, soha nem a világban, hiszen a döntéseim, melyek életemet irányítják, az enyémek, én vagyok a sorsomért felelős! Ezért vár az ítélet rám, és nem helyettem a másikra! Lázadás ez? Igen az, ha bennem él a belém égetett igazság megismerése, megélése iránti olthatatlan vágy! Ezt a lázadó természetemet most, az egyházi év elején, az Adventben kell odahelyeznem a Szentély zsámolyára, és kimondani: „Atyám! Egészen Rád bízom magam!

Tégy velem, amit akarsz, bár mit is teszel velem, - köszönöm Neked. Kész vagyok mindenre, Tőled mindent elfogadok, úgyis csak akaratod történik bennem és minden teremtményedben. Semmi mást nem kívánok már, csak Téged, Istenem!

Kezedbe ajánlom lelkemet! Neked adom, Istenem, szívem egész szeretetével, mert szeretlek Téged, és a szeretet sürget, hogy egészen Neked adjam magam, hogy fenntartás nélkül kezedbe helyezzem életemet, határtalan bizalommal, mert Te vagy az én Atyám!” (Charles de Foucauld) Ámen:/

A tanúságtevő ember … bizalmat talál, és védelmet az Úrnál.

Jel 15,1-4 - Ekkor egy másik nagy és csodálatos jelet láttam az égben: hét angyalt, akiknél a hét utolsó csapás volt, mert azok által teljesedett be Isten haragja. Akkor egy üvegtenger-félét láttam, ami tűzzel volt vegyítve. Láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat, a képmását és nevének számát, amint az üvegtenger fölött állnak Isten hárfáival, és éneklik Mózesnek, Isten szolgájának énekét és a Bárány énekét: „Nagyok és csodálatosak a te műveid [Zsolt 92,5], Uram, mindenható Isten! Igazságosak és igazak a te útjaid [Zsolt 139,14], nemzetek Királya! Ki ne félne téged, Uram, és ki ne magasztalná nevedet? Mert egyedül te vagy szent [Zsolt 99,3], hisz minden nemzet eljön és leborul színed előtt [Zsolt 86,9], mert ítéleteid nyilvánvalóvá lettek!”

Lk 21,12-19 - Mindezek előtt pedig kezet emelnek rátok és üldözni fognak titeket. Átadnak benneteket a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak titeket az én nevemért. Alkalom lesz ez számotokra, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: ne gondolkodjatok előre, mi módon védekezzetek. Mert olyan szájat és bölcsességet adok majd nektek, amelynek egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak titeket szüleitek és testvéreitek, rokonaitok és barátaitok, és közületek egyeseket halálra adnak. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért, de egy hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal fogjátok megőrizni lelketeket.

/:A tanúságtevő ember, aki elkötelezett, aki eldöntötte, hogy Isten az élete feletti egyedüli Úr, és erről bizonyosságot tenni is kész, Jézus tanítását követni, megélni, az bizalmat talál, és védelmet az Úrnál. Itt, az a Jézus beszél erről, aki már tudja, hogy mi vár rá, és aki tudja, hogy Isten iránti hűségéről mindenkinek, aki követni akarja, hasonló módon kell elkötelezetté lennie.

Ebben, az Istennek szentelt életben, nem vagyunk magányosak, erről maga az Isten gondoskodik, akit körül vesznek angyalai, akik miközben nem szűnnek dicsőíteni Őt, lesik, figyelik tekintetét, hogy mivel lehetnek szolgálatára. Mert dolguk az, hogy Isten szeretetét szolgálják.

Az angyalokat Mt – 19; Mk – 5; Lk – 24; Jn – 4 esetben említi az Evangéliumban. mint Isten angyalait. De minden esetben úgy hangzik el a róluk szóló tudósítás, mint akik követek, közvetítők Isten és ember között, akik Isten szolgálatában cselekvők, de soha sem az embertől közvetítenek Isten felé! Ők az Istenhez hűséges és állhatatos lelkek,  Isten hadserege, akik annyiban különböznek Jézustól, amennyiben a nevük más. (l: Zsid 1,4) Angyalok ők, akikre Isten rábízza a földi lelkeket, akik színről színre látják az Atyát, ismerik, és Vele egyek, de dolguk, hogy a kirendelt személyre gondjuk legyen. Jézus így hívja fel figyelmünket rájuk: „Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet se e kicsik közül! Mondom nektek: angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát” [Mt 18,10]. De, hogy mennyire személyesek az angyalok, arra utal Jézus, mikor azt mondja: „Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, az ég angyalai sem, a Fiú sem, csak az Atya” [Mt 24,36]. Ahogy látjuk, Jézus földi életében nem fért olyan közel Istenhez, hogy lássa Őt, ami arra enged következtetni, hogy csak a megdicsőült lelkek azok, akik láthatják az Atyát. Jézus földi életében nem rendelkezett az angyalokkal, csak utal rá, hogy ha kéri, akkor az Atya rendelkezésére bocsátja őket: „azt hiszed, hogy nem kérhetem Atyámat, s nem küldene tizenkét légió angyalnál is többet?” [Mt 26,53]. De Jézus előrevetíti, hogy ez meg fog változni, el fog jönni az idő, amikor az angyalok hallgatni fognak a szavára (l:Lk 12,8), mikor nagyobb lesz náluk, mikor az angyalok Őt fogják Isten dicsőségébe felemelni: „Bizony, bizony mondom nektek: Látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, s az Isten angyalai föl- s leszállnak az Emberfia fölött.” [Jn 1,51]. De azt is jelzi, hogy az igaz emberek is hasonlókká lesznek az angyalokhoz (l:Lk 20,36), ahogy arra is utal, hogy Ő lesz az, aki megítéli, hogy ki az igaz ember, amikor majd eljön az Atyával és angyalaival (l:Lk 9,26)! Abban is biztosak lehetünk, hogy Jézus sem látta az angyalokat - ahogy mi sem láthatjuk – emberlétében, csak az Atyától és az Ószövetségből ismerte létezésüket, de mivel mindent átadott neki az atya, úgy átadta neki az angyalokról szóló ismereteket is, és azt a bizonyosságot is, hogy mikortól Istenfiúságában megdicsőül, attól kezdve az Isten angyalai úgy fogják szolgálni Őt, mint az Atyát.

Én, Jézusom, ki követeddé lenni vágyom, követni akarlak Isten dicsőségében is, ahol Isten angyalainak sorába léphetek. Amiről nem lehet bizonyosságom, mert tudom, viselem sorsomat, és sorsomban múltamat, és egész életemmel ítéletemet, de pontosan ezért remélek az Atyádéval egy fönséges irgalmadban, szeretetedben, aki ítélni vagy eljövendő; Drága Pio atya fohászával áldalak, hogy míg múltamat irgalmadba ajánlom, jelenemet szeretetedbe, jövőmet gondviselő bizalmad vigyázza! Ámen:/

Közülünk van valaki, aki látta már, mi készülődik az egekben?

Jel 14,14-19 - Ekkor íme, fehér felhőt láttam, és a felhőn az Emberfiához hasonló ült [Dán 7,13], akinek fején arany korona volt, és a kezében éles sarló. Egy másik angyal jött ki a templomból, és hangos szóval így kiáltott a felhőn ülőnek: „Csapj a sarlóddal és arass, mert eljött az aratás órája, hiszen megérett az aratnivaló a földön!” [Jo 4,13] És a felhőn ülő nekieresztette sarlóját a földnek, és learatta a földet. Ekkor egy másik angyal jött ki az égben levő templomból, neki szintén éles sarlója volt. Az oltártól ismét egy másik angyal jött ki, akinek hatalma volt a tűz felett, és hangosan odakiáltott annak, akinek éles sarlója volt: „Csapj le éles sarlóddal, és szüreteld le a föld szőlőjének gyümölcseit, mert megértek szőlőfürtjei!” [Jo 4,13] Az angyal megindította sarlóját a földre, és leszüretelte a föld szőlőjét, és Isten haragjának nagy borprésébe dobta.

Lk 21,5-11 - Amikor néhányan megjegyezték a templomról, hogy milyen szép kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt: „Jönnek majd napok, amikor mindezekből, amit itt láttok, nem marad kő kövön, amelyet le ne rombolnának.” Erre megkérdezték őt: „Mester! Mikor fognak ezek bekövetkezni, és mi lesz előtte a jel?” Ő pedig így szólt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! Mert sokan jönnek az én nevemben, és azt mondják: „Én vagyok”, és: „Elérkezett az idő”; de ti ne menjetek utánuk. Mikor háborúkról és lázadásokról hallotok, meg ne rémüljetek; ezeknek előbb meg kell történniük [Dán 2,28]; de ez még nem a vég.” Azután ezt mondta nekik: „Nemzet nemzet ellen támad, és ország ország ellen. Nagy földindulás lesz több helyen, dögvész, éhség, rettentő tünemények és nagy égi jelek.

/:Közülünk van valaki, aki látta már, mi készülődik az egekben? Ha csak a mellettünk lévő szobában, vagy íróasztalnál történik valami, amiről nem tudhatunk, milyen kíváncsiak vagyunk, mennyire szeretnénk, hogy ne maradjunk ki abból. Isten felkészít bennünket rá, hogy el fog jönni az ideje annak, mikor számon fog kérni, engem, mindeneket! Vizsgáljam meg magamat, időzzek el annál, hogy ha most, ebben a pillanatban lenne itt ennek az ideje, hogy érintene?

Na várjunk csak, még azzal sem vagyok egészen tisztában, hogy minek kell eljönnie, hogy mi fog történni akkor, amikor a sarló meglendül? Talán félek a gondolattól, attól, hogy megtörténhet? Ha így van, akkor az bizony azt jelenti, hogy nem élem az életemet tudatosan, és legalább önmagamért felelősséggel, vagy, nem veszem komolyan a jövendöléseket! Lehet, hogy Istent sem, de, hát akkor Jézus Krisztust sem!

Elölről kell kezdenem akkor, onnan, hogy Isten a teremtő Isten, Aki kezdettől fogva van, Aki előbb volt, mint bármi lett volna. Aki maga a szeretet, tehát a szeretet volt már minden előtt, mi lehetett volna. Hogy van ez? Ha a szeretet mindennél előbb volt, akkor miért teremtett olyan világot, amiben létezhet a szeretetlenség – a gonoszság, és a gonosz által a bűn? Emberként, tudatom által azt kell felismernem, hogy ez csak úgy történhetett, hogy a szeretet nem egészen az, amit én gondolok róla. A szeretet ezek szerint semmit nem követel magának, bár mindent szeret – a gonoszság kivételével, még a gonoszt is – de nem önmagát szereti abban amit szeret, hanem azt, amit önmagából neki képes adni, nyújtani. Tehát a szeretet szeretetben teremt mindent, de a mindenben azt vágyakozza, hogy az magától fedezze fel a Teremtő megajándékozó szeretetét, ami az ember számára a szabad akarata. A Teremtő Isten elvileg, még azt is eltűri szeretetében, hogy teremtménye mindent elpusztítson abból, amit Ő teremtett, de azért a szeretetében annyira bölcs, hogy a teremtményei tudtára adja, hogy ahhoz, hogy szándékával tisztában lehessen, közli vele szándékát, akaratát. Ami legfőképpen az, hogy aki a szeretetét megérti, és elfogadja, és erről félelemmel, alázattal bizonyosságot is tesz, mert nem él vissza szándékával, azt magához akarja vonni. Ahogy tette ezt Jézus esetében, bár az Embertől még annyit sem vár el, mint Jézustól, Aki képes volt egészen odaáldozni emberségét Isten akaratának, minden ember megmentéséért.

Akkor mit vár el Isten tőlem? Hogy higgyek Jézus Krisztusnak, hogy Ő Istenfiú, aki tisztaságával – őszinteségével, engedelmességével, Isten akaratának elsajátításával, azonosulásával - kiérdemelte már mindjárt, halálát követően a feltámadást, és a megdicsőülését! Így lett Ő arra kiválasztott, hogy minden ember ítéletét kivegye majd az idők végezetén! Tehát Isten azt mondja, hogy ha valaki úgy próbál élni – legalább próbál, hogy méltó lehessen arra az üdvösségre, mit Jézus megígért, akkor attól Isten nem vonja meg. Tehát, része lehet abban az örök életben, mely Isten egyedüli sajátja jelen pillanatban! Minden igaz ember, ki szeretetre képes lehet, feltámadását követően megdicsőült testében Jézussal ülhet közös asztalhoz, akinek megterítenek Isten házában!

Én, katolikus keresztényként nem vágyok kevesebbet, mint, hogy Isten házában leljem meg örökömet, Krisztus társaságában, és szeretteimmel közösségben. És ennek előkészületei hitem szerint folynak oda fenn, de idejét nem ismerem, nem akarom tudni; ellenben örülök annak, hogy az angyalokkal párhuzamosan, én itt a földön is arra a találkozásra készülődhetek, és módom van arra, hogy minden pillanatban vizsgáljam magam, ellenőrizzem magam, hogy hogyan lehetnék még tökéletesebbé a találkozásra.

Istenem, tudom, hogy Te irgalmaddal nem fogsz fukarkodni, de azért küldöd el a Szentlelket, hogy segítségemre légy, hogy mit rám bíztál, azt képes legyek megtenni, hogy a magam részéről is meg tudjak tenni mindent, ami kell ahhoz, hogy találkozásunkkor örömödet leljed bennem, amit vágyok, és akarok! Minden percemben dicsőíteni akarlak, hogy megdicsőíteni bírjalak életemmel, amit soha nem akarok szemem elől téveszteni! Fogadd el szándékomat, akaratomat, és kérlek egészítsd ki magadban töredékességemet! Áme:/

Két utat kell járni egy időben.

Jel 14,1-3.4b-5 - Ekkor íme, láttam, hogy a Bárány a Sion hegyén állt, és vele a száznegyvennégyezer, akiknek homlokára volt írva [Ez 9,4] az ő neve és az ő Atyjának neve. Egy hangot halottam az égből, amely olyan volt, mint a nagy vizek zúgása és mint a mennydörgés [Ez 1,24], s a hang, amelyet hallottam, olyan volt, mint a hárfákon játszó hárfásoké. Új éneket énekeltek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt, és senki más nem tudta megtanulni azt az éneket, mint az a száznegyvennégyezer, akik meg vannak váltva a földről. Ezek azok, akik nem szennyezték be magukat asszonyokkal, mert szüzek. Követik a Bárányt, amerre csak megy; ők megváltást nyertek az emberek közül, zsengéül Istennek és a Báránynak, és a szájukban nem találtatott hazugság, mert szeplőtelenül állnak Isten trónja előtt.

Lk 21,1-4 - Aztán föltekintett, és látta, hogy a gazdagok hogyan dobják adományaikat a templom perselyébe. Látott egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott be. Akkor így szólt: „Bizony, mondom nektek: ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél. Mert azok mindnyájan a fölöslegükből adtak adományokat; ő pedig a maga szegénységéből odaadta mindenét, amije csak volt: egész megélhetését.”

 /:Két utat kell járni egy időben. Az egyik, emberi mivoltunk elszenvedése, ami egy állandó küzdelem a gonosz kihívása és a kegyelem meghívásában. A másik pedig az üdvözülni vágyás, mely szüntelen Isten imádását, dicséretét óhajtja, éhezi a Vele való találkozást.

Ugye látjuk az özvegyasszonyt a szemünk előtt, aki már abban is elszenvedi az életet, hogy magára maradt, társ és tanácstalan, így bolyongja végig az életet. De ebben az árvaságában – melyet nem maga keresett magának, mégis ez jutott neki – megtalálja Istent, mint egyetlen reményét, és akihez még hűséges lehet, akinek képes odaadni utolsó filléreit is. Mert nincs számára nagyobb érték a világban, mint akinek hűségét adhatja oda, aki hűségére igényt tart! Ez az özvegyasszony valószínűleg imádásában, dicséretében sokkalta mélyebb, őszintébb, mint azok, akik feleslegükből dobnak a perselybe.

Mert vannak, akik „követik a Bárányt, amerre csak megy”, elviselve e mellett keresztjüket, melyet e világban viselniük kell, nem káromkodva, nem méltatlankodva, alázattal, szerényen, talán áldozatként vállalva magára, mert tudja kiért, kikért vállalja azt! Míg az egyik fizikai teherként nehezedik rá – mit Jézus sosem ígért, hogy megvált tőle (!) –, addig a másik lelki örömmé, dicséretté lesz benne, hogy terhét van, akivel megossza, van, akiért viselni érdemes, tudva, hogy egyszer mindezért meglesz a jutalma. Vannak, akik ezért együgyűnek mondják, vannak, akik ezért elkerülik, vannak, akik ezért bolondnak tartják, de mit sem törődik vele. Ki világ bolondja, Isten kegyeltje.

Talán az ilyen ember érti, de nem csak érti, de éli is Jézusnak ezt a tanítását, hogy „a mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok!” [Mt 6,20]

Istenem, Uram, Királyom, add, hogy dicséreted, ünneplésed soha ne váljon terhemmé, hogy belőle bírjak meríteni erőt a mindennapok keresztjének boldog elviselésére, hogy kínlódásaim, szenvedésem bepiszkolt rongyos ruháját majd felcserélhessem egykor országod fehér ruhájára, és, hogy ott, megszabadulva szenvedés terheitől, felszabadult örömmel csatlakozhassak azokhoz, kik téged dicsőítenek, áldanak és magasztalnak! Ámen:/

Hogy miért Isten szeretet teljessége Jézusban?

2Sám 5,1-3 - Elment erre Izrael valamennyi törzse Dávidhoz Hebronba, hogy mondja: „Íme, mi a te csontod, s a te húsod vagyunk. Tegnap is, tegnapelőtt is, amikor Saul volt a királyunk, te vezetted ki és be Izraelt, s az Úr azt mondta neked: „Te legeltesd népemet, Izraelt, s te légy Izrael fejedelme.” Elmentek tehát Izrael vénei a királyhoz Hebronba, s Dávid király szövetséget kötött velük Hebronban az Úr előtt, ők pedig felkenték Dávidot Izrael királyává.

Kol 1,12-20 - Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki méltókká tett titeket arra, hogy nektek is részetek legyen a szentekkel a világosságban. Kiragadott minket a sötétség hatalmából, s áthelyezett szeretett Fiának országába. Benne van a mi megváltásunk, a bűnök bocsánata. Ő a láthatatlan Isten képmása, és minden teremtmény elsőszülöttje, mert benne teremtetett minden az égben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, a trónusok és uralmak, a fejedelemségek és hatalmasságok. Minden őáltala és őérte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az egyháznak a feje; ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy az övé legyen az elsőség mindenben. Mert úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjon az egész teljesség, és hogy általa engeszteljen ki magával mindent, ami a földön és a mennyben van, azáltal, hogy békességet szerzett keresztjének vérével.

Lk 23,35-43 - A nép bámészkodva állt ott, a főemberek pedig így gúnyolták őt [Zsolt 22,8]: „Másokat megmentett, mentse meg most magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja!” A katonák is gúnyolták őt. Odamentek, ecettel kínálták, és azt mondták: „Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magadat!” Felirat is volt fölötte: „Ez a zsidók királya.” A megfeszített gonosztevők közül az egyik szidalmazta: „Nem a Krisztus vagy te? Szabadítsd hát meg magad, és minket is!” De a másik leintette ezekkel a szavakkal: „Nem félsz Istentől? Hiszen te is ugyanazt a büntetést szenveded! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését vesszük, de ez itt semmi rosszat sem cselekedett.” Aztán így szólt: „Jézus, emlékezz meg rólam, mikor eljössz országodba.” Ő azt felelte neki: „Bizony, mondom neked: még ma velem leszel a paradicsomban!”

/:Hogy miért Isten szeretet teljessége Jézusban? Mert Ő, a Fiú, aki megtestesült emberként is úgy szerette Istent, mint más, egyetlen teremtett lény sem volt, vagy lesz, sőt lehet rá képes! Ö egészen képes rá, hogy alávesse magát Isten szándékának, akaratának, lényegének, bár ember létében szabad akaratával – mint bár ki más ember – lehetőséget kapott rá, hogy ellenszegüljön, mégsem tette! Ez tette Őt elsővé a holtak között, és oly szeretettel teljessé, hogy általa és érte legyen minden!

Mi nagyobb érdeme Jézusnak, a megváltásunk, vagy az Atyában való kiengesztelésünk? Jézus királyi hatalma – mire ember felfigyel, és mit tisztel, hogy nem egyszerűen csak magára vállalta minden bűnünket, és ezzel megváltott bennünket, hanem az, hogy mind ezt azért tette, hogy Istennel kiengeszteljen bennünket, ami nem kevesebb annál, mint, hogy megbocsátattunk Benne, az Istenben!

Mondhatom én erre, hogy nem érdekel, nincs rá szükségem, mit érek én ezzel? Együgyűség, szánalmas lenne. A szabad akaratom semmibevételét jelentené, ugyanis, a szabad akarat nem nélkülözi, mert nem nélkülözheti a tudatot, a tudatosságot. Már pedig, ha vállat rántva megyek el Krisztus királysága mellett, akkor úgy cselekszem, mint tudattalan ösztönös lény, magamat állati sorsra leminősítem! Vagyis visszautasítom jogaimat, felelősségemet, és kötelességeimet magammal és a világgal szemben is, mert megteszem Istennel szemben! De, az ilyen magatartás maga után vonja azt is, hogy nincs félelem, nincs türelem, nincs megértés, nincsen erény, nincs bűn, nincs törvény, stb.; mind ezek értelmetlenné váló fogalmakká válnak velem kapcsolatban is, míg bennem mások felé is!

Ha nincs királyom, nincs, akihez mérjem magam, akihez igazodjak, akiben tiszteletem lehet, és akit tisztelhetünk. Ha mind ez nincs, akkor nincs megbocsátás, feloldozás, akkor csak szeretetlenség van. De ha nincs szeretet, akkor nincs meg az élet feltétele! Mert azt nem vagyok képes elképzelni sem, hogy ez a világ önmagában működő egzisztencia, individuum nélkül, hiszen akkor, abban én sem lehetnék szubjektum. Már pedig, én vagyok én, aki senki más nem vagyok, és ez a személyiségem csak úgy álja meg értelmét, ha valakinek a részeként vagyok, mert magamat Valakihez tudnom kell mérni – viszonyítani, hogy értékem legyen! Értékállóságom garanciája Jézus Krisztusban az Isten! Aki „az Őt körülvevő homály ellenére Teremtője, Tanúja és Bírája minden embernek”, állítja Boldog Newman, és vallom Vele én is!

Istenem, Teremtőmnek, Bírámnak, bűnös létemben megbocsátómnak ismerlek, tartalak, és szeretlek, hogy képes lehessek általad arra a jóra mire szántál engem, és mire vágyok lenni! Mit tudatommal fel nem érek, ezért inkább akarok engedelmes és alázatos lenni, tudva, hogy szeretetedből vagyok, szereteted mi megtart, és Benned örök életre szán. Vágyakozom a Te színed látására, a Veled való közösségre, ezért adok hálát és dicsérlek, áldalak, hogy kinyilatkoztattad magadat nekem Jézus Krisztusban! Ámen:/

Nézzünk a függöny mögé.

Jel 11,4-12 - Ők a két olajfa és a két gyertyatartó, amelyek a föld Ura előtt állnak [Zak 4,3.11-14]. Ha valaki ártani akar nekik, tűz tör elő a szájukból, és megemészti ellenségeiket. Ha valaki bántani akarja őket, akkor azt meg kell ölni. Ezeknek hatalmuk van arra, hogy bezárják az eget, hogy ne essen az eső [1 Kir 17,1] jövendölésük napjaiban, és hatalmuk van a vizek fölött, hogy vérré változtassák azokat [Kiv 7,17], és mindenféle csapással sújtsák a földet, ahányszor csak akarják [1 Sám 4,8]. Amikor befejezik tanúságtételüket, a mélységből fölszálló fenevad háborút indít ellenük, legyőzi [Dán 7,3.7.21] és megöli őket. A holttestük annak a nagy városnak az utcáján fog heverni, amelyet szellemi értelemben Szodomának és Egyiptomnak hívnak, és ahol Urukat is megfeszítették. A törzsekből, népekből, nyelvekből és nemzetekből sokan fogják látni holttestüket három és fél napon keresztül, és holttestüket nem engedik sírba tenni. A föld lakói pedig örvendezni fognak felettük, és vigadni fognak. Ajándékokat küldenek egymásnak, mert ez a két próféta gyötrelmére volt a föld lakóinak. De három és fél nap múlva Istentől az élet lelke száll beléjük [Ez 37,10]. Lábukra állnak, és nagy félelem fogja el azokat, akik látják őket [Ter 15,12]. Ekkor egy hatalmas hangot hallanak az égből, amely azt mondja nekik: „Szálljatok fel ide!” [Kiv 19,24] Erre fölszállnak az égbe a felhőben, ellenségeik pedig látják őket [2 Kir 2,11].

Lk 20,27-40 - Odamentek hozzá néhányan a szaddúceusok közül, akik tagadják a feltámadást, és megkérdezték őt: „Mester, Mózes előírta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, akinek felesége volt, de gyermeke nem, akkor a testvér vegye el az asszonyt, és támasszon utódot testvérének [MTörv 25,5-6; Ter 38,8]. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt gyermek nélkül. Előbb a második, majd a harmadik vette feleségül őt, és hasonlóképpen mind a heten, gyermeket nem hagyva, mind meghaltak. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor ezek közül kinek lesz a felesége az asszony? Hiszen mind a hétnek felesége volt.” Jézus ezt felelte nekik: „E világ fiai házasodnak és férjhez mennek. Azok pedig, akik méltók lesznek elnyerni a másik világot és a halálból való föltámadást, nem házasodnak, és férjhez sem mennek, hiszen többé már meg sem halhatnak. Hasonlók lesznek ugyanis az angyalokhoz, és Isten fiai, a feltámadás fiai lesznek. Hogy pedig a halottak feltámadnak, azt Mózes is jelezte a csipkebokornál, amikor az Urat „Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének” [Kiv 3,6] mondta. Isten pedig nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.” Ekkor néhány írástudó azt mondta neki: „Mester! Helyesen feleltél.” És többé nem mertek kérdezni tőle semmit.

/:Nézzünk a függöny mögé. Mi, akik a színpadon vagyunk láthatóknak, valóságosnak képzeljük magunkat, pedig szereplők vagyunk. Mikor felgördül a függöny, a nézőtér sötét, a fények árja vakít, hogy még azt sem látjuk, amit láthatnánk, csak halljuk a tapsot, a nevetést, vagy suttogást, a mocorgást, de semmit nem látunk. Mégis tudjuk, hogy ott vannak azok, akik miattunk jöttek el, hogy bennünket, ránk figyeljenek. De csak figyelnek, nem ők rendezik az előadást, és nem is ők játsszák a darabot, de nekik játsszuk a darabot. Majd az előadásnak vége lesz.

Kigyúlnak a nézőtér fényei, és már csak voltunk szereplők, már ítéletre várókká lettünk, és észrevesszük, hogy ott a sorokban azok is ott vannak, akikkel tegnap együtt szerepeltünk.

Hiszem-e e két világot, és mindkettő jelenvalóságát? Még akkor is, ha nem látom? Ha még nem érkezett el az ideje annak, hogy kigyulladjanak a lámpák, hogy megtapasztaljam azt a másik világot? Ahol jóval több a néző, mint a színpadon a szereplő! És lám, észreveszem, hogy nem mindenki ül a nézőtéren azok közül, akikkel tegnap még együtt játszottam! Hiányoznak sokan.

Szereplők vagyunk mi mind, kik e világ színpadán vagyunk! Istenem, a Te rendezésedben kerülünk színre, Te osztod ránk szerepünket. A szereplők között vannak statiszták, mellékszereplők, főszereplők, bukott szereplők, akik túljátsszák szerepüket, akik pocsékul játszanak, akik képtelenek a szerepükbe beleélni magukat, akik állandóan vitatkoznak a rendezővel, vannak olyanok is, akik arra szervezkednek, hogy elküldjék a rendezőt, vannak, akik külön társulatokba szerveződnek, mert mást akarnak játszani, vannak, akik felgyújtják a színpadot. Vannak segédrendezők is, de vannak bot csinálta rendezők is. Vannak azok is, akik újra szerepre jelentkeznek, már rájöttek, hogy tévedtek, amikor azt hitték, hogy jobban meg tudják rendezni magukat. Ők azok, akik nagyon egyértelműen, bizonyosak abban, hogy Ő az igazi rendező, aki a társulatban mindenkire számít, mindenkit ismer, és mindenkire pontosan azt a szerepet ossza, ami neki való. Vannak azok a bölcsek, akik körbe súgják, hogy akik még nem jöttek rá, azok is felismerjék, hogy mindenki abból él, és azért él, amit a rendező neki szánt szerepet! „Mindenki érte él”!

Ezért van az, hogy a nézőtéren nem találunk ott mindenkit azok közül, akikkel tegnap még együtt szerepeltünk, mert vannak, akik ezt nem hallották meg, vagy nem hitték el, vagy nem akarták ezt elfogadni. Ellenségek, pedig látták, ismerték, de kinevették.

A valóság csalóka, mert a valóság változó, ahogy a látásom is változik, ahogy érzékelő-képességem is változik. Hogy mondja Szent Pál? „Nem veszítjük el kedvünket, mert bár a külső ember romlásnak indult bennünk, a belső napról napra megújul” – hat! Ha tudomást veszek arról, hogy „a látható mulandó, a láthatatlan azonban örök.” Ezért, „ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra fordítsuk figyelmünket.” „A mostani pillanatnyi könnyű szenvedés”-t ne higgyem többnek, mint ami, ne sajnáljam agyon magam, azért, mert a szerepemért meg kell szenvedni, ez is alázat! Ugyanis – a szenvedés – „a mennyei örök dicsőség túláradó mértékét szerzi meg nekünk” (2Kor 4,16-18). Amit, ha elhiszek, akkor rájövök, hogy ezért érdemes már most, a bűneimért vezekelni, hiszen lehet, hogy a szenvedésem nem több mint vezeklés, hogy bejuthassak a mennyei örök dicsőségbe! Türelem, szelídség, alázat, a szenvedésben, és akkor, talán a taps nem marad el – az angyalok karának dicsérete, sőt, a rendező elismerése sem!

Istenem, akarom Rád bízni magamat, elfogadni a Te rendezésedet. Bocsásd meg nekem, hogy ez nem mindig sikerül, hogy a szövegkönyvet felületesen olvasom, vagy improvizálok, sőt, másokat is magam akarok rendezni, esetleg mások szerepét lenézem, másokat minősítek, provokálok, intrikálok. Csak ne engedd, hogy mások cselszövésének engedjek, de segíts, hogy Benned minél jobban elevenné lehessek! Ámen:/

Nincs vagy, legyen az és!

Péld 31,10-13.19-20.30-31 - Derék asszonyt ki talál? Becse a korallokét messze meghaladja! Férjének szíve bátran ráhagyatkozik, és nem lesz nyereség híján. Jóval fizet neki és nem rosszal, élete minden napján. Előszedi a gyapjút és a kendert, és ügyes kézzel végzi a munkát, Kezébe veszi a rokkát, és ujjai megfogják az orsót. Megnyitja tenyerét a szegénynek, és kinyújtja kezét a szűkölködő felé. A kedvesség csal, a szépség mulandó, de az istenfélő asszony dicséretet érdemel! Adjatok neki keze gyümölcséből, és tettei dicsérjék őt a kapuknál!

vagy

1Jn 3,14-18 - Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életre, mert szeretjük testvéreinket. Aki nem szeret, az a halálban marad. Mindaz, aki gyűlöli testvérét, gyilkos. És jól tudjátok, hogy egy gyilkosnak sincs örök élete, amely megmaradna benne. Abból ismertük meg Isten szeretetét, hogy életét adta értünk, tehát nekünk is életünket kell adnunk testvéreinkért. Aki birtokolja a világ javait, és szűkölködni látja testvérét, de a szívét elzárja előle, hogyan marad meg abban az Isten szeretete? Fiacskáim! Ne szeressünk szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal!

Lk 6,27-38 - Nektek viszont, akik hallgattok engem, azt mondom: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Áldjátok azokat, akik átkoznak benneteket, és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket. Annak, aki arcul üt téged, tartsd oda a másikat is; és attól, aki a felöltődet elveszi, ne tagadd meg a kabátodat sem. Adj mindenkinek, aki kér tőled; és ha valaki elveszi, ami a tiéd, vissza ne kérd. Amint akarjátok, hogy cselekedjenek veletek az emberek, ti is hasonlóképpen cselekedjetek velük. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutalmat érdemeltek? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. És ha azoknak adtok kölcsön, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, milyen jutalmat érdemeltek? Hiszen a bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek tehát ellenségeiteket! Tegyetek jót és kölcsönözzetek, semmit vissza nem várva; így nagy lesz a ti jutalmatok, és a Magasságbeli fiai lesztek, mert ő kegyes a hálátlanokhoz és gonoszokhoz. Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas! Ne ítéljetek, és titeket sem fognak elítélni. Ne kárhoztassatok senkit, és benneteket sem fognak kárhoztatni. Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni. Adjatok, és adnak majd nektek is: jó és tömött, megrázott és túláradó mértékkel adnak majd az öletekbe. Mert amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek.”

/:Nincs vagy, legyen az és! Szent Erzsébet ünnepén a Példabeszédek asszonyképéhez vezet Egyházunk. Akit talán nevezhetünk úgy is, hogy benne van rejtve a világot éltető földi szeretet, mely leginkább párja az Isten szeretetének. Mely az „istenfélő” kifejezésben a végtelenül alázatos ragaszkodást, engedelmességet, de még ennél is inkább a férfiban – az urában, a feltétel nélküli Istenarcot szereti, tiszteli és szolgálja. Aki kétséget nem enged ahhoz, mi tőle a szeretetét eltántorítsa. De ebben az asszonyképben meg kell látnunk azt a férfiút is, aki felelős ezért a végtelenül tiszta szeretetért, mivel asszonya elárasztja őt, és pazarlón szolgálatára képes. Aki az asszony kedvességén és szépségén túl az Istennek kedves szellemet, lelket képes szeretni, teljes naivitásában, egyszerűségében is, akivel még teljesebbé lehet számára is az Istenfélő szeretetet megélése. Amit úgy mond a próféta, hogy bátor ráhagyatkozás, ma úgy szokták emlegetni, hogy minden nagy férfi mögött van egy csodálatos asszony! Aki a szeretet bajnoka, bölcs és engedelmes, féltő, és félelmetes, gyengéden erős, könnyed és erőtlen, mégis a jóra szüntelenül kész, személyiségével sem törődve magát képes odaajándékozni semmit nem várva viszonzásként, ezért mindent megszerezni képes, hogy szeretete soha ne apadjon ki. Talán így mintázhatjuk meg az asszonyi példaképet Szent Erzsébet példáján, és a mai Szentírás tanításába belekapcsolódottan.

Mert, mintha Szent János is ismerte volna már Erzsébetet, de Erzsébetnek, mintha nem is kellett volna, hogy ismerje Szent János levelét, oly természetesen élte meg e gondolatot, hogy „ne szeressünk szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal!” Asszonyként, nemesi gazdagságában is, képes volt olyan szelíd, és alázatos lenni, hogy természetes módon élte meg, az Istennek tetsző, sőt Istenben fogant szeretetet, amiről elmondható szintén, hogy „abból ismertük meg Isten szeretetét, hogy életét adta értünk, tehát nekünk is életünket kell adnunk testvéreinkért”. Emberi természetében vitte tökéletességre Jézus tanítását, az irgalmasság gyakorlását, ami nem lehet másképpen, csak úgy, hogy azonosult az Atyától való irgalmasság tapasztalatával, hogy ítélet nélkül képes volt a megbocsátó szeretetre, és az adakozásra. Bizonyosan élt benne valami mérhetetlen vágy arra, hogy mind ezért Isten dicséretében részesüljön, az Istennek való megfelelés utáni éhség.

Kell, hogy hiányt érezzek magamban arra, aminek érdekében cselekvővé válok! Éheznem kell Isten szeretetében való teljesség örömét annyira, hogy elinduljak felé, hogy átrágjam magam pókhálón, veszettségen, dühön, közönyön és megelégedettségen, árvaságon és magányon, megvetésen és szenvedésen, gúnyon, és gyűlöleten, önzésen és önmarcangoláson, kishitűségen és féltékenységen, gőgön és haragon, meg nem értésen és csalódáson, miközben szeretni próbálok, tudva, hogy csak úgy olvadhatok bele a szeretetébe, ha magam is élem! Sok göröngyön átvergődve is szeretni, hűségesnek, állhatatosnak lenni a szeretetben, add meg nekem Istenem! Ámen:/

„Istenünk királyságává és papjaivá tetted őket”

Jel 5,1-10 - A trónon ülő jobbjában láttam egy belül és kívül teleírt könyvet, amely hét pecséttel volt lepecsételve [Iz 6,1; 29,11; Ez 2,9-10]. Láttam egy erős angyalt, aki hangosan hirdette: „Ki méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és feltörje annak pecsétjeit?” És senki sem volt képes arra, hogy felnyissa a könyvet vagy abba beletekintsen, sem az égben, sem a földön, sem a föld alatt. Nagyon sírtam, mert senkit sem találtak méltónak, hogy a könyvet felnyissa vagy hogy abba beletekintsen. Erre a vének közül az egyik így szólt hozzám: „Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja [Ter 49,9; Iz 11,10], hogy felnyissa a könyvet, és felbontsa annak hét pecsétjét!” Akkor láttam, hogy íme, a trón és a négy élőlény között és a vének között a Bárány állt mintegy megölve [Iz 53,7]. Hét szarva és hét szeme volt, amelyek Istennek az egész földre küldött hét szelleme [Zak 4,10]. Odament, és átvette a trónon ülő jobbjából a könyvet [Iz 6,1]. Amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt; mindegyiküknek hárfája és arany csészéje volt, tele illatszerekkel, amelyek a szentek imádságai. Új éneket énekeltek, amely így hangzott [Zsolt 33,3]: „Méltó vagy, Uram, hogy elvedd a könyvet, és felnyisd annak pecsétjeit, mert megöltek, és saját véreddel megváltottál Istennek, minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből, és Istenünk királyságává és papjaivá tetted őket, és uralkodni fognak a föld felett!”

Lk 19,41-44 - Mikor közeledett és meglátta a várost, megsiratta, s így szólt: „Bárcsak te is felismernéd legalább ezen a napon, ami békességedre szolgál! Most azonban el van rejtve a szemed elől. Mert jönnek napok, amikor ellenségeid körülvesznek sáncokkal, bekerítenek és szorongatnak mindenfelől. Földre tipornak téged és gyermekeidet, akik benned laknak; nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.”

/:„Istenünk királyságává és papjaivá tetted őket” kik szentek, boldogok, és vértanúk, nálunknál többre vitték, mert véghezvitték azt, mi Isten szándéka volt. Már a Leviták könyvében fel van jegyezve Isten akarata: „legyetek szentek, mivel én is szent vagyok” [11,45]. Majd Péter apostol is erre tanít, elénk állítva, mint célt: szetté lenni (l: 1 Pét 1,13-16).

Pál apostol a leveleiben a szentekről úgy beszél, mint közöttünk élőkről. Akik azért vannak közöttünk, hogy megszenteljék a világot.

Jézus egyetlen esetben beszél szentekről, János levele szerint, főpapi imájában, mikor az apostolokért könyörög, „Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban” [Jn 17,19]. Az ’is’ szócskában önmagához akarja viszonyítani apostolait, majd később, mikor már mindannyiunkért – hívőkért, kik „szavukra hinni fognak bennem” - imádkozik, már bennünket is a szentek közösségében kívánna látni: „Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk”! Miért is akarja ezt, miért is kéri ránk Isten kegyelmét? Hogy mi legyünk azok, akik Istenhez vonzzák a világot, vagyis, nekünk kell lenni azoknak, akik a világ megszentelődéséért fáradozunk, akiknek a szentek társaságába van meghívásunk.

Elmondhatjuk, hogy képesek vagyunk vonzani bárkit is Istenhez? Bizony nem, de azért nem, mert inkább engedjük, hogy a világ vonzzon bennünket magához; engedjük hitünket gyengíteni a csábítás által. „Bárcsak te is felismernéd … ami békességedre szolgál”! Nem megengedve, hogy lerombolják lelkem templomát, csak azért, mert fel sem ismertem, Isten látogatásának idejét - a szentség erejét, melyet megkaptam, de …

Talán rá kellene ébrednem, hogy e föld termi a szenteket, boldogokat, vértanúkat, kik uralkodni fognak a föld felett, kik Isten dicsőségét szolgálják, azzal, már itt a földön, hogy Hozzá teszik felismerhetővé az életet! Nekem kell szentté lennem, ha felismerem kiválasztottságomat, akkor rá kell jönnöm, hogy értem imádkozott Jézus az Istenéhez, a mi Istenünkhöz, az én Istenemhez, hogy megerősítsen, tudatosítsa bennem, hogy szentté kell lennem. Bármit is tettem eddig, ez után másként kell tennem, ha az, amit eddig tettem nem szolgálta szentté válásomat!

„Ne felejtsük el, hogy rejtettek lehetnek még előttünk a jövendölései e szent könyvnek, de nem azok a tanításai és parancsai” – mondja Boldog Newman. Ez a gondolata arra mindenképpen alkalmas, hogy ráébredjek, hogy ne az eljövendőben kutakodjak, hanem a jelenben éljek, amelyben feladatom van a jövőért, hogy a jövendő az lehessen, ami Isten szándéka szerinti. Mert úgyis az lesz, de nem szabad, hogy nekem mindegy legyen az, hogy velem, vagy nélkülem teljesedik-e be Isten szándéka.

Hitem arra már elég, hogy belássam, magam kevés vagyok, hogy győzzek a világ ellenében, de, hogy Istennel már képes lehetek rá, ezért kérem Istent, hogy küldjön olyan társakat utamra, akik követeid, és elvezetnek Hozzád, segítve, hogy bűneimtől távol maradjak, és a jóra képes lehessek! Ámen:/

A félelem szükségszerűleg következik a hitből

Jel 4,1-11 - Ezek után látomásom volt, és íme, ajtó nyílt meg az égben, és az első hang, amelyet mint harsonát hallottam velem beszélni, így szólt: „Jöjj fel ide [Kiv 19,16], és megmutatom neked mindazt, aminek ezek után történnie kell!” [Dán 2,29] Azonnal elragadtatásba estem, és íme, királyi szék volt elhelyezve az égben, és a királyi széken ült valaki. Az ott ülőnek tekintete hasonló volt a jáspishoz és a karneolhoz; szivárvány volt a királyi szék körül, hasonló a smaragd színéhez [Iz 6,1; Ez 1,26-28]. A királyi szék körül huszonnégy szék, és a székeken huszonnégy vén ült fehér ruhába öltözve, a fejükön arany korona. A királyi székből villámok, zúgás és mennydörgések törtek elő [Kiv 19,16G]. Hét fáklya égett a trón előtt: Isten hét szelleme. A királyi szék előtt mintegy üvegtenger volt, kristályhoz hasonló, és a királyi szék közepén, és a királyi szék körül négy élőlény [Ez 1,5.18], elöl és hátul tele szemekkel. Az első élőlény oroszlánhoz volt hasonló, a második élőlény bikához volt hasonló, a harmadik élőlénynek emberéhez hasonló arca volt, és a negyedik élőlény repülő sashoz hasonlított [Ez 1,10]. A négy élőlény mindegyikének hat-hat szárnya volt, körös-körül és belül tele voltak szemekkel [Iz 6,2; Ez 1,18G]. Éjjel-nappal pihenés nélkül azt mondták: „Szent, szent, szent az Úr [Iz 6,3], a mindenható Isten, aki volt és aki van [Kiv 3,14G] és aki eljövendő!” Mikor ezek az élőlények dicsőséget, tiszteletet és áldást mondtak a trónon ülőnek, az örökkön-örökké élőnek, a huszonnégy vén leborult a trónon ülő előtt, imádta az örökkön-örökké élőt [Iz 6,1; Dán 6,27], letette koronáját a trón előtt, és így szólt: „Méltó vagy, Urunk, Istenünk, hogy tied legyen a dicsőség, a tisztelet és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és a te akaratod által jöttek létre a teremtmények!”

Lk 19,11-28 - Azoknak pedig, akik mindezt hallották, mondott egy példabeszédet is, mert közel volt már Jeruzsálemhez, és azt hitték, hogy hamarosan megjelenik az Isten országa. Így szólt hozzájuk: „Egy nemes ember messze földre indult, hogy királyságot szerezzen magának, és aztán visszatérjen. Hívatta tíz szolgáját, átadott nekik tíz mínát, s így szólt hozzájuk: „Gazdálkodjatok, amíg vissza nem jövök!” Alattvalói azonban gyűlölték őt, és követséget küldtek utána ezzel az üzenettel: „Nem akarjuk, hogy ez uralkodjék rajtunk!” Ő azonban, amikor megszerezte a királyságot és visszatért, maga elé hívatta a szolgákat, akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki mennyit szerzett vele. Jött az első, és azt mondta: „Uram, a mínád tíz mínát hozott.” Erre azt mondta neki: „Jól van, jó szolgám, mivel a kevésben hű voltál, hatalmad lesz tíz város felett.” Jött a második is, és így szólt: „Uram, a mínád öt mínát nyert.” Ennek is azt mondta: „Uralkodj öt város felett.” Aztán jött a következő, és így szólt: „Uram, itt van a mínád! Eltettem a kendőmben, mert féltem tőled, mivel szigorú ember vagy: elveszed, amit le nem tettél, és learatod, amit nem vetettél.” Azt mondta neki: „A magad szájából ítéllek meg téged, gonosz szolga! Tudtad, hogy szigorú ember vagyok: elveszem, amit le nem tettem, és learatom, amit nem vetettem. Miért nem tetted hát pénzemet a pénzváltóasztalra, hogy amikor visszatérek, kamatostul kapjam azt vissza?” Majd így szólt az ott állókhoz: „Vegyétek el tőle a mínát, és adjátok annak, akinek tíz mínája van.” Azok így szóltak: „Uram, annak már tíz mínája van.” Mondom nektek: „Mindannak, akinek van, még adnak, attól meg, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van. Ellenségeimet pedig, akik nem akarták, hogy uralkodjam felettük, hozzátok ide, és öljétek meg előttem.” Miután ezeket mondta, haladt tovább Jeruzsálem felé.

/:A félelem szükségszerűleg következik a hitből – mondja Boldog Newman, amihez engedtessék meg nekem, hogy hozzátegyem, a félelem viszont dicsőítés nélkül valótlan állítás. Mert az Istenfélelem nem lehet haragtól való félelem, hanem sokkalta inkább ez olyan félelem, mint amikor attól kell félnem, hogy elveszíthetek valakit, aki számomra az életet jelenti, mert hiánya felemészt, eléget. Ahogy Pál mondja: „Mert a mi Istenünk emésztő tűz.” [Zsid 12, 29]. Akit magamnál tartani, magamban megtartani, megőrizni csak és kizárólagosan úgy lehetek képes, ha Őt dicsőítve magamban folyamatosan élesztem, ébren tartom, a belőle áradó szeretet élményét, hogy életem e szeretetben lehessen.

De, hogy jön ehhez az anyagi érdek, a mínák értékállóságán túl, azok értékének megsokszorozása, úgy tűnik, hogy akár még erőszakkal is, csak, hogy megsokszorozzam. Hogy ha már van, ha már szereztem, akkor még kaphassak ahhoz?

Nem rég volt az a példabeszéd is, hogy vegyetek példát, gyűjtsetek barátokat a hamis mammonban. Mintha Jézus ismerne bennünket, hogy mennyire e világ uralma alatt állunk, hogy mennyire az anyagi világ törvényei hatalmasodtak el rajtunk, ezért folyamodik ahhoz, hogy e világból vegye a példákat ahhoz, hogy megértsük, Isten mit szeretne, mit vár el tőlünk. Mert, nem hiszem, hogy az anyagi haszonszerzésen volna a hangsúly, és szomorú talán, ha a példabeszéd ezen pontján leragadunk, akár a világból valóként hallgatom, akár - sőt még inkább, ha nem e világból valóként hallgatom.

Sokkal sorsdöntőbb, és figyelmeztetőbb Jézus konklúziója: „a magad szájából ítéllek meg téged”! Ahol a megítélés egy sokkal magasabb értékelvű megítélés, mint a világ értékelvűsége. Jézus jól látja, hogy e világban minden érték fölötti értékké a pénz vált, ami a gonosz értékrendjének hatalmát képviseli. De Jézus nem e világból való, erről maga tesz tanúbizonyságot, tehát, nem e világ értékrendjében gondolkodik, így megítélése sem e világ szerinti. Aki legyőzi e világot, az azt jelenti - azt kell, hogy jelentse, hogy az Isten-értékűséget választja, az anyagi érték felett állót, a szeretet mindenhatóságát juttatja érvényre, abban akar gazdagodni, és már abban gazdagítja e világot is, vagyis Isten gazdagságát növeli e világban már. Ezért, a maga ítélőképessége szerinti ítéletben lesz része mindenkinek: aki a világot részesíti előnyben – a gonoszságot gazdagítja, az a szeretet hiányáról tesz bizonyságot, ezért, annak értéke a szeretet törvénye szerint nem értelmezhető, az idő leteltével megsemmisül, elporlad, elmúlik az időben és az idővel. Aki ellenben, ezzel szemben, a szeretetben gazdagodik e világban, az e világ elmúltával számíthat az ítéletben arra, hogy még többet bíznak rá, mert bizonyította már, hogy hűséges a kevésben is, ezért bizalmat érdemel a sokban is.

Akinek nincs semmije, attól nem lehet elvenni semmit; de, aki kapott már, és az ajándékkal nem képes mit kezdeni, sőt dugdossa, hát annak bizony rettenetesen tud fájni, ha elveszik tőle. Hát ezek szerint, az jár a legrosszabbul, aki kapott, és végül visszaveszik tőle még azt is amit kapott, mert Ő érzi magát majd úgy, mint aki a legjobban csalódott, mint akit becsaptak.

Istenem, ettől félek magam is a legjobban. Nem akarok csalódott lenni, nem akarok kegyvesztett lenni, nem akarok kitaszított lenni. Mikor e félelem erőt vesz rajtam, nem marad más nekem, mint, hogy irgalmadért könyörögjek. Sejtésem van róla, hogy ez mennyire fájdalmas, és mennyire gyötrelmes, ezért féltem ettől magamon túl szeretteimet is, akikért könyörgök, ahogy magamért is, mintha Velük együtt könyörögnék – mert remélem, hogy könyörgésem nincs ellenükre. Oltalmad vigyázzon bennünket, hogy hasztalanná, és majd érdemtelenné számodra ne lehessünk! Add meg nekünk, hogy minden nap ránk ragyogó kegyelmed érdemszerzőkké változtasson bennünket, hogy általunk is e világban a Te szereteted erősödjön, gazdagodjon! Ámen:/

A birtoklás élményének gyönyörét már megízleltem

Jel 3,1-6.14-22 - A szárdeszi egyház angyalának írd meg: Így szól, akié az Isten hét lelke és a hét csillag: Ismerem cselekedeteidet, hogy van neved, hogy élsz, de halott vagy! Légy éber, és erősítsd meg a többieket, akik közel vannak a halálhoz, mert műveidet nem találom teljesnek Istenem előtt. Emlékezz tehát vissza, hogyan kaptad és hallottad, tartsd meg azt, és tarts bűnbánatot. Ha pedig nem leszel éber, úgy érkezem hozzád, mint a tolvaj, és nem fogod tudni, melyik órában jövök hozzád. De van néhány neved Szárdeszben, akik nem szennyezték be ruháikat, és velem fognak járni fehérben, mert megérdemlik. Aki győz, így fog fehér ruhába öltözni, és nem törlöm ki nevét az élet könyvéből [Zsolt 69,29], és megvallom nevét Atyám és angyalai előtt. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak!

A laodíceai egyház angyalának írd meg: Így szól az Ámen, a hűséges és igaz tanú, aki Isten teremtésének kútfeje [Zsolt 89,38; Péld 14,5; 8,22G]: Ismerem cselekedeteidet, hogy sem hideg nem vagy, sem meleg; bár hideg volnál vagy meleg! De mivel langyos vagy, és sem hideg, sem meleg, kezdlek téged kivetni a számból. Mert azt mondod: „Gazdag vagyok, és igen sok kincsem van [Óz 12,9], nem szorulok rá semmire”, és nem tudod, hogy nyomorult és szánalmas vagy, szegény, vak és meztelen. Tanácsolom neked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált színaranyat, hogy meggazdagodj; öltözz fehér ruhába, hogy ne legyen látható meztelenséged szégyene; s kend be szemed szemkenőccsel, hogy láss. Mert akiket szeretek [Péld 3,12], azokat korholom és megfenyítem; buzdulj tehát föl, és tarts bűnbánatot. Íme, az ajtónál állok és zörgetek. Ha valaki meghallja szavamat, és kinyitja nekem az ajtót, bemegyek hozzá, vele étkezem, és ő énvelem. Aki győz, annak megadom, hogy velem üljön trónomon, mint ahogy én is győztem, és Atyámmal ülök az ő trónján. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak!”

Lk 19,1-10 - Ezután bement Jerikóba és áthaladt rajta. Ekkor íme, egy Zakeus nevű férfi, aki a vámosok feje volt és gazdag, szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de nem tudta a tömeg miatt, mert alacsony termetű volt. Előre futott tehát, felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus arra a helyre ért, fölnézett, meglátta őt, és ezt mondta neki: „Zakeus! Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre az sietve lemászott, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindannyian zúgolódva mondták: „Bűnös embernél száll meg!” Zakeus azonban odaállt, és azt mondta az Úrnak: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.” Jézus azt mondta neki: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.”

/:A birtoklás élményének gyönyörét már megízleltem. Hát tudhatom, milyen lehet az a gyönyörűség, ha a legnagyobbat birtokolhatom, azt a hatalmat, melyet még álmodni sem merek. Amit álmaimat megelőzve kínál nekem Krisztus! Megadatik minden a számomra, ami kell ahhoz, hogy lelkesüljek, de amit magamnak kell felindítani, és az által eljutni a bűnbánatra. De mind erre azért van nekem szükségem, hogy érzékennyé váljak arra, hogy meghalljam, észrevegyem, mikor hozzám jön Jézus, és szólít, és zörget. Jézus azért figyelmeztet, mert nem akar elveszíteni, szeretettel van irántam. „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben.” [Jn 15,9] Nincs másról szó, csak erről. Ebben a végtelen, és nyughatatlan szeretetében kutatja fel azokat, akik elveszettek, akik elkószálnak, mert mindenkit meg akar őrizni azok közül, akiket az Atya Neki adott. De nem akarja ezt az én akaratom ellenére teljesíteni! Ám, ha nem törekszem arra, hogy az Ő szeretetét megértsem, és ebben a szeretetében felfedezzem önmagamat, akkor alkalmatlan vagyok arra, hogy megmentsen. „Aki győz”, ez annyit jelent, hogy önmaga felett, önmagán. Engedem magamon beteljesedni Krisztus szavait, a Szentírás szavait.

Éberségre szólít e jövendölés, ami csupán megismétli, felidézi, felemlegeti Jézus szavait. De éberségemmel azok javára is kell lennem, kiket szintén megszólít az Ige, akik éberségére az idő még inkább sürgető. Mert ki nem elég éber, az észre sem veszi, hogy az idő közelít!

Istenem, szeretni akarlak, szívvel, lélekkel, egész testemben, de nem akarom azt tudni mi nem tartozik rám, azonban Veled akarok rezdülni, érezni akarlak, és érteni szándékodat, hogy kedvedet találd bennem, hogy bizonyosságom legyen abban, hogy képes vagyok téged úgy szeretni, ahogy Te az vágyod. Érzem, de csak úgy érzem, hogy kiket szerethetek, azokban is téged bírlak szeretni, ahogy irántuk érzett szeretetemben érzem, hogy Veled lehetek egy a szeretetben. Mert ez az érzés óhajtja bennem, hogy műveljem az üdvösségükre hajlandóságukat, éberségüket ápoljam. Ne hagyd Uram, hogy magamban, e hitemben csalatkozzak, melyet Benned élek meg, és Belőled táplálok. Add meg nekem a Te tiszta, őszinte, állhatatos, és hűséges, türelmetlen, de minden erőn felüli, odaadó szeretetedet megélnem, sugároznom feléjük, hogy szavaid bennünk életté legyen, majd életünk létezésed részeként nyugodhasson el! Ámen:/

Mire való számomra Jézus Krisztus, és a Szentírás minden egyes szava?

Jel 1,1-4; 2,1-5a - Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, melyet Isten adott neki, hogy szolgáinak megmutassa mindazt, aminek csakhamar meg kell történnie [Dán 2,28-29]. Elküldte angyalát, és kijelentette szolgájának, Jánosnak, aki tanúságot tett Isten igéjéről és Jézus Krisztus tanúbizonyságáról, mindarról, amit látott. Boldog az, aki olvassa és aki hallja ennek a jövendölésnek igéit, és megtartja mindazt, ami abban meg van írva, mert az idő közel van! János a hét egyháznak, amely Ázsiában van. Kegyelem nektek és békesség attól, aki van és aki volt [Kiv 3,14G] és aki eljövendő; és a hét szellemtől, akik az ő trónja előtt vannak;

Az efezusi egyház angyalának írd meg: Így szól, aki a hét csillagot tartja a jobbjában, aki a hét arany gyertyatartó között jár: Ismerem cselekedeteidet, fáradozásodat és béketűrésedet, és hogy nem szenvedheted a gonoszokat; hogy próbára tetted azokat, akik apostoloknak mondják magukat, holott nem azok, és hazugnak találtad őket. Béketűrő vagy, és szenvedtél az én nevemért, és nem fáradtál el. De kifogásom van ellened: az, hogy elhagytad első szeretetedet. Emlékezz tehát arra, honnan estél ki, tarts bűnbánatot, és tedd azt, amit korábban tettél; mert különben föllépek ellened, és elmozdítom gyertyatartódat helyéről, ha nem tartasz bűnbánatot.

Zs 1 - Boldog az az ember, aki nem követi a gonoszok tanácsát, nem áll a vétkesek útján, és nem ül le a gúnyolódók gyülekezetében, hanem az Úr törvényében leli kedvét, s törvényét éjjel-nappal eszében forgatja! Olyan, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében meghozza gyümölcsét, és amelynek nem hull le a lombja. Boldogul minden dolgában. Nem így járnak a gonoszok, nem így, hanem úgy, miként a szálló por, amelyet elsodor a szél. Ezért a gonoszok meg nem állnak ítéletkor, sem a vétkesek az igazak gyülekezetében. Mert ismeri az Úr az igazak útját, de elvész az istentelenek ösvénye.

Lk 18,35-43 - Történt pedig, hogy amikor Jerikóhoz közeledett, egy vak ült az út szélén és kéregetett. Amikor hallotta az elvonuló tömeget, megkérdezte, hogy mi az. Megmondták neki, hogy a Názáreti Jézus megy arra. Erre felkiáltott: „Jézus, Dávid fia! Könyörülj rajtam!” Akik elöl mentek, ráparancsoltak, hogy hallgasson. De ő annál jobban kiáltozott: „Dávid fia! Könyörülj rajtam!” Erre Jézus megállt, és megparancsolta, hogy vezessék őt hozzá. Amikor odaért, megkérdezte tőle: „Mit akarsz, mit cselekedjem veled?” Az így szólt: „Uram! Hogy lássak!” Jézus azt mondta neki: „Láss! A hited megmentett téged.” Azonnal látott is, és követte őt, Istent magasztalva. Erre az egész tömeg, amely ezt látta, dicsőítette Istent.

/:Mire való számomra Jézus Krisztus, és a Szentírás minden egyes szava? Ki e pillanatban vagyok, azt képzelve magamról, hogy hiszek Jézus Krisztusban, Aki Istentől való; Aki az Atyában van, és Akiben van az Atya; Aki kinyilatkoztatja nekem az Isten szándékát, akaratát, és szándéka, hogy eljussak Isten színe látására.

Akarom úgy megélni Az Írás minden szavát, melyek egyedül nekem szóló, a jelenben hozzám érkező levelek, amelyeket Ő, a mindenható Isten küld el nekem.

Megérint, megszólít, személyemben megérintők a szavai: „Ismerem cselekedeteidet, fáradozásodat és béketűrésedet, és hogy nem szenvedheted a gonoszokat”. Majd így folytatja, „béketűrő vagy, és szenvedtél az én nevemért, és nem fáradtál el. De kifogásom van ellened: az, hogy elhagytad első szeretetedet. Emlékezz tehát arra, honnan estél ki, tarts bűnbánatot, és tedd azt, amit korábban tettél”!

Igen Uram, Hozzád sietek, hogy elfogadjam intésedet, melyek igazak, és illetnek engem. Csak tudnám dolgomat, hogy készen lehetnék tenni, mi kedves előtted, és így javamra van.

Már tudom, hogy milyen igazak a zsoltáros szavai, és mennyit ér az a boldogság, melyet elvesztettem, mi első szeretetedben lehetet enyém, de akkor nem tartottam oly nagy értékemnek, mire érdemes lett volna vigyáznom.

De nem engedek a csüggedésemnek, mert érzem, nem hagysz magamra, oda hajolsz hozzám, és megkérdezel: „mit akarsz, mit cselekedjem veled?” Amire remegő hangom mondom, magam is - mert erre bátorít a Jerikói vak engem is: ’ne légy gyámoltalan, csak higgyél, és hittel kérd Őt, lám nekem is megadta, mert látta, hogy bár bűnös vagyok, de hitem bűnömnél nagyobb, mert már látom, hogy nincs senki másnál az irgalom, mint Istennél, aki elküldte Krisztust, hogy bennünket, oktalan bűnösöket megszabadítson, felemeljen. Merjél kiáltani hozzá, mikor arra jár, hol te szenvedésedben rothadsz, ami bűnös miatt lett részed, és már tudod, hogy semmi másban nem lelheted meg szabadulásodat, csak az Ő szeretetében! Örülj, hogy éppen erre jár, ne engedd, hogy tovább menjen a nélkül, hogy megsegítsen téged, hogy észrevétlen maradj a számára.’ - „Uram! Hogy lássak!”

De a jerikói vak, még tovább is folytatja tanúságtételét: ’mert, ha már megsegített, és látsz, mert hitedben fogant az Ő kegyelme, akkor ne légy rest követni őt. Hiszen látásodat nem magadért kaptad tőle, hanem, hogy többé ne magadért élj, hanem Isten dicséretére! Aki magára veszi minden bűnödet, csak azért, hogy általa, vele és benne légy e világ része, melyben Isten akar lenni minden mindenben, és amit veled akar megvalósítani, nem ellenedre, és nem nélküled. Mert ez az élet mindenképpen szolgálat, akár elhiszed, akár nem – vagy a gonosz szolgálata, mely veszendő élet, mert csak e világra elég; vagy Isten szolgálata, aki a létezés maga, Aki a szolgálatáért mindenét megossza veled, még az örök életének boldogságát is!’ Életem lesz Benne, aki a szeretet, a mindeneket magába ölelő szeretet!

Istenem, Neked akarok szolgálni, nem azért, hogy lássak, hanem azért, hogy részem lehessen Benned, érted legyen látásom, add meg nekem a szolgálat gyönyörűségét! Ámen:/

Eljön az igazság napja, a kigyógyulás napja

Mal 3,19-20a - Bizony, íme, eljön majd az a nap, lángolva, mint a kemence, és minden kevély és minden gonosztevő olyan lesz, mint a tarló, és az eljövendő nap lángra lobbantja őket, - mondja a Seregek Ura, - és nem hagy rajtuk sem gyökeret, sem hajtást. Nektek azonban, akik nevemet félitek, felkel az igazság napja, ami gyógyulást hoz szárnyain; kimentek és ugrándoztok, mint a csorda fiatal borjai.

2 Tessz 3,7-12 - Hiszen tudjátok, hogyan kell minket követni. Nem éltünk tétlenül közöttetek, senki kenyerét ingyen nem ettük, hanem keserves fáradsággal, éjjel-nappal megdolgoztunk érte, hogy senkinek ne legyünk terhére. Nem mintha nem lett volna rá jogunk, hanem mert példát akartunk nektek adni, hogy kövessétek. Már amikor nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék. Most mégis azt halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek, semmit sem dolgoznak, hanem haszontalanságra fecsérlik idejüket. Az ilyeneknek megparancsoljuk, figyelmeztetjük őket Urunkban, Jézus Krisztusban, hogy békésen dolgozva a maguk kenyerét egyék.

Lk 21,5-19 - Amikor néhányan megjegyezték a templomról, hogy milyen szép kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt: „Jönnek majd napok, amikor mindezekből, amit itt láttok, nem marad kő kövön, amelyet le ne rombolnának.” Erre megkérdezték őt: „Mester! Mikor fognak ezek bekövetkezni, és mi lesz előtte a jel?” Ő pedig így szólt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! Mert sokan jönnek az én nevemben, és azt mondják: „Én vagyok”, és: „Elérkezett az idő”; de ti ne menjetek utánuk. Mikor háborúkról és lázadásokról hallotok, meg ne rémüljetek; ezeknek előbb meg kell történniük [Dán 2,28]; de ez még nem a vég.” Azután ezt mondta nekik: „Nemzet nemzet ellen támad, és ország ország ellen. Nagy földindulás lesz több helyen, dögvész, éhség, rettentő tünemények és nagy égi jelek. Mindezek előtt pedig kezet emelnek rátok és üldözni fognak titeket. Átadnak benneteket a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak titeket az én nevemért. Alkalom lesz ez számotokra, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: ne gondolkodjatok előre, mi módon védekezzetek. Mert olyan szájat és bölcsességet adok majd nektek, amelynek egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak titeket szüleitek és testvéreitek, rokonaitok és barátaitok, és közületek egyeseket halálra adnak. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért, de egy hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal fogjátok megőrizni lelketeket.

/:Eljön az igazság napja, a kigyógyulás napja, mikor minden élet kigyógyul abból. Az ítéletről beszél az olvasmányban Malakiás. Ami engem zavarba hoz, mert nincs hozzá közöm, illetve csak annyiban, hogy félem az ítéletet, és vágyom rá, hogy azok közé soroljon - ki majd ítéletemet kiveszi, akik a Nevét félték.

Bizony, nagyon nagy szükségem van, és gondolom, hogy mindannyiunknak, a jó példára, melyet követni érdemes, és nemes igyekezet. Mert annyi félrevezető jel, naivitásommal visszaélés ér, ami eltérít, elbizonytalanít az igazság követésében. Tudom, hogy ez nagyon általánosan hangzik, de ennyire széleskörűen érzem magam körül a veszélyt, szinte az élet minden területén ott settenkedik a gonosz, hogy rést üssön a szeretet hálóján, mely oltalmazni akar tőle, és mely Istentől való. Ezért tartom fontosnak a bűntudat éberségét, az állandó kontrolt, melyet elviselni, tűrni, ami mellett állhatatosan kiállni csak úgy van lehetőség, ha minden nap újra kezdem, ha nem fogadok el semmi automatizmust, csak és kizárólagosan az állandó igenlését a kegyelemnek, melybe csimpaszkodom, és lélegzetemként szívok magamba minduntalan, és úgy lélegzem ki, hogy azzal minden gonoszság, és Isten szeretetétől idegen gondolat is távozzon. Szeretni akarok, de csak, és egyedülien Isten szeretetével, és szeretetében mindent! Visszautasítva, ami Tőle távolságot tartani kényszerít, vagy eltávolítani akar, de mindent megélni, mi szeretetében megélhető. A hiánytalanság érzése töltsön el Benne! Miközben feleslegesnek tartsak mindent, miben hiányát ismerhetném meg! Amire, tudom - és örülni akarok annak -, meg kell szenvednem mindezt, le kell tudnom mondani, mert ez az élet nem mézes csupor, de át kell vergődnöm rajta, hogy elérjem Kánaánt! Azt is tudom, hogy ez a vergődés tanúságtételem, és egyben példa mások számára, hogy bennük is megerősödjön az elhatározásuk, és velük egy lehessen majd örömöm. Ebben erősödnünk kell, hogy közömbössé legyen számunkra, hogy gyűlöletesek vagyunk másoknak – lehet, hogy csak azért, mert értetlenek, és tehetetlenek azzal kapcsolatban, amit tapasztalnak. Nem tudom, hogy mikor kell készen lennem arra, hogy kiálljak Jézus nevéért, de addigra késznek kell lennem.

Istenem add meg, hogy ne törődjek se idővel, se hellyel, se személlyel, se dicsőséggel az emberek között, de képes legyek a jóra, a szeretetre, önmagam elveitől, merevségétől, gátlásaitól elszabadultan, hogy szolgálni képes legyek téged, és egyetlen pillanatom – mit megélnem adsz – se vesszen kárba! Ámen:/

A leírt gondolatok feltartóztatók.

3Jn 5-8 - Kedvesem, te helyes magatartást tanúsítasz a testvérek iránt, kivált az idegenek iránt. Ez bizonyítja szeretetedet az egyház színe előtt; jól teszed, ha ezentúl is Istenhez méltó útravalóval bocsátod őket útnak. Mert az ő nevéért keltek útra, s a pogányoktól nem fogadtak el semmit. Ezért ezeket az embereket nekünk kell befogadnunk, hogy munkatársaik legyünk az Igazság szolgálatában.

Lk 18,1-8 - Arról is mondott nekik egy példabeszédet, hogy szüntelen kell imádkozni és nem szabad belefáradni. Így szólt: „Az egyik városban volt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Volt abban a városban egy özvegyasszony is, aki elment hozzá és kérte: „Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben!” Az egy ideig nem volt rá hajlandó. Azután mégis így szólt magában: „Bár Istentől nem félek, és embertől nem tartok, mégis, mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, nehogy végül is idejöjjön és arcul üssön.” Azután így szólt az Úr: „Hallottátok, mit mond az igazságtalan bíró? Hát Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Vajon megvárakoztatja őket? Mondom nektek: hamarosan igazságot szolgáltat nekik. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?”

/:A leírt gondolatok feltartóztatók. Ami önmagában semmit sem mond. Ám, ha azt nézzük, hogy miről szól, a tartalom, az már meghatározó. Eldönti, hogy ki olvassa, abban megszülethet-e a jó, vagy megerősíti azt, ami a rossz. És mindenről egyedül az dönt, aki az olvasó, kiben elválik az írótól az olvasott szó! Mégis az író a befolyásoló, ki hat, talán ez is az akarata, ám az már egyáltalán nem biztos, hogy abba az irányba, mi szándéka volt. Ha az írónak szándéka nyilvánvaló, akkor a legjobb, ha határozott. De ha elég alázatos, akkor megengedi, hogy művére hasson a Mindenható. Akkor talán sikerülhet, hogy munkatársa legyen annak, kitől van minden való.

De, nézzük azt, mikor az író nem több mint létfenntartó, és képessége csupán alattvaló. Ahogy a bíró (l: Lk 18, 1-8), ki se Istennek, se embernek nem végez szolgálatot, csak magával foglalatoskodó. Mégis, lám a döntése lehet helyénvaló. Azonban egy valami, ebben nekem, mégsem bátorító: az, hogy hitében megalázott, így értéke alulmúl minden isteni szándékot. Erre hozza fel Jézus ezt a példázatot! Az Igazság szolgálata legyen a legfőbb hatalom! Mire csak a hit vállalhat szolgálatot, mely kitartó, állhatatos, szilárdan megtartó. Akkor lesz a személy értéke az életen túl is látható - mikor az Emberfia eljön, magára véve azt az alakzatot, mivel sorsok kimondhatók!

Tehát, a kedves olvasó, ha hit nélkül való, akkor megítéli a szót, de azzal ítéletet magára von! Míg, ha hitében megalapozott, az a nyájas olvasó, a szóból magáról ítéletet mond, és ítéletből eredően majd változott, mely változásban segíti az égi hatalom! Így válik a személyből teremtett hatalom, mely a rend eszköze, és mely rá hatott, mert tisztelte az Alkotót, kinek kezében van minden, mi jó, s ami mindenkinek jó, mindenkor, mert hite, hogy a teljesség csak a számára látható! És ez, számára elfogadható, sőt kedvére való. Miközben filozófia, teológia, morál, és etika a hitébe belefoglalható. Talán erre gondolt a Teremtő. mikor teremtett, mondva, hogy mind ez jó.

De nézzük még meg, azt a gondolatot, hogy az milyen, ki magáról ítéletet mond. Feltételezzük, hogy következtetést abból von, amit megértett abból, amit Isten kinyilatkoztatott: nevezzük úgy, hogy megismerte az igazságot, melyet magára vonatkoztatott. Mint egyedüli igazodási pont, mi „romlott nemzedék közepette” (Fil 2,15) elfogadható! Így személye a teremtett világ fölé magasodott, megértve, hogy léte e világnál többre formálhat magának jogot. S, hogy így telnek el a mindennapok, e világtól eltávolodott, azért is, mert a világ ítéli úgy, hogy vele nem rokon. De maga sem formál rá semmi okot. Reménye élteti: hogy hitében élheti meg a legmagasabb fokot!

Így legyen minden igazban a hatalom eluralkodó, legyünk mi mind hit támasztotta apostolok! Te általad én, és általam Benned a buzgalom, mi mind együtt dicsérjük azt a napot, mit Isten szeretetével ép ránk szabott, hogy teremtménye Őt dicsőítse meg minden napon! Kié minden hatalom, és az irgalom, miben reményünk legyen az oltalom, mi örök birodalmába von majd egy napon, hol egyként zengünk, mint angyali karok. Addig is, e földi uralom - mit önzetlenül nekünk adott, legyen javunkra! Gyakoroljuk az alakzatot, és a közös imádatot, legyenek szentek már e dallamok! Ámen:/

Túl sok nekem, hogy mindent egyszerre elbírjak.

2Jn 4-9 - Igen örültem, hogy gyermekeid közt olyanokat találtam, akik az Igazságban élnek az Atyától kapott parancs szerint. És most kérlek, Úrnő, nem mintha új parancsról írnék neked, hisz ez kezdet óta parancsunk: Szeressük egymást! Ez a szeretet azt jelenti, hogy parancsai szerint éljünk. Ez hát a parancs, mint ahogy kezdettől fogva hallottátok, hogy éljetek szeretetben. Mert sok csaló fellépett a világban, aki nem vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el. Az ilyen csaló és antikrisztus. Vigyázzatok magatokra, nehogy elveszítsétek, amit már megszereztetek, hanem teljes bért kapjatok. Aki ezen túlmegy, és nem marad meg Krisztus tanításában, nem mondhatja magáénak az Istent. De aki kitart a tanításban, az Atyát is, a Fiút is magáénak mondhatja.

Lk 17,26-37 - Ahogy Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfiának napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak s férjhez mentek addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába [Ter 7,7]. Azután jött a vízözön, és mindenkit elpusztított. És ugyanúgy, ahogy Lót napjaiban történt: Ettek, ittak, adtak, vettek, ültettek, építettek. Azon a napon pedig, amikor Lót kiment Szodomából, tűz és kénkő esett az égből és elpusztított mindenkit [Ter 19,24]. Így lesz azon a napon is, amelyen az Emberfia megjelenik. Aki azon a napon a háztetőn lesz és a holmija a házban, ne jöjjön le érte, hogy elvigye; és aki a mezőn lesz, ne térjen vissza. Emlékezzetek Lót feleségére. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt. Mondom nektek: Azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Két asszony őröl együtt: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Erre megkérdezték tőle: „Hol lesz ez, Uram?” Ő azt felelte nekik: „Ahol a test van, oda gyűlnek a sasok is.”

/:Túl sok nekem, hogy mindent egyszerre elbírjak. Csak kiragadni bírok gondolatot abból, mi ma a legfontosabb nekem, és azzal kell megelégednem, meghagyva holnapra a többit. De talán nem is kell, hogy mindent felmarkoljak, hisz akkor úgy járhatnék, mint aki sokat merít, de keveset fog. Ezért vagyunk egyek Krisztusban, hogy megosszuk terheinket, mert, mi nekem ma nehéz, az holnap az által válik könnyebbé, hogy a másik megkönnyíti a terhemet, kiegészítve gyengeségemet.

Vagy, ahogy Ádám, többet akart, mint amit kapott, így elveszítette azt is, amije volt. Ezzel kapcsolatban írja Boldog Newman, hogy „az ember boldogsága a paradicsomban abból állott, hogy nem tűnődött önmagáról, és önfeledt volt. Nagyon hasonlónak látszik ... a gyermekek állapota. Nem gondolkodnak önmagukról.” Mintha Jézus figyelmeztetése csengne vissza e gondolatban: „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt.” És ugyanakkor János szavai: „Vigyázzatok magatokra, nehogy elveszítsétek, amit már megszereztetek”. Bizony, nem mindegy, elszenvedni veszteségeimet, vagy gazdagságom felett bölcs örömben lenni!

Mert nem a magam kíváncsisága, érdekeim érvényesítése, vélt, vagy vágyott kíváncsiságom kielégítése – az önmagam szeretete az, ami a teljesség felé visz. Ez mind megakaszt az úton, és sártaposássá, dagonyázássá válik. „Szeressük egymást! Ez a szeretet azt jelenti, hogy parancsai szerint éljünk.” Hoppá! Ennyi csupán, és nem kell okoskodás, magyarázat. Ez tulajdonképpen a jó és a rossz tudása, tudomásulvétele. A tudatosság, ami emberré változtat, túllép a tudáson, a felismerésen, és elindul a jó felé, a lélek vágyának való megfeleltetés felé, még annak ellenére is, hogy a környezete, a már benne ágaskodó gonosz szándék, akarat, érzés másra csábítja, vagy csak komiszkodik benne, mintha játszana vele, és huncutkodna vele. Megállj! Távozz tőlem! Én az vagyok, aki úton vagyok, akit lefoglalt az Isten, akit magáénak ismer, akit megváltott, akit kiválasztott, akit barátjának tart Jézus. Meg akarok maradni, a hozzá hűségesnek, őszintének és igaznak. Nem tűnődök azon, hogy mivé lehetne a pillanat, ha csak a pillanatnak élnék. Nem ezért a pillanatért vagyok, hanem ezt a pillanatot akarom odatenni ahhoz, amivé lehetek, hogy az Atyát és a Fiút is a magaménak mondhassam!

Aki, ha a magamét szeretem, magamat szeretem, aki ma vagyok, e test-vér, anyagi létező, akkor megrekedek e világban, mely véges a számomra. Ami véges, az értékében is véges, behatárolt, korlátolt, ez által értékét veszíti. Jézus tanítása ezzel ellenben valami olyan értékről szól, ami értékálló, a véges, behatárolt értékelvűségen túli értéket mutat. Mely, ha enyém lehet, akkor hol van az, amit értéknek tekinthetek? Hát ott, ahova Jézus Krisztus mutat, akiről Szent Pál azt mondja, hogy uralkodása végén még a halált is megsemmisíti (1Kor 15,25), tehát nem hogy elértéktelenedik benne minden, hanem aki minden érték fölötti értéket képvisel, aki maga is annak rendeli alá magát, aki minden a mindenben! Az által, hogy Hozzá igazítom életemet, akkor az azt jelenti számomra, hogy minden más érték felett álló érték részemmé lehet, és én részévé lehetek! Amit úgy érhetek el, ha a magam értékítéletét alárendelem Neki – Benne magamat elveszíteni, hogy Benne a valódi értékemet megtaláljam! Alázat, a Benne megismert, a Belőle áradó szeretet élete, mely életet fakaszt!

Istenem, segíts, hogy életem legyen Benned, rajtad kívül semmim se legyen! Ámen:/

Az Isten nem minket győzködik az igazságának igazáról

Filem 7-20 - Nagy örömömre és vigasztalásomra szolgált ugyanis, testvér, a szereteted, mert a szentek szíve enyhülést talált benne. Ezért bár Jézus Krisztusban parancsot is adhatnék rá, hisz kötelességed megtenni, mégis a szeretetre hivatkozva inkább kéréssel fordulok hozzád, én, az öreg Pál, aki most Krisztusért fogságot szenvedek. Fiamért, Onezimuszért könyörgök, akinek bilincseimben adtam életet. Egykor haszontalan volt számodra, most pedig számodra is, számomra is hasznos. Úgy küldöm vissza hozzád, mint saját szívemet. Szerettem volna magam mellett tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem fogságomban, amelyet az evangéliumért viselek, beleegyezésed nélkül azonban mégsem teszem, hogy jótéteményed ne kényszerből fakadjon, hanem önként vállald. Hiszen talán épp azért hagyott ott egy időre, hogy egyszer s mindenkorra visszakapjad, de már nem mint szolgát, hanem mint többet, mint szeretett testvért, mert nekem teljesen az, de neked még inkább: test szerint is, az Úrban is. Ha tehát együtt érzel velem, fogadd őt úgy, mint engem. Ha megkárosított vagy tartozik valamivel, írd az én terhemre. Én, Pál sajátkezűleg írom: Én térítem meg. Nem is beszélek arról, hogy te többel tartozol nekem: saját magaddal. Igen, testvér, szeretném, ha örömömre szolgálnál az Úrban: teljesítsd hát szívem vágyát Krisztusban.

Lk 17,20-25 - Amikor a farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa, ezt válaszolta nekik: „Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem fogják azt mondani: „Íme itt van,” vagy „Amott”. Mert az Isten országa köztetek van.” A tanítványoknak pedig ezt mondta: „Jönnek napok, amikor szeretnétek látni az Emberfiának egyetlen napját, és nem fogjátok látni. Ha azt mondják majd nektek: „Íme, itt van”, „íme, ott van”; ne menjetek el és ne fussatok oda. Mert mint ahogy a cikázó villám az ég egyik végétől a másikig látszik, olyan lesz az Emberfia is az ő napján. De előbb még sokat kell szenvednie, és el kell, hogy vesse ez a nemzedék.

/:Az Isten nem minket győzködik az igazságának igazáról, hanem önmagát veti lábaink elé, áldozatként mindazokért a bűnökért cserében – bűneinktől való megváltásra, melyeket mi elkövetünk az Ő igazsága ellen!

És tanítása, a Szentírás, előbb tanítás, mint, hogy törvény lenne. Törvénnyé már csak akkor lesz, mikor a tanítását magunkra vettük, amikor alázattal elfogadtuk! Ezért is mondhatja, hogy „én nem ítélkezem senki fölött” [Jn 8,15], mert „aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem tartja meg, azt nem ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem hogy megváltsam a világot. … a tőlem hirdetett tanítás ítéli majd el az utolsó napon.” [Jn 12,47-48] Mert aki ismeri Isten igazságát, annak az, törvénnyé lesz az ítéletkor!

De Jézus a tanítását egy nagyon fontos gondolattal zárja, amikor megígéri a Vigasztaló eljövetelét. Ez a beszéde a Jn 16-ban hangzik el. A Vigasztaló hozza el azt a világosságot, mely megvilágosít bennünket a bűn és az igazság közötti különbségről, és e különbségben rejlő ítéletről. Mert Isten kinyilatkoztatása által a világ fejedelme – a gonosz – ítélet alá esett! (11) De ez csak azok számára válik egyértelművé, akik bírják a Szentlélek kegyelmét! Mi pedig valljuk, hogy bírjuk! Hát, ha ezt valljuk, akkor azt is, hogy már ítélet alatt állunk, melyet magunk, tetteivel jelentünk ki. Erre maga Jézus szavai tanítanak, aki magáról mondja, hogy „világosságul jöttem a világba, hogy aki hisz bennem, ne maradjon sötétségben” [Jn 12,46]. Vagyis, aki nem akar sötétben járni, annak nem kell, de ahhoz el kell fogadni, hogy Jézus a világosság!

Csodálatos lehetőséget biztosít Isten, úgy is mondhatnám, hogy garantált környezetet teremt ahhoz, hogy üdvözülhessünk. De tudnunk kell élni ezzel a lehetőséggel, és életteret nyújtani a másik számára, akiről biztosan elhihetem, hogy az üdvösségéért ugyan úgy kell megszenvednie, mint ahogy magam is megszenvedek azért, hogy eljussak oda. Ebben a hitben kell összefogódzkodnunk, és egymást lelkesíteni, erősíteni, bátorítani, buzdítani.

Mi nem e világ fiai vagyunk, de e világban élünk. Jézus azt mondja egy példabeszédében, hogy gyűjtsetek barátokat a hamis mammonból (Lk 16,9), amiben pontosan arra utal, hogy meg kell tanulnunk az emberi viselkedési formákat, de nekünk azért, hogy üdvözüljünk, és üdvözítsünk. Amíg e világ emberei e világ javaiért harcolnak, és azok megszerzésére szövetkeznek, addig nekünk az örök életre szóló kincsekért kell szövetségre kelnünk, jutnunk, a többit pedig bízzuk az Istenre, aki tudja, hogy ahhoz, hogy itt a világban helyt állni tudjunk, mire van szükségünk. E világban, de nem e világnak élni, ez a nagyon nehéz feladat és nagy kihívás, melyet csak és kizárólag az Isten által ránk kiárasztott, és ránk hulló szeretetének élményében lehetünk képesek. Megérezni, megélni, megtapasztalni, és abból életerőt meríteni ez az, amire Jézus azt mondja, hogy „az Isten országa nem jön el szembetűnő módon, … mert az Isten országa köztetek van”! Bizony megtapasztalható, csak meg kell tanulnunk Jézus példájából, és tanításából azt az életmódot, ami erre az élményre vezethet el bennünket: szelídség, alázat, a hitben; a Lélek ajándékai által élni, ami itt van közöttünk, csak fel kell ismernünk!

Istenem, köszönöm, hogy közöttünk vagy, türelmesen, alázatoddal, szerénységeddel, és szelídségeddel, de szeretettel, hogy jelenlétedet megtapasztalhatjuk. Igaz, másképpen, mint ahogy a média ontja ránk a figyelemelterelő kampányát. Mert, ha az elől, kíváncsiságunknak nem engedelmeskedve kitérünk, és vesszük a fáradtságot, hogy az e világ gyakorlatától elkülönüljünk - mert hitemben bizonyos vagyok, és kutatom Isten országának titkait, félve hatalmadat, mellyel megítéltetek; a mában élek, de nem a mának, akkor Te nem maradsz adósom! Segítségül hívlak, hogy akiknek megadtad kegyelmedet, hogy életük legyen Benned, azoknak a világ csábításai, reménytelenségei ki ne legyenek képesek oltani a lángot! Mindig légy jelen közöttünk, és bennünk, hogy mi egymást képesek legyünk megnyugtatni kegyelmed és irgalmad kifogyhatatlan és örök, villámként cikázó boldogító élményéről, mely éltető ereje a világnak! Ámen:/

„Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk”!

Tit 3,1-7 - Figyelmeztesd őket, hogy a fejedelmeknek és a hatóságoknak vessék alá magukat, hogy engedelmeskedjenek, legyenek minden jótettre készek, senkit se szidalmazzanak, ne veszekedjenek. Legyenek szerények, tanúsítsanak minden ember iránt mindig szelídséget. Hiszen valamikor mi magunk is oktalanok, hűtlenek és tévelygők voltunk, sokféle vágynak és gyönyörnek szolgáltunk, gonoszságban és irigységben tengődtünk, gyűlöletesek és gyűlölködők voltunk. Mikor azonban Üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete megjelent, megmentett minket, nem a mi igaz cselekedeteinkért, amelyeket véghezvittünk, hanem az ő irgalmassága által, a Szentlélek újjáteremtő és megújító fürdője által, akit bőségesen kiárasztott ránk Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk által, hogy kegyelme révén megigazulva, reménybeli örököseivé legyünk az örök életnek.

Lk 17,11-19 - Történt pedig, hogy miközben Jeruzsálem felé tartott, átment Szamarián és Galileán. Amikor beért az egyik faluba, szembejött vele tíz leprás férfi. Távolabb megálltak, és hangosan kiáltoztak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Amikor meglátta őket, azt mondta: „Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak!” [Lev 13,49]. Történt pedig, hogy amíg mentek, megtisztultak. Az egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, hangosan magasztalta Istent, és lábai előtt arcra borulva hálát adott neki; s ez szamariai volt. Jézus megkérdezte tőle: „Nem tízen tisztultak meg? A többi kilenc hol van? Nem volt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?” Aztán így szólt hozzá: „Kelj föl és menj; a hited meggyógyított téged.”

/:„Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk”! [ApCsel 17,28] Akik élete rejtve van Krisztussal Istenben! (Kol 3,3) De el ne felejtsük, hogy nem mindig volt ez így, és nem lenne most sem így, ha irgalmas szeretete nem mentett volna meg!

Izgalmas, és lebilincselő, elragadó, és végtelen tiszteletet követelő, sőt hitet gerjesztő, ahogy Isten megjelenik az életemben, és jelenvalóságáról tanúságot tesz! Nem fogok itt beszélni arról, hogy mivel győz meg engem, de csodálatot ébreszt megmutatkozásával, hogy higgyem a megigazulást, ami reménységet ébreszt az örök élet, mint örökségem iránt, ha erről az utamról nem térek le!

Boldog Newman írja a megigazulásról szóló elmélkedésében, hogy Krisztus feltámadása után, mikor testében eltávozik e világból, pontosan azért teszi ezt, hogy mi, kik úgy, mint Szent Mária Magdolna, illetni, közelébe férkőzni akarunk, mi mind, egyformán, egyöntetűen, egyenlő módon forrhassunk eggyé vele. Hogy Isten, aki „mindenhol oly valóságosan és osztatlanul van jelen, mintha máshol sehol sem lenne”, mindegyikünket megigazulttá tehessen. Aki testében eltávozott közülünk, lélekben közénk szállt, hogy betöltsön, eltöltsön, és kik ragaszkodunk Istenhez, kiknek szellem létének alapja valóságosan Isten kifejezhetetlen jelenlétében van, azokat megigazulttá tegyen!

Tehát igaznak kell, hogy legyen, „hogy létünk alapja nem halandó földi ok többé”, hanem, megkeresztelkedésünk által, „újjáteremtettünk az isteni természetben, átalakultunk, átszellemítettünk, a dicsőség kegyelmét nyertük … , ami szentséggel és halhatatlansággal itat át minket.” „A mi megdicsőült Urunk bennünk lakása a megigazulás. … az elfogadottságunk jele Isten által, a megengesztelés vétkeinkért a színe előtt, megújhodásunk magva és csírája.”

„Figyelmeztesd őket”, hogy ’azok a kiválasztottak, akik magukat kiválasztottaknak tekintik’ – mondta tanítóm! Hiszen Jézus Krisztus által minden ember számára adott a megváltottság reménye, mindannyian megigazultakká lehetünk, egyedül az én válaszomon múlik az, hogy én azzá leszek, vagy sem! A hitem kell hozzá. „Amint csak a Lélek tesz megigazulttá, úgy csak a hit nyeri el a megigazulást. A szem azt látja, ami anyagi, csak a szellem fogja fel azt, ami lelki.”

„Kelj föl és menj; a hited meggyógyított téged” - mondja Jézus. A hit által leszel megigazulttá – magyarázza Jézus szavait Newman.

Csodálatos Krisztus közössége, mely arra buzdít, hogy szentekké legyünk!

Igen Uram, Istenem, követni akarlak téged. Bűntudattal, de Várszegi Asztrik gondolatában magamat elfogadva: „Az ember … olyan, amilyen. Igaz, hogy van bűne, de … meg kell neki mutatnunk, hogy benne lévő, Istentől kapott jóságával mit tud, vagy mit lehet kezdeni.” Önmagam elfogadásán keresztül, szabaddá lenni, befogadóvá lenni a Te végtelen szereteted iránt, úgy, hogy a „magam keresztjét magamhoz ölelem”. Egészen Neked szolgálva! Ámen:/

Mit ér bármilyen míves épített épület … ha

Ez 47,1-2.8-9.12 - Ezután visszavitt engem a ház kapujához, és íme, víz fakadt a ház küszöbe alatt a keleti oldalon; a ház homlokzata ugyanis kelet felé nézett. A víz a templom jobb oldalán folyt le, az oltártól dél felé. Aztán kivitt az északi kapun, és körülvezetett a külső kapun kívül levő úton a kelet felé néző útra; és íme, víz tört elő a jobb oldalon. Azt mondta nekem: „Ez a víz a keleti homokdombok felé indul, majd lefolyik a sivatag síkságára és a tengerbe ömlik; amikor beleömlik, annak a vize egészséges lesz. Amerre ez a folyó ér, minden élő és mozgó lény élni fog. Ahová eljut a víz, igen sok lesz a hal; ahová elér a folyó, egészséges lesz és élni fog minden lény. A folyó mentén pedig, annak mindkét partján mindenféle gyümölcsfa nő; lombjuk le nem hull, s a gyümölcsük el nem fogy. Havonta friss gyümölcsöt teremnek, mert vizük a szentélyből fakad. Gyümölcsük eledelül szolgál, a lombjuk pedig orvosságul.

vagy

1Kor 3,9c-11.16-17 - Mert Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. Isten nekem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem; más pedig arra épít. De mindenki ügyeljen, hogyan épít rá. Mert a lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, más alapot senki sem rakhat. Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek? Azt pedig, aki Isten templomát lerombolja, lerombolja az Isten. Mert Isten temploma szent, s ti vagytok az.

Jn 2,13-22 - Közel volt a zsidók Pászkája, és Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban ökör-, juh- és galambkereskedőket talált, s az odatelepedett pénzváltókat. Akkor kötelekből ostort font, és mindnyájukat kizavarta a templomból a juhokkal és az ökrökkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, az asztalaikat fölforgatta. A galambárusoknak pedig azt mondta: „Vigyétek el innen ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Akkor tanítványai visszaemlékeztek arra, hogy írva van: „Emészt engem a buzgóság házadért” [Zsolt 69,10]. A zsidók azonban megszólították, és azt kérdezték tőle: „Milyen jelet mutatsz nekünk, hogy ezeket cselekszed?” Jézus azt felelte nekik: „Bontsátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem azt!” A zsidók erre így szóltak: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt fölépítenéd?” De ő a saját testének templomáról mondta ezt. Amikor föltámadt halottaiból, tanítványai visszaemlékeztek, hogy ezt mondta, és hittek az Írásnak, és a szónak, amelyet Jézus mondott.

/:Mit ér bármilyen míves épített épület, mely templomként szolgál, ha benne a szentséget a lelkek temploma nem építi fel, meg nem őrzi, és nem élteti!

Isten mondja magáról: „Én vagyok, aki vagyok”! [Kiv 3,14] Aki a minden a mindenben, bennem is, a halandóban. Mert minden mi teremtmény, a lélek teremtette létező, Akit nekem, az Embernek, mint a világ egyetlen tudattal bíró teremtménye kell megdicsőítenem pontosan az által, hogy felismerem, megismerem, elfogadom, szentségi méltóságát, mely mindenben és mindent uralmával éltet, tart, és akarja, hogy legyen. Legfőképpen, hogy bennem létező valóság, mint aki a tudatomat, szívemet és lelkemet betöltő jelenvalóság, vagyis általam válik anyaggá, Aki ebben az anyagi teremtett változóban válik változatlan, és örök életté!

Minden hatalom, mi a földön, vagy a világban van, attól hatalom, hogy hatalmát bírja valaki és valami felett, amivel rendelkezik, amit bír. De egyedül Isten hatalma az, ami minden hatalmat megszentelő, mert hatalmával mindent megszentel, erre van a hatalma, hogy mindent hatalmassá tegyen! Mert minden hatalom, mi rajta kívül van, az mulandó, enyészetté lesz. A lélek hatalma egyedül mi örök!

Ha bennem a lélek élet, éltető, és életét táplálom, általa élek, vele élek, és rábízni bírom magam, akkor az, mi örök bennem, hatalommal bír a fölött, mi a test, mi a gondolat, és mi annak mulandó érdeme. A lélek magába foglalja személyem örök-értékűségét, és egyesíti Istennel, akit így személyem megdicsőít. Mert minden lélekkel, aki Krisztusra, mint alapra épül, az Isten hatalmát erősíti meg, és dicsőségét növeli, így Isten erejét gazdagítja.

Érdekérvényesítő lényem felteszi a kérdést, hogy miért jó ez nekem? Mikor én, a testi ember úgy is értéktelenné leszek, megszűnök lenni. De, e kérdés torz, fars!

Ha lelki ember vagyok, aki hiszem, tudom, hogy legelőbb lélekből lettem, ki testet öltő szabadsága vagyok a Teremtőnek, hogy magát bennem, a szeretete által megsokasítsa, számomra önálló szabadságot adva arra, hogy bizonyítsam az Ő minden felett álló, de mindent betöltő, átjáró szeretetét, akkor ráébredek, hogy e világi életem nem más, mint érte lévő szolgálat, a szeretet szolgálata, és beteljesedése, amire vagyok. A szeretet temploma vagyok, aki nem kufárkodásra, haszonszerzésre, ügyeskedésre, gondolataim saját érdekeim kielégítésére – önérvényesítésemre - rendeltetett, hanem egyedül csak azért, hogy megdicsőítsem Teremtőmet! És e földi kis kiruccanást követően, már a lélek úgy éljen Isten egységében, teljességében tovább, mint aki a rész szabad akaratából lett Istenné, és így Istené! A megszemélyesült Isten a személyek egységéből lesz így mindent betöltő, és a mindenséget hatalommal egyesítő Egy Istenné, aki ebben az egységében lesz hatalommal arra, hogy a „világ fejedelmét” (Jn 16,11), a gonoszt végérvényesen megsemmisítse! A megsemmisítő szeretet hatalmává lesz így Isten, melyet előre vetít a Jelenések könyve (Jel 11,15-17). A Teremtő Isten, aki minden hatalommal bír a kezdetektől, aki számára az idő időtlen, látja és tudja a végső időket, mikor minden megítéltetik. De, hogy az mikor jön el, az az Ember szabad akaratából eredő következmény. Mert az, hogy mikor látja be az Ember, hogy ez az Ő rendeltetése, és alázatát, szelídségét engedelmessé teszi a szeretet parancsának, törvényének, melyet Jézus Krisztus hozott egyértelműen a tudomásunkra, érzékenységünkön, fogékonyságunkon, nagykorúvá válásunkon múlik, mely a szeretet elhatalmasodása az Emberen. Isten végtelenül türelmes, megengedő, ráér, nem sürgeti Őt az idő! „Egyetlen dolga van addig”, hogy az, aki igazságát vágyakozik megélni, azt segítse, és ehhez úgy rendezze a világ dolgát, hogy vágyát a kegyelmével, és irgalmával megszentelje, megáldja, így kiegészítse, amire feltétlen önzetlenséggel kész.

Istenem, tudom, hogy szereteted a nélkül is teljes, hogy Te engem szeress – alázattal mondom ezt, miközben tudom, hogy Te mindannyiunkban a Te teljességed reményét látod -, mégis szeretni akarsz, és szeretetedben magadban egyesíteni. Ami csak akkor válhat valósággá, ha szeretetedre megpróbálok, igyekszem legalább szeretettel válaszolni. Így válhatok templomoddá, részeddé. Ami leghőbb vágyam, és ami minden egyes harang megkondulásában, felcsendülésében oly nagy örömmel tölt el irántad, hogy dicsőítő bongásnak érzem. Mert minden templom harangja – melyet a Te nevedben szenteltek fel - a Te templomod része, ahogy minden téged dicsőítő szó egy harang-kondulás. Uram, Istenem add, hogy ne legyen gondolatom, szavam, tettem nélküled, rajtad kívül, vagy mivel templomodon sérülést okozok, de, mit eddig okoztam, Te állítsd helyre, melyben engedd meg nekem, hogy munkatársad lehessek! Ámen:/

Ahogyan az eszünk nyílik, fokozatosan megértjük

Tit 1,1-9 - Pál, Isten szolgája, és Jézus Krisztus meghívott apostola, hogy Isten választottjait hitre és az igazi istentisztelet ismeretére vezesse, az örök élet reményében, amelyet örök idők előtt megígért Isten, aki nem hazudik, s aki a meghatározott időben ki is nyilvánította szavát az igehirdetés által, amelyet Üdvözítő Istenünk rendelete rám bízott: Títusznak, a közös hit révén szeretett fiának. Kegyelem és békesség az Atyaistentől és Krisztus Jézustól, a mi Üdvözítőnktől! Azért hagytalak Kréta szigetén, hogy ami hátramaradt, elvégezd, és városról-városra presbitereket rendelj, amint meghagytam neked: feddhetetlent, egyszer nősültet, akinek a fiai hívők, nem kicsapongók vagy engedetlenek. A püspöknek ugyanis, mint Isten intézőjének, feddhetetlennek kell lennie, nem kevélynek, nem haragosnak, nem iszákosnak, nem verekedőnek, nem rút haszonlesőnek, inkább vendégszeretőnek, jóakaratúnak, józannak, igaznak, szentnek, önmegtartóztatónak, aki helytáll a hiteles tanítás megmegbízható végzésében, hogy az egészséges tanítás alapján képes legyen inteni is, és azokat, akik ellentmondanak, megcáfolni.

Lk 17,1-6 - Azután így szólt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak, de jaj annak, aki okozza azokat. Jobb lenne annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, mint hogy megbotránkoztasson egyet is e kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, figyelmeztesd; és ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, és napjában hétszer tér vissza hozzád, és azt mondja: „Bánom!” - bocsáss meg neki.” Az apostolok ekkor azt mondták az Úrnak: „Növeld bennünk a hitet!” Az Úr ezt felelte: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint egy mustármag, és ennek az eperfának azt mondjátok: „Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben!”, engedelmeskedni fog nektek.

/:„Ahogyan az eszünk nyílik, fokozatosan megértjük, hogy hová tartozunk az emberi társadalomban. Fogalmunk lesz a társadalmi rangokról és osztályokról, a nemzetekről és országokról. Látni kezdjük másokhoz való viszonyunkat. Így különbözik a férfi a gyermektől; áttekintése van a dolgokról, látja őket kölcsönös viszonyukban, látja a saját helyzetet, látja, mivé készül lenni, mit várnak tőle, mi a kötelessége a közösségben és mik a jogai. Meglátja a helyét a világban, vagyis egyszóval: otthon van benne.” (John Henry Newman breviáriuma)

Vagyis, az különbözteti meg a férfit a gyermektől, hogy tudatosan viszonyul környezetéhez. Ismeri azt, tudomásul veszi, és értékítélete szerinti rendet képez belőle önmaga számára, melyben a helyes az, ha „feddhetetlent, egyszer nősültet, akinek a fiai hívők, nem kicsapongók vagy engedetlenek”; ugyanakkor „vendégszerető, jóakaratú, józan, igaz, szent, önmegtartóztató, helytáll a hiteles tanítás megbízható végzésében. Mert a férfi az, aki Krisztust tekinti példának, életét hozzá méri, és alakítja, hogy méltó legyen a jövő nemzedékének példaként szolgálni. Mert a gyermek felnézni akar a férfire, aki a gyermek életében bármilyen módon helyben van. Ez az a felelősség, amit oly egyszerűen, és könnyedén vetünk le magunkról, mint inget. Mert már sérültek vagyunk a magunk erkölcsében, mely sérülést szenvedünk a világtól. Mert a világhoz mérjük magunkat, a hit kegyelméről tudomást sem véve! Mert a világi hangoskodásainak engedek, arra hivatkozva, hogy még fiatal vagyok, szükségem van rá, jogom van hozzá – hiszen a világ ezt sugallja, erről akar meggyőzni, és én engedem, hogy a világ hasson rám, sőt, ezzel elnyomom, vagy meg sem hallom, amit a lelkiismeretem sugall. Pedig, ha hagynám, talán elérné tudatomat, hogy mi volna számomra üdvös. Így jut el az ifjú férfi olyan állapotába, amikor azt követően már csak katarzis segíti ahhoz, hogy visszataláljon a helyes útra. De még ekkor is azt mondja Jézus, hogy ha visszatalál, meg kell tudni neki bocsátani, elfogadni, örülni kell, hogy visszatalált. Ezért kell értük mindvégig imádkozni, hinni, hogy eljön az idő, amikor a kegyelem megtalálja, a világossága felgyullad benne.

De a már megélt, megtért férfiaknak az a felelősségük, hogy olyan példát állítsanak a fiaik elé, hogy ha elég bölcsek, akkor még időben képessé váljanak felismerni, hogy rossz úton járnak, hogy a maguk próbálkozásai tévesek, és elhibázottak – nem megalázva őket, de alázatot ébresztve bennük! Mert egy család kötelékében már ők is férfiak, amit tudatni kel velük, akik kell, hogy tiszteletet mutassanak az idősebb férfiak iránt – azok iránt, akik már kivívták maguknak a tiszteletet – miközben ráébrednek maguk felelősségére, helyükre, melyet elfogadva, alázattal, be is akarják azt tölteni! Nem színlelve, belenőve, magukénak tekintve, nem elfutva előle, nem érdemtelennek tekintve magukat a feladatra, mely vár rájuk, melyet a család elvár tőlük. De minden elváráson felül a társadalom rendjéért is Isten előtt kell felelni mindegyikünknek. Ez a minden felelősségünk felett álló legfőbb felelősségünk – mindegyikünknek!

Lehet hibázni, de baj, ha hibázok, és bűnöm, ha hibázok a rend ellen, melyet Isten alakított, és melyet magara kell venni, ez az élet törvénye, mely az élet után lesz ítéletemmé.

Istenem, kérlek, segíts, hogy hibáimnak, bűneimnek súlya a Te kegyelmedből ne nyomjon agyon, képes legyek, és képesek legyünk mindannyian a szeretetedben újra és újra talpra állni, és bűntudatomat gyakorolva egymásnak megbocsátani is, mígnem irgalmadból talpon lehetünk majd mindörökre! Ámen:/

Ha nem lenne semmi más bizonysága

2Mak 7,1-2.9-14 - Történt pedig, hogy elfogtak hét testvért is anyjukkal együtt. Ostorral és szíjjal verette őket a király, hogy a törvényben tiltott sertéshúsevésre kényszerítse őket. Ekkor közülük az első így szólt: „Mit akarsz velünk és mit kívánsz tudni tőlünk? Mi készek vagyunk inkább meghalni, mint megszegni az atyáinknak adott isteni törvényeket.” Azután halálraváltan így szólt: „Te gonosz! A jelen életben ugyan elveszítesz minket. A világ Királya azonban a föltámadásban örök életre kelt minket, mivel az ő törvényeiért halunk meg.” Utána a harmadikat csúfították el. Ez, mihelyt felszólították, mindjárt kidugta a nyelvét, bátran odanyújtotta a kezét, és bizalommal eltelve így szólt: „Az égből kaptam ezeket. Ezért Isten törvényeiért lemondok róluk, mert bízom benne, hogy úgyis visszakapom ezeket Tőle.” A király pedig és az övéi megcsodálták az ifjú lelkierejét, hogy szinte semmibevette a kínzásokat. Ennek elhunyta után a negyediket kínozták meg hasonló módon. Ez, amikor már halálán volt, így szólt: „Vigasztalás azok számára, akik az emberek által halnak meg, hogy bízván bízhatnak Istenben, aki újra feltámasztja majd őket. Neked azonban nem lesz feltámadásod az életre.”

2Tessz 2,15 - 3,5 - Ezért tehát, testvérek, legyetek állhatatosak, és őrizzétek szilárdan a hagyományokat, amelyeket akár élőszó, akár levelünk útján tanultatok. Urunk, Jézus Krisztus pedig, és Isten, a mi Atyánk, aki szeret minket, s örök vigasztalást és jó reménységet ajándékozott nekünk kegyelemben, bátorítsa és erősítse meg szíveteket minden jótettben és beszédben. Egyébként, testvérek, imádkozzatok értünk, hogy az Úr igéje, amint nálatok is, terjedjen és dicsőségre jusson, s megszabaduljunk az alkalmatlan és gonosz emberektől, mert a hit nem mindenkié. Az Úr azonban hűséges: ő megerősít titeket és megóv a gonosztól. Ami titeket illet, bizalmunk van az Úrban, hogy megteszitek és meg fogjátok tenni, amit parancsolunk. Az Úr vezesse szíveteket Isten szeretetére és Krisztus béketűrésére!

Lk 20,27-38 Odamentek hozzá néhányan a szaddúceusok közül, akik tagadják a feltámadást, és megkérdezték őt: „Mester, Mózes előírta nekünk: Ha valakinek meghal a testvére, akinek felesége volt, de gyermeke nem, akkor a testvér vegye el az asszonyt, és támasszon utódot testvérének [MTörv 25,5-6; Ter 38,8]. Volt hét testvér. Az első megnősült, aztán meghalt gyermek nélkül. Előbb a második, majd a harmadik vette feleségül őt, és hasonlóképpen mind a heten, gyermeket nem hagyva, mind meghaltak. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor ezek közül kinek lesz a felesége az asszony? Hiszen mind a hétnek felesége volt.” Jézus ezt felelte nekik: „E világ fiai házasodnak és férjhez mennek. Azok pedig, akik méltók lesznek elnyerni a másik világot és a halálból való föltámadást, nem házasodnak, és férjhez sem mennek, hiszen többé már meg sem halhatnak. Hasonlók lesznek ugyanis az angyalokhoz, és Isten fiai, a feltámadás fiai lesznek. Hogy pedig a halottak feltámadnak, azt Mózes is jelezte a csipkebokornál, amikor az Urat „Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákob Istenének” [Kiv 3,6] mondta. Isten pedig nem a holtaké, hanem az élőké, hiszen mindenki érte él.”

/:„… ha nem lenne semmi más bizonysága kinyilatkoztatásunknak, mint csak e kegyelemmel telt érv, hogy felemel, megnemesít és hódolatossá tesz minket, hogy várakozással telít és áhítatra késztet, ez is bizonyára több lenne az elegendőnél.” (John Henry Newman)

Végtelen gazdagságát tárja ki előttünk Isten a mai tanításban.

Szent Pál szavai először megnyugtatást árasztanak, majd bátorít a hitben való életre, végül e hitben megerősödve, az Evangéliumban Jézusra bízza a tanítást.

Pál a cselekedet három formáját kínálja ahhoz, hogy hitünkben megerősödjünk, és bizalmat találjunk: a jótett, a beszéd – megvallás, és az imádság. E három kell ahhoz, hogy eltöltsön bennünket a hit, és azon túl, közösségre jusson, mely személyes hitünk megerősítését szolgálja. De tudnunk kell, hogy a hit kegyelme nem mindenkinek adatik meg. Tisztelnünk kell, hogy e kegyelmet Isten annak adja, akinek akarja. Az az Isten, aki az élők Istene, akiért él mindenki. De, ha mindenki, akkor még a bűnös is? Ez érdekes, de fogadjuk el azt, hogy még a bűnös is. Mert, ha a bűnös is Istennek él, akkor azért, hogy az igaz felismerje a bűn és az igazság közötti különbséget, hogy ki igazságra vágyik, annak egyértelmű legyen mit kell gyűlölnie, és mit szeretnie! Hiszen, ha bennem nem lehetne meg e választásra való lehetőség szabadsága, hogyan szerethetném az igazságot. Mely „felemel, megnemesít és hódolatossá tesz”, várakozással tölt el, és „áhítatra késztet”. Mert bár tudom, hogy rosszra vagyok képes, de a jót akarom tenni.

Az itt elhangzó példabeszédben az e világban fontos közösség megőrzése, az arról való gondoskodás felelőssége, mint az emberi kicsinyes szempont kerül szembe az Isten teljes értékű elgondolásával. Aki, ha méltóvá válik az Istenfiúságra, akkor ott nem lesz megkülönböztetés már közöttük.

Mindenki egyformán fontos Isten számára, míg nekem, embernek vannak fenntartásaim, skrupulusaim, és vannak elvárásaim, és ragaszkodásom. A szeretetem személyekhez kötődik, és ebben a kötődésemben vannak kategóriák, amikhez ragaszkodok; ezek a kategóriák is az én jellemem részei, engem jellemeznek a kategóriák, rólam szólnak, nem Istenről! Gyarlóságom, behatároltságom, töredékességem ez, amit tudni kell elfogadnom, és nyesegetni, alakítani, ha azok Istennel való kapcsolatomat akadályozzák. Erősíteni kell azokat az ágakat, melyek Istennel való közösségemben erősítenek, és nyesegetni azokat, melyek tőle elvonják figyelmemet. A jó házasság, a jó barátság, a jó emberi kapcsolat az, amelyben egymás figyelmét tudjuk Istenre irányítani. A nélkül, hogy megaláznánk a másikat, mégis alázatra bírja. Ezt az isteni tökéletességet törekednek megvalósítani azok, akik magukra vállalják a szüzesség fogadalmát, hogy mindenkit szeretni egyazon lélekkel. Mi, világi emberek, elégedjünk meg azzal, ha sikerül Istenülten szeretni azokat, akiket szerethetünk, akiket szeretnünk kell, akik szeretetét viszonozni kötelességünk, és akiket szeretnünk felelősségünk Isten előtt!

De, azért, azt is fogadjuk el, hogy minden emberben felsmerhetjük Istent, a minden élőben jelen lévőt, aki a bűnben is a megváltásunkat volt képes garantálni, és ez nem egy egyszerű múlt idő, mert ahogy megismerhetjük Istent, Benne a múlt és a jövő is jelen, tehát a megváltásunk jelenidejűségének egyben a bizonyítéka is!

Istenem, magamon érzem, tapasztalom a Te szeretetedet, ami személyemhez szóló, mégis oly jó tudni, hogy ugyan ezzel a szeretettel vagy szeretteim iránt is. E tudás, mely hitemben gyökeredzik, bátorít abban, hogy irántuk érzett szeretetemben a Te szeretetedre merjek, bírjak hagyatkozni. Így, amikor magamra veszem a nap áldását, megszentelő kegyelmét tőled, akkor dicséretemben, magasztalásomban adok hálát azért, hogy őket is szereteteddel ápolod, véded, óvod, és betöltöd, hogy mi mindannyian a feltámadás fiaivá lehessünk egykor! Ámen:/                 

Az ateizmus – az idők jele?

Fil 4,10-19 - Igazán megörültem az Úrban, hogy végre-valahára megint annyira erőre kaptatok, hogy rólam gondoskodhattok. Korábban is gondoskodtatok volna, de nem volt rá módotok. Nem az ínség mondatja ezt velem, hiszen megtanultam, hogy beérjem azzal, amim van. Tudok szűkölködni és tudok bővelkedni is; mindenütt mindent megszoktam: tudok jóllakni is, éhezni is, bővelkedni és nélkülözni is. Mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad. Mégis jól tettétek, hogy társaim lettetek nyomorúságomban. Ti is tudjátok, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor Makedóniából útnak indultam, egy egyház sem lépett velem az adás és viszonzás kapcsolatára, egyedül csak ti. Már Tesszalonikibe is küldtetek néha-néha valamit a szükségleteimre. Nem mintha adományra vágynék, hanem mert annak gyümölcsét áhítom, amelyet bőségesen írnak majd a javatokra. Átvettem mindent, és bővelkedem; el vagyok látva, amióta megkaptam Epafroditosztól, amit küldtetek, mint kellemes illatot, kedves és Istennek tetsző áldozatot. Az én Istenem kielégíti majd minden szükségteket gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban.

Lk 16,9-15 - Azt mondom hát nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor az elmúlik, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki kicsiben hű, a nagyban is hű; és aki a kicsiben hazug, az a nagyban is hazug. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazit? És ha a máséban nem voltatok hűek, akkor ki adja oda nektek azt, ami a tiétek? Egy szolga sem szolgálhat két úrnak; mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.” Hallották mindezt a kapzsi farizeusok, és kigúnyolták őt. Ekkor azt mondta nekik: „Ti ugyan igaznak tartjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri a szíveteket, mert ami az emberek előtt magasztos, az az Isten előtt utálatos.

/:„Az ateizmus – az idők jele?” Teszi fel címében a kérdést az Új Ember teológiai elmélkedése. Amire én nem tudok válaszolni, de abban biztos vagyok, hogy jellemzője. És amit a cikk is megállapít, hogy mára már „az emberek „megvannak” Isten nélkül” állapotában vannak, ami szerintem még rosszabb, mint a karakán Isten tagadás. Ez egy langyos, tespedt, „jó ez nekem így is állapot”, ami mint a vírus, lappangóan terjed, észrevétlen. Ezzel kerít csapdába még jó szándékú, de határozatlan egyéneket is. De ki képes ebben a zavaros, és zavarodott világban eligazodni és határozott lenni? Hát, csak az, aki e világot, a maga kis világát is képes kívülállóként, másnak a szemével, vagy szemüvegén keresztül szemlélni.

Mert azt mondja a fent hivatkozott cikk, hogy „minden embernek, hívőknek és nem hívőknek egyaránt együtt kell működniük e világ helyes építésében, melyben közösen élnek, ami természetesen lehetetlen őszinte és okos párbeszéd nélkül”. Ezzel a GS 21. –ra hivatkozik. Ezzel, Egyházunk, a II. vatikáni zsinaton elhangzott, rögzített kijelentésével meg nem oldott semmit, de ennek alapján, én úgy ítélem meg, hogy mi hívők sem leszünk képesek megoldani semmit, mert e burjánzó, langyos ateizmust, mely mint a vörös iszap beterít és feléget minden életet, okos és őszinte párbeszédre alkalmatlan. De, ahogy kolontári eset is mutatja, az egyetlen megoldás, hogy kiemelkedni ebből az iszaptaposásból – a kolontári templom megúszta a katasztrófát, mert dombra épült – felül kell emelkednünk a közönyösségen, nem törődve, megutálva, meggyűlölve, megvetéssel tekintve a világra, Isten követésére kell szegődnünk. De a világtól nem lehetünk sajnos függetlenekké, de meggyűlölve, elidegenedhetünk tőle, eltávolodhatunk tőle, amennyire lehet függetleníteni kell magunkat tőle, először szellemileg – médiától, ideológiától, stb, majd egyre inkább kiszolgáltatottságainkat kell visszaszorítani. Amit Isten ismeretünk elmélyítésével kell gyakorlatiassá váltani. Erre legyen alkalmas hitünk, hogy az Isten bölcsességével magunk fölött arassunk győzelmet. Mert nem a világot kell megváltanunk, azt Jézus elvégezte, hanem a magunk megváltottságát kell érvényre juttatni, és mindazokét, akik barátságát át szeretnénk menteni az örök életre! Koncepciót kell kialakítanunk magunk és barátaink számára, hogy e világ számunkra is élhető legyen, egy sajátos védőhálót kell kiépíteni. Berendezkedni a világban, nem alkalmazkodva hozzá, de hasznunkra fordítani, amit az Isten Nekünk az Ő szeretetéből alkotott, és ajándékoz. Mert nem a világot kell meggyűlölni nekünk, hanem a világból azt, ami elutasítja, meghamisítja, vagy tudomást sem vesz Isten szeretetéről, a bűnt! Nekünk már nem kell lefektetnünk az alaptörvényeket, már megírták a Bibliát, nekünk a Biblia szerinti életre kell alkalmasokká lennünk és tennünk a világot, hogy elmondhassuk Pállal, „mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad”! A mi erősségünk nem a mi testünkben kell legyen, hanem Krisztus testében, Egyházában; bölcsességünknek nem a szűklátású fejünkben kell legyen, mikor a Szentlélek bölcsességét bírhatjuk! Krisztus példája által nekünk egymás hasznára kell lennünk, egymást kell alkalmassá tenni az üdvösségre!

Istenem, nem akarok e világgal birkózni, méltatlannak tartom, nem vagyunk egy súlycsoportban. Érdek és dacszövetséget akarok kötni ellenére, Veled, Benned barátokra lelni, akik többek vagyunk egymás számára, mint akik jóízűen imádkozgatunk, kedvesen hitetjük hogy Benned közösek vagyunk. Valódi, élő közösségre vágyok, ahol a hús vér ember közösségét élhetjük meg, akik egymást kiegészítik abban a teljességnek a hitében, melyet Te kínálsz a számunkra. Akikkel együtt gyűlölhetem és elutasíthatom a világot, miközben élvezhetem, élvezhetjük azokat az örömöket, melyeket nekünk megalkottál ebben a világban. Tudom, hogy ehhez fel kell forgatni a világot, át kell értelmezni világlátásunkat. Éppen ezért fordulok Hozzád, hogy segítségedet kérjek, részünkre, akikben ez a vágy felébred, és igényünkké akarjuk ezt változtatni, sőt, a Te kegyelmeddel ezért még tenni is képesek lehetünk. Szenteld meg életünket, áld meg e szándékunkat, és sorsunkban terelj bennünket közösségbe! Ámen:/

Mit számít meddig tart életem?

Bölcs 4,7-17 - Az igaz azonban, haljon meg bár idő előtt, nyugalomra talál. Mert a tisztes aggkort nem a hosszú élet adja, és nem az évek száma méri, inkább az ember bölcsessége az igazi ősz haj, s a szeplőtelen élet az igazi aggkor. Mivel kedvessé lett Isten előtt, szeretetet talált, és ő elvitte, mert bűnösök között töltötte életét, elragadta, hogy a gonoszság meg ne rontsa elméjét, s az álnokság meg ne tévessze lelkét. Mert a könnyelműség igézete homályba burkolja a jót, s a csapongó szenvedély megrontja az ártatlan szívet. Mivel hamar tökéletessé lett, hosszú időt töltött be. Mert lelke kedves volt Isten előtt, sietve kiragadta őt a gonoszság közepéből. A népek látták, de meg nem értették, és nem vették szívükre azt, hogy Isten kegyelme és irgalma vár szentjeire, és irgalmas látogatása választottjaira. Az igaz azonban, ha meghalt, megítéli az életben maradt gonoszokat, s a hamar tökéletessé lett ifjúkor a bűnös hosszú életét. Látják ugyanis a bölcsnek végét, de nem értik, mit rendelt felőle Isten, és miért helyezte őt az Úr biztonságba.

Lk 12,35-40 - Legyen a csípőtök felövezve, a lámpásotok pedig meggyújtva. Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukat várják, mikor visszatér a menyegzőről, hogy mihelyt jön és zörget, azonnal ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket az úr ébren talál, amikor megérkezik. Bizony, mondom nektek: felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, aztán megy, és kiszolgálja őket. S ha a második őrváltáskor vagy a harmadik őrváltáskor jön, és így találja őket, boldogok azok a szolgák. Azt is tudjátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni a házába. Ti is legyetek készen, mert amelyik órában nem is gondoljátok, eljön az Emberfia.”

/:Mit számít meddig tart életem? Ha csak, a tökéletességet nem veszélyezteti bennem a bűn, vagy ha a tökéletességem még ki nem forrotta magát!

A szeplőtelen életet megteremni, talán ez a bölcsesség teljessége, mi tökéletesség. Milyen távoli e rokonságom! Egyetlen remény az életben, hogy Isten irgalmával vár választottaira. Nos, ez a választottság aggaszt, hogy még magáénak ismerjen meg Isten! Erre való Jézus intelme, „Boldogok azok a szolgák, akiket az úr ébren talál, amikor megérkezik”! Akinek füle van, és hite, annak vízhangoznia kell e mondatot, miközben a két mezsgye között imbolyog – mert a tökéletességet még el nem értem, de szeretném idejében elérni. Az állandó éberség, a készület, a megfelelni akarás. Ahogy a faragó ember hántja le a fáról a felesleget, mert látja, hogy mit szeretne abból a nyers fából kihozni, és hisz benne, hogy elérni bírja, úgy tüsténkedik, és nyughatatlan szívvel, izzadtságot nem észre véve, éhen, és szomjan is, szorgoskodik, hogy megtalálja, amire készül. Mennyi lemondás - amit nem is vesz észre, mekkora hit – hogy elérje a célját, és mennyi szenvedés, akár még fájdalom is – hogy megszülessen, amit érlel, és folyamatosan teremt meg magában. A lélek látása, a hit, és az emberi akarat ébren tartása vezeti el az embert arra, hogy célját elérje. Az embert - élete útján - farigcsálások által juthat el az élete céljához. Magamat faragni, formálni, miután magamévá tettem Isten szándékát, akaratát. Hogy ne öncélú bálvánnyá legyek a végére, hanem Isten csodálatos, örökéletű „szoborparkjában” lehessek egy olyan teremtménnyé, akire Isten büszke lehet. Mert a mester, a jó, hűséges, faragóinasaira – szolgálattevőire büszke akar lenni. Hisz bennük, bizalmát élvezik, szereti őket, mert látja, hogy szolgálatukban képesek az alázatra és a szelíd engedelmességre.

„Engedelmesség az engedelmeskedni akarásból következik, a hit pedig a hinni akarásnak a folyománya; beláthatjuk magunktól hit dolgaiban éppúgy, mint az engedelmesség terén, hogy mi a helyes, - de megtenni azt, ami helyes, ezt nem tudjuk Isten kegyelme nélkül.” (John Henry Newman) Istenem ad meg kegyelmedet, hogy jóra való képességem jóra lehessen, hitem és engedelmességem a Te dicsőségedet szolgálni bírja, a magam káprázatát legyőzve! Ámen:/

De, melyikünk mondhatja, hogy nincs szüksége megtérésére?

Fil 3,3-8a - Mert a körülmetéltek mi vagyunk, akik Isten Lelke által szolgálunk, és Krisztus Jézusban dicsekszünk, s bizalmunkat nem a testbe helyezzük. Nekem lehetne ugyan bizalmam a testben is. Ha másvalaki úgy gondolja, hogy bizakodhat a testben, én még inkább: a nyolcadik napon körülmetéltek, Izrael nemzetéből, Benjamin törzséből származom, héber a héberek közül, a törvény megtartásában farizeus, buzgóságból az egyház üldözője, a törvény szerinti igazság dolgában kifogástalan. De ami számomra nyereség volt, azt veszteségnek tartottam Krisztusért. Sőt, mindent veszteségnek tartok Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének mindent fölülmúló voltáért. Őérte mindent veszni hagytam, és szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerjem.

Lk 15,1-10 - Vámosok és bűnösök is mentek hozzá, hogy hallgassák. A farizeusok és az írástudók azonban méltatlankodtak: „Ez bűnösökkel áll szóba és velük eszik.” Akkor ezt a példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egyet elveszít közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e az elveszett után, amíg meg nem találja? Amikor megtalálja, örömében vállára veszi, hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat!” Mondom nektek: éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben is egy megtérő bűnös miatt, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre. Vagy ha egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e lámpát, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? Ha pedig megtalálta, összehívja barátnőit és szomszédait, hogy elmondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam a drachmát, amelyet elvesztettem!” Mondom nektek: hasonló öröm lesz Isten angyalai közt egy megtérő bűnös miatt.”

/:De, melyikünk mondhatja, hogy nincs szüksége megtérésére? Mert megváltásunk, mind addig csak remény, míg el nem fogadjuk, míg annak megajándékozó élményéből magunknak gazdagságot nem kerítünk! A megtérés tulajdonképpen nem más, mint, hogy minden nap eltölt annak öröme, hogy mekkora ajándékban van részünk, melynek azon a napon megfelelni próbálunk. Ha annak megfelelni igyekszünk, akkor már törekszünk arra, hogy túllépjünk esendő testi valóságunkon, így válhat számunkra is Krisztus nyereséggé! Ha felismerjük magunkban Krisztus értékét, akkor felfedezzük, hogy lelkiismeretünk nem más, mint Isten suttogó hangja – mely személyesen hozzám szól, mely arra szólít bennünket, hogy kutassunk Krisztus után, megismerni, megszeretni, és követni. Mely vágyként élhet bennünk, ha engedjük, hogy eltöltsön. Ilyen formán, minden újabb és újabb felfedezésünk örömöt fog jelenteni, élménnyel gazdagít majd, ami érdemünkké válhat. Mert, bár mind inkább elégedetlenné tesz önmagunkkal szemben, de Isten teljességébe beavat, beenged, mert, ahogy Krisztust megismerjük, úgy, általa egyre többet tudunk meg Isten akaratáról is – vélekedik John Henry Newman. Így lehetünk egyre biztosabbakká abban, hogy kiválasztottak vagyunk! Így juthatunk el arra az igényességre – önmagunkkal kapcsolatban, hogy végül kimondhatjuk magunk is: „Őérte mindent veszni hagytam, és szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerjem”!

Istenem add, hogy bele ne fáradjak – bele ne fáradjunk a mindennapokba, merjem vállalni a mindennapok küzdelmét, csak, hogy minden nappal egy kicsit megtérve, teljesebbé legyen bennem a megváltottságom - ajándékom, hogy eljuthassak az üdvösségre, hogy isteni irgalmad legyen majd számomra a legóhajtottabb ajándékom, és jutalmam! Ámen:/