Szolgálni jóságát

A Fájdalom Anyja, egy napba sűríti az anyák fájdalmának tiszteletét

Zsid 5,7-9 - Ő, testi mivoltának napjaiban imáit és könyörgéseit nagy kiáltással és könnyhullatással bemutatta annak, aki megszabadíthatta őt a haláltól; és meghallgatást is nyert hódolatáért. Bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett; és amikor eljutott a beteljesedéshez, örök üdvösség forrása lett mindazoknak, akik engedelmeskednek neki [Iz 45,17G].

Jn 19,25-27 - Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!” Azután azt mondta a tanítványnak: „Íme, a te anyád!” És attól az órától magához vette őt a tanítvány.

vagy

Lk 2,33-35 - Apja és anyja csodálkoztak mindazon, amit róla mondtak. Simeon megáldotta őket, anyjának, Máriának pedig ezt mondta: „Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak; és a te lelkedet tőr járja át - hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai.”

/:A Fájdalmas Anya tiszteletben, ott van a mindenkori anya képe, aki gyermeke minden kínjával, keservével – különösen, mit az anyai szív igazságtalannak él meg, mert a gyermek sosem szenvedhet úgy, hogy azt elviselhetné az anya fájdalom nélkül – osztozik, mert nem képes magát függetleníteni attól, akit szíve gondoskodó szeretetével hozott a világra, a szenvedést is viselve életéért! Ennek a szenvedésnek emléke, élménye kíséri végig egész életén az édesanyát, különösen akkor éli azt meg fájdalommal, mikor gyermekét látja szenvedni. Talán olyannak érzi azt a szenvedést, mint aki felelős azért, mint aki okozója a szenvedésének, hiszen ő általa lett a gyermekének része a világ, amely okozza számára a szenvedést, és még ezt tetőzni látszik az is, hogy magát érzi elsődlegesen felelősnek azért, amivé lett a gyermek, aki talán hibájából nem képes a világgal egyezségre jutni. Mária esetében, mind ezt még fokozza az is, hogy teljesen magára maradottan éli meg küzdelmét, ami küzdelem a világgal, de küzdelem az Atyával is, mert tudja, hogy fia a Fiú Isten, kinek sorsáért Isten előtt is, mindenkinél nagyobb felelősséggel tartozik felelni. ’Méltó vagyok erre az anyaságra?’ Vajon hányszor élhette meg Mária e kérdés fájdalmát, szenvedését, amire válasza nem lehetett más, csak az, hogy minden egyes alkalommal felajánlja magát Istennek: legyen nekem a Te akaratod szerint (Lk 1,38). Bizony, az anyaság nagy dilemmája, az önmagammal való állandó elégedetlenség, a bűntudat keserűsége, amit egy valami oldhat fel: az Isten iránti bizalom, és alázat, akiben képessé lehet önmagát elfogadni, és tudva képtelen képességét, mi ajándék Istentől, mely annál értékesebb, minél nagyobb szenvedéssel párosul. Mert nincsen szeretet szenvedés, áldozat nélkül. De amíg a szenvedésből áldozat lehet, addig hosszú az út. De tudva kell viselni azt, hogy az csupán a test keserve, gyötrelme, ami a lelket nem hagyja érintetlenül; nemesíti, erősíti, életre kelti, és életre hívja. Hogy miközben a szenvedésbe belefárad - megtörik a test, a lélek növekedjen, hogy végül elbírja a testet, és azt a lélek éltesse addig, míg Isten annak szükségét látja.

Bizony, a fájdalmas anya, az anyaság része, de Máriában nyer szentségi értelmet, aminek részévé válhat minden anya fájdalma, amit senki más nem ismer, csak csupán sejthet, egyedül Isten, Akiben válik Máriával közösséggé.

De mi van azzal, ki okozója az anya fájdalmának? Az egy másik történet, de egy biztos, szeretni kell az Anyát, aki minden szenvedésében is szeret, és szeretni képes akkor is, ha tudja, hogy felelős vagyok a fájdalmáért; de szeretnem kell azt a világot az Anyáért is, aki tudja, hogy igazságtalan a világ gyermekével, mégsem gyűlöli meg a világot, sőt, Istenbe akarja szeretni, a Fiáért is! Ez az élet csodálatos színpada, melyet érdemes és kell, hogy szerepet vállaljunk, ha másért nem, akkor azért, hogy erről a csodálatos szeretetről megemlékezzünk, ami éltet, és életre hívja Istent.

Áldalak Istenem, hogy szereteted ilyen mérhetetlen erőt ad a világnak, melyben részesülhetek magam is! Add, hogy szereteted minden fájdalmat életté váltani legyen képes, és, ki fájdalmában türelmetlen, türelmet találjon a Te szeretetedben. Ámen:/

A Kereszt titka a hitben engedi megmutatni magát

Szám 21,4-9 - Aztán elindultak a Hór hegyétől a Vörös-tenger felé vivő úton, hogy megkerüljék Edom földjét. A nép azonban unni kezdte az utat meg a fáradságot és Isten és Mózes ellen lázadt: „Miért hoztál ki minket Egyiptomból, hogy meghaljunk a pusztában? Nincsen kenyér, nincsen víz, undorodik már a lelkünk ettől a felette sovány eledeltől.” Rábocsátotta ezért az Úr a népre a tüzes kígyókat, s azok sokat halálra martak közülük. Erre elmentek Mózeshez és azt mondták: „Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat!” Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: „Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.” Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak.

vagy

Fil 2,6-11 - aki isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja [Iz 45,23], hogy „Jézus Krisztus az Úr!” az Atyaisten dicsőségére.

Jn 3,13-17 - Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia. Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne.” Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ.

/:Az Evangélium ma, a Kereszt felmagasztalásának ünnepén, és a mai korban különösen, amikor a keresztben az Ember csak, és legfőképpen a kínzóeszközt akarja meglátni, nagyon fontos dologról beszél. A keresztet a kereszténység állítja a mindennapok középpontjába, az a kereszténység, aki Jézus Krisztust úgy tiszteli, mint az emberré lett Istent, aki ezen a kereszten adja tudtunkra, hogy Isten annyira szereti az Embert, hogy „egyszülött Fiát adta” érte. Az érte pedig nem jelent kevesebbet, mint azt, hogy hitéért – Istenbe vetett hitéért örök élettel kárpótolja, ami az üdvözítés értelmével lesz azonossá!

A kereszt így válik az Emberiség számára felkiáltójellé. Ha hiszek - merek, bátorkodom, megengedem magamnak, még önmagam ellenében is -, a kereszt láttán abban, hogy Isten szeretete számomra az egyetlen esély arra, hogy lelki emberré váljak, ami sokkal több, mint e testben, anyagban való valóságnak képzelt üdítő érzés, akkor eljuthatok arra a teljességre, ami Isten társaságában vár az Emberre.

Ha belegondolok, hogy a földtől elemelkedve, a világból mennyivel többet vagyok képes megragadni, szemlélni, amitől felszisszenek, sóhajtással fejezem ki elragadtatásomat, akkor talán ráérzek arra is, hogy ha, amint Jézust fölemelteti az Atya, úgy felemeltetve az Ember is majd, mennyivel többet ismerhet meg abból, és így mennyivel lehet gazdagabbá, mint amit megragadhat most, jelenlegi, földhöz ragadt életében. Ami persze, nem a szem, a fül, a kéz, a test érzékszerveinek örömére lesz, hanem annak a jelen természete fölötti természetének örömévé, gazdagságává, ami már nem lesz többé mulandó, amitől többé nem kell megválnia, mert örök boldogságává lesz.

A kereszt felmagasztalását, ha így vagyok képes, és így képes lenne a világ szemlélni, nem keltene benne többé félelmet, nem idegenkedne tőle. Hát, mi keresztények ezt szeretnénk megértetni a világgal. De erre a mi életünknek kell olyannak lenni, hogy bennünk lássa meg a világ a Kereszt szépségét.

Istenem, tégy engem a Te szereteted hírnökévé, prófétáddá, aki életével, minden álnokság, hamisság nélkül, gyermeki egyszerűségével képes saját keresztjét viselve is, a keresztet felmagasztalni. Legyen áldott a Te Szent Neved, aki nem a szenvedést állítod a figyelmem középpontjába, hanem azt a szeretetet, amiért áldozatot érdemes vállalni, szenvedések árán is. Életem csak úgy lehet gyönyörűséggé, ha vállalom a küzdelmet érte! Ámen:/

Az áldozat vétele javunkra váljon!

1Kor 11,17-26.33 - A következő intézkedéssel kapcsolatban nem dicsérhetem, hogy nem javatokra, hanem károtokra gyűltök össze. Mert először is úgy hallom, hogy amikor közösségbe gyűltök, szakadások vannak köztetek, és ezt részben el is hiszem. Mert szükséges, hogy megosztottság is legyen köztetek, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek. Mikor azonban egybegyűltök, az már nem az Úr vacsorájának elköltése, mert étkezés közben mindenki a saját vacsoráját veszi elő, és az egyik éhezik, a másik pedig dőzsöl. Vajon nincsen házatok az evésre és ivásra? Vagy megvetitek Isten egyházát, és megszégyenítitek azokat, akiknek semmijük nincsen? Mit mondjak nektek? Dicsérjelek titeket? Ebben nem dicsérlek! Mert az Úrtól kaptam, amit átadtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárulták, fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség [Jer 31,31] az én véremben. Tegyétek ezt, ahányszor csak isszátok, az én emlékezetemre!” Mert amikor ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. Ezért, testvéreim, amikor egybegyűltök az étkezésre, várjátok meg egymást.

Lk 7,1-10 - Miután ezeket a beszédeket a nép hallatára mind befejezte, bement Kafarnaumba. Egy százados egyik szolgája pedig, aki annak nagyon kedves volt, halálos betegen feküdt. Mivel hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és kérte őt, hogy jöjjön el és gyógyítsa meg a szolgáját. Azok pedig, amikor odaértek Jézushoz, nagyon könyörögtek: „Méltó arra, hogy megtedd ezt neki, mert szereti nemzetünket, és a zsinagógát is ő építette nekünk.” Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze volt a háztól, a százados elküldte hozzá barátait, ezekkel a szavakkal: „Uram! Ne fáradj, mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Éppen ezért nem is tartottam magamat méltónak, hogy hozzád menjek; hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, s katonák vannak alattam; és ha azt mondom az egyiknek: „Menj”, elmegy; vagy a másiknak: „Gyere”, odajön; és a szolgámnak: „Tedd ezt”, megteszi.” Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott. Megfordult, és az őt követő sokaságnak ezt mondta: „Bizony, mondom nektek: még Izraelben sem találtam ekkora hitet!” A küldöttek pedig, amikor hazatértek, egészségben találták a szolgát.

/:Amikor Krisztus nevében egybe gyűlünk, akkor azért jövünk össze, hogy mind az, miért Krisztus szenvedett és meghalt, mindannyiunk javára váljon! Ezért kell megvárni egymást, hogy mindenki ott legyen, aki oda szeretne érni erre az eseményre, mely nem egyszerűen megünneplése Krisztus áldozatának, hanem, ahogy tanítja katekizmusunk, a pap cselekménye által minden alkalommal megjelenítődik az áldozat. Belekapcsolódunk Krisztus mindenkor jelenidejű áldozatába, mely addig tart, míg el nem jön megítélni a világot. De a családban való étkezés sem csupán a testi éhség kielégítésének az eseménye, annál többnek kell lennie, hogy a lélek táplálékává is legyen. Magában kell hordoznia azt az emlékezést, élményt, melyet a Szentmise áldozásában, a közösségben szétosztott, magát odaajándékozó Krisztus vételével megéltünk. A közösség élménye, ahol Krisztus a kenyérben, a föld termésében a csodálatos kenyérszaporítás élményével ajándékozza meg a családot. Nektek legfontosabb legyen a lélek, a többi megadatik hozzá – mondja Máté (6,33)- nál. Mert bár tudjuk, hogy verejtékes munkával termeli meg a kenyérre valót az ember, de mégis, ha az nem párosul Isten kegyelmével, bizony elpocsékolódik, nem válik a család javára. Mert nélküle semmi az ember, csupán anyag, ha a lélek azt nem járja át, és így haszontalan. Ha ezt emberként, bölcsességgel képes vagyok érteni, akkor meg kell vallanom, hogy semmi sem az enyém, mert minden, mi érdemem, az Isten végtelen kegyelmének ajándékaként az enyém, vagyis, semmi sem az enyém, hanem Istené, ahogy magam is. Így, akinek semmije sincs, mi sajátja, annak mindene, amije van Istené; „ami pedig Istené, az nem lehet tisztátalan.” Mondja Szent Bernát. Ami tiszta, az szent, Isten szentségi léte által.

De, ha tökéletességemben hiányt szenvedek, mert bűnös életemet felismerem, akkor hittel, alázattal, szelídséggel kell tudnom mondani a századossal: „Uram, nem vagyok méltó”! - hogy hozzám jöjj, csak szólíts, csak irgalmadat ne vond meg tőlem, ami nélkül elveszett vagyok! Jézus nem marad érzéketlen az alázat láttán, csak legyen őszinte, valóban alázatos.

Istenem, ki hitemet, és alázatosságomat jól ismered, ki minden napon új élettel ajándékozol meg, és minden nap táplálsz, hogy életem Benned legyen, köszönöm, hogy szeretsz, hogy gondoskodó jó Atyám vagy, és szeretteimnek. Mert, bár méltatlanok vagyunk szeretetedre, de bizalmadat élvezhetem minden ajándékodban. Add meg, hogy igyekezetemmel csak legalább törleszteni bírjak valamennyit, mi bizonysága legyen annak, hogy mennyire értem, hogy megajándékozottá teszel. Ámen:/

Ha nincs aki megbocsát, elveszek; de mert Van, reménykedem!

Kiv 32,7-11.13-14 - Így szólt ekkor az Úr Mózeshez: „Menj le hamar, mert vétkezett néped, amelyet kihoztál Egyiptom földjéről! Hamar letértek arról az útról, amelyet mutattál nekik: öntött borjút készítettek maguknak, imádták azt, áldozatokat mutattak be neki, és azt mondták: „Ezek a te isteneid, Izrael, akik kihoztak téged Egyiptom földjéről!” Aztán így szólt az Úr Mózeshez: „Látom már, hogy keménynyakú nép ez! Hagyj engem, hadd izzék fel haragom ellenük, hogy eltöröljem őket, és téged tegyelek nagy nemzetté!” Mózes erre így kezdte kérlelni az Urat, az ő Istenét: „Miért gerjedne fel, Uram, haragod néped ellen, amelyet kihoztál Egyiptom földjéről, nagy erővel és hatalmas kézzel? Emlékezzél meg Ábrahámról, Izsákról és Izraelről, a te szolgáidról, akiknek megesküdtél önmagadra: „Megsokasítom utódaitokat, mint az ég csillagait, és ezt az egész földet, amelyről szóltam, utódaitoknak adom, s birtokolni fogjátok azt örökké!” Megengesztelődött erre az Úr, és nem tette meg azt a rosszat, amelyet népe ellen mondott.

1Tim 1,12-17 - Hálát adok annak, aki erőt adott nekem, Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, hogy megbízhatónak ítélt, és erre a szolgálatra rendelt engem, aki azelőtt káromló, üldöző és gyalázkodó voltam, de irgalmat találtam, mert hitetlenségemben tudatlanul cselekedtem. Sőt, valósággal elárasztott a mi Urunk kegyelme, a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel együtt. Igaz beszéd ez, s teljes hitelt érdemlő: azért jött el Krisztus Jézus erre a világra, hogy üdvözítse a bűnösöket. Ezek között az első én vagyok. De éppen azért találtam irgalmasságot, hogy Krisztus Jézus rajtam, az elsőn mutassa meg egész hosszantűrését, okulásul azoknak, akik hinni fognak benne az örök életre. Tisztesség és dicsőség érte az örökkévalóság halhatatlan, láthatatlan Királyának, az egy Istennek, mindörökkön örökké! Ámen!

Lk 15,1-32 - Vámosok és bűnösök is mentek hozzá, hogy hallgassák. A farizeusok és az írástudók azonban méltatlankodtak: „Ez bűnösökkel áll szóba és velük eszik.” Akkor ezt a példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egyet elveszít közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e az elveszett után, amíg meg nem találja? Amikor megtalálja, örömében vállára veszi, hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat!” Mondom nektek: éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben is egy megtérő bűnös miatt, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre. Vagy ha egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e lámpát, nem söpri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? Ha pedig megtalálta, összehívja barátnőit és szomszédait, hogy elmondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam a drachmát, amelyet elvesztettem!” Mondom nektek: hasonló öröm lesz Isten angyalai közt egy megtérő bűnös miatt.” Azután így szólt: „Egy embernek volt két fia. A fiatalabb azt mondta apjának: „Apám! Add ki nekem az örökség rám eső részét!” Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabb fiú összeszedte mindenét, elment egy távoli országba, és ott léha élettel eltékozolta vagyonát. Miután mindent elpazarolt, nagy éhínség támadt azon a vidéken, és nélkülözni kezdett. Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához, aki kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a disznókat. Szeretett volna jóllakni a disznók eledelével, de abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt, és azt mondta: „Apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én meg itt éhen halok. Fölkelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened! Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be engem!” Föl is kerekedett, és elment apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. A fiú így szólt hozzá: „Apám! Vétkeztem az ég ellen és teellened; már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz.” Az apa azonban ezt mondta szolgáinak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! Azután hozzátok elő a hízlalt borjút, vágjátok le, együnk és vigadjunk, mert ez a fiam meghalt, és föltámadt, elveszett, és megtaláltatott.” Aztán elkezdtek vigadozni. Az időseb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazatérőben a házhoz közeledett, meghallotta a zeneszót és táncot. Odahívott egyet a szolgák közül, és megkérdezte, hogy mi történt. Az így válaszolt neki: „Megjött az öcséd, és apád levágta a hízlalt borjút, mivel egészségben kapta őt vissza.” Erre az megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött, és kérlelte. Ő azonban ezt mondta apjának: „Lásd, hány esztendeje szolgálok neked, soha meg nem szegtem parancsodat, mégsem adtál nekem soha egy kecskét sem, hogy mulathassak barátaimmal. De amikor megjött ez a te fiad, aki a vagyonodat parázna nőkre költötte, levágattad neki a hízlalt borjút.” Ő azonban azt mondta neki: „Fiam! te mindig velem vagy, és mindenem a tiéd. De vigadozni és örvendezni kellett, mert ez az öcséd meghalt, és föltámadt, elveszett, és megtaláltatott.”

/:Mi másról szólhatna ez a vasárnap, mint az engesztelődésre kész Istenről, mi hálára kötelez. Mert egyetlen bűnös, ki felismeri, hogy Isten irgalma nélkül elveszett, és elvész az egész emberiség, Isten megkegyelmez egész népének! Micsoda jóság, méltóság, szeretet az Isten, aki erre képes. Bár hatalma lenne rá, hogy mindent, könyörtelenül eltöröljön, és a szenvedésben véget érjen. De lám, hatalma nem fullad ki abban, hogy hatalmában megfürödjön, önmaga szeretetében tetszelegjen. Szent Bernát mondja a szeretetről: „ahol az önérdek szerepel, ott a lélek csak magával törődik”. Isten nem ilyen lélek, Ő a szeretet legteljesebb és legmagasztosabb értékét mutatja példának, amiről Jézus beszél: nem vagytok többé szolgák, barátaimnak mondalak titeket (Jn 15,15). Mert nem, hogy haragjában elveszítene bennünket – amin sem lehetne csodálkoznunk – még barátainak fogad, megváltásunkra vállalkozik! Hogy az Ember képes lehessen kimondani, „irgalmat találtam”! E felismerésemben rádöbbenhessek, hogy „elárasztott a mi Urunk kegyelme, a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel együtt”. Mert, mind ez azért van megírva, hogy ráébresszen engem is arra, hogy ez nem természetes, élet velejárója, hogy bűneimből megszabadít az Isten, hanem kegyelem, érdemtelenül érdemessé lettem a hitben a reményre! Ami nem más, mint a határtalan szeretet kiáradása rám, hogy én is e szeretetben legyek képes élni, semmit fel nem róni másoknak, megbocsátásban esélyt adni minden nap a megújulásra, az újra kezdésre. Ahogy nekem is megadja Isten, ha hálát tudok magamban felébreszteni az Ő végtelen jósága iránt. Mert az Istenfiú már megszületett a világba, és azért több, mint történelmi alak, hogy visszaszerezze, mi elveszett, hogy „üdvözítse a bűnösöket”! Engem is, ahogy Pált, mert nem vagyok jobb Saulnál, de hiszem, hogy Isten kegyelme által Pál-lá lehetek! A kegyelem az, ami megengedi bennem a reményt, e remény növeli hitemet a szeretet megélésére.

Uram, Istenem, Jézus Krisztus szavára kérlek, engem, fogadj el megtérő bűnösként! Nem magamtól kérem, hanem Jézus bátorítását véve magamra: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle.” [Jn 15,16]. Fogadj vissza hajlékodba, és részesíts megváltó kegyelmedben, hogy egykor szeretteimmel üdvösségedben részesülhessek. Maradandó gyümölcsöt teremni sem vagyok képes a Te kegyelmed nélkül, de vágyom rá, hogy gyümölcsöző legyek, hogy kedvedet leld bennem. Ámen:/

„Egy test vagyunk sokan”, kik „mindnyájan egy kenyérből részesülünk”!

1Kor 10,10-22 - Zúgolódni se zúgolódjatok, mint egyesek zúgolódtak azok közül, és elvesztek a pusztító által [Szám 14,2.36]. Mindezek előképként történtek velük, és azért írták le, hogy okuljunk belőlük mi, akikhez az idők vége elközelgett. Aki tehát azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék. Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten hűséges, és nem engedni meg, hogy erőtökön felül szenvedjetek kísértést, hanem a kísértéssel együtt a szabadulást is megadja, hogy elviselhessétek. Ezért, szeretteim, kerüljétek a bálványimádást. Úgy szólok hozzátok, mint értelmes emberekhez; ítéljétek meg ti magatok, amit mondok: Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nem Krisztus vérében való részesedés? És a kenyér, amelyet megtörünk, nem Krisztus testében való részesedés? Mert egy kenyér, egy test vagyunk sokan, hiszen mindnyájan egy kenyérből részesülünk. Tekintsétek a test szerint való Izraelt: akik az áldozatokat eszik, ugye közösségben vannak az oltárral? Mit akarok ezzel mondani? Talán azt, hogy a bálványoknak áldozott hús vagy a bálvány ér valamit? Dehogy! De amit a pogányok áldoznak, azt a démonoknak áldozzák és nem Istennek [Zsolt 106,37]. Nem akarom, hogy démonokkal legyetek közösségben. Nem ihatjátok az Úr kelyhét és az démonok kelyhét. Nem lehettek részesei az Úr asztalának és a démonok asztalának. Ingereljük talán féltékenységre az Urat? [Mal 1,7; MTörv 32,21] Talán erősebbek vagyunk nála?

Lk 6,43-49 - Nem jó az a fa, amely rossz gyümölcsöt terem; és nem rossz az a fa, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát gyümölcséről ismerünk meg. Tövisbokorról nem szednek fügét, sem a csipkebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember jót hoz elő szívének jó kincséből, és a gonosz ember a gonoszból gonoszat hoz elő; mert a szív bőségéből szól a száj. Miért mondjátok nekem: „Uram! Uram!”, ha nem cselekszitek, amiket mondok? Megmutatom nektek, kihez hasonló mindaz, aki hozzám jön, hallgatja szavaimat és megcselekszi azokat. Hasonló a házépítő emberhez, aki mélyre leásott és az alapot kősziklára rakta. Amikor aztán jött az árvíz, nekiesett a háznak a folyó árja, de nem tudta megingatni, mert kősziklára volt építve. Aki pedig hallgatja, de nem cselekszi, hasonló ahhoz az emberhez, aki a házát alap nélkül, a földre építette. Amikor nekirontott az ár, mindjárt összeomlott, és nagy lett annak a háznak romlása.”

/:Az Úr megint ad gondolkodni valót. De jó az Úr! Mert Isten nevelni akar bennünket; aki szeretettel nevel, az növel! Értéket teremt, mert az érték bennem van, de engednem kell, hogy megteremjen. Ez a megengedés nem más, mint az alázatos engedelmesség a nevelőnek, akiben felismerhetem a szeretetet, mi nem más, mint az önzetlen odaajándékozás. A testté lett ige, ki táplálékká lett, az ember táplálékává, hogy ez által növekedni bírjon az Ember a teljességbe, a teljességre. Ebben a hitben nekem kell megerősödnöm, nekem kell belenőnöm, a tudat erejét kell a hit szolgálatába állítanom, mely megengedi, hogy e világ szűk kereti fölé magasodjon az Ember, és ez által a korlátait – mi önös, kicsinyes, pazarló, a pillanat szükségére orientált – felszakítsa, és a korlátlan szabadság gazdagságára engedje képzeletét, melyet már uralni képtelen, de ott van az Isten, ki magára vállalja annak a szabadságnak az uralmát; vigyázza az Embert! Övének ismerve, és önmagában, titkaiban megengedi osztozni. Ez Isten bőkezű szeretete, mi nem ígéret, hiszen már itt, az Igazság megismerhetőségében is teljesül: mert a betű többé nem korlátozza be gondolataimat, hanem feltárja azokat a rejtelmeket, mit e világ Krisztus nélkül meg nem ismerhetett. Hiszen nélküle hogy érthetnénk a megigazulást, a megdicsőülést, a megváltást, az üdvösséget, és a szenvedést, mely nélkül nincs szeretet!

Termékennyé tette az embert az Isten, nem csak test szerinti termékenységgé, de hogy a szív jóságából is teremni bírjon! Cselekedeteimben is hasonló lehetek Istenhez, képes lehetek arra a jóra, mire Isten! Ami nem kell, hogy azt jelentse, és nem szabad, hogy az megtévesszen, ha az ember nem ismeri fel a bennem termékeny Isten jóságát, mit cselekszem. Csak Isten az ki megítélni bírja mi jó! Mert nem biztos, hogy Isten szemében az jó, amit a világ jónak ítél!

Jézus elküldi tanítványait azzal, hogy „tegyétek tanítványommá mind a népeket!” [Mt 28,19]. Felmerül a kérdés: miért, mást tanít, mint amire a világ tanítói tanítanak? Bizony, megmondja a világ fiainak: „az Igaz küldött, akit ti nem ismertek.” [Jn 7,28]. Akiben nincs meg az igazság, hogy ismerhetné az Igazat? A világ tehát az igazságtalanságoktól terhes. Még tanítványainak is többször mondja, hogy ahova Ő megy (Jézus), „oda ti nem jöhettek” [Jn 7,34; 8,21]

De meghívásunk van oda, ahova Jézus megy, hiszen minek kéne megtanulnunk az Ő igazságát, ha az nem lenne hasznunkra. „Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek.” [Jn 14,2]. És eljön az idő, mikor elhangzik majd: „Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!” [Mt 25,34]. Az igazság országát, ahova az igazságtalanság nem férkőzhet!

Éreznem kell a büszkeséget, és engednem, hogy a meghívás büszkesége, az Istent félő félelemmel párosuljon, ami hitet fakaszt a szeretetre, az igazság befogadására és megélésére! Add meg nekem Istenem! Ámen:/

„Mindenki szolgájává tettem magam, hogy minél többeket nyerjek meg”

1Kor 9,16-19.22b-27 - Mert ha hirdetem az evangéliumot, nincs miért dicsekednem, hiszen kényszer alatt vagyok. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot! Mert ha szabad akarattal teszem ezt, jutalmam van; ha pedig kénytelen-kelletlen, csak ügyintéző vagyok. Mi tehát az én jutalmam? Hogy az evangéliumot hirdetve ingyen adjam az evangéliumot, és ne éljek az evangéliumból eredő hatalmammal. Mert én, bár mindenkitől független voltam, mindenki szolgájává tettem magam, hogy minél többeket nyerjek meg. A gyöngéknek gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket; mindenkinek mindene lettem, hogy egyeseket megmentsek. Mindent az evangéliumért teszek, hogy nekem is részem legyen benne. Nem tudjátok, hogy akik a versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! Az pedig, aki részt vesz a versenyben, mindentől tartózkodik: ők azért, hogy hervatag koszorút nyerjenek, mi pedig, hogy hervadhatatlant. Futok tehát, és nem csak vaktában; mérem az ökölcsapásokat, s nem csak úgy, a levegőbe csapkodva; hanem sanyargatom a testemet és szolgaságba vetem, nehogy, míg másokat tanítok, magam elvetésre méltó legyek.

Lk 6,39-42 - Hasonlatot is mondott nekik: „Vajon a vak vezethet-e vakot? Nem esnek-e mindketten verembe? Nem nagyobb a tanítvány a mesterénél; valaki akkor tökéletes, ha olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre? És hogyan mondhatod testvérednek: „Testvér, hadd vegyem ki szemedből a szálkát”, a te szemedben pedig nem látod a gerendát? Képmutató! Vesd ki előbb a magad szeméből a gerendát, és csak azután fogj hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből!

/:Isten hatalmas titkokat rejt el bennünk, melyek felfedésére magam, úgy érzem, még méltatlan vagyok, de e titkokat megsejteni is éppen elég, hogy a lélek képes legyen küzdeni, a test ellen, a világ hatalma ellen! Ehhez kérem Uram, ma reggel is a kegyelmet Tőled, hogy általad győzni bírjon a lélek erőtlenségem fölött.

Ma valami nagyon fontos esemény lesz, hiszen a Pápa fogadja államfőnket, ami nem csupán egy egyszerű államfői találkozó, hiszen remélhetőleg államfőnk magára veszi Isten áldását szolgálatához, aminek fontosságát még az elmúlt alkalmakkal soha nem éreztem ennyire át. Valami több lesz itt, mint a korábbi államfői látogatásokkor történt. Talán, mert államfőnk az az ember, aki hisz a kegyelem erejében, és igényli is munkájához az áldást! Talán pontosan ezekben a percekben elmélkedik Schmitt Pál is a mai Szentírás üzenetéről. „Mindent az evangéliumért teszek, hogy nekem is részem legyen benne.” - mondja Szent Pál, és talán Schmitt Pál is a maga hitével ismétli e szavakat. De én, mindenesetre mondom – beleborzongva, Vele, hogy e szavak ne teherként nehezedjenek rá, hanem kegyelemként. Mondom Vele, ahogy cirenei Simon segített Jézusnak vinni keresztjét, könnyítve terhén. Akarok osztozni Vele abban amit átvállalhatok terhéből, és Vele imádkozva, hogy sikerüljön a Jézus szavait megélnie: „valaki akkor tökéletes, ha olyan, mint a mestere.” És felhangzik bennem a Szentírás Ó- és Új- szövetségén végig suhanó Isteni szó: „Ne félj!” Amire a hit, az Istenbe vetett hit jogosíthat fel bárkit is, még egy államfőt is, mikor átérzi feladatának súlyát, felelősségét. Mert nincs nagyobb felelőssége Embernek, mint, hogy merjen hinni Isten kegyelmében és irgalmában, Rá bízva döntéseit is. Mert ha követünk is el bűnt, hibát, az csak tévedés, ha Isten elé bírja letenni alázattal, hogy minden Isten szeretetében lehessen teremtőerővé, szándéka szerint.

Én, ma, ezzel az alázattal, és Istentől nyert szeretettel törekszem arra, hogy beleéljem magam e találkozásba, ott legyek, fegyverhordozóként, teherviselőként, szolgáló szeretettel, imával.

Mennyi Atyánk lásd, ahogy államfőnk kezét szorítva, a Te kegyelmedet kérjük rajta számon, és bátorítjuk, hogy merjen Benned egészen eltelve feladatának megfelelni. Áldásodat értjük, érezzük Rajta, mellyel megszenteled munkáját, elfogadva áldozatát, és az Asszony áldozatát is, ki áldásodat magára véve vállalja a háttérből, hogy az embert emberségében megőrzi, és megvédi, sőt szolgálja. Istenünk, add meg államfőnkön keresztül, hogy Nemzetünk az Ő hitével eggyé lehessen, az Ő megszentelődéséből táplálkozzon, és isteni akaratodat képesek legyünk alázattal viselni, szolgálni, hogy ahogy az Ő munkája, úgy a mi igyekezetünk is a Te dicsőségedre lehessen! Ámen:/

„Ha valaki szereti Istent, azt már megismerte Isten”

1Kor 8,1b-7.11-13 - Ami pedig a bálványoknak áldozott húst illeti, tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismeretünk. Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít. Ha valaki úgy véli, hogy valamilyen ismeretre tett szert, még nem ismerte fel, hogyan kell megismernie. De ha valaki szereti Istent, azt már megismerte Isten. Ami tehát a bálványoknak áldozott hús fogyasztását illeti, tudjuk, hogy nincs bálvány a világon, és hogy nincs más Isten, csak egy. Mert ha vannak is úgynevezett istenek, akár az égben, akár a földön, amint sok isten van és sok úr, nekünk mégis egy Istenünk van, az Atya, akitől minden van, s akiért mi is vagyunk; és egy Urunk van, Jézus Krisztus, aki által minden van, s aki által mi is vagyunk. De nem mindenkinek van ismerete; egyesek mindmáig bálványokhoz szokva, a húst, mint bálványáldozatot eszik, és lelkiismeretük, mivel gyönge, beszennyeződik. Így a te ismereted miatt elvész gyönge testvéred, akiért Krisztus meghalt! Amikor azonban testvéreitek ellen így vétkeztek, és megsértitek az ő gyönge lelkiismeretüket, Krisztus ellen vétkeztek. Ezért ha étel botránkoztatja meg testvéremet, inkább nem eszem húst sohasem, hogy testvéremet meg ne botránkoztassam.

Lk 6,27-38 - Nektek viszont, akik hallgattok engem, azt mondom: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Áldjátok azokat, akik átkoznak benneteket, és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket. Annak, aki arcul üt téged, tartsd oda a másikat is; és attól, aki a felöltődet elveszi, ne tagadd meg a kabátodat sem. Adj mindenkinek, aki kér tőled; és ha valaki elveszi, ami a tiéd, vissza ne kérd. Amint akarjátok, hogy cselekedjenek veletek az emberek, ti is hasonlóképpen cselekedjetek velük. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutalmat érdemeltek? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. És ha azoknak adtok kölcsön, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, milyen jutalmat érdemeltek? Hiszen a bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek tehát ellenségeiteket! Tegyetek jót és kölcsönözzetek, semmit vissza nem várva; így nagy lesz a ti jutalmatok, és a Magasságbeli fiai lesztek, mert ő kegyes a hálátlanokhoz és gonoszokhoz. Legyetek tehát irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas! Ne ítéljetek, és titeket sem fognak elítélni. Ne kárhoztassatok senkit, és benneteket sem fognak kárhoztatni. Bocsássatok meg, és bocsánatot fogtok nyerni. Adjatok, és adnak majd nektek is: jó és tömött, megrázott és túláradó mértékkel adnak majd az öletekbe. Mert amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek.”

/:Jézus itt megint egy új ismerettel gazdagít. Áldott legyen érte Szent neve! Én azt hallom ki, hogy a szeretet nem tűr megkülönböztetést. Legyen az barát, vagy ellenség, ha szeretet van bennem, mit számít nekem, hisz mindegyik Isten gyermeke! És ne engedjem meg magamnak, hogy a jutalomra koncentráljak, ha számomra Isten annyira fontos, hogy önmagáért akarom szeretni. Mind ezt nekünk, azoknak mondja Jézus, akik hallgatni akarunk szavára, hogy szeress, megkülönböztetés nélkül! Mintha Pálnak a szeretet himnusza Jézusnak e tanítására lenne felelet: „örömét az igazság győzelmében leli”, „a szeretet jóságos”, „nem keresi a maga javát”, „a rosszat nem rója fel”, „nem kérkedik, nem is kevély”, „mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel”, „szétoszthatom mindenemet, … ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem”. „Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.”

De az olvasmányban Pál még valamire rá akarja irányítani figyelmemet. „Ha valaki úgy véli, hogy valamilyen ismeretre tett szert, még nem ismerte fel, hogyan kell megismernie. De ha valaki szereti Istent, azt már megismerte Isten.” Ugyanis Jézus, amikor hozzánk szól, nem egyszerűen csak tanít, ahogy teszi azt bármely tanító, aki ismeretekkel rendelkezik. Jézus, arról beszél, hogy milyen kapcsolat van Ő és az Istene, a mi Istenünk között, amelyből eredeztet minden szeretetet, amire buzdít bennünket. Jézus nem azt kívánja elérni, hogy az Ő tanítására mi megváltozzunk, hanem Ő egyenesen Istenbe akar kapcsolni bennünket, mindannyiunkat; Istenbe, Aki a szeretet!

„Nekünk is egész valónkat át kell hatnia annak az érzületnek, hogy amint az Isten mindent önmagáért akart létrehozni, úgy mi se akarjuk, hogy akár mi magunk, akár másvalami, ami volt vagy van, másért létezzék, mint őérette, azaz egyedül az ő akaratáért, nem pedig a mi gyönyörűségünkért.” Milyen gyönyörűen fogalmaz Szent Bernát, amikor a legtökéletesebb – általa a szeretet negyedik fokaként megfogalmazott – szeretetről értekezik. Igen, a tökéletes szeretet alkalmassá tehet arra, hogy gyönyörűséget keltsen bennem! Gyönyörködhetek Isten minden teremtésében, még akár magamban is, ha képessé leszek arra, hogy teljes odaadásommal engedjem Istennek, hogy általam lehessen itt, és most teremtő erővé, alkotóvá, aki átformálva engem, átformálja a világot is, olyanná, amilyennek Ő akarja, hogy legyen. Mert nem engedem meg magamnak, hogy bűnös létem által torzuljon az Ő cselekedete – már amennyire erre képes lehetek!

Istenem, csodállak mind azért, mire tudásommal képessé teszel, de nem akarok felfuvalkodottá lenni, de sokkal inkább a Te szereteted építőkövévé, amiért tudom, hogy minden napomon meg kell küzdenem, mert olyan természettel ruháztál fel, hogy küzdelmem árán jussak el a Te örömödre, de el szeretnék jutni. Nem akaratommal, hanem a Te kegyelmed által! Ámen:/

Velünk az Isten!

Mik 5,1-5a - De te, Efrata Betlehemje kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között; mégis belőled származik majd nekem Izraelnek jövendő uralkodója, származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza. Ezért átadja őket annyi ideig, amíg a vajúdó asszony szül, és testvéreiknek maradékai visszatérnek Izrael fiaihoz. És ő majd odaáll, és legeltet az Úr erejével, az Úrnak, az ő Istenének fenséges nevében, és ők biztonságban lakoznak, mert ő akkor nagy lesz a föld széléig. És ő lesz a béke. Ha majd eljön az asszír a mi földünkre és behatol házainkba, kiállítunk ellene hét pásztort és nyolc főembert; és azok lelegeltetik Asszúr földjét karddal, és Nimród földjét lándzsával, és Ő megszabadít minket Asszúrtól, amikor az majd országunkba jön és tiporja határainkat.

vagy

Róm 8,28-30 - Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra válik, azoknak, akik az ő végzése értelmében arra hivatottak, hogy szentek legyenek. Mert akiket eleve ismert, azokat eleve arra is rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához, s így ő elsőszülött legyen a sok testvér között. Akiket pedig eleve elrendelt, azokat meg is hívta; és akiket meghívott, azokat megigazultakká is tette; akiket pedig megigazultakká tett, azokat meg is dicsőítette.

Mt 1,1-16.18-23 - Jézus Krisztus nemzetségtáblája, aki Dávidnak, Ábrahám fiának a fia. Ábrahám nemzette Izsákot; Izsák nemzette Jákobot; Jákob pedig nemzette Júdát és ennek testvéreit; Júda nemzette Fáreszt és Zárát Támártól; Fáresz nemzette Ezront; Ezron nemzette Arámot; Arám nemzette Aminádábot; Aminádáb nemzette Nahsont; Nahson nemzette Szálmont; Szálmon nemzette Boózt Ráhábtól; Boóz nemzette Obedet Rúttól; Obed nemzette Jesszét; Jessze pedig nemzette Dávid királyt. Dávid nemzette Salamont Uriás feleségétől; Salamon nemzette Roboámot; Roboám nemzette Ábiát; Ábia nemzette Ászát. Ásza nemzette Jozafátot; Jozafát nemzette Jórámot; Jórám nemzette Oziját; Ozija nemzette Jótámot; Jótám nemzette Ácházt; Ácház nemzette Hiszkiját; Hiszkija nemzette Manasszét; Manassze nemzette Ámont; Ámon nemzette Joziját; Jozija pedig nemzette Joakimot és ennek testvéreit a Babilonba való áttelepítéskor. A Babilonba való áttelepítés után Joakin nemzette Salátielt; Salátiel nemzette Zerubbábelt; Zerubbábel nemzette Ábiudot; Ábiud nemzette Eljakimot; Eljakim nemzette Ázort; Ázor nemzette Szádokot; Szádok nemzette Ákimot; Ákim nemzette Eliúdot; Eliúd nemzette Eleazárt; Eleazár nemzette Mattánt; Mattán nemzette Jákobot. Jákob pedig nemzette Józsefet. Ő volt a férje Máriának, akitől született Jézus, akit Krisztusnak neveznek. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária el volt jegyezve Józseffel. Mielőtt egybekeltek volna, kitudódott, hogy méhében fogant a Szentlélektől. József pedig, a férje, igaz ember lévén, nem akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el őt. Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: „Íme, a szűz méhében fogan és fiút szül, és a nevét Emmánuelnek fogják hívni” [Iz 7,14]. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.

/:Az Istent szeretőkről, és a szentekről gondolkodik Pál a mai olvasmányban, hát mellé szegődök, hogy erről tűnődjek magam is. Ahogy írja, e sors Isten végzése szerinti. De, akkor, ki kirekesztett, az érezze magát vesztesnek, vagy Isten kegyétől megfosztottnak, alárendeltebb sorsúnak? Ki ismeri Isten végzését? János mélységes hittel válaszol e kérdésemre: „Mi az Istentől vagyunk. Aki ismeri Istent, hallgat ránk. Aki nem ismeri Istent, nem hallgat ránk. Így különböztetjük meg az igazság lelkét és a tévedés lelkét.” [1Jn 4,6] Vagyis, hogy nem a kérdésemnek van helye, hanem a döntésemnek! Mert ki többet kap, többet várnak tőle, ahogy a szolgákra bízott talentumokról szóló példabeszédben olvashatjuk (Mt 25,14-30). Nem azt mondja Pál sem, hogy akiket Isten szeret, azoknak minden a javukra válik, hanem azt mondja, hogy akik szeretik Istent, azoknak minden a javukra válik! Mert akiket Isten eleve ismert, azok megkapták az Istenfiúhoz való hasonlatosság kegyelmét, akik mi vagyunk, akik keresztényekké lehettünk, ami kiválasztás, kiválasztottság. Ezt el kell ismerni, el kell fogadni, magamra kell tudnom venni! Az vagyok, aki Isten rendeléséből vagyok! Nem csupán a szülő akaratáról van itt szó, sőt, inkább kell úgy érteni, hogy a szülő akár öntudatlan engedelmességén keresztül is teljesíti Isten az akaratát. Az Istennek nincs szüksége az Ember tudatára, de az Embernek szüksége van a tudatára, hogy önmagáról ki bírja jelenteni, hogy Istenhez tartozom, az Övé vagyok! Elfogadom a hit kegyelmét, az Isten végzését! Én vagyok, aki önmagamat megismerni akarom, de elfogadom, hogy magamat sem ismerhetem meg úgy, ha nem törekszem arra, hogy Istent megismerjem. Lám ebben a gondolatban van elrejtve az egyetlen parancs értelmezése: Szeresd Uradat, Istenedet, mint önmagadat (Lk 10,27).

Erre igen jó példa Mária, aki pontosan ezért lehetett az Istenfiú édesanyja, mert felismerte, hogy egyetlen feladata, hogy Isten minden akaratát szeresse, amit Benne akart beteljesedve látni! Az Istennek egészen alázatos szolgáló leányává tudott lenni. Nem az önmegvalósítására törekedett, és erre fordította minden energiáját, hanem minden képességét, adottságát alárendelte Isten önmegvalósításának! A szentek csodálatos képessége ez.

Istenem, tudom, hogy hitem kevés ahhoz, hogy szenté lehessek. Valamit, sőt mindent magamból akarsz a magadénak tudni, hogy amit elrendeltél, és amire meghívtál, abban megigazulttá legyek, hogy a Te dicsőítésedre, sőt dicsőségedre legyek. Kész vagyok, de kevés rá, hogy mindenemet Neked tudjam adni, de a Te szereteted képessé tehet rá, ezért kérlek, tölts be egészen, ragadj el, formálj a magad szándéka szerint, nem hagyva, hogy a világ utálatában megragadjak! Ámen:/

Elviselni mi igazságtalanság, mert a megigazultnak nincs nagyobb kincse Isten igazságánál!

1Kor 6,1-11 - Hogyan merészel közületek bárki, ha peres ügye van a másikkal szemben, a hitetleneknél keresni igazságot és nem a szenteknél? Vagy nem tudjátok, hogy a szentek fogják a világot megítélni? Ha pedig ti fogjátok megítélni a világot, talán méltatlanok vagytok arra, hogy jelentéktelen dolgokban ítélkezzetek? Nem tudjátok, hogy angyalok fölött fogunk ítélkezni? Mennyivel inkább világi dolgok fölött! Amikor tehát világi dolgokban pereskedtek, azokat teszitek meg bírónak, akik az egyházban semmit sem számítanak? Azért mondom ezt, hogy szégyelljétek magatokat! Ennyire nincs köztetek egyetlen bölcs ember sem, aki ítéletet tudna mondani testvérei ügyében? Testvér a testvérével pereskedik, és pedig hitetlenek előtt? Egyáltalában már az is hiba nálatok, hogy peres ügyeitek vannak egymással. Miért nem viselitek el inkább az igazságtalanságot? Miért nem tűritek el inkább a károsodást? Sőt, ti idéztek elő igazságtalanságot és okoztok kárt, mégpedig testvéreknek! Vagy nem tudjátok, hogy az igazságtalanok nem részesülnek Isten országában? Ne ejtsétek tévedésbe önmagatokat: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem kéjencek, sem férfiakkal paráználkodó férfiak, sem tolvajok, sem kapzsik, sem iszákosak, sem átkozódók, sem rablók nem részesülnek Isten országában. Bizony, ilyenek voltatok néhányan; de megmosakodtatok, megszentelést nyertetek, és megigazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében, a mi Istenünk Lelke által.

Lk 6,12-19 - Történt pedig azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt. Ezeket elnevezte apostoloknak: Simont, akit Péternek is nevezett, és Andrást, a testvérét, valamint Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást, Jakabot, Alfeus fiát és Simont, akit Zelótának neveznek, Júdást, Jakab fiát, és iskarióti Júdást, aki áruló lett. Majd lement velük és megállt egy sík helyen. Vele volt tanítványainak egy nagy csoportja és hatalmas népsokaság egész Júdeából, Jeruzsálemből, Tírusz és Szidon tengermellékéről, akik eljöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyuljanak betegségeikből. Akiket pedig tisztátalan lelkek gyötörtek, meggyógyultak. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és meggyógyította mindnyájukat.

/:Megint eltelt egy nyár, amikor megint nem találtam rá alkalmas éjszakát, amikor a szabad ég alatt, a város zajától eltávolodva, egy egész éjszakát Isten imádásában töltöttem volna el. Pedig megtehettem volna, lehetett volna rá alkalmat találni. De nem tettem meg, mert nem volt rá elég erős indíttatásom, pedig lett volna kikért, kikkel, és amiért imádkoznom. Jézus bizonyítja, hogy mekkora erő, kegyelem, hatalom van Istennel megélt személyes kapcsolatban. Az elköteleződés, a magam egészen odaajánlása Istennek, az Ő szolgálatára. Mert az élet bármelyik porondján is állok, mesterségemet Istennek elkötelezett tudattal kell megélnem, hitvallásomat hivatásomban kell cselekvővé váltanom, melyhez az elhatározás egyedül nem elég, azt Istennel egységben kell megtennem. Nem perlekedve, hanem alázattal Istennek, a világtól elszenvedett kicsinyes csalódásokkal mit sem törődve. Mert arra ne fordítsak feleslegesen energiát, ami elvonhatja Istentől figyelmemet. Ha beleolvasunk a történetbe, amit Máténál is megtalálunk, ott Máté megírja, hogy Jézus, mikor kiválasztotta a tizenkettőt, akkor küldetést is adott nekik, „Menjetek és hirdessétek: Közel van a mennyek országa! A betegeket gyógyítsátok meg, a halottakat támasszátok fel, a leprásokat tisztítsátok meg, a gonosz lelkeket űzzétek ki! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok.” [Mt 10,7-8]. De intette, őket a pogányoktól és a szamariaiaktól, inkább Izrael házának megtévedt juhaihoz küldi őket. Azokhoz, akik talán nem is a maguk hibájából tévelyegnek, csak, mert a világ dolgaiban nem ismerik ki magukat, nem találnak világosságra. Tehát, bölcsességet is ad a küldetéshez.

Magamra vonva Jézus példáját, meg kell találnom nekem is azt a legbensőbb együtt élő megtapasztalást Istennel, amiből erőt kaphatok, hogy szolgálatára képessé lehessek, hogy mire küldetést kaptam, ahhoz erőm is legyen azt megtenni! „Bármit kértek hittel az imádságban, megkapjátok.” [Mt 21,22] Hol a hitem? Lám, az imádságos élet az, ami legjobb bizonyítéka hitemnek! „Adjátok meg az Úrnak a nevét megillető dicsőséget, és szent udvarában imádjátok az Urat!” [Zsolt 29,2] „Magasztallak egész életemen át, s nevedben emelem imára kezem.” [Zsolt 63,5] „Ám én, Uram, tehozzád kiáltok, már hajnalban eléd száll imám.” [Zsolt 88,14]

Istenem, ne hagyj nyugtot nekem, míg imádásodban el nem fogy önző énem, egyedül szeretetedből vágyom lenni! Ámen:/

Hogy az áldozat ne váljon hiábavalóvá

1Kor 5,1-8 - Az a hír járja felőletek, hogy paráznaság van köztetek, és pedig olyan paráznaság, amilyen még a pogányok közt sincs, hogy tudniillik valaki az apjának feleségével él. És ti még fel vagytok fuvalkodva, ahelyett, hogy inkább szomorkodnátok, és eltávolítanátok magatok közül azt, aki ezt a dolgot tette. Én, aki ugyan test szerint távol, de lélek szerint jelen vagyok, már ítéletet mondtam mint jelenlevő arról, aki így tett. A mi Urunk Jézus nevében fonódjék egybe a ti lelketek és az enyém, és a mi Urunk Jézus hatalmával adjuk át az ilyet a sátánnak, testének vesztére, hogy a lélek üdvözüljön az Úr napján. Dicsekvéstek nem helyes. Nem tudjátok, hogy egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti? El a régi kovásszal, hogy új tésztává legyetek, hisz valójában kovásztalanok vagytok! Mert húsvéti bárányunkat, Krisztust feláldozták. Üljünk tehát ünnepet, de ne a régi kovásszal, sem a rosszaság és a gonoszság kovászával, hanem az egyeneslelkűség és az igazság kovásztalanságával.

Lk 6,6-11 - Történt azután egy másik szombaton, hogy bement a zsinagógába és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb keze elszáradt. Az írástudók és a farizeusok pedig lesték, vajon gyógyít-e szombaton, hogy találjanak valamit, amivel vádolhatják. Ő azonban ismerte gondolataikat, és így szólt az elszáradt kezű emberhez: „Kelj föl és állj a középre!” Az fölkelt és odaállt. Azután Jézus ezt mondta nekik: „Kérdezlek titeket, szabad-e szombaton jót cselekedni vagy rosszat tenni, életet menteni vagy elveszíteni?” Majd körülnézett mindnyájukon, és így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az megtette, és meggyógyult a keze. Azok erre esztelen haragra gerjedve arról kezdtek tanácskozni egymás közt, hogy mit cselekedjenek Jézussal.

/:Érzéketlenség, értetlenség mások jócselekedete iránt. Sőt merevségem miatt fel sem engedem magamban tételezni, hogy jót tenni szándékozik a másik. Bizony, mennyire képesek vagyunk a magunk értékítéletébe belegyepesedni. Ellenben elnézzük magunknak, sőt megindokoljuk, okokat - igazolásokat gyártunk elvilágiasodott erkölcseinkhez, melyek tudjuk, hogy Isten igazságával ellentétesek.

Milyen világosan akar Pál beszélni: mikor azt mondja, hogy testében eltávolodva él a világban, de lelkében van jelen benne, amellyel eleve megítéli az erkölcstelenséget. Magam jól tudom, milyen nehéz a világban, de nem a világ szerint élni, úgy, hogy arra is bátor lehessek, hogy elítéljem a bűnös cselekedetet, kilökve magamból, hogy meg ne fertőzzön, hogy nehogy erjedni kezdjen bennem, családomban, szeretteim körében a gonosz cselekedet, felmentve a gonoszságot. Sőt, mikor már magam is megégettem korábban magam. Ez a közösségünk gyengítője, hogy elkezdjük magunkat felmenteni, és engedjük ez által, hogy felhíguljon az igazság!

De pontosan Pál az, aki tisztában van a bűnösség terhével, és akinek pontosan ezek a szavai lesznek így hitelesekké. Mert ezen szavaival önmagát is megítéli, aki így elhatárolódik korábbi énjétől is, nem csak mások bűnétől! Hiszen arról beszél, hogy van mód a megújulásra, a kitörésre a helytelen életből, ha Krisztus Jézusban feladjuk magunkat. Álnokságunkat, és álságosságunkat feladni, eltávolítani magamtól az egyeneslelkűség, és az igazság ismerete által, amire Jézus tanít. Szeretettel tenni! Mert a szeretet tehet képessé arra, megkülönböztessem a jót és a rosszat. A szeretet érzékenység, hogy érzékem lehessen az érték és az értéktelen között különbséget tenni.

De ez, az a szeretet, ami az Isten iránt ébred bennem, nem engedve magamban bármilyen pótcselekvést; és éltetője az Isten önmaga, aki előbb szeretett engem – amit felismerni bírok az Ő kegyelme által.

Istenem, segíts, hogy ítéletemben legelőször is magamat ítéljem meg, hogy a magam létén keresztül kezdjem meg a változást, a világból elváltozást, hogy a világot Te megszentelni bírjad, általam is, hogy ki ne maradjak a Te megszentelő kegyelmed áradatából. Hiszem Uram, hogy általad csak jobb lehet a világ, és benne az én és szeretteim sorsa. Segíts, hogy életem ezt hirdetni bírja, téged megdicsőítve! Ámen:/

Ki tudja elgondolni, mit kíván az Úr?

Bölcs 9,13-19 - Mert melyik ember ismerheti Isten akaratát, és ki tudná elgondolni, mit kíván Isten? Hiszen a halandók gondolatai bátortalanok, és terveink ingatagok, mert a romlandó test teher a léleknek, s a földi sátor lehúzza a sokat tűnődő elmét. Alig sejtjük azokat, amik a földön vannak, csak fáradsággal értjük meg azt, ami szemünk előtt van, az égieket pedig ki tudná kifürkészni? Ki ismerte meg akaratodat, hacsak te nem adtál bölcsességet, s el nem küldted szent lelkedet a magasból? Így lettek egyenessé a földön levők útjai, s így tanulták meg az emberek, mi tetszik neked, hisz a bölcsesség által menekültek meg, Uram, akik neked kezdettől fogva kedvesek voltak.”

Filem 9b-10.12-17 - a szeretetre hivatkozva inkább kéréssel fordulok hozzád, én, az öreg Pál, aki most Krisztusért fogságot szenvedek. Fiamért, Onezimuszért könyörgök, akinek bilincseimben adtam életet.

Úgy küldöm vissza hozzád, mint saját szívemet. Szerettem volna magam mellett tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem fogságomban, amelyet az evangéliumért viselek, beleegyezésed nélkül azonban mégsem teszem, hogy jótéteményed ne kényszerből fakadjon, hanem önként vállald. Hiszen talán épp azért hagyott ott egy időre, hogy egyszer s mindenkorra visszakapjad, de már nem mint szolgát, hanem mint többet, mint szeretett testvért, mert nekem teljesen az, de neked még inkább: test szerint is, az Úrban is. Ha tehát együtt érzel velem, fogadd őt úgy, mint engem.

Lk 14,25-33 - Egyszer nagy népsokaság ment vele, ő pedig hozzájuk fordult, és ezt mondta: „Ha valaki hozzám jön, és nem gyűlöli apját és anyját, feleségét és gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. És aki nem hordozza keresztjét és nem jön utánam, nem lehet az én tanítványom. Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, vajon van-e miből befejezni? Nehogy miután az alapot lerakta és nem tudta befejezni, mindenki, aki látja, csúfolni kezdje őt: „Ez az ember elkezdett építeni, de nem tudta befejezni.” Vagy melyik király az, aki amikor háborúba indul egy másik király ellen, nem ül le előbb, hogy megfontolja, vajon képes-e tízezerrel szembeszállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá és békét kér, amikor még messze van. Így tehát aki közületek nem mond le mindenről, amije van, nem lehet az én tanítványom.

/:Kortalan az Isten tisztelete. Hiszen az embernek a kezdetektől tudni engedi Isten, hogy kihez tartozik. Mert a lélek, az Isten Szent lelke, már ősidők óta a világ léte fölött őrködik, ahogy a Bölcsességek könyve tanúskodik erről: elküldve „szent lelkedet a magasból”! Tudva tudhatja minden ember – aki bírhatja Isten bölcsességét – kié a világban a hatalom. De, mert szeretetből nyilvánul meg, senkinek nem teszi kötelezővé, bár az idők végeztével számon kéri. Ha ebben a hitben élem életem, méltóvá leszek az ítéletre. De addig … A világ utálatát kell elszenvedni – a vér és szív által keltett ragaszkodás, kötődés, a rokonokhoz, sem szabad, hogy erősebb legyen – ha ragaszkodni akarok mind ahhoz, ami a halálon túl van, és rám várhat, ahogy várt Krisztusra is.

Ami bizonyosság kell legyen, hogy mind az az ígéret, mi tőle elhangzott, nem csupán az ember fecsegése, hanem üzenet, kinyilatkoztatás, amit Isten adott a szájába. Aminek eléréséért magammal, és magamban a világgal kell megküzdenem. Ez a küzdelem mindegyikünknek a maga keresztje, amelyet szintén Krisztushoz hasonlóan magunknak kell hordozni – ami nem zárja ki azt, hogy időnként ne csatlakozzon hozzánk valaki, aki megkönnyítse keresztünk hordozását -, végig cipelni, elszenvedve a megköpködést is, a meg nem értést is, és még a megcsúfolást is, talán pontosan azoktól, akiket szeretni akarunk, akikkel úgy érezzük, hogy szeretet közösségre vagyunk ítélve.

Nekem követni kell a Jézust, aki mintát, példát adott a kereszt elfogadásában, mert egyetlen és legfontosabb volt számára az Isten akarata, amit neki magának – nekem, magamnak - kell beteljesíteni. Tudatom alárendelésével, tervezetten úgy, hogy gyengeségemben, ismeretem töredékességében a terv részleteit talán előre fel sem fogom, képtelen vagyok érteni, átlátni, követni, mégis engedem rajtam teljesedni, mert élni akarom Isten terveit, ami által magáénak akar tudni.

Szeretni az alázatot! Az Istennek alárendelt önmagamat, aki Krisztus tanítványaként akarja Isten szolgálatát teljesíteni!

Uram, Istenem, azt nem is kérem, hogy küld el Szentlelkedet, hiszem élem, érzem, és boldogítón betölt annak tudata, hogy éltető erőm, lélegzetem, lüktetésem a Te végtelen szereteted lelke. De engedd azt kérnem, hogy Szentlelked hitében lehessen gyarló, esendő, önző, békétlen, kielégületlen szeretetem a Te szeretetedben mind önzetlenebb, megajándékozóbb, igénytelenebb önmagam iránt, de mindennél igényesebb, hogy mások üdvösségére lehessen! Ámen:/

Mindegy, hogy hol állsz, csak azt lásd, aki odaállított!

1Kor 4,9-15 - Mert úgy gondolom, hogy Isten minket apostolokat az utolsó helyre állított, mint halálra szántakat, mert látványossága lettünk a világnak, az angyaloknak is, s az embereknek is. Mi oktalanok vagyunk Krisztusért, ti pedig okosak Krisztusban; mi gyöngék, ti pedig erősek; ti megbecsültek, mi pedig megvetettek. Mind ez óráig éhezünk és szomjazunk, nincs ruhánk és verést szenvedünk, nincs otthonunk, és saját kezünkkel dolgozva fáradozunk. Ha átkoznak minket, mi áldást mondunk; ha üldözést szenvedünk, mi eltűrjük; ha gyaláznak minket, mi jó szóval felelünk; szinte salakja lettünk a világnak, mindennek a söpredékévé mind ez ideig. Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem azért, hogy mint kedves fiaimat intselek. Mert ha tízezer tanítótok is volna Krisztusban, atyátok nincs sok, hiszen Krisztus Jézusban az evangélium által én adtam nektek életet.

Lk 6,1-5 - Történt pedig, hogy szombaton, amikor a vetések közt járt, tanítványai tépdesték a kalászokat, és kezeikkel kimorzsolva megették. A farizeusok közül egyesek azt mondták nekik: „Miért teszitek azt, amit szombaton nem szabad?” Jézus ezt felelte nekik: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor éhezett, ő és akik vele voltak [1 Sám 21,2-7]? Miként ment be az Isten házába, hogyan vette el a kitett kenyereket, evett, és a vele levőknek is adott azokból, amelyeket nem szabad másnak megenni, csak egyedül a papoknak?” Aztán hozzátette: „Az Emberfia ura a szombatnak is.”

/:Ahogy kifut lábunk alól a hét szorgalma, ideje elmúlik, sürgésünk fáradni látszik, de csak azért, hogy megállva Istenem, Rád figyeljünk, összegezzük a hét eseményeit, csokorba gyűjtsük, és eléd hozzuk. Hálát adva, megköszönve, akár elégedetlenül önmagammal, vagy éppen szégyenkezve önmagam miatt. És újra rádöbbenek, hogy megint egy nap, melyben rám bízod szeretetedet! Ahogy Szent Bernát mondja: önként árasztod ránk a szeretet melegét, és bennünk is önkéntes szeretetet gyullasztasz. Hogy ráébredjünk: „az igazi szeretet elég magának.” Nem vár érte jutalmat, csak azért van, hogy szeressen, és megelégszik avval, még a szenvedést sem sajnálja tőle.

A fáradtság elég talán ahhoz – meg a Te szereteted, hogy feltegyem magamnak a kérdést, mennyi volt az, amiért fáradoztam, csupán szeretetből, és mennyi volt azért, hogy fizetséget kapjak érte? Mennyi volt az, amit képes voltam magamból önzetlenül adni? Amiért a fáradtságom megérte, jól esik, örömömre lett. Ami után a szombatot jutalomnak érzem, és benne örömömet oda tudom tenni az Úr lábához, azt mondva: e napot fáradtságommal Neked adom, ahogy az a hét fáradtsága csokorba szedve.

De valami még szunnyad Isten szeretete által ebben a mai tanításban. „Az Emberfia ura a szombatnak is.” Ki az Emberfia? Isten szeretett fia, aki maga a szeretet. Ha Ő ura a szombatnak, akkor a Szeretet, ura a törvénynek! Isten már az Ószövetség elején a törvényt állítja középpontba (MTörv. 31,26), majd Jézus által tökéletesíti azt, aki azt mondja: „Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni.” [Mt 5,17] A szeretet – az isteni szeretet által válik a törvény tökéletessé! Hogy a törvényt ne önmagáért a betűért, az emberért teljesítsük, hanem a szeretet elvárásából, mely önmagammal szembeni követelmény azért, hogy kedveskedjek Istennek. Ahogy Márknál olvassuk: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért.” [Mk 2,27]. Ezt tapasztalhatjuk meg Isten szeretetében is, aki bűneink ellenére is hűséges marad az Emberhez, mert önmagáért szereti, felétlenül. Azt próbálja értetnünk Jézus minden tanítása által, hogy ne a betűbe, a törvénybe szeressünk bele, hanem Istenbe, aki a törvény felett áll. Mert ha szeretni tudunk képessé lenni – feltételek nélkül, és nem önmagam igazságáért, akkorra a törvény betűje már oly természetessé lesz, hogy ismernem sem kell. A szeretet evidenciává teszi a törvényt!

Add meg Uram, hogy a szereteted által magától értetődővé, természetemmé legyen a törvény legapróbb betűje is. Hogy mögötte, azon túl, téged ismerjelek fel, neked akarjak megfelelni és általad az ember akaratának is. Ámen:/

Ki megítél szeretetében

1Kor 4,1-5 - Úgy tekintsen ránk minden ember, mint Krisztus szolgáira, és Isten titkainak intézőire. Márpedig az intézőtől azt kívánják, hogy hűséges legyen. Nekem azonban az a legkisebb gondom, hogy ti mondjatok rólam ítéletet, vagy más emberi fórum, sőt magam sem ítélem meg magamat. Semmiben sem érzem ugyan magamat bűnösnek, de ez még nem tesz engem igazzá. Az Úr az, aki megítél engem. Tehát ne mondjatok ítéletet idő előtt, amíg el nem jön az Úr, aki a sötétség titkait megvilágítja, és a szívek szándékait is nyilvánosságra hozza. Akkor majd mindenki megkapja a dicséretet Istentől.

Lk 5,33-39 - Azok erre megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy János tanítványai sokat böjtölnek és imádkoznak, ugyanígy a farizeusokéi is, a tieid pedig csak esznek és isznak?” Ezt válaszolta nekik: „Böjtre tudjátok-e fogni a násznépet, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek azonban azok a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt; akkor majd böjtölnek, azokban a napokban.” És példázatot is mondott nekik: „Senki sem hasít új ruhából foltot, hogy azt ócska ruhára varrja; különben az újat is elszakítja, és az ócskához sem való az új folt. És senki sem tölt új bort régi tömlőkbe; mert különben az új bor szétszakítja a tömlőket, és kifolyik az is, meg a tömlők is tönkremennek. Az új bort új tömlőkbe kell tölteni, akkor mindkettő megmarad. És senki, aki óbort ivott, újat nem kíván, mert azt mondja: „Jobb az ó”.”

/:„Úgy tekintsen ránk minden ember, mint Krisztus szolgáira”, de nem ítéletre készen, hanem kik tiszteletre méltók, mert kiérdemeljük, mert tetteink igazolják szolgálatunk méltóságát, ami Krisztusnak kijár! E szolgálatot úgy kell ellátnom, mint aki tudja, hogy e szolgálatban „az Úr az, aki megítél engem”! Hogy erre feddhetetlenül képes legyek bizonyosságát élem meg annak, hogy eljövendő, akit várok, ezért míg el nem jön, böjtölésemmel teszem tudatomat alázatossá a léleknek. Hibás dolog, ha megszokásaimhoz ragaszkodom, csupán mert meggyőződésemmé vált, nekem minduntalan Isten szólítására kell érzékenynek lennem, hiszen pontosan ezt jelenti a léleknek való alázatom. Magamat, az embert, alávetem isteni énemnek, teremtői akaratának, aki minden nappal újra akar teremteni, megújítani, míg egészen meg nem újulok, és hozzá alakulok, hogy mire az életemnek végére érek, egészen lelkesülni bírjak Isten közelségéhez.

Azt mondja Szent Bernát: „Szeret a mérhetetlenség, szeret az örökkévalóság, szeret a mindentudást meghaladó jóság, szeret az Isten, kinek nagysága határtalan”. Valóban, az Isten minden felett álló értelem, képesség, tudás, ahogy minden teremtett és véges felett álló. Ha mindezeket úgy fogom fel, hogy Ő az, Aki mindezeken túl még szeret is, akkor én, az Ember merhetem e először is visszautasítani az Ő szeretetét, másodszor pedig, viszonzatlanul tudomásul venni, de tovább kell még ezen is lépnem: hiszen tudatos lénynek teremtett Ő, aki szellemi erővel bírok arra, hogy magam akaratát irányítsam, tehát mérlegelhetem e, kimérhetem-e, hogy szeretetemből mennyit adok Neki, és mennyivel gazdálkodom a magam szándéka szerint? Hiszen azt nem tagadhatom, hogy szeretetre teremtett, érző lelket adott nekem, amely képességemmel szabad akaratom szerint rendelkezhetek. De, ha józanul gondolkodom, akkor be kell látnom, hogy együgyűség, sőt, magamra, az emberre nézve megszégyenítő ostobaság, ha a teremtői akarattal visszaélni próbálok, sőt ellenére fordítom, hiszen bizonyos, hogy a vesztes egyedül én lehetek csak.

Hát ne múljon pillanatom, mikor nem harsogom Bernáttal: „Szeretlek, Uram, én erőm, én váram, menedékem és megszabadítóm (Zsolt 17,2-3), aki mindaz vagy nekem, ami rám nézve csak kívánatosnak és szeretetreméltónak mondható. Istenem, segítőm, szeretlek ajándékodért és a magam módja szerint; kevésbé ugyan, mintsem az igazság követelné, de nem kevésbé annál, mint amennyire képes vagyok. S bár képességem alatta marad tartozásomnak, többet nem tehetek, mint amennyi erőmtől telik. Többre leszek képes, ha több erőt kegyeskedel adni hozzá; de sohase tudlak annyira szeretni, amennyire megérdemled. Elégtelenségemet látják szemeid; de a te könyvedbe be vannak írva mindazok, akik megteszik azt, amire képesek, ha nem is képesek mindarra, amivel tartoznak.

Úgy gondolom, elég világos ebből, hogy miképpen és micsoda érdeméért kell szeretnünk az Istent. Micsoda érdeméért, mondom; mert hogy ez az érdeme mily nagy; kinek volna erről fogalma, ki mondhatná el, ki tudná igazság szerint értékelni?”

De, ha erről megfeledkezem is, Uram tudd be gyengeségemnek, csökevényességemnek, vagy képességeim töredékességének, de ne vedd úgy, mint aki megtagadlak, vagy ki megkerülni akarlak. Végességem és töredékességem nem lehet bűnöm, melyből gyöngeségem fakad, mert egészen akarlak, aki képtelen vagyok akaratomban állandósulni, és a gonosz csábításának ellenállni, még ha megfelelni is akarok Neked! Ezért fogadlak el oly nagy szeretettel, amilyennel csak bírlak, és ebben a szeretetemben megtartani magamnak, hogy irgalmad, mikor arra legjobban szükségem van, megtaláljon, megnyugtasson, és megvigasztaljon, mert csüggedésemben sem akarok tőled távolabbra kerülni. A Te szereteted az én biztonságom, és bizonyosságom, hogy életem nem hiábavaló, és nem múlhat el nyomtalanul. Hiszen, mi tied, az örök, és én tiedként akarok élni, létezni, megismerve, megszeretve, tisztelve és félve nagyságodat, mi nem egyszerűen nagyság, hanem ki minden nagyságot – mi igaz, magadban hordozol, míg ami álságos, hamis, elvetsz, tudomást sem véve róla, ezért mulandó. Ámen:/

Semmi sincs értelmetlenül

1Kor 3,18-23 - Senki se ámítsa önmagát. Aki közületek bölcsnek véli magát ezen a világon, legyen oktalanná, hogy bölcs lehessen. Mert e világ bölcsessége oktalanság Isten előtt. Írva van ugyanis: „Megfogja a bölcseket ravaszságukban” [Jób 5,13]. Továbbá: „Az Úr tudja a bölcsek gondolatairól, hogy hiábavalók” [Zsolt 94,11]. Senki se dicsekedjék tehát emberekkel. Mert minden a tietek, akár Pál, akár Apolló, akár Kéfás, akár a világ, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár a jövendők: minden a tietek, ti pedig Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené.

Lk 5,1-11 - Történt pedig, hogy a tömeg áradt hozzá Isten igéjét hallgatni, míg ő a Genezáret tava mellett állt. Látott a tó szélén két hajót állni; a halászok kiszálltak, és mosták a hálóikat. Akkor beszállt az egyik hajóba, amely Simoné volt, és megkérte őt, hogy vigye egy kissé beljebb a parttól. Ott leült, és a hajóból tanította a tömeget. Amikor befejezte beszédét, ezt mondta Simonnak: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat halat fogni!” Simon ezt felelte neki: „Mester! Egész éjszaka fáradoztunk, és semmit sem fogtunk. A te szavadra azonban kivetem a hálót.” És miután ezt megtette, a halaknak oly bő sokaságát fogták ki, hogy szakadozott a hálójuk. Intettek tehát a társaiknak a másik hajóban, hogy jöjjenek a segítségükre. Azok odamentek és megtöltötték mind a két hajót, úgyhogy csaknem elmerültek. Ennek láttára Simon Péter Jézus lábaihoz borult és így szólt: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” Mert a nagy halfogás miatt, amelyben részük volt, félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak, hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simon társai voltak. Jézus pedig így szólt Simonhoz: „Ne félj! Ezentúl már emberek halásza leszel.” Erre kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték őt.

/:Semmim sincs, míg csak bölcsességem az enyém! Szent Bernát egy csodálatos gondolata jut itt az eszembe, amikor arról értekezik, hogy miért tartozom Istennek szeretettel. Úgy gondolkodik erről, hogy Isten kétszer teremtett meg: „Első munkájában magamat adta nekem, a másodikban önmagát; s amikor önmagát adta, engem is visszaadott magamnak. Azért tehát, hogy adott és visszaadott, magamért tartozom neki magammal, éspedig kétszeresen. De mit adjak Istennek őérette? Mert ha ezerszer odaadnám is magamat viszonzásul, mi vagyok én az Istenhez képest?” Tehát, mit viszonozni képtelen vagyok, így minden az enyém. De, hogy a mindenség agyon ne nyomjon teherként, el kell, hogy fogadjam, hogy Krisztusé vagyok, aki pedig Istené. Istenben való egységünk, közösségünk, már megnyugtat, és megengedi, hogy nagylelkűen igyekezzek szeretni mindenkit, ha másképpen nem, hát legalább felebarátomként. Ami tudomásul veszi bűnösségünket, mert a szeretet mindent elfogad, és megtűr. Még a magam bűnösségét is, keresztény ember józanul ezért nem választhatja az önkeze általi halált, sem az eutanáziát. Az eutanázia valami olyasmi, mint az önkielégítés, megszabadítom magamat és a másikat is attól a szenvedéstől, ami nélkül nincsen szeretet, ami nélkül nem érhetem utol az üdvösségemet. Minekünk, Krisztus mellett halászokká kell lennünk, megmentőkké, de semmiképpen sem ítélkezőkké. Minden szenvedésnek van értelme, még akkor is, ha nem ismerem fel, vagy meg. Ha nem ismerem fel a szenvedés okát, az is csak azért van, amiért Mózes sem láthatta meg az Urat, és nem mehetett be az Ígéret földjére. De, mert a bűnösség távol tart Istentől, azért még Isten nem tagad meg! Csak a bűnt utasítja el, mi bennem van, és ami a tisztánlátásomat megrontja. De azért kell szenvedni, hogy a szenvedéssel kiesdekeljem Istennél irgalmamat. Nekem nincs módom, sem jogom, hogy Isten helyett könyörületességet gyakoroljak, így magamat sincs jogom megfosztani attól a kíntól, mit a szenvedés látványa kelt bennem. De kötelességem, hogy ilyen módon részt vállaljak a szenvedésből, mit felajánlással áldozattá válthatok, mi az áldozatban válik szeretetté!

Amikor tehát a szenvedés lesz az enyém, mit nem kívánhatok magamnak, de mégis elviselni vagyok kénytelen, akkor válok a szeretet apostolává, követévé. Itt fedezhetem fel igazán, hogy viselem azt a sorsot, mit Jézus vállalt magára énérettem is, hogy megváltson. Ez az áldozat lesz az, amire az Eucharisztia megünneplésében – minden szentmisében, minden alkalommal igent mondok. A megváltásomért, a másik megváltásáért adott szenvedést elfogadom, sőt részt vállalok belőle! Ezt jelenti Jézus szava: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” [Jn 15,13] Szeretet nélkül nincs élet, szenvedés nélkül viszont nincs szeretet!

Istenem szeretlek, a szenvedések árán is szeretni akarlak, magamat áldozatként elfogadva, Érted, a Szeretetért, amivel szerethetlek, és ami által beléd szerethetem szeretteimet is! Add meg, mikor ezt kívánod meg tőlem, hogy gondolkodás nélkül tudjam adni magamat, ha kell apránként, nem egyszerre, lassan elégő áldozatként is képes legyek az áldozatra, úgy, ahogy Te kéred tőlem! Tudva, hogy bűnös vagyok, és bűneim miatt is várod tőlem a szenvedésben való kitartást. Ámen:/

Semmi sem számít, csak az, aki a növekedést adja!

1Kor 3,1-9 - Én azonban, testvérek, nem beszélhettem nektek mint lelkieknek, hanem mint testieknek, mint kisdedeknek Krisztusban. Tejet adtam nektek inni, nem szilárd eledelt, mert még nem bírtátok volna el. Sőt még most sem bírjátok el, mert még testiek vagytok. Mert amikor köztetek féltékenység és viszály van, nem vagytok-e testiek, és nem viselkedtek-e emberi módon? Amikor ugyanis azt mondja az egyik: „Én Pálé vagyok”, a másik pedig: „Én Apollóé”, vajon nem vagytok-e emberiek? Vajon mi Apolló? Mi Pál? Szolgák, akik hitre vezettek titeket, mégpedig mindegyik úgy, ahogy az Úr megadta nekik. Én ültettem, Apolló öntözte, de a növekedést Isten adta. Tehát sem az nem számít, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. Aki ültet, és aki öntöz, mind egy; mindegyikük a saját jutalmát nyeri majd el munkája szerint. Mert Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.

Lk 4,38-44 - Azután felállt, és a zsinagógából Simon házába ment. Simon anyósának magas láza volt. Kérték őt az érdekében. Ő pedig odaállt mellé, parancsolt a láznak, mire az elhagyta őt. Az asszony mindjárt fölkelt, és szolgált nekik. Mikor azután a nap lement, mindazok, akiknek különféle bajokban szenvedő betegeik voltak, odavitték hozzá azokat, és ő mindegyikre rátette a kezét és meggyógyította őket. Sokakból kimentek az ördögök is, s ezt kiáltozták: „Te vagy az Isten Fia.” De ő rájuk parancsolt, nem hagyta őket beszélni, mert tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor megvirradt, kiment, és egy elhagyatott helyre vonult. A tömegek azonban keresték őt. Amikor megtalálták, tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. De ő azt mondta nekik: „Más városoknak is hirdetnem kell az Isten országát, mert ezért küldtek.” És tanított Júdea zsinagógáiban.

/:Ki mire kapott hivatást, arra használja, nem irigyelve a másiktól, amit ő kapott. De használva annak hivatását is, növekedjek a magam bölcsességében, míg el nem jutok Isten dicsőségére! Talán így foglalhatnám össze Pál mai szavait, melyet hozzám intéz, de nem is ő, hanem Isten az, aki szólít Pál szavai által.

Az az Isten, aki betért hozzám, hogy életre keltsen, a lélek halálából feltámasszon, hogy még itt a földön lelki emberré válhassak! Magához vonz, érzem, és engedelmeskedek Neki, mert tudom, hogy javamat akarja, és bennem mindeneket magához akar vonzani. Nem térek ki előle, engedem, hogy kegyelme éltető erővé legyen bennem és amennyiben akarja, általam is. Bizony, nem az a fontos ki vagyok, hanem az a fontos, akivé lehetek általa, nem az emberek szemében, hanem Isten tenyerén! Az öröklét színpadán.

Az Ő szeretete kell, hogy eluralkodjon bennem és a világon. Addig áll a világ, míg ez meg nem valósul, míg mi emberek általa le nem győzzük a szeretetlenséget, vagyis, amíg a szeretet be nem tölti a világot. Ami nem azt jelenti, hogy nem lesz helye a bűnnek, és gonoszságnak többé a világban, hanem azt, hogy ahol hiányát szenvedik a szeretetnek, ott betölti helyét, mert érzékenyekké kell válni arra, hogy vágyakoznak rá! Ez a küldetésünk, hivatásunk, és ezért kell tanúságot tennünk a szeretetről, hogy ki éhezi, rátalálhasson. Az nem szeretet, ami rejtekben marad! Mert a szeretet nem állja, hogy rejtegessék! Mert a szeretet maga az élet, és az életnek élettérre van szüksége, létezni akar, nem lehet elnyomni! Ez a természete, és ezért képes eluralkodni a gonoszságon, ami a szeretet hiánya, és elutasítása. És Isten, megint megerősít, csodálatot keltve bennem: szól, szólít, bátorít. Amikor e gondolatomat papírra vetettem, elővettem Pio atya breviáriumát, hogy elolvassam a mai napra szóló figyelmeztetését, tanítását, amiben ez áll, és csak ennyi: „Szeretni kell, szeretni, szeretni!”

Köszönöm Atyám, hogy a kicsinyek közé fogadsz engem. Már bizonyos vagyok benne, hogy szeretni kell, de Te taníts helyesen szeretni, krisztusi módon, ne azért, hogy csodára legyek képes, hanem egyszerűen azért, hogy a csodáid beteljesüljenek bennem és velem! Ámen:/

A lélek, ki a legtöbb titkot rejti

1Kor 2,10b-16 - Nekünk azonban kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent kikutat, még az Isten mélységeit is. Mert ki ismeri az emberek közül az ember benső dolgait, ha nem az ember lelke, amely benne van? Éppúgy Isten benső dolgait sem ismeri senki, csak Isten Lelke. Mi azonban nem a világ lelkét kaptuk, hanem azt a Lelket, amely Istentől van, hogy megismerjük, amit Isten nekünk ajándékozott. Ezt hirdetjük is, de nem az emberi bölcsesség által, hanem a Lélek által tanított szavakkal, lelkiekhez lelkieket mérve. Az érzéki ember azonban nem fogja fel, ami az Isten Lelkéé, mert oktalanság az számára, és nem tudja megérteni, hiszen lelki módon kell azt megítélni. A lelki ember pedig mindent megítél, őt azonban senki sem ítéli meg. Mert ki ismeri az Úr gondolatait, hogy oktathatná őt? [Iz 40,13] Bennünk pedig Krisztus gondolatai vannak.

Lk 4,31-37 - Azután lement Kafarnaumba, Galilea városába, és ott tanította őket szombaton. Csodálkoztak a tanításán, mert a beszéde hatalommal teljes volt. Volt a zsinagógában egy ember, akiben tisztátalan gonosz szellem lakott. Ez hangosan felkiáltott: „Hagyj békén! Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.” Jézus azonban megparancsolta neki: „Némulj el, és menj ki belőle!” Az ördög pedig középre dobta az embert, kiment belőle, és semmit sem ártott neki. Mindenkit félelem szállt meg, és egymás között így beszélgettek: „Milyen beszéd ez? Hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok kimennek?” És a híre elterjedt a környék minden helyén.

/:Ma, valahogy még nagyobb a reggel csendje, mint máskor. Szent Pál szavai keresztbe – át járnak rajtam, nyugtalanítanak. A Lélek mélységeit kutatom, hogy abban megleljem Isten mélységeit. Ismerhetem, bírhatom lelkem mélységeit, vagy oly nagy titkokat rejt minek felfedezésére egy élet is kevés? Nem nyugszom meg benne, akarom felfedezni, mint talán a barlangkutató a barlang azon mélységeit is, hova nem akarja az beengedni. A különbség annyi talán, hogy lelkem mélységit nem a Lélek zárja el előlem, hanem magam rekesztem ki onnan magamat. Nekem kell értelmemmel felérni a titkot, mit a lelkem rejteget! Lelkivé lenni, hogy „lelki módon” legyek képes megítélni a titkot! Mit Krisztus gondolataiban vannak elrejtve. Számomra, és azok számára, akiket Isten lefoglalt magának.

Mernem kell felkiáltani nekem is, a gonosztól szenvedve, hogy Krisztus csodája végbemenjen bennem is! De a megtisztulás vágyával kell kiáltani, átengedni magamat a csodának, Krisztusnak, aki arra vár, hogy görcseimből oldódjak, és hozzám férjen, megmenthessen az ördög fojtogatásától. Végérvényesen, és egészen kell vágynom az Isten szabadító kegyelmét, nem csak éppen abban, amiben én most éppen szeretném. A teljes életemet egészen kell bírnom szabadságra szeretni, mert az ördög is úgy van ezzel, hogy vagy egészen, vagy sehogy sem. És ez, egyedül az én döntésemen múlik, hogy lelki emberré akarok válni, vagy testi ember szintjén akarok megrekedni. Talán kegyetlenségnek tartom, pedig kegyessége az Istennek, hogy ezen az életen túl, az örök életre akar szeretni engem, amiért csodákra is hajlandó, vagyis beveti minden erejét!

Hiszen „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.” [1Kor 2,9]

Uram, Istenem. Döntésemet meghoztam már régen, de a Te kegyelmed szükséges hozzá, hogy döntésemhez hűséges tudjak maradni minden képtelenségem ellenére is. Mert szeretlek, és azzal a szeretettel vágylak szeretni, amilyen szeretettel szeretsz Te engem. Te nem engedsz magadhoz kétséget! A Te teljességeddel pótold ki hiányosságomat, hogy a lélek ereje veszessen el teljességedre! Ámen:/

Nem akarok másról tudni

1Kor 2,1-5 - Én is, amikor hozzátok mentem, testvérek, nem a beszéd vagy a bölcsesség fölényével mentem, hogy hirdessem nektek Isten titkát. Mert nem akartam másról tudni köztetek, mint Jézus Krisztusról, a megfeszítettről. Gyöngeségben, félelemben és nagy rettegésben voltam nálatok. Beszédem és igehirdetésem nem a bölcsesség meggyőző szavaiból állt, hanem a Lélek és az erő bizonyságából, hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.

Lk 4,16-30 - Azután elment Názáretbe, ahol felnövekedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és fölállt olvasni. Odaadták neki Izajás próféta könyvét. Amikor felnyitotta a könyvet, arra a helyre talált, ahol ez van írva: „Az Úr Lelke van rajtam; azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét” [Iz 61,1-2; 29,18; 58,6]. Aztán összehajtotta a könyvet, visszaadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdett hozzájuk beszélni: „Ma teljesedett be ez az Írás a ti fületek hallatára.” Mindnyájan igazat adtak neki, és csodálkoztak a kedves szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. De utána megjegyezték: „Nem József fia ez?” Ő ezt felelte nekik: „Bizonyára azt a példázatot fogjátok nekem mondani: „Orvos, gyógyítsd önmagadat! Amiket hallottunk, hogy Kafarnaumban történtek, cselekedd itt is, a hazádban.” Majd így folytatta: „Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Bizony, mondom nektek: sok özvegy volt Illés napjaiban Izraelben, amikor bezárult az ég három évre és hat hónapra, úgyhogy nagy éhínség lett az egész földön; mégis azok közül egyikhez sem küldték Illést, csak a szidoni Szareptába, az özvegyasszonyhoz [1 Kir 17,8-16]. És sok leprás volt Izraelben Elizeus próféta idejében, de azok közül senki sem tisztult meg, csak a szíriai Námán” [2 Kir 5,1-27]. Ezeket hallva mindnyájukat düh töltötte el a zsinagógában. Fölkeltek, kidobták őt a városból, és fölvitték annak a hegynek a oldalára, amelyen a városuk épült, hogy letaszítsák őt. Ő azonban áthaladt köztük és eltávozott.

/:Övéi nem fogadták be. Márpedig övéi vagyunk mi mind, akiket magáénak fogadott a keresztség szentségében. Magamba nézek, senki másra nem tekintek, és elég, hogy magamra vegyem e szavakat, mert hányszor utasítom vissza, hányszor nem fogadom be, inkább bűneimben sodródom, vergődöm. Csodákat várok, hogy velem tegyen csodát az Isten, mert könnyebb mástól várni a megoldásokat, minthogy magam venném magamra igazságát, intését, tanítását. És hányszor kerülöm meg szavait úgy, hogy a másikra vonatkoztatom: „bárcsak meghallaná, értené”, ahelyett, hogy magamra venném. Mert nem csak azok szólnak hozzám, amelyek jólesnek, azok is, melyek változtatásra sürgetnek, bíztatnak.

Bizony, úgy kéne léteznem, élnem, mozognom a világban, hogy Pál szavai formáljanak. Úgy kellene minden felebarátomat szemlélni, szavait hallgatni, őket megérintenem, mint aki nem akar másról tudni, „mint Jézus Krisztusról, a megfeszítettről.” Aki általuk akar világommá, látásommá, hallásommá lenni. Akikben Őt szólíthatom, érinthetem, érthetem; akikben Ő szólít meg, érint meg, értésemre akarja hozni, hogy hitem Isten erejében kell, hogy nyugodjon! Bizony, a lélek érzékenységét kell fejlesztenem, azon kell munkálkodnom, hogy érzékszerveim a lélekkel összhangra lépjenek, ne gondolataimmal párosuljanak először az érzékeléseim, hanem a lélekkel, aki megszűri, kirostálja mi evilági hasztalan gondolat, hogy gondolataim Isten gondolataira hagyatkozni merjenek, bírjanak, abból táplálkozzanak. meg kell fordulnom: ne hasznomra legyen a világ, hanem én legyek a világ hasznára! A világ legyen több általam, s ne én legyek több a világ által. Hiszen a világ marad, míg én eltűnök, semmi foszlok kis idő elteltével, és magammal semmit sem vihetek, de ha a világ hasznára váltom azt a néhány évemet, mit itt töltök, akkor annak akaratát teljesítem, ki e világba belehelyezett, ki ezzel az akaratával szándékot is teremtett, ami az Ő szándéka, és nem az enyém! Mely szándékot szeretnem, tisztelnem üdvös lehet számomra, tehát az Ő szándéka nem lehet ellenemre. Bölcs dolog, ha nem vagyok a magam ellensége, bölcs az a parancsa is, hogy szeretni Istent, és felebarátomat, mint önmagamat. Mely titka az örök békességnek és boldogságnak, az örökéletnek!

Bárcsak, okoskodás nélkül, önmagadért bírnálak szeretni Istenem! De, míg erre képes lehetnék, add meg, hogy eszemmel, akaratommal, szívemmel és minden vágyammal – teljes emberségemben tudjalak szeretni, a Te szeretetedért cserében, állhatatosan, alázattal, és szelíden, és ebbe a szeretetbe tudjam beleszeretni minden szeretet vágyamat! Ámen:/

Isten iránti érzéki szeretet sem lehet szégyen

Sir 3,17-18.20.28-29 - a jótett fejében gyarapodsz majd, a szorongatás napján javadra számítják neked, és bűneid elillannak, mint a dér a melegben. Mily gonosz hírben áll, aki cserbenhagyja apját, és Istentől megátkozott, aki keseríti anyját! Minél nagyobb vagy, annál inkább alázkodjál mindenben, akkor kegyet találsz Istennél, A szív, amely két úton halad, nem ér el sikert; a gonosz szívű megbotlik rajtuk. A dacos szívnek sok a szenvedése, s a bűnös ember bűnre bűnt halmoz.

Zsid 12,18-19.22-24a - Ti ugyanis nem érinthető hegyhez járultatok, nem lángoló tűzhöz és forgószélhez, sötétséghez és fergeteghez, harsonazengéshez és szózatok hangjához. Akik ezt hallották, azért esedeztek, hogy ne szóljon hozzájuk az ige [Kiv 19,16-19; MTörv 4,11], Ti Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez, sokezernyi angyal seregéhez, az elsőszülöttek egyházához, akik fel vannak jegyezve a mennyben, és mindenki bírájához, az Istenhez, a tökéletes igazak lelkeihez, az új szövetség közvetítőjéhez, Jézushoz, és a meghintés véréhez, amely hangosabban kiált, mint Ábelé.

Lk 14,1.7-14 - Történt pedig, hogy Jézus szombaton az egyik vezető farizeus házába ment étkezni, és azok figyelték őt. A meghívottaknak pedig példabeszédet mondott, mert megfigyelte, hogy hogyan válogatják az első helyeket. Ezt mondta nekik: „Amikor lakodalomba hívnak, ne ülj az első helyre. Mert ha nálad előkelőbbet is meghívtak, odajön az, aki téged és őt is meghívta, és azt mondja neked: „Add át a helyedet!” És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát meghívnak, menj, telepedj le az utolsó helyre. Akkor odajön majd az, aki meghívott, és ezt mondja neked: „Barátom! Menj följebb!” Így tiszteletet ébresztesz az egész vendégsereg előtt. Mert aki magát fölmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, fölmagasztalják.' Annak pedig, aki őt meghívta, ezt mondta: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne a barátaidat és testvéreidet hívd meg, se a rokonaidat és gazdag szomszédaidat, akik majd téged is meghívnak és viszonozzák neked. Amikor vendégséget rendezel, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Így boldog leszel, mert ők nem tudják azt viszonozni neked. De amikor az igazak feltámadnak, megkapod jutalmadat.

/:Te, e napnak hajnalán felém nyújtod kezed, hogy felemelj. A hajnal pírjával rám teríted köntösöd, hogy ne dideregjek, melengetsz, édes szóval, simogatóan. Egy új nap reményével, melyben dicséretedre szólítasz, hogy önmagadért bírjalak szeretni, megvetve a test örömét, csak Neked bírjak örülni! Megint, és újra egy új remény az új napban, amelyben megszólítasz, rá érdemtelenül. Hogyha méltóságodra igennel felelek, elillanjanak bűneim, „mint a dér a melegben”, és csak Benned gyarapodhassak. Ki a nem érinthető hegy vagy, a szeretet magaslata! Mi megmászhatatlan annak, ki testében szorongva zsibbad, míg kitörni vágyakozik, hogy teljesülhessen végre minden szerelem, mire hívod, és rendeled. Ez a lélek lehelete, mi nem válik köddé, de körül leng, vonzóan és édes illatával, ahogy kedvesét zsongatja szerelmese. A szellem játéka, mi megrészegítő, mégis int, hogy meg ne bóduljak, bírjam a játék komolyságát, tisztaságát, szabályait, minek örömét közben azért meglelem. Hogy megbizonyosodj bennem, hogy bizalmam teljes, és engedem, hogy felemelhess, míg magam szerényen elviselem! Semmit sem követelve, nem várva érdemekre, hogy az élet kényeztessen. Egyedül tiéd legyen minden érdem! Akinek szolgálatára én felesküdtem, már mikor szerelemben megszülettem, bár az égben lettem elrendelve!

Elém jössz, hogy e napba beleszerethessek, megáldasz, minden gondolatomat megszenteled, megszelídíted; hogy létedet felismerjem, és e nappal dicsérjelek, magasztaljam minden tetted, áldjam neved, irgalmas jóságodat zengjem! Legyen szent e pillanat, s ragyogja be a napomat, és kire általam szereteted ráragyoghat! Ámen:/

A valódi érték felismerése

1Kor 1,26-31 - Mert nézzétek csak meghívásotokat, testvérek: nem sok a bölcs test szerint, nem sok a hatalmas, nem sok az előkelő; hanem azt, ami a világ szerint oktalan, azt választotta ki Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket, és ami a világ szerint gyönge, azt választotta ki Isten, hogy megszégyenítse az erőseket. Ami a világ szerint alacsonyrendű és megvetett, azt választotta ki Isten: azt, ami semmi, hogy azt, ami valami, megsemmisítse, hogy egy ember se dicsekedhessék Isten színe előtt. Általa vagytok ti Krisztus Jézusban, aki Istentől bölcsességünkké, igazságunkká, megszentelődésünkké és megváltásunkká lett, hogy amint írva van: „Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék” [Jer 9,22k].

Mt 25,14-30 - Úgy lesz akkor, mint amikor egy ember arra készült, hogy külföldre menjen. Hívta a szolgáit és átadta nekik vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, mindegyiknek a képessége szerint; és elment külföldre. Ekkor rögtön elindult az, aki öt talentumot kapott, dolgozott velük, és szerzett másik ötöt. Éppígy az is, aki kettőt kapott, szerzett másik kettőt. Az viszont, aki egyet kapott, elment, a földbe ásva elrejtette ura pénzét. Sok idő múltán megjött ezeknek a szolgáknak az ura és számadást tartott velük. Előállt ekkor az, aki öt talentumot kapott, hozott másik öt talentumot, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik öt talentumot nyertem rajta.” Az ura azt mondta neki: „Jól van, derék és hű szolga! A kicsiben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe.” Ezután jött az is, aki a két talentumot kapta és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik két talentumot nyertem rajta.” Az ura azt mondta neki: „Jól van, derék és hű szolga, a kicsiben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe.” Végül odajött az is, aki egy talentumot kapott, és azt mondta: „Uram, tudom rólad, hogy kemény ember vagy, aratsz, ahol nem vetettél, és begyűjtesz onnan is, ahová nem ültettél. Mivel féltem tőled, elmentem és elrejtettem a talentumodat a földbe. Íme, itt van, ami a tied!” Az ura azt válaszolta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Tudtad, hogy aratok, ahol nem vetettem és gyűjtök onnan, ahová nem ültettem. Éppen ezért el kellett volna helyezned a pénzemet a pénzváltóknál, hogy amikor megjövök, kamatostul kapjam vissza a magamét. Vegyétek hát el tőle a talentumot és adjátok annak, akinek tíz talentuma van! Mert mindannak, akinek van, még adnak és bővelkedni fog. Attól pedig, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van. A haszontalan szolgát pedig dobjátok ki a külső sötétségre! Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás!”

/:Mim van? Mi az mi enyém, vagy, amivel enyémként bánhatok? E világi példát állít elénk Jézus, de rá kell ébredni, hogy egészen másról beszél, mi anyagi haszonhoz, vagy a világban belőlem, utánam megmaradó értékhez nem is fogható! Lehet értékem azon túl, mint amit e világ értéknek tekint? De, hát azt az értéket, mi e világban ismeretlen, az hogyan válhat értékemmé, hogyan törekedhetek arra, hogy az az érték értékemmé, értékrendem központjába kerüljön?

Itt kell feltennem azt a kérdést: hogy tulajdonképpen ki vagyok én? Önmagam beteljesedésére vagyok? Vagy valaki általam akar beteljesedni? Egy lény vagyok, e világban oly sok élőlény között egy, és ennek a lénynek egy pillanatnyi példánya. Lehet nekem közöm bármihez, mi nem e világban érték? Nem csak azért van minden, hogy én itt 50-70 évig jól ellegyek – magamban, magamnak, magammal?

Mik ezek a talentumok, amiket valaki rám bíz? És a dolgom az lenne, hogy azt megsokszorozzam? És végül is mennyit bíztak rám? Mennyire bíznak bennem? Hát, erre az 50-70 évre kaptam elég kérdést, hogy megválaszoljam. Vajon sikerülhet, vagy inkább hagyjam, és élvezzem az életet a magam hasznára?

És, akkor jön egy Pál nevezetű ember, aki ismerte Jézust - aki beszélt a talentumokról -, és azt mondja, hogy én egy istenség része vagyok! Annak az Istennek a része, akinek része Jézus is, aki egyébként Krisztus, a felkent. Akiben Isten elrejtette az én számomra a létezésem teljes bölcseletét, igazságát, sőt: Aki engem érdemesnek talált arra, hogy kiválasszon arra, hogy mind azt, mi Krisztusban rejtve van, én előttem többé ne legyen titok, számomra felismerhető, megismerhető, és életemmé lehet! Az Isten számomra többé nem kell, hogy titok, titokzatosság maradjon. Ha már az Isten számomra nem titok, akkor az a titok, mi övé, már az én értékemmé lehet, mi e világi értékemet növeli meg. Több lehetek, mint ami e világ! És ez az a titok, ami számomra egy örök életet jelenthet. Az érzéki test többé nem korlátoz, nem határol be, hiszen, ha ez elfogy, kivész belőle az életkedv, akkor feltámadhatok a szellemi életre, ahol már a lélek választja meg magának az alakját. Egyetlen feltételnek kell ehhez megfelelnem: hogy elfogadjam, az Isten minden értékfelett állóságát! „Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék”! Aki egyedül az én személyem részére meghatározható, mindenek feletti értékem!

Pazarló szeretetedet nem utasítom vissza Istenem! Élni akarok vele, életemmé váltani, hogy életem szeretet legyen, a Te szereteted legyen életemmé. Ahogy Szent Bernát mondja, hogy a legtökéletesebb szeretet, amikor Istent önmagáért szeretem. Hogy az alázat olyan természetességemmé legyen, ahol magamnak már nem követelek semmit. Uram, vezess tökéletességedre, és adj társakat utamon! Ámen:/

A szeretet, Isten ereje.

1Kor 1,18-25 - Mert a kereszt igéje azoknak, akik elvesznek, oktalanság ugyan, de azoknak, akik üdvözülnek, vagyis nekünk, Isten ereje. Mert írva van: „Elpusztítom a bölcsek bölcsességét, és az okosak okosságát megsemmisítem” [Iz 29,14]. Hol van a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világnak kutatója? Nemde oktalansággá tette Isten a világ bölcsességét? Mivel ugyanis a világ a maga bölcsességével nem ismerte fel Istent isteni bölcsességében, úgy tetszett Istennek, hogy az igehirdetés oktalansága által üdvözítse a hívőket. Mert a zsidók jeleket kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi azonban a keresztrefeszített Krisztust hirdetjük, ami ugyan a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság; maguknak a meghívottaknak azonban, zsidóknak és görögöknek egyaránt, Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége, mert Isten oktalansága bölcsebb az embereknél, és Isten gyöngesége erősebb az embereknél.

Mt 25,1-13 - Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük ostoba volt, öt pedig okos. Az ostobák ugyanis, amikor fölvették lámpásaikat, nem vettek magukhoz olajat. Az okosak viszont lámpásaikkal együtt olajat is vittek edényeikben. Mivel a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás támadt: „Itt a vőlegény, gyertek ki elébe!” Ekkor a szüzek mindnyájan fölkeltek és rendbehozták lámpásaikat. Az ostobák ekkor így szóltak az okosakhoz: „Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialszanak.” Az okosak ezt válaszolták: „Nehogy ne legyen elég se nekünk, se nektek, menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak.” Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Az ajtót bezárták. Később megjött a többi szűz is. Azt mondták: „Uram, uram! Nyiss ki nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: nem ismerlek titeket.” Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát.

/:Azt mondja Szent Bernát, hogy az az igazán tiszta szeretet, amely nem szóval, és nyelvvel nyilatkozik meg, hanem cselekedettel és valósággal. A legvalóságosabb cselekedet pedig a kereszt, Krisztus keresztje. Aki érti, aki felismeri benne a szeretet cselekedetének némaságát, az érti meg Isten bölcsességét, mely össze sem vethető a világ bölcsességével; Isten erejét, mely gyengédségében ismerhető fel. Ami engem elérzékenyít, és boldoggá tesz, mikor úgy vagyok képes szeretni, hogy fojtogat, hogy megérzem: képtelen vagyok kifejezni Isten nélkül, Istenen kívül. Mert szóval nem bírható, de még cselekvésem is csak ügyetlen próbálkozás arra, hogy kifejezzem, de, mikor felfedezem, hogy célba ér, kifejezésre jut, akkor már tudom, hogy nem az én érdemem, annak műve, ki képes kifejezni a szeretetet. Akkor megérzem, hogy most, sikerült Istennel összhangra találnom, most helyesen szerettem, most találkozott gyengeségem, erőtlenségem, önzetlenségem, érzésem, vágyam az Isten akaratával. És akkor könnyeket fakasztó boldogság, melegség tölt el. Hogy sikerült, ha csak egy pillanatra is, de Istenemnek kedvét találnom! Mert a szeretet, nekünk, Isten ereje! Amire a kereszt hívja fel figyelmünket. Ki ezt nem érti meg, és nem éli meg, sajnos a balga szüzekhez hasonlóan vágyakozik a menyegzőre, mely csalódást fog okozni neki.

Mi a biztosíték arra, hogy én nem fogok így járni? Semmi, nincs biztosíték, ezért nem lehetek sosem elbizakodott. „Az alázat igazság, az igazság alázat.” Tanítja Pio atya. Ezért alázatos szeretettel fordulok Istenhez, hitem van irgalmas szeretetében, hogy nem vonja meg tőlem, miközben nem engedem, hogy elhatalmasodjon rajtam a világ bölcsessége. Istenem, Te háromságos szent Isten, és őrangyalaim, legyetek védelmezőim, hogy alázatomban mindvégig hűséges, és állhatatos maradjak! Ámen:/

Meg nem bénító éberségben élni

1Kor 1,1-9 - Pál, Jézus Krisztusnak Isten akaratából meghívott apostola, és Szosztenész testvér, Isten korintusi egyházának, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, a meghívott szenteknek, mindazokkal együtt, akik segítségül hívják a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, minden helyen, náluk és nálunk. Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. Szüntelenül hálát adok Istenemnek értetek Isten kegyelméért, amely megadatott nektek Krisztus Jézusban, hogy mindenben gazdagok lettetek őbenne, minden igében és minden ismeretben. Mert Krisztus tanúbizonysága megerősödött bennetek, úgyhogy semmiféle kegyelmi adománynak sem vagytok híjával, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok, aki meg is erősít majd titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján. Hűséges az Isten, aki által meghívást nyertetek Fiának, Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak közösségébe.

Mt 24,42-51 - Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok, mely napon jön el Uratok. Azt pedig értsétek meg, hogy ha tudná a házigazda, melyik őrváltáskor jön a tolvaj, ébren volna és nem engedné betörni a házába. Legyetek tehát készen ti is, mert amelyik órában nem gondoljátok, eljön az Emberfia. Mit gondolsz, ki az a megbízható és értelmes szolga, akit az Úr házanépe fölé állít, hogy adja ki nekik az ételt kellő időben? Boldog az a szolga, akit ura, amikor megérkezik, ebben a munkában talál. Bizony, mondom nektek: minden vagyona fölé rendeli őt. De ha az a gonosz szolga azt mondja szívében: „Késik jönni az én uram”, és elkezdi verni szolgatársait, eszik és iszik a részegekkel: megjön majd az ura annak a szolgának azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyben nem gondolja. Darabokra szabdalja őt, és a képmutatók sorsára juttatja. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás!

/:Éberen nem őrködni, de várni, készülni arra, amikor az élet, a próbatétel véget ér. A készület véget érjen, és létem beteljesülhessen!

És még egy gondolat, annak kapcsán, hogy Jézus azt mondja: „Mit gondolsz, ki az a megbízható és értelmes szolga, akit az Úr házanépe fölé állít, hogy adja ki nekik az ételt kellő időben?” A tevékeny készületre szólít fel Jézus, amikor az állandó cselekvésben ér utol, nem pedig a passzív várakozás állapotában, amikor állandóan az foglalja le figyelmemet, hogy mikor jön el az idő. A jelenlétben kell élnem, és feltalálni magam, dolgomat, feladatomat, a szeretet kihívásait; amikor ott vagyok, ahol éppen lennem kell, hogy bizony váratlanul érjen serénykedésemben, buzgóságomban az Uram.

Szolgálatra vagyok a jelenben, a szolgáló szeretetre szól küldetésem, hogy ne magammal bajlódjak, hanem a kiküldetési levelemnek való megfeleltetéssel.

Sajnos, van, amikor e feladatnak másképpen nem vagyok képes engedelmeskedni, csak úgy, ha félem az Istent, ezért áll itt a gonosz szolga példája. Bizony téves az, ha a nevelésben – hivatkozva arra, hogy nehogy kialakuljanak a gyermekben gátlások – elhazudjuk a negatív következményeket. A gonosz munkálkodása ez, hogy ne vegyük észre, és ne tudjunk felkészülni a bűn, a rossz következményére, a büntetésre. Vagyis, következményektől függetlenül cselekvő ember tudatlan ember! Márpedig Isten tudatos lényeknek teremtett bennünket, tudatos életre akar nevelni, hogy tudatosan élve, készüljünk az örökéletre! Erre, különösen a mai romlott világi környezetben, nevelni kell magunkat és gyermekeinket is. Van amit nem szabad, van amit nem tehetünk meg, mert van olyan rossz, gonosz dolog, ami eltávolít, talán el is taszít az öröklét esélyétől is.

Igen, érzékennyé kell válnom a krisztusi attitűdökre is, felismerni benne azt az alapállást, amely segít abban, hogy könnyedén bírjam élni a szeretet életét, nem engedve az e világi félrehallásoknak. Ki kell alakítani már ifjúkoromban a viszonyulásomat a világhoz, mely elutasításai mellet igenli az életet, a legtisztábban megélhető életet, úgy, hogy nem hazudtolom el még magamtól sem annak torzulásait, melyekből hiányzik a szeretet. A szent naivság, amikor ismerem azt is amit elutasítok a szeretet törvénye által!

Istenem, a szereteted ébreszt bennem tiszteletet, félelmet, a megfeleltetés aggodalmát, hogy képes legyek megfelelni, tisztán érteni igazságodat, melyek elvárásaid velem szemben. Egyedül a Te kegyelmed az, aki szavaidat bennem életté tudja formálni. Szenteld meg bennem művedet, hogy e gyarló, bűnös testben a Te lelked munkálkodjon. Ahogy Szent Tamás mondja, a lélek legyen testemnek formát adó erővé, lelki emberré legyek képes lenni! Ámen:/

Mi mindnyájan egyek

2Tessz 3,6-10.16-18 - Ugyanakkor Urunk, Jézus Krisztus nevében meghagyjuk nektek, testvérek, hogy tartsátok távol magatokat minden olyan testvértől, aki rendetlenül él, és nem a szerint a hagyomány szerint, amelyet tőlünk kapott. Jól tudjátok, miként kell minket követni, és pedig abban, hogy nem voltunk köztetek izgágák, nem ettük ingyen senki kenyerét, hanem megdolgoztunk érte, fáradsággal, éjjel-nappal munkálkodva, hogy ne legyünk terhére egyikteknek sem. Nem mintha nem lett volna jogunk hozzá, hanem hogy magunkat követendő példakép gyanánt állítsuk elétek. Amikor ugyanis még nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék. A békesség Ura adjon nektek örök békességet mindenhol! Az Úr legyen mindnyájatokkal! Én Pál, a saját kezemmel írom az üdvözlést. Minden levelemben ez az ismertető jel. Így írok. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen mindnyájatokkal! Ámen.

Mt 23,27-32 - Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlítotok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak a holtak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. Így ti is kívülről ugyan igaznak látszotok az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert síremlékeket építetek a prófétáknak, és feldíszítitek az igazak sírjait, s azt mondjátok: „Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűntársaik a próféták vérében.” De ti magatok tanúsítjátok, hogy fiai vagytok azoknak, akik a prófétákat megölték. Ti is betöltitek atyáitok mértékét!

/:A mai elmélkedésem központi gondolatát a „mindnyájatokkal” szó alkotja. E közösséget jelentő szó a Krisztus körül, Krisztusban, az egységet akarja kifejezni. Melyet az Úr békessége, és Urunk, Jézus Krisztus kegyelme tartson egybe, és jellemezzen - hangsúlyozza Pál. A mindnyájakat személyek alkotják, akik személyes felelősségükkel tesznek tanúságot Krisztusról, igazolva, hogy értik tanítását, és életükké akarják váltani, hogy elnyerjék azt, amit ígér! De ez, a jövőbeni „érdem”, a jelenben való emberség megéléséért járó jutalom. Az én, hogy viszonyulok a közösséghez, mit vagyok képes tenni érte; hogy e közösség Krisztus közösségévé lehessen. Nekem kell először magamra, majd a közösségre lehívni a kegyelmet, hogy békességem legyen és békességet legyek képes árasztani a közösség felé, mely nem az én békém, hanem Krisztus békessége kell, hogy legyen, aki iránt alázattal vagyok, hogy ne én süssem rá bélyegemet a közösségre, hanem a benne való közösség által engedjem magamra áradni, bírjam magamra venni békességét. Krisztus világossága, ereje, csodálata, és a belőle áradó –minden érzelmet is annak alárendelő – szeretet munkálkodjon! Krisztus közösségéért elkötelezett munka az, amiről Pál beszél. Ne szégyelljük munkának nevezni. Munkálkodnunk kell üdvösségünkön, és a közösség tagjainak üdvösségén. Ami nem a fizetségért végzett munka, hanem a szeretet törvényének küldetésében való munkálkodás. Nem e világ szerinti értékelvűség, hanem örökérvényűség az, ami értékké teszi e munkát. És megint felhangzik bennem, ahogy oly sok esetben kihallom Isten felszólítását: „A mennyben gyűjtsetek kincset” [Mt 6,20], „ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek” [Mt 6,33], vagy, ahogy Pál fogalmazza: „ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre” [Kol 3,2]. Ez a valódi munkánk, a többi munkát ennek kell alárendelni - így kell, ennek szellemében kell végezni.

„Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” [Jn 15,13] Ami nem kell, hogy vértanúság, vagy máshogyan egyszeri, katartikus cselekedet legyen, mert lehet az egy statikus, egy életen át zajló áldozat is. Mindenemet adni azokért, akikben-közösségben lehetek Krisztussal! Egy a lényeges: megélni a Krisztussal való közösséget, egységre lelni Vele, talán ez az igazi krisztusi békesség, amire vágyok, és amiről Pál szól, és amiről Jézus is beszél a farizeusoknak.

Erre az életre érzem elhivatottságomat. Ha valóban erre hívsz Istenem, aki szeretsz, akkor ebben erősíts meg, hogy képes legyek ezért mindenemet felajánlani és feláldozni is. „Uram, adj nekem őszinte és alázatos szívet, mely vezet engem minden képmutatás elutasításában és katolikus hitem teljes megélésében!” (P. Alexander Kim, LC – RC) Ámen:/

Az öröm lélekből fakad

Jel 21,9b-14 - Akkor odajött hozzám a hét angyal közül az egyik, akiknél az utolsó hét csapással teli csésze volt [Lev 26,21G], és így szólt hozzám: „Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány jegyesét!” Lélekben elvitt egy nagy és magas hegyre [Ez 40,2], és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet [Iz 52,1], amely a mennyből szállt alá Istentől, ahol Isten fényessége volt, és amelynek világossága hasonló volt a drágakőhöz, a kristálytiszta jáspishoz. Nagy és magas fala volt, tizenkét kapuval, és a kapuk fölött tizenkét angyal. A kapukra nevek voltak írva, amelyek Izrael fiainak tizenkét törzsének nevei [Ez 48,31; Kiv 28,21]. Keletről három kapu, és északról három kapu, és délről három kapu, és nyugatról három kapu [Ez 48,31-35]. A város falának tizenkét alapköve volt, és azokon a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.

Jn 1,45-51 - Fülöp találkozott Natanaellel, és elmondta neki: „Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben és a próféták: Jézust, József fiát Názáretből.” Natanael erre megjegyezte: „Jöhet valami jó Názáretből?” Fülöp azt felelte neki: „Gyere és lásd!” Amikor Jézus meglátta a közeledő Natanaelt, azt mondta róla: „Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság.” Natanael megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus azt felelte: „Mielőtt Fülöp hívott volna téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál.” Natanael azt válaszolta: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!” Jézus erre így szólt: „Mivel azt mondtam neked: láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat fogsz majd látni ezeknél.” Aztán hozzátette: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.”

/:A lélek jelenti ki: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!” Bár lenne léleklátásunk ilyen egészséges, hogy felismerjük, mikor szájunk által a lélek szól! Hogy észrevegyem, elég hozzá a hitem! A hit több mint csupán kegyelem, a hit életerő, ösztön felett álló hatalom. Azért mondom ezt, mert arra érzem magam képesnek, hogy a kegyelmet a világtól idegen, a természetes felett állóként értelmezzem, ami az embertől idegenül létezik; pedig pontosan Isten csodálatos jelenvalósága az, hogy emberi erővé, cselekvő emberi lényeggé lesz a kegyelem által. Hétköznapivá minősül, annyira, hogy már érzéketlenekké válunk iránta, így teszem érzékelhetetlenné, és így válok iránta érzéketlenné. Bizony, ez a lelketlenség, hogy a lelket kiközösítem testiségemből, elvonatkoztatom magamtól, testiségemnek nyilvánítva a lélek képességeit. Már pedig a lélek képessége az, aki nem én vagyok, de aki Isten akar lenni általam! Mert én nem Isten vagyok, de istenivé lehetek az által, ha alázattal elismerem bennem, a magának életteret követelő Istent. Nem találok jobb szót, mint, hogy követel, pedig nem követelődző, hanem, sokkalta inkább felajánlkozó, hogy általa lehessek teljesebb értékű ember. Bizony, észre kell vennem, hogy az Isten ereje felemel, értékemet növeli, és nem lealáz. A végtelen teret bontja ki látásomnak, hallásomnak, értésemnek, minden érzékelésemnek. A kegyelem által, minden pillanattal értékesebbé válhatok; a teremtés csodája ez. Ahogy minden pillanatban újra, újjá teremthetem azt a világot, melyben vagyok, melyben teremtett valóságomat felismerhetem! Nincs veszendő pillanatom! Csupán elvesztek egy pillanatot, mikor nem ismerem fel a bennem teremtő kegyelmet!

Olyan irodalminak tartjuk, mikor elhangzik, hogy „látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.” De, valóban csak ennyi? Hangulat, egy érzést akar felkelteni bennünk Jézus e kijelentésével? Nem hiszem, itt kinyilatkoztatja Jézus, a Krisztus, hogy Isten képességei az emberi természeten túl sokkalta többre képes, méltatlan Istenhez, hogy az ember egy érzésvilágba bezárja az Isten jelenlétét, aki az élet, és azon túl a létezés maga, aki minden emberi képzeleten felüli szeretet!

Mikor e gondolatok letisztulnak bennem, és létem részévé válnak, egy határtalan öröm ízét kezdem ízlelni, mintha ízelítőt kapnék a mennyei örömökből. Köszönöm Istenem, hogy szeretsz, szeretetedbe foglalsz, és e szeretetben engedsz megerősödni, hogy egykoron kiteljesedni bírjak Benned, és a teljességedben lehessünk egyek, kik az el Camino-t járjuk! Ámen:/

Úton vagyok

2Tessz 1,1-5.11b-12 - Pál, Szilvánusz és Timóteus a tesszalonikiek egyházának, amely Istenben, a mi Atyánkban és az Úr Jézus Krisztusban él. Kegyelem és békesség nektek Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Mindig hálaadással tartozunk Istennek értetek, testvérek, méghozzá méltán, mert a hitetek komolyan erősödik, és az egymás iránti szeretet mindnyájatokban gyarapszik, annyira, hogy dicsekszünk is veletek Isten egyházaiban, béketűrésetekkel és hitetekkel, amellyel minden üldözést és viszontagságot elviseltek. Isten igazságos ítéletének a jelei ezek, hogy méltónak találjanak benneteket Isten országára, ha meg is szenvedtek érte. Ezért imádkozunk is mindig értetek, hogy Istenünk méltónak találjon titeket meghívására. Adjon beteljesedést a jóra irányuló minden készségnek és a hit erőteljes munkájának, hogy Urunk, Jézus Krisztus neve megdicsőüljön bennetek, és ti is őbenne, Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből.

Mt 23,13-22 - Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Ti magatok nem mentek be, és akik be szeretnének menni, azokat sem hagyjátok bemenni. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bejártok tengert és szárazföldet, hogy egy megtérőt szerezzetek, s amikor megszereztétek, magatoknál kétszer inkább a gyehenna fiává teszitek. Jaj nektek, vak vezetők, akik azt mondjátok: „Ha valaki megesküszik a templomra, az semmi, de aki megesküszik a templom aranyára, az kötelez.” Ti ostobák és vakok! Mi a nagyobb, az arany, vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? És azt mondjátok: „Ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de aki a rajta levő ajándékra esküszik, az kötelez.” Ti vakok! Mi a nagyobb, az ajándék, vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Hiszen aki az oltárra esküszik, megesküszik az oltárra és mindenre, ami rajta van. S aki a templomra esküszik, megesküszik a templomra, és arra, aki benne lakik. Aki pedig az égre esküszik, Isten trónjára esküszik, és arra, aki azon ül.

Mire volna jó hitem, ha nem hinnék a bennem beteljesedő szeretetben, nem magam örömére, de Isten dicsőségére? A létezés több, mint az élet. Mert az életnek vége szakad, de a létezés végtelenné lehet. A lét állandó folyamatosság, állandósuló jelenidő. Mire teremtmény, vagy egyszerűbben az anyag önmagától képtelen; a létezés, ahogy eredete is, úgy örökléte is anyagtól független, a lélek következménye, tehát függetlenített az anyagi változótól. De hozzá kell tenni, hogy annyiban függetlenített, amennyiben a tudatos anyagi létező nem száll szembe a lélekkel, és tudatos cselekvő akaratával nem tör a lélek létezésére! Ahogy Pál mondja: a jóra irányuló készségnek párosulni kell a hitből fakadó erőteljes munkálkodással. Ami nem lehet a lélek ellenére, aki Isten kegyelméből működik bennem, és amit folyamatosan növelnem kell annak dicsőségére, ki életre hívta, így kell dicsérnem a Teremtőt, amire Jézus Krisztus tanít, figyelmeztet. És, mert szerető az Isten, engem, rá méltatlant szerető, Aki Jézus Krisztus által válik nyilvánvalóvá számomra, Krisztust dicsőítem szorgalmammal, aki a Fiú Isten!

Isten, e szeretetében ajándékoz meg, mikor ma reggel az ébredés és a Vele való találkozás örömére hív engem. Képessé lehetek ma, hogy mint eddig még soha, felismerjem létezésemben jelenlétét, aki már most, életem részévé akar lenni, és azon túl, e világban jelenvalósággá akar lenni, amire engem kér fel: hordozzál engem, legyél jelenvalóságom jelévé. Micsoda méltóság, amit rám bíz az Isten! Én, bűnös, gyarló, esendő, rá méltatlan ember, lehetek, járhatok Isten követségében. Isten országának nagykövetévé lehetek, míg vissza nem hív az Isten ebből a követségből! Így vagyok a kegyelem hordozója, mit tudatos meggyőződésemmel kell elfogadnom, amiről állhatatos hittel kell bizonyságot adnom – az én el Camino-mon, az én utamon, ami így talán már nem is egyszerűen az én utam, hanem a mi utunk, melyet Krisztussal járunk, az Ő életútját vesszük magunkra, elfogadva, szándékát, mely utat – amit Ő járt – értünk vállalt magára.

Jézus Krisztus, ki emberi utadon eljutottál a végső célodhoz, segíts, hogy a Te példád által magam is eljussak oda, hol Veled találkozhatok. Ámen

Félem a múlhatatlanság reményét

Iz 66,18-21 - De én ismerem tetteiket és gondolataikat, és eljövök, hogy összegyűjtsek minden nemzetet és nyelvet; eljönnek majd, és meglátják dicsőségemet. Jelet helyezek el köztük, és elküldöm közülük azokat, akik megmenekültek, a nemzetekhez: Tarzis, Púl és Lúd, Mesek és Rós, Tubál és Jáván népéhez; a távoli szigetekre, amelyek nem hallották híremet, és nem látták dicsőségemet. És hirdetik majd dicsőségemet a nemzeteknek. Elhozzák valamennyi testvéreteket az összes nemzet közül ajándékul az Úrnak, lovakon, kocsikon és gyaloghintókon, öszvéreken és tevéken szent hegyemre, Jeruzsálembe, - mondja az Úr, - ahogy Izrael fiai hozzák az ajándékot tiszta edényben az Úr házába. És közülük is választok papokat és levitákat, - mondja az Úr. -

Zsid 12,5-7.11-13 - és elfelejtettétek a vigasztalást, amely nektek, mint fiaknak szól: „Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha büntet, mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz minden gyermeket, akit magához fogad” [Péld 3,11-12G]. A fegyelemért szenvedtek. Mint fiakkal, úgy bánik veletek Isten, s melyik fiú az, akit apja nem fenyít meg? A fenyítés a jelenben nem látszik ugyan örvendetesnek, inkább elszomorítónak. Később azonban azoknak, akik általa megedződtek, az igazságosság békeszerző gyümölcsét adja. Ezért tehát feszítsétek ki lankadt kezeteket és ingadozó térdeiteket [Iz 35,3], és lábatokat szoktassátok egyenes járásra [Péld 4,26G], hogy a béna tag ne ficamodjon ki, hanem gyógyuljon meg!

Lk 13,22-30 - Ezután bejárta a városokat és falvakat, és tanított, Jeruzsálem felé haladva. Közben valaki megkérdezte tőle: „Uram! Kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?” Ő ezt felelte nekik: „Igyekezzetek a szűk kapun bemenni, mert mondom nektek: sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Amikor a családapa már felkel és bezárja az ajtót, ti kívül állva zörgetni kezdtek az ajtón, és azt mondjátok: „Uram! Nyisd ki nekünk!” Ő ezt feleli majd nektek: „Nem tudom, honnan valók vagytok.” Akkor ti ezt kezditek majd mondogatni: „Előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál.” Ő erre azt feleli nektek: „Nem ismerlek titeket, hogy honnan valók vagytok! Távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők!” [Zsolt 6,9] Lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látni fogjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és az összes prófétát Isten országában, magatokat pedig kirekesztve. Jönnek majd napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és letelepszenek az Isten országában. Mert íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.”

/:Félni az Istent! Aki nem haragból cselekszik, csak igazságát bizonyítja. Mert, ha irgalma elkerül, akkor az csak abból ered, hogy én utasítottam vissza szeretetét, amit nem is bántam meg még utólag sem! Vagy büntetését alázatom hiányában rossz néven vettem. A fegyelmezetlenség, ahogy Pál írja, ugye, mennyire nem tekintem már bűnömnek, hibámnak, inkább a liberalizmus eszméivel szimpatizálok: egy kicsit ide, egy kicsit oda billegek mindkettő előtt, hitetve magam, hogy majd csak irgalmaz, ha látja, hogy próbálkozom. Pedig nem is próbálkozom, csak ügyeskedek, ami nem téveszti meg az Istent. Mert Isten nem erejének fitogtatásából szólít meg így: „én ismerem tetteiket és gondolataikat”. Nem fenyeget, csak int, figyelmeztet, és ezt is csupán szeretetéből teszi! Bizony késő, ha csak a kulcslyukon láthatjuk csak a prófétákat, akiket végre megismerhetnénk színről színre, és közösségre léphetnénk velük is. Mert közösségre léphetünk, ha méltókká leszünk rá, azokkal mind, kiknek hiányától szenvedünk életünkben – vagy mert már nincsenek körünkben, vagy, mert soha sem kerülhettek olyan közel hozzánk, amilyen közelségre szerettünk volna jutni velük! Mert Isten közösségében omlanak le a szeretet hatalmával a falak, melyek ember és ember közé magasodnak itt, e földi életben. A lelki közösség lehet az, mely nem ismer határt, és a lelki közösség csak Isten országában jön el. Amit vágyok, és akarom jobban vágyni, mint bármi mást ebben az életben! És már azt is tudom, hogy ez a vágyam teljesülésére magam kevés vagyok, egyedül Istennel lehetek rá képes. Ragaszkodom Hozzád Istenem, hogy létezésem minőségében örökérvényűvé lehessen, azokkal társaságban, kikkel már ebben az életben is vágyom örökké a Te egységedben boldoggá lenni! Ámen:/