Szolgálni jóságát

Tudom, hogy nincs más Isten se égen, se földön!

2Kir 5,14-17 - Lement s megfürdött hétszer a Jordánban az Isten emberének szava szerint, s ismét olyan lett a teste, mint egy kis gyermek teste, és megtisztult. Erre visszatért az Isten emberéhez egész kíséretével együtt s bement s megállt előtte s azt mondta: „Immár tudom, hogy nincs másutt Isten az egész földön, hanem csakis Izraelben. Kérlek tehát, fogadj el áldomást szolgádtól.” Ám ő azt felelte: „Az Úr életére mondom, aki előtt szolgálok, hogy nem fogadok el.” Nem is engedett semmiképpen sem, pedig unszolta. Végre Námán azt mondta: „Hát ahogy akarod; de kérlek, engedd meg nekem, szolgádnak, hogy vehessek e földből annyit, amennyit egy öszvérpár elbír, mert nem mutat be többé szolgád egészen elégő áldozatot vagy békeáldozatot más isteneknek, hanem csak az Úrnak.

2Tim 2,8-13 - Gondolj Jézus Krisztusra, Dávid sarjára, aki feltámadt a halálból, mint ahogy hirdeti az én evangéliumom, amelyért a bilincseket is beleértve úgy szenvedek, mint egy gonosztevő. De Isten igéje nincs megbilincselve. Mindent elviselek tehát a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban levő üdvösséget, az örök dicsőséggel együtt. Igaz beszéd ez: ha vele együtt meghalunk, vele együtt élni is fogunk; ha vele együtt szenvedünk, vele együtt uralkodni is fogunk. Ha megtagadjuk őt, ő is megtagad minket, de ha hűtlenek leszünk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.

Lk 17,11-19 - Történt pedig, hogy miközben Jeruzsálem felé tartott, átment Szamarián és Galileán. Amikor beért az egyik faluba, szembejött vele tíz leprás férfi. Távolabb megálltak, és hangosan kiáltoztak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Amikor meglátta őket, azt mondta: „Menjetek, mutassátok meg magatokat a papoknak!” [Lev 13,49]. Történt pedig, hogy amíg mentek, megtisztultak. Az egyikük, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, hangosan magasztalta Istent, és lábai előtt arcra borulva hálát adott neki; s ez szamariai volt. Jézus megkérdezte tőle: „Nem tízen tisztultak meg? A többi kilenc hol van? Nem volt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?” Aztán így szólt hozzá: „Kelj föl és menj; a hited meggyógyított téged.”

/:Tudom, hogy nincs más Isten se égen, se földön! Gyötrelem, és olykor oly nehéz teher e föld szenvedéseit csak látni is. Mégis, oly öröm, mikor az Úr irgalma felragyog, és reményével tölt el, bizonyságul annak, hogy e világban életünk csak átmenet, melyben bizonyosságot kell tennünk arról, hogy életünk méltó Istenhez. Még világosabban mondva: próbatétele annak, hogy Isten szeretetére érzékenyek vagyunk, elfogadjuk azt, és vágyakozunk viszonozni, tükrözni azok számára, kikhez Isten küld, hogy tanúságot tegyünk Róla. Tudom magamról, hogy milyen gyenge vagyok, mennyire képtelen vagyok kitartani, hűségben, állhatatosságban, állandósulttá lenni a hitben; bár akarok, mégis elbizonytalanodok, kétségeimben gyötrődök. De győzködöm magam, és segítségül hívom Isten szerető kegyelmét, hogy a lélek ereje túljárjon eszemen, ösztönömön, és tapasztalásomra bölcs válaszával feleljen. Mert nekem nem szabad, hogy elég legyen e világi válasz, még akkor sem, ha gyötör, kínt és keservet okoz a válasz, mert tudom, és minduntalan tudni akarom, hogy meg kell szenvednem – bírnom kell elengedni e világi, anyagias reakcióimat, még a biztonságérzet utáni vágyat is. Bizonytalanná kell lennem e világ iránt, hogy a túlvilág biztonságába fogadjon! És nem kételkedhetek abban, hogy az Úr bizonyossága az én biztonságom, aki minden léptemet vigyázza, és nem engedi, hogy érte való kísérleteim meghiúsuljanak, de Ő akarja azokat véghezvinni, és nem kívánja az én erőlködésemet, mi földi öncélú, önző akarat, és Isten nélküli. Engednem kell, hogy beteljesítse bennem a teremtést, a megvalósulás dicsőségét learathassa, mert dicséretemre számít, és vágyakozik, ami nincs ellenemre, sőt vágyok rá, hogy minden pillanatomat az Ő dicséretének szenteljek. Meg kell állnom az úton, vissza kell fordulnom Hozzá, nem sajnálva rá időt, energiát, fáradtságot, hogy megköszönjem csodatetteit, amelyek lehet, hogy a világ számára természetesek, csak én tudhatom, hogy mennyire nem azok, hiszen Isten az, akinek gondja van minden egyes hajszálunkra, és nélküle semmik vagyunk, és keserveink is halottak, eredménytelenek, sőt enyészetté válnak, míg Benne dicsőségre jutnak, a megváltás részévé lesznek! Ezért kell minden szenvedésemet Isten oltárára helyezve, áldozattá váltani, ami áldozatom Isten irgalmában válik megszentelő kegyelemmé, amiben hinnem kell, bár eredményét megtapasztalni nem fontos, nem kell, talán nem is szabad, nehogy ellenemre fordítsa bűnös, gyarló létem. Elég legyen nekem, hogy Isten számít rám, szenvedésében szenvedésemre, hogy hatalmában hatalmát növelhessem! Többé meg nem tagadva, többé meg nem részegedve – hűtlenséggel - a világi csábításokban. Isten hitében élni, mely életet fakaszt, méghozzá örök életet! Istenem erre az életre szentelj fel, áldj meg, fogadj el, segíts, hogy képessé lehessek, hogy egy örök életre lehessek a Te hatalmad részévé! Ámen:/

A hit a Fiúban teljesíti be a megváltásunkat!

Gal 3,22-29 - De az Írás mindent a bűn alá foglalt, hogy az ígéretet Jézus Krisztus hite által nyerjék el a hívők. Amíg a hit el nem érkezett, a törvény őrizete alatt voltunk, egybefogva a hit számára, amely majd kinyilatkoztatást nyer. Ennélfogva a törvény nevelőnk volt Krisztusra, hogy a hit által igazuljunk meg. Amikor azonban elérkezett a hit, már nem vagyunk a nevelő alatt. Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a hit által Krisztus Jézusban. Hiszen mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusra, Krisztust öltöttétek magatokra: nincs többé zsidó, sem görög, sem szolga, sem szabad, sem férfi, sem nő; mert mindnyájan egy vagytok Krisztus Jézusban. Ha pedig ti Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai, s az ígéret szerint való örökösök.

Lk 11,27-28 - Történt pedig, hogy amikor ezeket mondta, a tömegből felkiáltott egy asszony: „Boldog a méh, amely hordozott, és az emlők, amelyeket szoptál!” Erre ő azt mondta: „De még boldogabbak azok, akik Isten szavát hallgatják, és megtartják azt!”

/:A hit a Fiúban teljesíti be a megváltásunkat! Kevés kell legyen számunkra a törvény, ha felismerjük a hit fényében Megváltónkat, aki kinyilatkoztatást nyert a számunkra, hogy többé ne legyen különbség férfi és nő között. Egy az Isten, egy az Igazság, hogy Benne, Jézus Krisztus hűsége által válhassunk mi mind fiaivá, és egyben örököseivé, de úgy, hogy mind e közben a törvény is teljesüljön rajtunk, egyetlen vessző se váljon abban értéktelenné. De azon az örökségben nem kell osztoznunk, de abban az örökségben közösek lehetünk, egyek, és oszthatatlanok! Érthető számunkra e gazdagság?

Én próbálom a magam számára ezt érthetővé tenni, amikor emberi és nagyon önző, csak magam számára fontos érzelmeimet a Veletek való közösséget próbálom Isten bölcsességeként, Pál szavai szerint érteni. Abba a méltóságba, melyet Jézus Krisztus szerzett meg számunkra, belehelyezni a magam csökevényességét, korcs, kisstílű, és önző boldogságvágyát. De, ami mégis a nagyszerű ebben, az az, hogy számomra Jézus Krisztus általi nagyvonalúság, nélkületek semmit sem jelent, értelmetlen, értéktelen. Ahogy a törvény is értelmetlen, ha az nem azért van, hogy együtt boldogabbak lehessünk, és visszatartson minden önzéstől. Mert a hitem abban áll, hogy ha az önzésemen úrrá tudok lenni, akkor Veletek, a közösségetekben sokkal többet kaphatok: a megváltottság elfogadása által üdvözülhetek, Isten országának örökében lehetek Veletek egy, és ez az egység örök életre szóló egység lehet. A szeretetközösség, mely szeretett közösség! Mert nem lehet annál teljesebb, tökéletesebb Istendicséretem, mint, ha a dicséretben azokkal lehetek közös, Akikkel, Akikben, és Akiken keresztül tudom kifejezni az Isten dicséretét. Úgy hiszem, hogy a szeretetközösségben mindegy mit kell tennem, ha az a közösségért - javára van, akkor az, az én Istendicséretem, mert boldogan teszem értük, akik Istenben, közösségben vannak velem – tudva, hogy mi mindannyian nem a magunk, hanem Isten dicsőségét szolgáljuk! De azt is elfogadom, hogy itt az életben se nekem, se másnak ez nem sikerülhet hibátlanul, de törekszünk, hogy mire elérünk az Isten örökségének teljességére, addigra a lelkünk e képesség teljes birtokában lehessen, melyben addigra már a test nem fog jelenteni akadályt.

Istenem add meg, hogy utunkat végig járva a tökéletesség teljességének e gazdagságára juthassunk Általad, Veled és Benned! Ámen:/

Dolgunk lenne, és nem is kevés

Sir 24,23-31 - Jó illatot árasztok, mint a szőlőtő, és virágomból pompás, dús gyümölcs terem. Anyja vagyok a szép szeretetnek, az istenfélelemnek, megismerésnek és a szent reménynek. Nálam van az út és az igazság minden kegyelme, nálam az élet és az erény minden reménye. Jöjjetek hozzám mind, akik kívántok engem, és teljetek el gyümölcseimmel, mert lelkem édesebb a méznél, és birtoklásom jobb a lépes méznél! Emlékezetem él minden idők nemzedékeiben. Akik engem esznek, még inkább éheznek, akik engem isznak, még inkább szomjaznak, aki rám hallgat, meg nem szégyenül, s akik értem fáradnak, nem esnek bűnbe. Akik fényt derítenek rám, örök életet nyernek.”

Gal 4,4-7 - De amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és a törvény alattvalója lett, hogy azokat, akik a törvény alatt voltak, megváltsa, és elnyerjük a fogadott fiúságot. Mivel pedig fiak vagytok, Isten elküldte Fiának Lelkét szívünkbe, aki azt kiáltja: „Abba, Atya!” Tehát többé nem vagy már szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, akkor örökös is az Isten által.

Lk 1,26-28 - Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve meg Mária. Bement hozzá az angyal, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.”

/:Ma ünnepeljük Máriában a Magyarok Nagyasszonyát, kitüntetett figyelmét, ránk, Magyarokra, tőle, Aki az Istenanya! Hisszük eléggé? Van Hozzá bizalmunk elég, vagy csak közönyösen tudomást veszünk róla? Az Isten Fiának Anyja a mi patrónánk! Emberek! Lehetünk-e ennél méltatlanabbul kegyességben? Fel sem fogjuk, úgy vélem, még mi, akik Krisztus Egyházának tagjainak valljuk magunkat! Bizony, a Fiúi státuszba von bennünket a Szűz Anya szeretete, tehát többé nem vagyunk szolgák, azonban általa, Isten örökösei! Az a kegyelem, melytől Mária teljes lett, és Istentől való, részünk lehet, és nem kell mást tennünk, mint Mária Szent nevére hagyatkoznunk, az Ő fényességében mi tündökölhetünk, tündökölhetnénk – az örök élet reményében!

Hol a Mi hitünk, a Magyarság hite? Miért oly halovány?

Ma olvasom Boldog Newman bíboros breviáriumában az alábbi sorokat, amit a feltűnés nélküli hitvallásról elmélkedik: „Megváltónk hegyi beszédének e szakaszában (Mt 5,14-16, és 6, 2-18) azt parancsolja, hogy hitvallásunkat minden ember előtt nyilvánítsuk ki.” És felteszi a kérdést: „Miként egyeztethetők össze e parancsok? Hogyan valljuk magunkat keresztényeknek és titkoljuk el mégis, ugyanakkor kereszténységünkből fakadó szavainkat, tetteinket és önmegtagadásainkat?” Következtetéséből, most csak néhány gondolatot idézek ide: „Aki egyszerűen megteszi azt, amit az Egyház parancsol neki, hogy tegyen, (ha nem is tenne többet), már jó tanúságot tenne a világnak és olyat, amit nem lehet elrejteni.” És: (Isten) „Azt parancsolja, hogy kapcsolódjunk egybe és személyes hitvallásunkat az egyetemes közösség tekintélyével fedjük. Így sokkal hatásosabban mutatjuk meg a világnak világosságunkat, mintha másokkal való közösség nélkül külön pislákolnánk a magányos pusztaságban. Ugyanekkor sokkal rejtettebben és alázatosabban tesszük.” Hát erre bizony mennyire alkalmas lehetne egy nemzet, vagy egy nemzetnek a katolikus közössége, aki a világegyház része!

Szűz Mária, ki Szent Istvántól befogadtad, magadra vállaltad Nemzetünk oltalmát, legyél hathatós támaszunk, hogy akikben még pislákol hitünk, lángra lobbanjon, hogy mint a hegyre épült város, mint a gyertyatartón lévő gyertya, szerényen, alázatosan, de mégis határozottan világítsuk nemzetünknek, képesekké legyünk missziót vállalni, és utat tudjunk mutatni Szent Fiadhoz, és Vele Isten örökségéhez! „Oltalmad alá futunk Istennek szent anyja, hogy könyörgésünket ne vesd meg szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől! Mindenkor Dicsőséges és Áldott Szűz! Mi Asszonyunk, mi közbenjárónk, és szószólónk! Engeszteld meg nekünk Szent Fiadat, Ajánlj minket Szent Fiadnak, mutass be minket Szent Fiadnak!”  Ámen:/

Hitemben lélekké lenni!

Gal 3,1-5 - Ó, esztelen galaták! Ki babonázott meg titeket, miután a szemetek elé tártuk a megfeszített Jézus Krisztust? Csak azt akarom tőletek megtudni: a törvény cselekedetei alapján kaptátok-e meg a Lelket, vagy az igehirdetés hívő hallgatása által? Ennyire oktalanok vagytok? Amit a Lélekkel kezdtetek, most a testtel fejezitek be? Hiába éltetek át oly sok mindent? Akkor bizony hiába! Aki tehát a Lelket adja nektek és csodákat művel köztetek, a törvény cselekedetei, vagy az igehirdetés hívő hallgatása alapján teszi-e ezt?

Lk 11,5-13 - Azután így szólt hozzájuk: „Ha közületek valamelyiknek barátja van, és az odamegy hozzá éjfélkor, s azt mondja neki: „Barátom! Adj nekem kölcsön három kenyeret, mert egy barátom érkezett az útról hozzánk, és nincs mit adnom neki”; a másik viszont belülről ezt feleli: „Ne zavarj, az ajtó már be van zárva, gyermekeim is ágyban vannak velem együtt, nem kelhetek föl, hogy adjak neked!” Mondom nektek: ha nem is kelne föl, hogy adjon neki azért, mert a barátja, mégis, alkalmatlankodása miatt fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Ezért mondom nektek: Kérjetek, és adni fognak nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtót nyitnak. Melyik az az apa közületek, aki, ha a fia halat kér, hal helyett kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja a Szentlelket mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle!”

/:Sokszor érezzük úgy, hogy könyörgéseink hiába valók, nem találnak meghallgatásra. És már kezdek csüggedni, elbizonytalanodni, végül felhagyok könyörgésemmel, mondva, hogy Isten nem figyel rám, nem érti meg, mire van szükségem.

Ahhoz már erős hitemnek kell lenni, hogy arra gondoljak, hogy nem vagyok elég állhatatos, nincs bennem elég bizalom Isten iránt, vagy, ami még ennél is lehetségesebb, és talán az előbbi okok forrása is, hogy nagyon távol vagyok Istentől ahhoz, hogy megértsem, hogy kérésem földhöz ragadt, túl aktuális, időszerű, divatos, szűk látóterű.

Pedig Isten az Ő szeretetét nem aprózza el napi nyalókákra. Tegnap voltam vásárolni, egy anyukára figyeltem fel, aki pici gyermekét terelgette hangos szóval. A gyermek elfoglalta magát az üzletben, miközben édesanyja vásárolt, aki nem volt képes a vásárlásra koncentrálni, mert mindig azzal volt baja, hogy a gyermeke éppen hol van, és mit csinál. Állandóan szólongatta, hogy jöjjön oda, ahol ő van éppen, végül odament, ahol a gyermek volt, és azt csinálta, amit szerinte a gyermek szeretett volna, de látszott, hogy a gyermek egészen mással foglalkozik, és már őt is zavarja, az édesanyja viselkedése. A végén, az édesanya – kínjában talán – odáig ment, hogy felkínálta a gyermekének, hogy mit vesz neki, mivel akarja egészen magához kötni, láthatóan nem érdekelte, hogy a gyermek szeretné-e vagy sem, de győzködte. Míg végül a három – öt év közötti gyermek rá nem hagyta, hogy: jó, vedd meg.

Az Isten ennél jóval bölcsebb, még azt a kérést sem hallja meg, ami nem illik bele a tervébe. Nem tér el eredeti tervétől a kedvemért. Azt mondta, hogy szabadságot ad mindenben, szabad kezet a döntéseimben, amihez minden támaszt, körülményt, segédletet, feltételt megteremtett, az én döntésem az, hogy a legjobbat tegyem, amire szükségem van, ami nekem jó. Megengedi azt, hogy a múltat megismerjem, hogy tapasztalatot szerezzek arról, hogy minek mi lehet a következménye, mérlegelhetek döntéseimben, és sorrendiséget is felállíthatok, fontos, fontosabb, legfontosabb között.

Kell, hogy én állandóan, minden piszlicsáré dologgal Hozzá szaladjak, és nyafogjak, hogy ezt, meg azt tegye meg nekem? Nem elég nekem, ha a magam és szeretteim üdvösségéért mindent, bármit megtesz, feltéve, hogy magunk is megteszünk érte mindent? Ráadásul Isten tudja a legjobban, hogy ahhoz, hogy elérjem, mire van szükségem, napi szükségleteimet is tudja! Amiért én állandóan aggódok, ami azt bizonyítja, hogy nem tudom mire van valójában szükségem, hiszen, ha tudnám, nem aggódnék, hanem annyira erős lenne bennem a tudás, hogy előteremtéséért megtenném amit kell, hiszen az élni akarás ösztöne a legtermészetesebb ösztöne minden élőlénynek, ami Isten teremtő akaratából sajátja minden élőlénynek!

Az ember annyival több, minden élőlénynél, hogy Isten a maga hasonlatosságára teremtette, tudást adott neki, értelmet, és lelket, a sajátjából egy részt, ami az ember teremtett valóságán túlmutató értéke, ha azt értékének elfogadja, és értékén kezeli. Ez az, ami arra kell, hogy vezesse az embert, hogy engedje természetét a lélek által vezetni, hogy az Isten bölcsessége hassa át minden kérését, és minden akaratát, sőt, vágyát és értékítéletét.

Istenem, taníts meg engem a lélek iránti alázatra, engedelmességre, hogy ne, sőt egyre inkább ne eszem, vágyam, testi kívánságaim, érzékeim vezéreljenek, hanem engedjem át magam a lélek hatalmának, hogy érzékeim egyre inkább a lélekre bírják bízni magukat! Ámen:/

Az imádság igazolja, hogy érzem magamon Isten kegyelmét

Gal 2,1-2.7-14 - Tizennégy esztendő múlva azután ismét fölmentem Jeruzsálembe Barnabással, s magammal vittem Títuszt is. Kinyilatkoztatástól indítva mentem föl, és megtárgyaltam velük az evangéliumot, amelyet a pogányok közt hirdetek, azokkal külön is, akik tekintélyesek voltak, nehogy hiábavaló legyen, ahogy futok vagy ahogy futottam. Sőt inkább, amikor látták, hogy rám van bízva a körülmetéletlenek evangéliuma, mint ahogy Péterre a körülmetélteké -- mert aki erőt adott Péternek a körülmetéltek apostolságára, nekem is erőt adott a pogányok között --, és amikor megismerték a nekem adott kegyelmet, Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintettek, az egység jeléül jobbot nyújtottak nekem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok között apostolkodjunk, ők pedig a körülmetéltek között. Csak legyen gondunk a szegényekre, amit én törekedtem is megtenni. Amikor azonban Kéfás Antióchiába jött, nyíltan szembeszálltam vele, mert méltó volt a feddésre. Mielőtt ugyanis Jakabtól odaérkeztek volna néhányan, mindig együtt étkezett a pogányokkal; de amikor azok odaérkeztek, visszavonult, és különvált tőlük, mert félt azoktól, akik a körülmetélésből valók voltak. Képmutatását követte a többi zsidó is, úgyhogy Barnabást is belevitték a színlelésbe. De amikor láttam, hogy nem járnak egyenesen az evangélium igazsága szerint, mindnyájuk előtt azt mondtam Kéfásnak: „Ha te zsidó létedre pogány módon élsz és nem zsidó módon, hogyan kényszerítheted a pogányokat, hogy zsidó módon éljenek?”

Lk 11,1-4 - Történt egyszer, hogy valahol éppen imádkozott, és amint befejezte, tanítványai közül az egyik azt mondta neki: „Uram! Taníts meg minket imádkozni, ahogy János is megtanította tanítványait.” Erre azt válaszolta nekik: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponta, és bocsásd meg a bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek, és ne vígy minket kísértésbe.”

/:A legszentebb imádság! Amivel Istent megszólíthatjuk! De a szavak mögött, mi a lélek elemelkedettsége, ami valóban Istenhez fordulásom, Vele való egységre segít engem? Képes lehetek rá, hogy elrugaszkodjak, kilépjek magamból, és e szavak mentén egészen Istenre bírjak odafigyelni? Mert miközben e szavakat sóhajtom, elcsendesedett magányomban, nem is a szavakat kell talán értenem, hanem Istenre kéne figyelnem, hogy a szavakon túl érintése foglaljon le, ahol csak ketten vagyunk, de mégis Ő az, aki engem is lefoglal, betölt, stimulál.

Mennyire nehéz, mások jelenlétében kettesben maradni Istennel! Hogy ne arra figyeljek, hogy a másik ember mit szól. Kikapcsolni az emberi vonatkozást, és egyedül Istenre koncentrálni, érzelemmel, tudatommal, és egész lényemmel. Engedni, hogy a lélek eluralkodjon rajtam, Ő formáljon, és léte éltesse a testet, az anyagi mivoltomat, mi gondolat, szó, és cselekvés. Bizony, a számomra fontos személyek még akkor is lefoglalják gondolataimat, befolyásolják azokat, mikor jelen sincsenek: jelenlétüket magamon érzem, jelenlétükben érzem magam, amit aztán valós jelenlétükben kontrolálok, vizsgálom, hogy valóban úgy viselkedik, ahogy azt korábban elképzeltem, elvártam tőle? Vagyis nem engedem meg Neki, hogy az legyen aki, hanem magam ruházom fel egyéniséggel. Így vagyok ezzel Isten vonatkozásában is? Vagy képes vagyok szabadságában és szabadságomban szabadján kommunikálni Vele? Ami azt kéne, hogy jelentse, hogy az hasson rám, aki önmaga, és megengedem Neki, hogy hasonlóvá formáljon ahhoz, aki Ő, akit személyiségében tisztelek, szeretek, elfogadok, és nem akarom a magam kedvére alakítani, vagy nem ábrándulok ki belőle, ha nem olyan, amilyennek magam számára elképzeltem. Ez az alázat, a szelídség. Amikor hagyom, hogy megváltoztasson, nem lehúzom magamhoz, hanem Hozzá felemelkedek! Az imádságban erre a szelíd engedelmesség szintjére kellene eljutni, legalább az imádság idejére. De az igazi, Istenben való elmerülés az, mikor életem imádsággá, imádságom életté lesz.

Krisztus által tanított, és ezért a legszentebb ima célja pontosan az, hogy beleéljem magam az imádság dialógusába: Jézussal együtt imádkozni az Atyához. Uram, Istenem, taníts meg lélekből imádkozni, amikor az imádáson túl, megengedővé válok arra, hogy formálj a Te akaratodra! Ámen:/

„Egyszer csak megállt”

Gal 1,13-24 - Hallottátok ti is, hogyan viselkedtem egykor a zsidóságban, hogy mód felett üldöztem Isten egyházát, és pusztítottam azt. Felülmúltam a zsidóságban számos kortársamat nemzetemből, nagyobb buzgósággal követve őseim hagyományait. Mikor azonban úgy tetszett Istennek, aki engem anyám méhétől fogva [Iz 49,1] kiválasztott, és kegyelme által meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, hogy hirdessem őt a pogányok között, egyáltalán nem törődtem testtel és vérrel, Jeruzsálembe sem mentem föl apostol-elődeimhez, hanem elmentem Arábiába, majd ismét visszatértem Damaszkuszba. Három év múlva azután felmentem Jeruzsálembe, hogy meglátogassam Kéfást, és nála maradtam tizenöt napig. Mást azonban az apostolok közül nem láttam, csak Jakabot, az Úr testvérét. Amit pedig írok nektek, íme, Isten előtt mondom, hogy nem hazudom. Azután Szíria és Kilikia vidékeire mentem. Júdea egyházai számára, amelyek Krisztusban vannak, személyesen nem is voltam ismert. Csak azt hallották felőlem: „Az, aki minket egykor üldözött, most hirdeti a hitet, amelyet valaha pusztított”, és dicsőítették miattam az Istent.

Lk 10,38-42 - Történt pedig, hogy amikor továbbmentek, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Volt neki egy Mária nevű húga, aki az Úr lábához ülve hallgatta szavait, Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és így szólt: „Uram! Nem törődsz vele, hogy a testvérem egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen!” Az Úr ezt válaszolta neki: „Márta, Márta! Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha.

/:Hogy nincs megállás, de egyszer meg kell állni? Ha előbb, akkor még van esélyem, ha utóbb, már lehet, hogy késő! Mert mindenem az Úré, ahogy magam is az Övé vagyok. De maradok? Hagyok magamból valamit – valakit a számára? Vagy önzőn, mindent magamnak akarok? Lehetek Valakivé, vagy elveszíthetem még magamat is, aki voltam.

Itt állok, a jelenben - a már elveszítettben és a még lehetséges között. Vagy, visszanézve, magamat szemlélve, Isten felől tekintek vissza, vagy csak magamból tekintek ki? Méltatlansággal, de vággyal, a teljesség imádatával? vagy gőggel, és magam szobrát farigcsálva, esetleg fujtatva, erőnek erejével?

Most kell megállni, mikor a nap hajnalodik, és benne nekem teremt Isten egy új hajnalt, egy új éledést, egy új esélyt arra, hogy elinduljak felé, a végességből, a lehetetlenségből, a kilátástalanságból a végtelen felé, a határtalan álmokon át a teljesség reményével, ahol a ma kilátástalansága, vagy érdemei ellenére is, érdemtelenül, magam kicsinyes érdekeinek ellenére is, valami olyan mérhetetlen gazdagságra lelhetek, amiről eddig még soha nem is volt se emlékem, se képzeletem, se képem. Titkok, melyek minden e világi vágyat, érdeket elértéktelenítenek, melyek megismeréséért még szenvedni, magamat feláldozni sem vagyok rest. A gyermekkor mesevilága kezd előbb álommá, majd realitássá válni. Mert lám, van Valaki, aki számára semmi sem lehetetlen, akiben semmit sem lehet elveszíteni, egy jobbik rész, amit gyermekként oly tisztának, őszintének, olyan lehetségesnek éltem meg, de az óta az elmosódott, eltűnt a szemem elől, mert a világ, a tapasztalás, bennem mindent átrendezett. Miben van hitem, reményem? Önzőn, vagy fásultan magamba kapaszkodom, tapasztalásomat vegyítem önmagam hitével, vagy már az sincs? Talán már, a magamba vetett hitet, képes vagyok felcserélni, felváltani az Istenbe vetett hittel, akiben soha nem csalódhatok, mert nem engedi meg, hogy Benne csalódjak? Ki merem mondani, hogy kevés vagyok magamnak, nekem Isten kell!? Belátom már, hogy ha tovább folytatom e világban, e világért folytatott harcomat, akkor mindent elveszíthetek, semmi sem marad nekem? Meg kell állnom, és újra kell fogalmaznom magamat, az értékeket, és életemet? Kiállok a kör közepéből, és mást engedek oda? Aki minden élet forrása, minden gond megoldója, és megoldása? Akiben minden gondom gondtalansággá lehet?

Istenem, oly sok csalódást engedsz meg nekem, oly sok stációt állítok magam útjába, a helyett, hogy a Te stációidat követve, elfogadnám a Te szenvedésedet, mit értem is vállaltál. Az egyszerűbbet a nehezebb elfogadni. Segíts, hogy örvényeimből a Te kegyelmed által kikeveredni bírjak, és végül, magam kínlódásain keresztül is, de eljuthassak a Te irgalmad által ahhoz a célhoz, melyet Te állítottál fel, mely a Te teljes ismereted örömével jár együtt! Ámen:/

Krisztus szolgájaként, Istennek kedveskedni

Gal 1,6-12 - Csodálom, hogy attól, aki titeket Krisztus kegyelme által meghívott, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok, holott nincsen más, csak olyanok vannak, akik zavarba ejtenek titeket, és el akarják ferdíteni Krisztus evangéliumát. De még ha mi, vagy akár az égből egy angyal hirdetne is nektek más evangéliumot, mint amit hirdettünk nektek, átkozott legyen! Ahogy azelőtt is mondtuk, most megismétlem: Ha valaki más evangéliumot hirdet nektek, mint amit átvettetek, átkozott legyen! Vajon embereket akarok most megnyerni, vagy Istent? Embereknek igyekszem-e tetszeni? De ha az embereknek igyekeznék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája! Tudtotokra adom ugyanis, testvérek, hogy az evangélium, melyet én hirdettem, nem ember szerint való; mert én nem embertől kaptam vagy tanultam azt, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából.

Lk 10,25-37 - Ekkor fölállt egy törvénytudó, hogy próbára tegye, és így szólt: „Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Ő ezt válaszolta neki: „Mi van írva a törvényben? Hogyan olvasod?” Az így felelt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből [MTörv 6,5]; felebarátodat pedig, mint önmagadat” [Lev 19,18]. Erre ő így szólt: „Helyesen feleltél! Tedd ezt, és élni fogsz.” De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézust: „De ki az én felebarátom?” Jézus akkor így kezdett beszélni: „Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment, és rablók kezébe került. Azok kifosztották, véresre verték, majd félholtan otthagyták és eltávoztak. Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé; látta, de továbbment. Hasonlóképpen egy levita is, amikor ahhoz a helyhez ért és látta őt, elment mellette. Egy szamariainak is arra vitt az útja. Odament, és amikor meglátta, megkönyörült rajta. Odalépett hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte; azután föltette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és ezt mondta: „Viseld gondját neki, és ha többet költenél, amikor visszatérek, megadom neked.” „Mit gondolsz, e három közül melyik volt felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” Az így felelt: „Az, aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus erre azt mondta neki: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”

/:A legfőbb parancs: „Szeresd Uradat, Istenedet” – egészen! De hogyan? Úgy, hogy felebarátodat annyira szereted, amennyire magadat, - akit Istenben vagy képes egészen odaáldozni a felebarátért. Nem azért, mert a felebarátnak akarsz tetszeni, vagy, mert magadnak kedvében akarsz járni, hanem, mert Isten kedvét keresed.

Kell, hogy szükségét érezzem annak, hogy cselekvésben nyilvánítsam ki magamat, képességemet a szeretet elfogadására, és tükrözésére. Mert a legfőbb parancs is abból kell, hogy megfoganjon, életté legyen bennem, hogy felismerem azt, hogy Isten előbb szeretett engem, mindennél! Isten szeretete éltet! Pazarlón, szelíden, önzetlenül, hívogatón, féltőn, de mégis szabadságomat megengedően:

„Az Isten néz téged, bárki légy, úgy amint vagy, személyesen. „Neveden szólít.” Lát és megért téged, úgy ahogy teremtett. Tudja, mi lakozik benned, ismeri minden érzésedet és gondolatodat, képességedet és óhajodat, erőidet és gyengéidet. Lát örömöd napján és lát szomorúságod napján. Veled érez reménységeidben és megpróbáltatásaidban, részt vesz minden aggodalmadban és emlékezésedben, szellemed minden felfelé lendülésében és lehanyatlásában. Valóban megszámlálja hajad szálait és alakod méreteit. Átölel és a karjában hord. Felemel és letesz. Olvas vonásaidban, mosoly van-e bennük vagy könnyek, egészségtől virulnak vagy betegségtől hervadnak-e? Gyöngédséggel néz kezedre és lábadra, fülel hangodra, szíved dobogására, még lélegzetedre is. Te sem szereted magad jobban, mint ahogy Ő szeret téged. Nem riadhatsz jobban vissza a fájdalomtól, mint amennyire neki fáj, hogy fájdalmat viselsz; és ha rád méri, csak azt teszi, mit te magad is megtennél, - ha bölcs lennél, - későbbi nagyobb üdvösséged érdekében.”

„Lehet a lelkünk még oly mennyei is, telve szeretettel, telve szentséggel, telve buzgalommal, telve elszántsággal, telve békességgel, mégis amint elfordulunk egy pillanatra Tőle és csak magunkat látjuk: a legkiválóbb érzelmek szertelenséggé és tévedéssé fajulnak. A szeretet erőtlen engedékenységgé válik, a szentség lelki kevélységgé romlik, a buzgalom erőszakossággá fajul, a tevékenység felőrli az imádságos lelkületet, a reménység elbizakodottsággá fuvalkodik. Önmagunkat nem tudjuk vezetni. Isten kinyilatkoztatott szava a legfőbb életszabályunk; és -- egyéb okok mellett -- ezért oly alapvető kegyelem a hit. Mert a hit az iránytadó erő, mely Krisztus utasításait átveszi és a szívhez alkalmazza.”

„Én Istenem, Te látsz engem. Én nem tudom önmagamat látni. Ha még oly jó bírája is lennék önmagamnak, még oly elfogulatlan és még oly pontos lenne is a mértékem, - éppen a természetem miatt, mégsem láthatom, nem tekinthetem át magamat. De Te, amint betérsz hozzám, keresztül látsz rajtam.” (Newman breviáriumból idézet) Ne engedj szabadságomban szabadjára, mert bár viaskodom, de tudom, hogy egyedül a Te szeretetedben van esélyem az életre, mit bűnös életem gyűlöletével is vágyom; mégis, ne engedd, hogy a felebaráti szeretet ellenére, hiúsággal, a féltékenység erőszakosságával akarjak magamnak! Ámen:/

Az igazság hitében élni

Hab 1,2-3; 2,2-4 - Meddig kiáltok még, Uram, és nem hallgatsz meg engem? Kiáltozom hozzád: „Erőszak!”, és te nem szabadítasz meg engem? Miért engedsz látnom gonoszságot és nyomorúságot, miért kell fosztogatást és elnyomást látnom magam előtt? Folyik a per, és egyre nagyobb a civakodás.

És felelt nekem az Úr és mondta: „Írd fel e látomást, és vésd olvashatóan táblákra, hogy könnyen átfuthassa, aki olvassa. Mert amit a látomás mond, meghatározott időre vonatkozik, s már teljesedéséhez közeledik, és meg nem hiúsul; ha késlekedik is, higgy benne, mert biztosan eljön és el nem marad. Íme, abban, aki felfuvalkodott, nem igaz a lélek, az igaz azonban hite által élni fog.”

2Tim 1,6-8.13-14 - Éppen ezért figyelmeztetlek, szítsd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézrátételem által benned van. Hiszen Isten nem a félénkség lelkét adta nekünk, hanem az erőét, a szeretetét és a józanságét. Ne szégyenkezz hát az Úrról való tanúságtétel miatt, sem énmiattam, aki őérte bilincseket hordok, hanem szenvedj velem az evangéliumért Isten erejének segítségével. Tartsd hát magadat a tőlem hallott egészséges igékhez, legyenek azok a példaképeid hittel és szeretetettel Krisztus Jézusban. Őrizd meg a rád bízott drága kincset a Szentlélek által, aki bennünk lakik.

Lk 17,5-10 - Az apostolok ekkor azt mondták az Úrnak: „Növeld bennünk a hitet!” Az Úr ezt felelte: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint egy mustármag, és ennek az eperfának azt mondjátok: „Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben!”, engedelmeskedni fog nektek. Ki mondja közületek szolgájának, mikor az szántás vagy legeltetés után hazatér a mezőről: „Gyere gyorsan, ülj az asztalhoz?” Nem azt mondja-e neki inkább: „Készíts vacsorát, övezd fel magad és szolgálj ki, amíg eszem és iszom, azután ehetsz és ihatsz majd magad is”? Csak nem köszöni meg a szolgának, hogy megtette mindazt, amit parancsolt? Így ti is, amikor mindent megtesztek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: „Haszontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt!”

/:Habakuk lejegyzi az Úr szavát: hogy „az igaz azonban hite által élni fog”. Ez számomra azt jelenti most, hogy igazzá kell lennem, mi tudatos igenlése az igazságnak, majd erre épülve erősödik meg a hit, mi éltető erő, kegyelem!

Szent Pál gondolata tovább visz, felszítani Isten kegyelmét. Gerjeszteni, felizzítani, ébreszteni, ne engedjem, hogy figyelmemet bármi más elterelje róla, vagy merjem csitítani magam, hogy az nem az, csupán véletlen, a körülmények tárgyi összeesése. Mert a bérmálás szentségében megtörtént a kézrátétel, melyet azóta, annak erejében, hitemmel kell bizonyosságként megélni: kegyelemmel teljes vagyok, tudnom, és hitemmel kell ezt bírnom! E nélkül képtelenség, hogy tanúságot tegyek Istenről, jóságáról, bölcsességéről, erejéről, mi félelmet kelt, és visszatart a világ csábításától, de hivatásommá teszi az igazság szolgálatát. Meg kell szenvednem a szeretet ajándékát, tudva, és viselve, megélve az evangélium örömhírét! Rá kell döbbennem, hogy mind ez kincs, gazdagság, mi nem jut, és nem jár automatikusan mindenkinek, csak annak, ki vállalja annak tudatos, életét átalakító megélését, felcserélve a földi ember reakcióit, a felülről való reakciókkal.

Ha el tudok jutni odáig, hogy Istenért minden fáradtságot viselve, meg tudok tenni, beismerve, hogy haszontalan szolga vagyok, és ki bírom mondani, mélyről feltörő szeretettel, alázattal, és szelídséggel – mi nem a test szava, hanem a lélek igenlése a szóra -, hogy amit tettem kötelességemből tettem, minden önös érdeket alárendelve e kötelességnek, akkor megtapasztalhatom életemben az Isten jelenlétét, aki befejezi, beteljesíti, és eredményessé teszi a szolgálatomat. Meg kell, hogy akkor érezzem, hogy a siker rajtam kívül van, nem az enyém, és nem nekem szól, mégis békességet teremt, és örömöt táplál, mely erőt ad a folytatásra. Amikor már nem lehet, nem bírhatok nemet mondani Istennek.

Istenem, tölts el kegyelmeddel, hogy elbírjam a szolgálatod alázatát, és eszembe se jusson kitérni előled. Áldj meg szolgálatodra erőben, egészségben, hitben és szeretetben! Ámen:/

Megállni igazsága előtt, hátat fordítva a gonosznak!

Jób 42,1-3.5-6.12-17 - És felelt Jób az Úrnak, és mondta: „Tudom, hogy mindent megtehetsz, és hogy egy gondolat sincs rejtve előtted. „Ki az, aki a gondviselést elhomályosítja értelem nélkül?” Valóban balgán beszéltem olyanról, ami tudásomat messze meghaladja! Eddig szóbeszédből hallottam felőled, most pedig saját szememmel látlak! Korholom tehát önmagamat, bánom bűneimet porban és hamuban!” Az Úr pedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt, mert lett neki tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer iga marhája és ezer szamárkancája. És született neki hét fia és három leánya. Az egyiket Jemimának, a másikat Kassziának, a harmadikat pedig Kerenhappuknak hívta. Az egész földön sem lehetett olyan szép leányokat találni, mint amilyenek Jób leányai voltak, és atyjuk örökrészt adott nekik fiútestvéreikkel. Jób pedig ezek után még száznegyven évig élt és látta nemcsak gyermekeit, hanem gyermekeinek a gyermekeit is negyedízig. -- Majd meghalt vénségben, napokkal betelten.

Zs 118,66-130

Lk 10,17-24 - Amikor a hetvenkettő visszatért, örömmel mondták: „Uram! Még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedben!” Ő azt felelte nekik: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy zuhant le az égből. Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, s minden ellenséges hatalmon, és semmi sem fog ártani nektek. De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem annak örüljetek, hogy nevetek fel van írva a mennyben.” Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így szólt: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és feltártad a kicsinyek előtt. Igen, Atyám, így tetszett neked. Atyám mindent átadott nekem. Senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya; és azt sem, hogy ki az Atya, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Majd külön a tanítványaihoz fordulva ezt mondta: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mert mondom nektek: sok próféta és király kívánta látni, amit ti láttok, és nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”

/:Felismerlek Uram a szavakban, és kicsinységemben! Boldognak mondasz, ki láttatni engeded magad szavaidban!

Ki szeretni enged nekem élőt, azért engedi meg, hogy Őt dicsérni bírjam minél teljesebben! Mi azt jelenti, hogy határtalanul, ami végtelenség, ami e világban képtelenség, de felé tartani, hogy majd a halálon túl elérhetővé legyen, boldogság, mi a kegyelem ajándéka! És vonzás, miközben vonzódás; mert kit elérni vágyok, szeretteimet Hozzá vonzom. „Örvendezve néznek engem, akik téged félnek, mert erősen bízom szavaidban.” – mondja a Zsoltáros szava.

Mert milyen teljesség lenne mindegyiket egyenként magamba ölelni, mi képtelenség, de ha Istent és szent Fiát, Jézust ölelhetem szívemre, akkor Bennük, hogy ne ölelhetném magamba a mindenséget! Hiszen az Egészben benne a rész, ezért vágyom minden testi erőmmel, lelkem vágyódásával, tudatom értelmével, hogy azokat kit szeretni bírok – a kegyelem ajándékával – azokat már most üdvösségükben tudhassak. Amit tudom, hogy ki kell esdenem számukra, imával, vezekléssel, keresztem viselésével, alázatommal, szelídségemmel, mi ellenemre van, mert természetem nem erre bíztat, de lelkem mégis arra hajt. Megfog, és szavaimként sóhajtom a zsoltáros szavait, hogy benne dicsérjem Istent, ki hatalmába fogad és megtart, hogy Hozzá vezessem azokat, kik meglátják bennem a teljesség utáni vágyat:

„Szálljon rám irgalmad, hogy éljek, mert törvényedről elmélkedem”! „Szívem szeplőtelen legyen rendeleteid szerint, hogy meg ne szégyenüljek,” s, hogy Benned el ne bizonytalanítsam Őket. Mert meg kell tudniuk, és értésükké kell legyen, hogy „Uram, örökkön örökké áll a mennyben a te igéd. Nemzedékről nemzedékre tart a te hűséged, szilárd alapokra helyezted a földet.” „Ha nem törvényed volna gyönyörűségem, akkor talán nyomorúságomban elvesztem volna.” „Milyen édesek igéid ínyemnek, jobban ízlenek számnak, mint a méz.” „Örökségül nyertem parancsolataidat mindörökké, ezért szívem bennük leli örömét.” Engedd Istenem, hogy erről az örömről tudjak zengeni, hogy szereteted Bennük legyen általam, hogy szeretve lehessünk Benned mindörökre! Mikor e szavakat leírom, tudom, hogy bennem vagy, aminek hitében bíztat Szent Pio atya: „Vessétek emlékezetetekbe, hogy Isten bennünk van, amikor a kegyelem állapotában vagyunk.” Ó, maradj velem, ne engedj kívüled lennem! Ámen:/

Ember, hol a Te hatalmad?

Jób 38,1.12-21; 40,3-5 - És felelt az Úr Jóbnak a fergetegből, és ezt mondta: Vajon kirendelted-e már a reggelt, amióta megvagy, és kijelölted-e a hajnalpír helyét, hogy megragadja a földnek széleit és lerázza róla a gonoszokat? Hogy olyanná legyen az, mint a pecsétagyag, és színeket öltsön, miként a ruha, hogy elvegyék a gonoszoktól a világosságukat, és megtörjék a felemelt kart? Eljutottál-e a tenger mélységeibe? Jártál-e az óceán fenekén? Kitárultak-e előtted a halál kapui, és láttad-e a halálárnyék portáit? Szemlélted-e a földet széltében? Jelentsd meg nekem mindezt, ha tudod! Melyik út visz a világosság lakóhelyéhez, és hol van a sötétség helye, hogy mindegyiket határába elvezesd, és tudd az ösvényt házához!? Te ezt tudod, hisz akkor születtél, és napjaid száma igen nagy!

És felelt Jób az Úrnak: „Mit feleljek én, aki könnyelműen szóltam? Kezemet a számra teszem! Egyszer szóltam, bár azt is elhagytam volna! Meg másodszor, de nem teszem többé!”

Lk 10,13-16 - Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida! Mert ha Tíruszban és Szidonban történtek volna a bennetek végbement csodák, már régen zsákban és hamuban ülve tartottak volna bűnbánatot. De Tírusznak és Szidonnak könnyebb lesz a sorsa az ítéleten, mint nektek. És te, Kafarnaum! Ugye az égig emelkedtél? Az alvilágba süllyedsz! [Iz 14,13.15] Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg; aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki engem küldött.”

/:Az Úr így kezdi Jóbhoz intézett intését: „Ki az, aki elhomályosítja a gondviselést belátás nélküli beszédével?” Mert egyetlen szóra sincs jogom, mi nem Istentől való, s ami Isten nagyságát megkérdőjelezi. Olyan parányi az ember, hogy még gondolatával sem méltó rá, hogy vitassa Isten egyedüli hatalmát! De, e hatalomból, mit bírhat mégis az ember, hogy Hozzá hasonlatosságot kap érdemtelenül? Mi az, mi Isten kedvére való, és mi az, mi már ellenére szolgál? Hol az Ember teremtett csekélységének határa, mégis benne Isten végtelen természete? Rejtve! Ahogy Isten arca, úgy ismerete, mindaddig, míg Isten ki nem engesztelődik az Emberrel. „Tisztátalanságaik és vétkeik szerint bántam velük, és elrejtettem előlük arcomat.” [Ez 39,24] De végül, elküldte az egyszülöttét, hogy feltárja igazságát, és az ember tévedéseiből megtérjen. Aki maga tesz tanúságot arról, hogy miért jött: „Atyám mindent átadott nekem, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja.” [Mt 11,27]. „Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon.” [Jn 6,40]. Isten a maga létezését kínálja az embernek, a Vele való közösséget, de arra, az embernek saját kicsinyességét kell leküzdenie, meg kell tudni alázkodnia Isten előtt; elfogadni, hogy teremtett lény, ki Isten akaratából van, és Isten végtelen irgalmának van alárendelve. Mert bár e világban a legnagyobb hatalommal bír az Ember, de e hatalma semmi, ha Isten örökkévalóságában akar részesedni. „A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna, az elöljáró pedig mintha szolga volna.” [Lk 22,26], vagy: „és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája.” [Mk 10,44] Ahol hatalmával nem, egyedül alázatával érvényesülhet, mire az Istentől megtapasztalt szeretet teszi képessé, ha természetét képes e szeretetnek alávetni, amire képességet kapott. Tehát a test képes szolgálni a lelket, és minden erejével a lélek képességeit kiművelni, hogy annak élete örökké lehessen. Mert először a test fejlődik és éri el a felnőtt kort, mikor önrendelkezésével belátásra bírhatja mi hasznos, mi jó, és mire van. Majd a test szolgálatával köteles kiművelni a lelket, és eljuttatni azt Isten látására, aki lélek, akiből rész az egészben. Így válhat méltóvá a test a halálra, a lélek a Végtelen hatalmában való részesedésre, de sorsában Isten végtelen irgalma mond majd ítéletet.

Segíts meg Istenem, hogy alázatodat magamra bírjam venni, hogy szavaid, tetteid, mit nekem adsz, rám bízol, képes legyek életre váltani, hogy lelkem, és majdan szellemi testem megláthasson téged, és Veled legyen örök boldogságban! Ámen:/

Megváltónk él, üdvözítésünkre kész!

Jób 19,21-27 - Szánjatok meg! Szánjatok meg legalább ti, barátaim! Mert az Úr keze érintett engem. Miért üldöztök engem úgy, mint Isten, és mért nem tudtok betelni húsommal? Bárcsak felírnák szavaimat, vajha könyvbe jegyeznék azokat, vas íróvesszővel ólomtáblára, vagy vésővel sziklába metszenék őket! Mert tudom, hogy Megváltóm él, s a végső napon felkelek a földről; és ismét körülvesz a bőröm, és saját testemben látom meg Istenemet; én magam látom meg őt, és önnön szemem nézi őt, és nem más! E reményem van eltéve keblemben!

Lk 10,1-12 - Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahova menni készült. Azt mondta nekik: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába. Menjetek! Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut, és az úton senkit se köszöntsetek. Ha valamelyik házba bementek, először ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha a békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek; ha pedig nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, egyétek és igyátok, amijük van, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról-házra. Ha valamelyik városba betértek, és ott befogadnak titeket, egyétek, amit elétek tesznek. Gyógyítsátok meg az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: „Elközelgett hozzátok az Isten országa.” Ha pedig egy városba betértek, és nem fogadnak be titeket, menjetek ki az utcára, és mondjátok: „Még a port is lerázzuk nektek, amely a ti városotokban lábainkra tapadt; tudjátok meg azonban, hogy elközelgett az Isten országa.” Mondom nektek: Szodomának könnyebb lesz a sorsa azon a napon, mint annak a városnak.

/:Már máskor is éreztem rokonságomat Jóbbal. Nekem is, e remény „van eltéve keblemben”! Hiszem, hogy ez nem naivitás, hanem kegyelem, melyet Isten éltet bennem.

Ma reggel arra ébredtem, hogy kopogtat, Isten keltegetett az új nap ajándékával, nyomban imámmal feleltem, ajtómat nyitva ki előtte.

Ma Isten hozzám kopogtatott be ezzel a szóval: „Békesség e háznak!” És én békességét magamra veszem, hálával, engedékeny örömmel, mert vágyom békességét magamnak, és házam népének. Az én házam, lelkem temploma, hova szeretetemben dédelgetem azokat, kiket szeretetében ott magamhoz ölelhetek. Ma, azért fogok imádkozni e szeretett társaságért, hogy az Úr békessége szálljon le rájuk, és töltse el lelküket, testüket, és szellemüket, annak az örömnek érzésében, hogy „Elközelgett hozzátok az Isten országa.” Mert kik Isten békességét magukra veszik, azok számára öröm, hogy közel van.

Ha egy is lenne köztük, ki az Úr békességét visszautasítaná, nagy csalódás lenne számomra, és nagy fájdalom. Az a békesség, mely visszaszállna rám – róla -, szenvedéssé lenne inkább, és magam is megfogyatkoznék a békességben. Mert megérteném, hogy annak miért válna fájdalommá, káromlássá annak felismerése, beismerése, tudata, hogy „elközelgett az Isten országa”!

Átérzem a bűnös lélek fájdalmát, hogy mit jelent számára e megszólítás, és átérzem, hogy milyen féltékenységet, dühöt, haragot, reménytelenséget érezhet, ha arra kell rádöbbennie, hogy megítéltetik Isten ellen való tiltakozását, önző életét, amiben egész életében reménykedet, hogy elkerülheti, és ezért hányszor gondolt már az öngyilkosságra, hogy e gondolatoknak is elébe menjen, remélve, hogy azzal az ítéletét is elkerülheti, mert úgy él, hogy amiről nem tud, az nincs.

Nem akarom, se magamnak, se egyetlen szeretteimnek sem, de egyetlen ismerősömnek se, hogy ilyen együgyűséget, ilyen magára vállalt, embertelen lelketlenséget ismerjen el életszemléletének.

Istenem! Békességedet adod nekem, méltatlannak, mégis hálával tölt el, mert méltatlanságomat nem szeretem, sajnálom, bánom, bűnömként ismerem. Mikor a békességedet szeretném áldásodként vinni magammal minden szeretteimhez, minden emberhez is, akkor imádságos lélekkel teszem meg, hogy ráérezzenek, hogy nem feltétele ez alkalmasságunknak, de azért adod, mert alkalmassá akarsz tenni szeretetedre, méltatlanul is irgalmadat kínálod nekünk! Akarom irgalmasságodat! Akarom, hogy irgalmasságodban várjuk - vágyjuk mindannyian országod eljövetelét, békével, és örömmel! Ámen:/

Ha meglát Jézus engem, milyennek ítél?

Dán 7,9-10.13-14 - Néztem, és egyszer csak trónokat állítottak fel, s egy Ősöreg leült; a ruházata fehér volt, mint a hó, és fején a haj olyan, mint a tiszta gyapjú; trónja lángoló tűz, kerekei égő tűz. Tüzes és sebes folyó jött ki színe előtt; ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer százezren hódoltak neki; a bíróság leült és a könyveket felnyitották. Majd azt láttam az éjszakai látomásban, hogy íme, az ég felhőiben valaki jött, aki olyan volt, mint az Emberfia, s amikor az Ősöregig eljutott, az ő színe elé vitték, és ő hatalmat, méltóságot és országot adott neki, hogy minden nép, törzs és nyelv neki szolgáljon, és hatalma örök hatalom legyen, amely meg nem szűnik, és országa olyan, amely el nem pusztul.

vagy

Jel 12,7-12a - Ekkor nagy harc támadt az égben: Mihály és angyalai harcoltak a sárkánnyal [Dán 10,13.20]. A sárkány és angyalai harcoltak, de nem diadalmaskodtak, sem helyük nem volt többé az égben. Ekkor letaszították a nagy sárkányt, az őskígyót, akit ördögnek és sátánnak [Ter 3,1; Zak 3,1; Jób 1,6] hívnak, aki elcsábítja az egész világot. Letaszították a földre, és vele együtt angyalait is letaszították. Ekkor nagy hangot hallottam az égben, amely így szólt: „Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert letaszították testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádat emelt ellenük Istenünk előtt. Ők pedig legyőzték őt a Bárány vére és a tanúságtétel igéje által, s nem kímélték saját életüket mindhalálig. Örvendezzetek tehát, egek [Iz 44,23], és akik bennük laktok! Jaj a földnek és a tengernek, mert hozzátok szállt le az ördög nagy haraggal, s tudja, hogy kevés ideje van!”

Jn 1,47-51 - Amikor Jézus meglátta a közeledő Natanaelt, azt mondta róla: „Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság.” Natanael megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus azt felelte: „Mielőtt Fülöp hívott volna téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál.” Natanael azt válaszolta: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!” Jézus erre így szólt: „Mivel azt mondtam neked: láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat fogsz majd látni ezeknél.” Aztán hozzátette: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.”

/:Ha Krisztussal találkozhatnék, rólam hogy vélekedne? Most milyennek látna engem? Ha most érkezne el, mit mondana rólam? Várom az eljövetelét, vagy tartok tőle, hogy ha eljön? Tudok-e azért imádkozni, hogy eljöjjön, hogy megítéljen? Newman úgy bölcselkedik, hogy ha a minél előbbi eljöveteléért imádkozom Hozzá, akkor sem lehet rosszabb a helyzetem, mint most, hiszen a „természet és a kegyelem nélkülözheti az időt”. „Ha Krisztus jöveteléért imádkozunk, az Egyház szavaival azért imádkozunk, hogy „tegye teljessé kiválasztottai számát és siettesse országa eljövetelét.” Vagyis, az időtől független Isten terve, és annak teljesülése. De, ha így van, akkor az idő múlásáért miért kell aggódnom? Teljes Isten akarata szerint, én pedig éljek az Ő dicsőségére. Nem azért, hogy sikerüljön jobbá lennem, hanem azért, hogy minél tovább bírjam dicsőíteni Istent, és imádkozni Hozzá a lelkek megmentéséért. Hiszen, ahogy Krisztusnak végig kellett járnia keresztútját, úgy mindannyiunknak. De abban a reményben, hogy ha vállaljuk utunkat, és egész életünket Istennek ajánljuk, akkor irgalmában találhatjuk magunkat!

Bár nem tudom Krisztus miként fog megítélni, de életemet abban a reményben, és abban a szellemben kell élnem, hogy minden napommal egyre közelebb kerülök Hozzá, kedvét keresve, igazságát követve, a két legfőbb parancsolat szellemében!

Annak tudatában élek, és törekszem Istenem Hozzád, hogy tudom, a bűn, a gonosz rabságában vagyok, de vágyom, hogy országodba, Isten angyalainak társaságába kerüljek, a Te irgalmad által, aki ismersz engem, és törekszem, hogy igaznak ismerj meg engem az ítélet napján. Mert e földre helyeztél engem, de magadénak ismersz, és vigyázod minden hajam szálát számon tartva, hogy el ne vesszek. Szeretni akarlak, szeretetedbe kapaszkodva Hozzád vágyom, idegennek tartva e világot, és bűnös életemet is. De világosan látom, tudom, hogy sok dolgom van még itt a földön, hogy megszenvedjem üdvösségemet, és áldozattá legyek imádságban azokért a lelkekért is, kiket szeretni bírhatok Benned, mely nem a test vágya csupán, hanem a lélek ereje, melyet Te táplálsz bennem! Ámen:/

Miért élek még?

Jób 3,1-3.11-17.20-23 - Ezután megnyitotta Jób a száját, elátkozta születése napját és mondta: „Vesszen a nap, amelyen születtem, az éj, amelyen mondták: „Fiú fogantatott.” Miért nem haltam meg a méhben? Miért nem pusztultam el mindjárt, amikor kijöttem a méhből? Térd engem miért fogadott, miért tápláltak emlők? Így most csendben aludnék, békességben szenderegnék együtt királyokkal, országok tanácsosaival, akik pusztaságot építettek maguknak, vagy fejedelmekkel, akik aranyban bővelkedtek, akik ezüsttel töltötték meg házaikat. Vagy mint az elásott idétlen gyermek, nem lennék többé, mint a magzat, amely nem látott napvilágot. Ott felhagynak a gonoszok a tombolással, és pihennek az erőben megfogyottak; Mire való világosság a nyomorultnak és élet a keseredett léleknek? Azoknak, akik várják a halált, de nem jő, és ásva keresik, jobban mint a kincset; akik örülnének mérték nélkül, ha a sírt végre megtalálnák? Mire való az élet a férfinak, akinek útja el van rejtve, akit Isten homályba burkolt?

Lk 9,51-56 - Történt pedig, hogy amikor közeledtek felvételének napjai, elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy. Követeket küldött maga előtt, akik el is indultak, és a szamaritánusok egyik helységébe érkeztek, hogy szállást készítsenek neki. Azok azonban nem fogadták be, mert Jeruzsálembe szándékozott menni. Ennek láttára tanítványai, Jakab és János ezt mondták: „Uram! Akarod-e, hogy kérjük, szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket?” De ő hozzájuk fordulva megfeddte őket, és elmentek egy másik faluba.

/:Istenem jóságát nem vonom kétségbe! Áldom, dicsőítem, és magasztalom, nem tágítok ettől. Igaz a holnap fölötti aggódásom álmomból felébreszt, és Jóbhoz hasonló csüggedés próbál erőt venni rajtam, mikor már szinte begyakorlott automatizmussal kezdek Istent dicsőítő imámba. És nem hagy panaszkodni, megbénítja kétségeimet, vagy inkább elragadja tőlem, hogy reményét vegyem magamra: Tied vagyok Istenem, megengedem, hogy tegyél velem akaratod szerint. Hogy az legyek e világ színpadán, akinek Te akarod, hogy legyek! Csak ne legyek szemedben szamaritánus, akire ráhagyod sorsát, és inkább elkerülsz.

Mert ez a mai reggel is Isten akarata szerint lett részemmé, amit ha nem akart volna, akkor már nem elmélkedhetnék itt, erről. Az, már az én dolgom, hogy ezért dicsőítem őt, mint aki valami olyan ajándékot kap, mire nem méltó, vagy, bosszankodok rajta, hogy, de miért kell, még ez is nekem? Minek élek még? És talán azét, mert nincs valójában ellenemre, hogy szeretteim társaságát még élvezhetem, kényszer nélkül jön számra felelet: köszönöm, hogy megajándékozol, hogy adsz még rá lehetőséget, hogy örvendezhessek Bennük, és hálát adjak értük, miközben látom gondjaikat és kínlódásukat is, de hiszek, és ezért imádkozom értük! És ez a hit, minden gond ellenére szeretettel, és örömmel fűszerezi meg a napomat. Akarom szeretni Őket! De másképpen nem tudom, képtelen vagyok rá, hogy kifejezzem, hát dicsőítem Istent, és értük hálát adok Neki. Így válik értelmessé, és gyümölcsözővé, élettelivé a napom. Amin magam is csodálkozom. Nem hittem volna, nem számítottam rá, hogy örömömet lelhetem e napban, és mégis!

Oda tudom adni gyötrődésemet, és cserébe valami érthetetlen boldogság tölt el. Mind ez azért, mert van Istenem, akinek elhiszem, hogy szeretetéből vagyok.

Nincs magányom, nincs megoldatlan, meg nem oldható sorsom, még akkor sem, ha sorstalanságom a sorsom, mert sorstalanságom is Isten akaratából az! Mi az Ő akaratából van nekem, nem lehet ellenemre. Ez a gyáva ember hite? Nem hiszem, ez a teremtett ember hite, aki elhiszi magáról, hogy egy csodálatos rendben létezik, mely rendet Valaki, mégpedig a mindent szeretetben magában egyesítő Isten tart fenn, és amit alázattal elfogadok, mint sem vitatkoznék Vele.

Igen, Istenem, hiszek Benned, még hitetlenségemben is, hogy el ne vesszek, és hogy szeretetedet egy pillanatra se kérdőjelezzem meg, mely akkor is éltet, mikor én már az életemben nem hiszek. Reményed és szereteted éltessen, míg életemmel szolgálatodra lehetek! Ámen:/

Amint az Úrnak tetszett

Jób 1,6-22 - Egy napon pedig, amikor eljöttek az Isten fiai, hogy az Úrnál jelentkezzenek, a sátán is közöttük volt. Az Úr megkérdezte tőle: „Honnét jössz?” Az így felelt: „Szerte bolyongtam a földön és bejártam azt.” Az Úr így folytatta: „Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs a földön hozzá hasonló férfi, feddhetetlen és igaz, istenfélő és a gonosztól tartózkodó!” A sátán erre megkérdezte: „Vajon ok nélkül istenfélő-e Jób? Hisz te megoltalmaztad őt, a házát és egész vagyonát; megáldottad keze munkáját és gyarapodott jószága a földön! De bocsásd csak rá egy kissé a kezedet és verd meg mindenét, amije van, akkor bizony szemtől-szembe áld majd téged!” Ezt mondta erre az Úr a sátánnak: „Nos, a kezedbe adom mindenét, amije van; őrá azonban ne nyújtsd ki kezedet!” Erre eltávozott a sátán az Úr színe elől. Amikor pedig egyik napon Jób fiai és leányai ettek és bort ittak elsőszülött testvérük házában, hírnök jött Jóbhoz és mondta: „A marhák éppen szántottak, a szamarak pedig legeltek mellettük, amikor rajtuk ütöttek a sábiak és elhajtottak mindent, a szolgákat pedig kardélre hányták; csak magam tudtam elmenekülni, hogy hírt hozzak neked.” Még beszélt az, amikor jött egy másik is, és azt mondta: „Az Isten tüze hullott le az égből, leütötte és elemésztette a juhokat és a szolgákat; egyedül én menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.” De még ez sem fejezte be szavait, máris jött egy másik és azt mondta: „A kaldeusok három rajba állva meglepték a tevéket és elhajtották őket, a szolgákat pedig kardélre hányták; csak magam menekültem meg, hogy hírt hozzak neked.” Míg ez beszélt, íme, jött egy másik és mondta: „Fiaid és leányaid ettek és bort ittak elsőszülött testvérük házában, amikor hirtelen hatalmas vihar kerekedett a sivatag felől, megrendítette a ház négy sarkát, úgyhogy az összeomlott és rászakadt gyermekeidre és meghaltak; egyedül én menekültem meg, hogy hírül hozzam neked.” Ekkor felkelt Jób, megszaggatta ruháit, megnyírta fejét, leborult a földre és így imádkozott: „Mezítelen jöttem ki anyám méhéből és meztelen térek oda vissza; az Úr adta s az Úr elvette, amint az Úrnak tetszett, úgy lett, legyen áldott az Úr neve!” Mindezekben nem vétkezett Jób az ajkával és nem beszélt semmi dőreséget sem Isten ellen.

Lk 9,46-50 - Azután felmerült köztük a kérdés, hogy ki a nagyobb közülük. Jézus, aki ismerte szívük gondolatát, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és azt mondta nekik: „Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az a legnagyobb.” Ekkor János így szólt: „Mester! Láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űzött, és megtiltottuk neki, mert nem követ téged.” Jézus azt felelte neki: „Ne tiltsátok meg; mert aki nincs ellenetek, veletek van.”

/:Isten az egyedüli, ki ismeri az igaz lelket! De Jób alázata figyelemre méltó: „az Úr adta s az Úr elvette, amint az Úrnak tetszett, úgy lett, legyen áldott az Úr neve!” Mennyire jól eső, belesimulni Jób szavaiba, elfogadni azt a kegyelmet, mi mondatni engedi! Mert lehet, hogy magam is gondolom így, mégis bennem van az a gyötrő érzés, hogy Isten büntetéséből van ez így. Az érzés, hogy a hit harcát harcolom, mégis beszennyeződöm a küzdelemben – ahogy Newman írja; mégis tudni azt, és elfogadni, hogy Isten szeretete nem a büntetésben teljesedik, hanem a hűségben, és állhatatosságban! Ami a legnagyobb ajándékom lehet Istenem részére, ha képes vagyok ezzel Őt megajándékozni. Bizony nem az a dolgom, hogy bűneimtől, vagy mások bűneitől hősködésemmel megóvjam az Istent. Nincs neki arra szüksége. Annál inkább vágyakozza, hogy bűneimet felismerjem, és képes legyek elé vinni, lába elé letenni, és kimondani bírjam – teljes hittel, odaadással – vétkeztem ellened, bocsáss meg nekem, bűnösnek! Nekem meg kell ismernem Istenben azt a legfőbb jót, ami a bűn fölötti ereje! Amivel rám tekint, amivel szinte átvilágít, és látja, hogy mennyire igaz a megbánásom, és mennyire vágyom azt, hogy bocsánatával, kiengesztelődésével magához öleljen, nem feledve, de mégis átengedve neki bűnösségemet, amit engedek, hogy szeretetével megtisztítson, és féltem Őt, ki bennem élővé válik, újabb bűneimtől!

Bárcsak soha ne feledném azt a megbocsátó, erőt sugárzó tekintetét, amivel elém siet, amivel átölel, és barátjának fogad, amivel felismer, és rám mosolyog, szinte hallom, hogy mondja: bízom benned, ma nálad akarok megszállni.

Istenem, szükségem van szeretetedre, bizalmadra, mely éltet, és lelkemet életre kelti csüggedéséből, csalódottságomból, gyengeségemből! Ki Jézus Krisztusban jössz elém, és barátodnak fogadsz, gyermekednek, mit sem törődve azzal, hogy vétkezem, hogy megtagadlak. Már nem akarok rosszra képesnek lenni, de képtelen képességem, hogy el ne hibázzam. De míg bírom, mondom, óhajtom, vágyom, akarom: „legyen áldott az Úr neve!” Ámen:/

A hit jó harcát megharcolni állhatatosan

Ám 6,1a.4-7 - Jaj nektek, gondtalanul élőknek, a Sionon, és nektek, elbizakodottak, Szamaria hegyén, ti előkelők, a nép főemberei, akikhez folyamodik Izrael háza! Elefántcsontágyakban lustálkodnak, és kereveteken henyélnek; lakmároznak a nyáj bárányaiból, és a csorda borjúiból. Danolásznak hárfaszó mellett, - azt hiszik, hogy olyan hangszereik vannak, mint Dávidnak - serlegekből isszák a bort, a legfinomabb kenettel kenik meg magukat, és semmit sem törődnek József romlásával. Nos, ezért majd ők mennek a száműzöttek élén a száműzetésbe, és véget ér a henyélők tobzódása. 

1Tim 6,11-16 - De te, Isten embere, menekülj ezektől a dolgoktól: igazságra, vallásosságra, hitre, szeretetre, béketűrésre, szelídségre törekedj. Harcold a hit jó harcát, szerezd meg az örök életet, amelyre meghívást kaptál, s amelyre számos tanú előtt letetted az igaz hitvallást. Megparancsolom neked Isten előtt, aki mindenkit éltet, és Krisztus Jézus előtt, aki Poncius Pilátus alatt tanúságot tett ugyanarról az igaz hitvallásról: tartsd meg a parancsot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljöveteléig, amelyet meg fog mutatni annak idején a boldog és egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya, az urak Ura, aki egyedül birtokolja a halhatatlanságot, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit senki ember nem látott és nem láthat, akinek dicsőség és örök hatalom! Ámen! 

Lk 16,19-31 - Volt egyszer egy gazdag ember. Bíborba, patyolatba öltözködött, és mindennap fényes lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevű koldus is, aki ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Szeretett volna jóllakni abból, ami a gazdag asztaláról lehullott, de csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit. Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. Meghalt a gazdag is, és eltemették. Amikor a pokolban a kínok közt föltekintett, meglátta messziről Ábrahámot, és a keblén Lázárt. Ekkor felkiáltott neki: „Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse a nyelvemet, mert kínlódom ebben a lángban!” Ábrahám ezt felelte neki: „Fiam! Emlékezz csak vissza, hogy életedben elnyerted javaidat, Lázár pedig ugyanígy a rosszat; ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék is van, hogy akik innen át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnan hozzánk ne jöhessen senki.” Erre az így szólt: „Akkor hát arra kérlek, atyám, küldd el őt apám házába, mert öt testvérem van. Tegyen előttük tanúságot, nehogy ők is ide jussanak, a gyötrelmek helyére.” Ábrahám ezt válaszolta: „Van Mózesük és prófétáik, hallgassanak azokra!” Az erre így könyörgött: „Nem úgy, atyám, Ábrahám! De ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, bűnbánatot tartanak.” Erre ő azt felelte: „Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem fognak hinni!” 

/:Ne engedjek a világ csábításának! Még, ha százszorta is könnyebb lenne úgy az élet, ne tűzzek más célt szemem elé, mint az örök életet! És mind ezt miért? Mert Isten embere vagyok, hiszem, és hitemben tapasztalatát bírom! Ezért harcolom magamban a hit harcát, mely harc e világba teremtett énem, társadalmi elvárásaimmal szembe kell, hogy menjen. Senki, még magam számára sincsenek kis kapuk, amiken be lehet osonni az örök életre. Az e világban erre szerzett tapasztalatok tévesek, hamisak, azok csak erre a világra igazak, ahol az emberek megvásárolhatók érdekeimnek. Csak ne feledjem, ki ezen a világon gyűjt kincseket, az ne várjon még odaát is kincsekre, mert nem lehet két úrnak szolgálni. Hát engedjem el irigylésemet, mi a gazdagok, a jómódúak iránt ébred bennem, ne is sajnáljam őket, inkább a szeretet kegyelmét gyakoroljam irántuk, a nélkül, hogy kioktató, fölényes próbálnék lenni, hiszen az nevetségessé válik szemükben úgy is. Ha hitem őszinte, akkor nekem életté kell válnom, és éltetővé, aki szelídségében, szerénységében és alázatában mutatkozik meg, de mégsem alázkodik meg. A bölcsesség lelke az, ki megtanít a helyes Isten- szeretet gyakorlására.

Azt mondja Pál: „szerezd meg az örök életet”! Tehát megszerezhető, nem lehetetlenség, de mit ér nekem, ha ott árva magányban leszek. Nem lehetek! Mert mit magamért megtenni képes vagyok, hogy elérjem az örök életet, az csak úgy lehetséges, ha szeretet munkálkodik bennem, ami pedig azt jelenti, hogy a magam szeretete nem lehet mások ellenére – szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Vinnem kell magammal azokat, akikben szeretetem Krisztusban megtermi gyümölcsét, akikért aggódó szeretetem a magamért való törődéssel egyező! Velük, és általuk lehetek érdemes az üdvösségemre! Ez a bátorító, és lelkesítő az üdvösségemért folyó küzdelmemben.

Áldalak Istenem, hogy van, kiket szeretni bírok Benned, akikkel egyenlően vágyom, vágyhatom üdvösségemet. Uram add, hogy ők egyre többen legyenek, akikért, és akik által egyre bizonyosabban vágyom elérni üdvösségemet, hogy az örök életben beteljesedhessen szeretetünk, ami sosem válhat már mulandóvá, és csalódásoktól is mentes, sőt, hiánytalanná lesz a teljességedben. Ámen:/

Csak hiúság vagyok?

Préd 11,9 - 12,8 - Örvendj, ifjú, fiatal korodban, és légy jó kedvvel ifjúságod napjain! Kövesd szíved hajlamát, és azt, amit szemed lát! De tudd meg, hogy mindezekért Isten törvény elé idéz! Űzd el a búbánatot szívedből és tartsd távol a bajt testedtől, hisz az ifjúkor és az élvezet is csak hiúság! Gondolj Teremtődre ifjúságod napjain, mielőtt elkövetkeznek a nyomorúságos napok, s eljönnek az esztendők, amelyekről azt mondod: „Ezek nincsenek kedvem szerint!” Mielőtt elsötétül a nap, a világosság, a hold és a csillagok, amikor a felhők eső után újra megjönnek; amikor a háznak őrei reszketnek, s az erőteljes férfiak meginognak; az őrlő leányzók, ha kevesen vannak, felhagynak dolgukkal, s az ablakon leskelődők homályba borulnak; amikor bezárulnak az utcára nyíló ajtók, s a malom zaja elcsendesül; amikor madárfüttyre felkelnek, s az énekes leányzók mindannyian elhalkulnak; amikor a magas helyektől is félnek s az úton ijedeznek; amikor virágzik a mandulafa, mikor a sáska nehezen vánszorog, és a fűszer mit sem ér, mert az ember elmegy örök hajlékába, és siratók járnak körül az utcán; amíg el nem szakad az ezüstfonál, és el nem reped az aranyedény, amíg össze nem zúzódik a korsó a forrásnál, és el nem törik a kerék a kútnál: visszatér a por a földbe, ahonnan vétetett, s az éltető lehelet visszatér Istenhez, aki adta. Csupa hiúság!-- mondja a Prédikátor -- minden csak hiúság!

Lk 9,43b-45 - Ekkor mindnyájan elcsodálkoztak Isten nagyságán. Mivel mindannyian csodálkoztak azon, amit tett, ő így szólt tanítványaihoz: „Jegyezzétek meg jól ezeket a szavakat, mert az Emberfiát az emberek kezébe adják.” Ők azonban nem értették ezt a beszédet. El volt rejtve előlük, hogy fel ne fogják, de nem merték őt kérdezni e beszéd felől.

/:„Csupa húság! minden csak hiúság!” Kinek kell, az megérti, kinek nem, az elől rejtve marad! Mert ez az Úr akarata. Ki nem való oda, azt Isten távol tartja! Mert végtelen bár a szeretete, de a bölcsessége is.

Bár a szem többet lát, mint mi hasznára válik a szívnek, mégis bátorít a próféta? Nem. Hiszen figyelmeztet rá, hogy minden tett ítéletre számíthat. Akár bohóság, akár kedv, akár élvezet, akár akarat dolga volt is a cselekedet. Hogy később meg ne bánjam tettemet, és vissza ne tartson attól, mit még megtehetnék. Valóban, minden csak hiúság? Bizony, mi ember öncélúságából ered, az csak önmaga iránti lágyság, engedékenység, önzés, önteltség, elbizakodottság, fölény, büszkeség, nagyképűség. Ki vagyok, ha magamnak vagyok, aki pedig Isten nélkül nem is vagyok, s csak addig vagyok, míg Isten megtart ebben az életben, és amíg esélyt lát arra, hogy még változásra, kiteljesedésre esélyt adok magamnak. Nincs korai halál, de van korai vég! De az is lehet valami rossznak vagy jónak is a vége. De Isten egyedül az, aki ezt megítélheti.

Azonban, arról, amikor azt mondja Jézus, hogy attól féljünk ki a lelket is megölheti, azt gondolom, hogy arról is szól e helyen, hogy a lelkek barátságát kell keresnünk már itt e világban. Akik segítenek abban, hogy eljuthassunk az üdvösségre. Akik többre becsülik a lélek szerelmét, mint a testi szerelmet, akik ráéreznek arra, hogy a testi örömök mulandók, sőt talán állandóan csalódást okoznak, vagy legalább is a kielégültség hiányát fokozzák, míg a lelkek barátsága, szeretete abban a tudott, és minduntalan vágyott beteljesülésre készül, melyet tudva tud, hogy e világban sosem teljesülhet, csak Isten teljes látásában. Pontosan azért, mert a Bernáti élményben hisz, hogy a legtökéletesebb szeretet, mikor önmagát is Istenért szereti, kit szerethet azonosan a másikkal azonosultan, Istenben, és Istenért. Mi a legfőbb jó, és amiért képes, akar, tud, vagy csupán igyekszik minden kevesebb jót feláldozni, küzdve a hiúság ellen, vállalva áldozatot üdvéért!

Istenem, kevés miden vágyam, akaratom, a legfőbb jó elérésére, ha az nem párosul a Te kegyelmeddel. Szentelj meg úgy, hogy bölcsességem, akaratom, önzetlenségem, szeretetem, a Tiéddel képes legyen azonosulni, hogy Benned legyek képes teljesülni és teljesíteni azokat, kiket e földön szeretni engedsz! Ámen:/

Részesülni Isten békességében

Bölcs 3,1-9 - Az igazak lelkei azonban Isten kezében vannak, s a halál kínja nem éri őket. Úgy látszott a balgák szemében, hogy meghaltak, távozásukat balsorsnak vélték, és végső romlásnak, hogy elmentek tőlünk, ők azonban békességben vannak, ha kínt szenvedtek is az emberek szemében, reményük halhatatlansággal teljes, kevés fenyítés után nagy javakban van részük, mert Isten próbára tette, és magához méltóknak találta őket. Megvizsgálta őket, mint az aranyat a kohóban, és elfogadta őket egészen elégő áldozatul. Látogatásuk idején pedig az igazak felragyognak, olyanok lesznek, mint a szikra, amely a nádasban tovaterjed, ítélkeznek nemzeteken, és uralkodnak népeken, s az Úr lesz a királyuk örökké. A benne bízók megértik az igazságot, s a hívek kitartanak mellette szeretetben, mert választottjai kegyben és békességben részesülnek.

Mt 10,28-33 - Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában. Két verebet ugye egy fillérért árulnak? És egy sem esik közülük a földre a ti Atyátok tudta nélkül. Nektek azonban még a hajszálaitok is mind meg vannak számlálva a fejeteken. Ne féljetek hát, hisz különbek vagytok ti sok verébnél. Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is meg fogom tagadni Atyám előtt, aki a mennyekben van.

/:„Erről szóljon halálom!
Ne szomorkodjon, ki látja távozásom!”

Első vágyott sóhajtásom a Bölcsességek könyvének e fejezetére.

Mindannyiunknak meg kell szülnie az igazságot, mi szenvedéssel jár, pontosan úgy, ahogy minden születésért valakinek meg kell szenvednie! De a szenvedést, utóbb, a születésben fakadó remény boldogsága el fogja takarni. Az eredmény, az érdem a szenvedésért sosem marad el, ennek tudata élteti a reményt. Minden szeretetben fogant szenvedésben Isten, Krisztus szenvedésének hasonlatosságát ismeri fel, amit magához méltónak talál. Ha ezzel a megengedéssel tudjuk viselni a szenvedést, akkor érezhetjük meg Isten igazságát, amiben kitartani, állhatatosnak maradni, a teljességért való áldozatos küzdelem, amiért jutalmunk a kegyelem, és a békességben való részesülés.

E világi életünknek készületnek kell lennie az odaát való szeretetteljességre! „Sohase felejtsük el, hogy amint szeretetünknek a másvilágban kell alapot vetnie és gyökeret eresztenie, hitünknek a dúsgyümölcsű fához hasonlóan ebben a világban kell ágait terebélyesítenie.” (idézet: Newman breviáriumból)

Megvallani az Istent az emberek előtt! Ebben az Istentelen, Isten ellenes világban. Leküzdeni önmagamat, ne érdekeljen, hogy mit mond a világ rám, de a világnak megmutatni Istent! Aki velem van, nem veszít el szeme elől, vigyázz rám, mint tanítványaira, mikor úgy küldi őket, mint bárányokat a farkasok közé. Bizony, nem lehet okunk félni a világtól, de magunktól sem, hogy nem leszünk képesek megfelelni Isten elvárásainak, csak élnünk kell az igazságot, de nem farizeusként, és akkor menni fog. Mert a szeretet az meglátszik rajtunk. Az igaz szeretet nem marad rejtve!

Istenem, vágyom, hogy igazságod életemmé legyen. Hogy majd halálomban felragyogjon a halhatatlanság reménye, mely a Te békességed kegyelme legyen. Megszenvedve az újjászületést, egészen megigazultnak találjál engem, mi irgalmad általi megtisztulásom. Hogy életem ne legyen más, mint minden nappal egy kicsit meghalás – magam odaáldozása Neked. Végül a teljes feloldódás Benned! Ámen:/

Nincs semmi új a nap alatt

Préd 1,2-11 - „Minden hiúság, mondja a Prédikátor, csupa hiúság, minden csak hiúság! Mi haszna az embernek minden vesződségéből, amellyel bajlódik a nap alatt?” Nemzedék elmúlik és nemzedék érkezik, a föld pedig mindig megmarad. A nap felkel és lenyugszik, majd visszasiet helyére, s ott újra felkel, dél felé kerül, majd északra fordul. Mindent bejárva körben kering a szél, és visszatér körforgásában. A folyók mind a tengerbe ömlenek, s a tenger mégsem árad meg, a helyre, ahonnan a folyók elindulnak, visszatérnek, hogy újra folyjanak. A dolgok megannyian fárasztanak, úgyhogy az ember szóval ki sem tudja mondani. A szem nem tud jóllakni látással, s a fül nem tud betelni hallással. Mi az, ami volt? Ugyanaz, mint ami lesz. Mi az, ami történt? Ugyanaz, mint ami ezután is történik, és semmi sem új a nap alatt. Senki sem mondhatja: „Íme, ez új!” Mert megvolt az már azokban az időkben, amelyek előttünk elmúltak. Nem gondolnak az emberek az elmúltakra, s a jövendőre sem gondolnak majd, akik még később lesznek.

Lk 9,7-9 - Heródes negyedes fejedelem hallott mindenről, ami történt, és zavarban volt, mivel egyesek azt mondták: „János támadt fel halottaiból”, némelyek pedig, hogy „Illés jelent meg”, mások meg: „a régi próféták közül támadt fel valamelyik”. Ekkor Heródes azt mondta: „Jánost lefejeztettem; kicsoda tehát ez, akiről ilyeneket hallok?” És látni akarta őt.

/:„Mi haszna az embernek minden vesződségéből”? Vajon feltenni merjük, bírjuk e kérdést - mondjuk, úgy a társadalom több, mint a felére vonatkoztatva - legalább? Merünk odáig is elmenni, hogy próbáljuk, legalább önmagunknak megválaszolni? Azt azért tudnunk kell kimondanunk, hogy vesződségünk ellenére a világ lényeges, és az életet meghatározó feltételeiben „semmi sem új a nap alatt”. Amit eredménynek elmondhat az emberiség, az nem több, mint, hogy a maga számára az életet kényelmesebbé tette, élvezhetőbbé. Ami nem jelent többet, mint, hogy e világi életbe mind jobban beágyazódik, hozzá simul, kihasználja. Sőt valljuk be magunknak, hogy visszaél az ember a körülményeivel, ami azt jelenti, hogy élvezeteire egyre többet fordít, ami a pillanat kirablása, és nem több. Úgy is mondható, hogy az ember arra törekszik, hogy minél több idejét a maga javára fordítsa, ami lehet, hogy a közösség, a másik ember ellenére van. Elanyagiasodik egészen az ember! Amit, ha Istenközpontú világszemlélettel akarok – kicsit kívülállóként – szemlélni, akkor azt kell mondanom, hogy kéjjel, és könnyelműen lemond arról az esélyéről, hogy élete a jelen dimenziókon túl is megmaradhasson számára. A távlatokat felszámolja a pillanat öröméért, ami esztelenség, vagyis az ember visszasüllyedni látszik – saját maga számára épített kényszeréből – az ösztön világába, feladja felsőbbrendűségét, mely a teremtett világ fölé rendeli őt!

Newmannál olvasom, akiről vallom, hogy nem divatossá válik, hanem helyet követel magának a nagy egyháztanítók sorában, hogy „nem kell a látható világról lemondanunk, mintha az a rossztól származnék. Az a feladatunk, hogy égi birodalommá változtassuk. Meg kell éreztetnünk a mennyek országát a földön. Az isteni igazság világosságának kell a szívünkből kiáradnia és kisugároznia mindenre, amik vagyunk és amit teszünk.” (idézet a Newman breviáriumból) Ami tulajdonképpen meghatározása annak, hogy hogyan maradhat fenn a tudatos emberiség. Az az emberiség, aki a teremtésbe bekapcsolódik, és mint teremtő szükségét kell, hogy érezze felelősségét a jövőért. Hiszen a teremtés a jövőt építi a jelenben, de építkezése nem vonatkoztatható el múltjától, melyet jelenünk hordoz. Roppant nagy felelősség ez, mely az Embert megijesztheti, megzavarhatja, és elrettentheti attól, hogy felhőtlenül élvezhesse jelenlétét, amelyben a felelősség, és a feladat kényszerré zsugorodik, pontosan abból az okból, hogy én-központúvá alacsonyítja magát. Az eredendő elrendeltetés szerinti, Isten központú ember, magát én-központúvá degradálja! A teljes tudati képességét mikor már az Ember, csak és kizárólagosan szépen kifejezve önérvényesítésének veti alá, de ez valójában nem más, mint élvezetében való bájolgása, ami szigorúan csak önzés, önszeretet. Semmi köze sincs ahhoz a szeretethez, amiről Jézus értekezik egész működése során, és aminek példáját megéli, és amit hátrahagy: „tegyétek tanítványommá mind a népeket” [Mt 28,19].

Ez kereszténységünk küldetésének lényege, égi birodalommá változtatni a világot! És nem szabad hagyni, hogy a legtisztább érzelmeket átminősítse a világ bennünk, mert a szeretet az érzelem, és tudatosság is egyszerre. Mindkettőt tudnunk kell Isten akarata szerint tisztán megélni, kifejeznünk egymás iránt, nem megengedve azt, hogy akár a pedofília, akár a bigámia, vagy a homoszexualitás, vagy bármilyen más, a világ tévedéseivel minősítsék és összekeverjék. Értékeinket Istenhez kell igazítanunk, értékítéletünket Istentől kell származtatnunk, és világlátásunkat Istenről szerzett ismereteinkből kell kialakítanunk, amihez Krisztus Egyháza a segédlet, a mankó, és a garancia! Nem e világból valók vagyunk, hát miért e világ ítélete szerint ítélünk? A megítélőnk az Isten, aki mindent megítél, és azt az ítéletet vonjuk magunkra, amilyen életet élünk!

Istenem add, hogy mindig a Te szereteted, és ismereted által legyek képes határozottan igent mondani arra az életre, amire Te hívsz, és ezt minden nap meg tudjam újítani magamban, és általam a világban, mely a Te örök dicsőségedet hirdetni van! Ámen:/

Semmit ne vigyél magaddal, csak menj!

Péld 30,5-9 - Isten minden szava állja a tüzet, védőpajzs ő azoknak, akik benne bíznak. Szavaihoz mit sem szabad hozzátenned, hogy meg ne korholjon és hazugságban ne maradj! Két dolgot kérek tőled, ne tagadd meg tőlem, mielőtt meghalok: Tartsd távol tőlem a hamisságot, hazugságot! Ne adj nekem se nyomort, se gazdagságot! Csak annyit adj ennem, amennyi elegendő, hogy jóllakván meg ne tagadjalak, és ne mondjam: „Ki az az Úr?” vagy szükségtől hajtva ne lopjak, és meg ne gyalázzam Istenem nevét!

Lk 9,1-6 - Ezután összehívta a tizenkét apostolt, erőt és hatalmat adott nekik minden ördög felett, és a betegségek gyógyítására. Majd elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket. Azt mondta nekik: „Semmit se vigyetek az útra, se botot, se táskát, se kenyeret, se pénzt, és két köntösötök se legyen! Amelyik házba betértek, ott maradjatok, és onnan induljatok tovább! Ha pedig valahol nem fogadnak be titeket, a várost elhagyva, még lábaitok porát is rázzátok le bizonyságul ellenük!” Útra keltek tehát, bejárták a falvakat, hirdették az evangéliumot, és gyógyítottak mindenütt.

/:Hiába ad, ha nem bírok mit kezdeni vele! Amiről itt, Lukácsnál olvasok, az még akkor történt, mikor a tizenkettő között ott van Júdás is, az iskarióti. Aki végül meggyalázta Isten nevét. Pedig Jézus erőt, és hatalmat adott nekik!

„Semmit se vigyetek az útra”, hangzik Jézus szájából az útnak indító intelem. Mintha azt mondaná: legyen elég nektek, a mának a baja (Mt 6,34), amit rátok bízok, bízzatok Bennem! (Jn 16,33), jól tudom, mire van szükségetek, ahogy Mennyei Atyám is tudja.

Üres zsebbel, de nem üres kézzel indítja őket a feladat teljesítésére, hogy másra ne legyen gondjuk, csak arra, hogy küldetésüket teljesíteni bírják. Ami nincs, amiatt ne aggódjak, amit rám bíztak, azt teljesítsem, amire szükségem van hozzá, azt megkapom, ez az üzenete Jézusnak, a mindenkor keresztényei számára. De a küldetés ma is elhangzik, ma is ránk érvényes, már a keresztség által is, de a bérmálás szentségében lesz teljes megbízatássá.

Istenem, add, hogy bírjam magam egészen átengedni Neked. Bírjak teljesen Rád hagyatkozni, szolgálatodra lenni. Semmit nem kérni, de mindent elfogadni, amivel megbízol, és amit rám bízol! Ámen:/

"Hivatásotok is egy reménységre szól"

Ef 4,1-7.11-13 - Kérlek tehát titeket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, éljetek méltó módon ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatosságban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Igyekezzetek megtartani a lelki egységet a béke kötelékében. Egy a test és egy a Lélek, amint hivatásotok is egy reménységre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindenek fölött áll, mindent áthat, és mindenben benne van. A kegyelmet azonban mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint kapta. Ő tett egyeseket apostollá, másokat pedig prófétává vagy evangélistává, ismét másokat pedig pásztorrá és tanítóvá, hogy alkalmassá tegye a szenteket a szolgálat végzésére Krisztus testének felépítése céljából, amíg mindnyájan eljutunk a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, az emberi érettségre, olyan életkorra, amelynek mércéje Krisztus teljessége;

Mt 9,9-13 - Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert, aki a vámnál ült. Máténak hívták. Megszólította: „Kövess engem!” Az fölkelt és követte őt. Történt pedig, hogy amikor asztalhoz ült a házban, íme, sok vámos és bűnös jött, és letelepedett Jézussal és tanítványaival együtt. Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Ő meghallotta ezt és így szólt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot” [Óz 6,6]. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.”

/:A kegyelem és az emberi érettség együtthatója az életszentség. A krisztusi érettség bennem, csak a kegyelem által válhat teljessé, ha képes vagyok fejlődni, a tökéletesség irányában folyamatosan mozdulni. A változás természete pozitív, ha a teljesség felé mozdulok el. A mindennappal való megtérés állandósulása. A kegyelmet állandónak tekinthetem, amely alkalmasságot biztosít arra, hogy teljességre juthassak. Mert, mint feltételek halmazát úgy biztosítja, melybe beleágyazódhatok, ha akarom a teljességet!

Hogy ebben bizonyosságra juthassak, értenem kell, nekem is meg kell értenem, hogy mit mond Jézus ezzel: „Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot”. Jézus Istenségében nem létezik elfuserált élet! Nincs feladás, de van abszolút bizalom! Amibe, ha mélyebben belegondolok, akkor rá kell jönnöm, hogy szeretet nélkül elképzelhetetlen. Amikor előre mindent tudok, mindent ismerek, és mégis, megengedem a másiknak, időt hagyok a számára, hogy rájöjjön arra az igazságra, ami már enyém, de számára, a maga útján még nem lehet az övé, hiába vágyakozik rá. De megteremtem a magam módján rá a lehetőséget, hogy az övé is lehessen, de mégsem kényszerítem rá. Türelem, szelídség, gondoskodás, megalázkodás, … Adok neki magamból, feltétel nélkül, de nem veszek el belőle semmit, amit nem tud magától, magából adni! Nem teszem kiszolgáltatottá, nem alázom meg. Krisztus testének felépítése, bennem és benned. Az én dolgom, ahogy a tied is. De nem ilyen homogén Krisztus Egyháza. Azonban minden kegyelem arra szolgál, hogy idővel mindannyian eljussunk arra az ismeretre, melynek végső eredménye Krisztus teljességének felismerése!

Mert nekem, magamnak is irgalmassá kell lennem, és nem áldozatokat kell követelnem ahhoz, hogy én érvényesülhessek. Nem érvényesülhetek a teljességben, ha nem tanulok irgalmasságot! Vágyom az életszentséget, de irgalmasság nélkül nem juthatok el arra a fokra. Istenem, Te tökéletesíts engem, segíts, tégy engem a magam megzabolázásával Krisztus Urunkhoz hasonlóvá. Ismerni akarom Őt, és barátjaként Hozzá hasonlóvá vágyom lenni, a Te dicsőségedre és dicséretedre (Fil 1,11)! Kérlek, küldj olyan társakat utamra, akik közösségében eljuthatok teljességedre! Ámen:/

Szentjei és prófétái által is tanít

Péld 3,27-34 - Ne tartsd vissza a jótettől azt, akitől telik, és magad is tégy jót, ha teheted. Ne mondd barátodnak: „Menj és jöjj vissza, majd holnap adok!” - amikor tüstént adhatnál. Ne tervezz gonoszat barátod ellen, holott az megbízik benned! Ne perelj senkivel sem ok nélkül, ha neked semmi rosszat nem tett. Ne irigykedjél az erőszakos emberre, és ne kövesd útjait, mert az Úr utál minden elvetemültet, de az igazakat barátságára méltatja. Szegénységet küld az Úr a gonosz házára, de áldott az igazak hajléka! Csúffá teszi azokat, akik gúnyolódnak, de az alázatosakat kegyben részesíti.

Lk 8,16-18 - Senki, aki világot gyújt, nem borítja azt le egy edénnyel, sem ágy alá nem rejti, hanem a tartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot. Mert semmi nincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna, sem eltitkolva, ami ki ne tudódnék és napfényre ne kerülne. Figyeljetek tehát, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak még adnak; akinek pedig nincsen, attól még azt is elveszik, amiről azt gondolja, hogy az övé.”

/:„Ne tartsd vissza a jótettől azt, akitől telik, és magad is tégy jót, ha teheted.” Ne mondja senki sem, hogy Isten az élettől idegen! Mert itt is, mennyire gyakorlatias tanítással szolgál. Ha rest lennék is a jóra, a próféta szavaival, ha másképpen nem, hát félelem keltésével igyekszik a jóra bírni Isten.

Mert, ki Isten vetőkötényében magként lettem, hordozom azt a lelket, mely világosságra van teremtve, melyet jó termésként kell engednem, hogy sugározzon belőlem, és másokból. Amire nem szabad, hogy megakadályozzak, akár csak kishitűségből, vagy irigységből is. Hogy merjen az Isten többet is bízni rám!

Azt hiszem élethivatásommá vágyom tenni, mit Newman bíboros a keresztény lélekről ír: „Az Isten szentjének egyedüli életcélja, hogy Isten tetszését megnyerje és neki engedelmeskedjék. A maga akaratát mindig alárendeli Isten akaratának. Komolyan törekszik tökéletességre és állandóan igyekszik minden dologban Krisztusnak hű képmásává válni. Nemcsak szociális kötelességeit teljesíti, de a keresztény erényeket is gyakorolja. Nemcsak barátságos, de szelíd is, nemcsak nemes, hanem alázatos is, nemcsak állhatatos, hanem türelmes is, nemcsak őszinte, hanem engedékeny is, nemcsak jótékony, de önmegtagadó is, nemcsak megelégedett, de bensőséges és odaadó is. Az átlagember elegendőnek tartja, hogy úgy cselekedjék, amint vele cselekedtek; rendjén találja, hogy a sértéseket felrója, a jogtalanságot megtorolja, kellő büszkeséget mutasson, jogához ragaszkodjék, becsülete dolgában érzékeny legyen, hibáját letagadja, gazdagságra törekedjék, világi kegyeket keressen és a szomszéd beszédétől féljen. Ritkán gondol az ítélet napjára, ritkán gondol régi bűneire, keveset imádkozik, nem sokat törődik az Egyházzal, nem buzgólkodik az isteni igazságok érdekében, pénzét önmagára költi. Ilyen a közönséges keresztény - de nem ilyen az Úr választott seregéből való. Ő több, mint csak igazságos, mértékletes és barátságos: bensőséges szeretettel ragaszkodik az Istenhez, erős a hite, szent a reménye, kiáradó a felebaráti szeretete; nemes önuralom, szigorú lelkiismeretesség, soha meg nem szűnő alázatosság, szeretetreméltó magatartás, egyszerűség, szerénység, természetesség jellemzi és nincs tudatában értékeinek s annak, hogy mivé teszik ezek őt Isten színe előtt.”

„Akkor élünk helyesen e világgal, ha arra ösztönöz, hogy a másikat keressük. Kötelességét teljesíti, ha visszataszít és megundorít bennünket és máshova űz.”

Már vallom, és igazságomként élem meg magam is: „A keresztény élete nemcsak erkölcsileg ellentéte a bűnnek és gonoszságnak, nemcsak vallásilag ellenkezik a hitetlenséggel és világiassággal, nemcsak állandó ellentétben van a régi Ádámmal, hanem lélek, szeretet, öröm, áldás, igazság és növekvő igazságosság.”!

Áldalak Istenem, ki megtapasztalni engeded szolgálatod örömét, mely békességgel tölt el, de mégsem engedi, hogy magamnak tartsam a sikert. Kérlek tarts meg kegyelmedben, hogy mit rám bízol, abban hűséges legyek Hozzád, és bőséggel szolgálhassam dicsőségedet! Ámen:/

Milyennek ismersz Te engem?

Ám 8,4-7 - Halljátok meg ezt ti, akik tiporjátok a szegényt, és szorongatjátok a föld szűkölködőit, akik így szóltok: „Mikor múlik el az újhold, hogy eladhassuk az árut, és a szombat, hogy feltárhassuk a gabonát, megkisebbíthessük az éfát, megnagyobbíthassuk a siklust, és csalárdul meghamisíthassuk a mérleget, hogy pénzért megszerezhessük magunknak a szűkölködőket, és egy pár saruért a szegényeket, és eladhassuk a gabona hulladékát?” Megesküdött az Úr Jákob büszkeségére: „Sohasem felejtem el semmi cselekedetüket!

1Tim 2,1-8 - Mindenekelőtt arra kérlek tehát, tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért: a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy békés és csendes életet élhessünk, telve istenfélelemmel és tisztességgel. Ez jó és kedves a mi Üdvözítő Istenünk előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére. Hiszen egy az Isten, és egy a közvetítő is Isten és az emberek között: az ember Jézus Krisztus, aki odaadta önmagát váltságul mindenkiért, tanúságot téve a maga idejében. Emiatt rendelt ő engem hírnökké s apostollá - igazat mondok, nem hazudom -, a pogányok tanítójává hitben és igazságban. Azt akarom tehát, hogy a férfiak mindenütt tisztán emeljék fel kezüket imádságra, harag és viszálykodás nélkül.

Lk 16,1-13 - A tanítványoknak pedig ezt mondta: „Egy gazdag embernek volt egy intézője. Bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. Erre magához hívatta és azt mondta neki: „Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem lehetsz tovább az intézőm!” Az intéző ezt mondta magában: Mitévő leszek, ha uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek a házukba, ha elmozdít az intézőségből. Magához hívta tehát urának minden egyes adósát, és megkérdezte az elsőtől: „Mennyivel tartozol uramnak?” Az így felelt: „Száz korsó olajjal.” Erre azt mondta neki: „Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet!” Azután megkérdezte a másikat: „Hát te mennyivel tartozol?” Az így válaszolt: „Száz véka búzával.” Erre azt mondta neki: „Vedd elő adósleveledet, és írj nyolcvanat!” Az úr megdicsérte a hamis intézőt, hogy okosan cselekedett; mert a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál. Azt mondom hát nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor az elmúlik, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki kicsiben hű, a nagyban is hű; és aki a kicsiben hazug, az a nagyban is hazug. Ha tehát a hamis mammonban nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazit? És ha a máséban nem voltatok hűek, akkor ki adja oda nektek azt, ami a tiétek? Egy szolga sem szolgálhat két úrnak; mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.”

/:Hiába, ellentmondásokba keveredek minduntalan. Próbálom a jót tenni, de mégis, valahogy rosszul sül el a dolog. Vagy, mert eleve képtelen vagyok a jóra, vagy, mert már el sem képzelik rólam, hogy jóra vagyok képes! Mindkettőnek talán egy az oka, hogy mert magamat az emberekhez mérem, és nem Istenhez. Az Úr az, aki soha, semmit nem felejt! Aki tisztán látja, mi jó bennem és mi nem. Ha ezt hitemmel nem téveszteném, nem engedném, hogy hitemben megingassanak, talán helyes utat bírnék járni. Ne akarjak hol ennek, hol annak megfelelni, csak egyvalakihez igazítsam lépésem, ahhoz, aki holnap sem más mint ma, mert tegnap sem volt más, mint ma. Pontosan azért nem, mert számára az idő nem létezik, ami változik, és amiben változásra vagyok ítélve.

Ahogy én, úgy a másik is, de ettől nem rossz, csupán az ítéletem az, ami engem tesz rosszá, mert ítéletemet magamban formálom, és abban a másikat a magam szája - íze szerintivé alacsonyítom. De, ha megváltozni vagyok képes, és ahogy magamat, úgy a világot is Istenben vagyok képes látni, rá fogok jönni, hogy ítéletem megváltozik, még meg nem térteket fogok megismerni, akik arra várnak, hogy segítsek Nekik is megtérni! Igen, imáimra van szüksége a világnak, „tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért”! „Hogy békés és csendes életet élhessünk, telve istenfélelemmel és tisztességgel”. Mert „a mi Üdvözítő Istenünk” „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére”. Akire többet bíznak, többet kérnek számon! Aki első akar lenni köztetek, az legyen mindannyitok szolgája! Én vagyok Isten előtt az, aki felelős vagyok a másikért, a Te üdvösségedért. Mit teszek érted? Vagy mit nem? Hűséges vagyok, vagy álnok? Bárhogy is, de az ítéletre számíthatok!

Istenem, a Hozzád való ragaszkodásomban tedd egyértelművé bölcsességemet, tisztává látásomat, és minden emberért őszintévé szeretetemet! Ámen:/

Magként vágyakozni a bő termésre

1Kor 15,35-37.42-49 - Azt mondhatná azonban valaki: „Hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testtel jönnek majd elő?” Balga! Amit vetsz, nem kel életre, ha előbb meg nem hal. És amikor vetsz, nem a leendő testet veted el, hanem a puszta magot, például a búzáét vagy másét. Így van a halottak feltámadása is: romlandóságban vetik el, romolhatatlanságban támad fel; szégyenben vetik el, dicsőségben támad fel; gyöngeségben vetik el, erőben támad fel; érzéki testet vetnek el, lelki test támad fel. Ha van érzéki test, van lelki test is. Ezt mondja az Írás is: „Ádám, az első ember, élő lénnyé lett” [Ter 2,7], az utolsó Ádám pedig éltető lélekké. De nem a lelki az első, hanem az érzéki, csak azután a lelki. Az első ember a földből való, földi [Ter 2,7], a második ember a mennyből való. Amilyen a földi, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyei, olyanok a mennyeiek is. És amint hordtuk a földi ember képét, úgy hordani fogjuk a mennyeinek képét is.

Lk 8,4-15 - Mikor pedig nagy tömeg gyűlt egybe, és a városokból özönlöttek hozzá, a következő példabeszédet mondta: „Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, az egyik mag az útfélre esett. Ezt azután eltaposták, és az ég madarai felszedegették. A másik sziklára esett. Ez kikelt, de aztán elszáradt, mert nem volt nedvessége. Egy másik a tövisek közé esett. A tövisek is felnőttek vele, és elfojtották. De más szemek a jó földbe estek. Kikeltek és százszoros termést hoztak.” Amikor ezt elmondta, felkiáltott: „Akinek van füle a hallásra, hallja meg!” Tanítványai később megkérdezték őt, hogy mit jelent ez a példabeszéd. Ő ezt mondta nekik: „Nektek adatott, hogy megismerjétek Isten országának titkait, másoknak csak példabeszédekben, hogy nézvén ne lássanak, és hallván ne értsenek [Iz 6,9]. Ez tehát a példabeszéd: A mag Isten igéje. Az útfélre hullott magok azok, akik hallgatják, de azután eljön az ördög, és kiveszi az igét szívükből, nehogy higgyenek és üdvözüljenek. A kősziklára hullott magok azok, akik, amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nincs gyökerük; egy ideig hisznek, a kísértés idején azonban elpártolnak. A tövisek közé hullott magok azok, akik hallgatják, de az élet gondjai, gazdagsága és gyönyörűségei később elfojtják bennük az igét, és gyümölcsöt nem teremnek. Amelyik pedig jó földbe esett, azokat jelenti, akik tiszta és jó szívvel hallgatják az igét, megtartják, és gyümölcsöt hoznak állhatatosan.

/:Mert e világra teremtett a tudásunk, mi lelki tudásunkká lehet, azt misztikának nevezte el az ember. Nincs tiltva, de titok fedi el az illetéktelen szemek elől. Pál, az apostol, igyekszik beavatni a titokba bennünket. A jó földet trágyázza, hogy élete legyen a titokban, és bő termése ne maradhasson el.

Mert, ki jó föld Krisztus vetésében, abban a puszta mag termőbe fordul. Abban a szentírás tanítása életté, és bő terméssé válik. Ha ezen a gondolatmeneten haladok tovább, akkor jutok el oda, hogy magam is vető emberré lehetek. Amit úgy is érthetek a magyar nyelv gazdagságával, hogy elvetem azt, ami mulandó, az örök értékért cserében. De a vető embert érthetem úgy is, hogy minden nappal valamit elültetek, egy magot, míg nem a halállal egész e világi életem egy elvetett maggá válik, ami az életemtől függ, hogy termővé lesz, elhal, és új, nemesebb lelki testté válik, vagy, ha haszontalan életet éltem, elhal ugyan, de csupán porrá lesz, mert abból élet többé nem képes lenni. Abból a magból, melyből új élet válik, abban lélek van, mi hordozza az élet feltételeit. Abban a magban, melyből nem képes új élet kibontakozni az azért van, mert a lelket kiölték belőle, nem képes többé kicsírásodni. Azt könnyű belátni, hogy ez nem lehet Isten érdeke, aki lelket lehelt a testbe, az anyagba, életre keltve azt, termővé téve. Ma, az ember már arra vetemedik, hogy a nő termőképességét valamilyen önző, önmagáért való érdekből megszüntesse, vagy torzítsa. De még odáig nem jutott el, hogy ez a beavatkozása nem lehet büntetlen, hiszen csak térben és időben képes gondolkodni, és már azzal is bűnt követ el, ha nem is akar e szűklátóképességén változtatni, márpedig láthatóan nem akar, mert óvakodik attól, hogy következtetéseket, összefüggéseket értékeljen, sőt, ha rádöbben, meghamisítja, meghazudja, ami szintén valamilyen önző érdekből történik. A lelket öli ki abból, amibe Isten teremtette azt. Az biztos, hogy az ilyen ember nem jó föld az Isten szemében. Az ember úgy mondja életellenes. „Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani!” [Mt 10,28]

Bizony, fel kell ismernem, és minden nappal egyre jobban meg kell közelítenem megtérésemet, ha üdvözülni akarok. És ez egy életforma, mégpedig annak az életnek az igenlése, amely a világtól úgy fest, hogy idegen. Minden nappal, amikor sikerül ebben a világban, de ebből a világból valamit, ami addig értéknek tűnt, feladni - mert rádöbbenek, hogy létezésem egy sokkalta nagyobb értékelvűségre van hivatva, amiért a korábbi értékeim elértéktelenednek, az a lélek táplálása, a lélek életképességének javítására van. A test élettere zsugorodik, de nem sajnálom, mert már nem az a fontos, hogy szép legyek a másik ember szemében, vagy csak akár magamnak, hanem arra törekszem már, hogy lelki életre támadhassak egykor, aminek feltétele, hogy lelkem túlélje a test halálát!

Istenem, tudom, hogy Krisztust kell követnem; mit tanít, minden a Te akaratodból hangzik el, hogy az, életemmé legyen, mi e földi életben vetésemként lehet majd lelki életemmé. Azt is tudom, hogy a Te szereteted vágyja, hogy sikerüljön nekem. Adj nekem erőt, bölcsességet, alázatot és szelídséget, hogy képes legyek feláldozni a világ csábításában rejlő kívánságokat, e világi értékrendemet a Te értékrendeddel felcserélni. Ne halálra készüljek, hanem az örök életre! Ámen:/

Krisztus elöljárónk!

1Kor 15,12-20 - Ha tehát Krisztusról az hirdetjük, hogy halottaiból feltámadt, hogyan mondják egyesek közületek, hogy nincs halottak feltámadása? Mert ha nincs halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel! Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, és hiábavaló a ti hitetek is. Sőt, Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert tanúságot tettünk Isten ellen, hogy feltámasztotta Krisztust, pedig nem is támasztotta fel, ha a halottak valóban nem támadnak fel. Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a ti hitetek, és még mindig bűneitekben vagytok. Sőt, akkor azok is, akik Krisztusban elszenderültek, elvesztek. Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, nyomorultabbak vagyunk minden más embernél. Krisztus azonban feltámadt halottaiból, mint az elszenderültek zsengéje.

Lk 8,1-3 - Történt azután, hogy bejárta a városokat és a falvakat, prédikálta és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő, és néhány asszony, akiket meggyógyított a gonosz lelkektől és a betegségekből: Mária, akit Magdolnának hívnak, akiből hét ördög ment ki, és Johanna, Kúzának, Heródes helytartójának a felesége, valamint Zsuzsanna, és sokan mások, akik segítették őt vagyonukból.

/:Krisztus elöljárónk. A szó legtermészetesebb jelentését értve alatta. Előttünk jár, megmutatja sorsunkat. Pontosabban azok sorsát, akik életpéldáját követni hajlandók, akik utána mennek abban a tanításban, melyben hirdette az Isten országát, mely nem e világból való.

Az elszenderültek zsengéje már feltámadt, hogy az egész világ számára, az idők végezetéig igazolja, hogy üdvösséget hirdetett - és az egész világ számára hirdette meg. Amihez vezető útként önmagát kínálja – a világnak, mert Ő nem csupán próféta volt, egy a sok közül, hanem Ő az, aki életével jelölte ki az üdvösség útját. Aminek igazolása, hogy Isten fölmagasztalta Őt! Mit vártok Ti még csodákat? (l:Lk 11,29-30). Ennél nagyobb, önmagáért szóló csoda nem létezik, mint, hogy az Emberfia meghalt és feltámadt, majd felment az Atyához! Mert lesznek még csodák, de azoknak hiábavalók, akiket csak megtéveszt (Mt 24,24).

Lám, nem csodákra kell várnom, hanem abból a csodából kell életet teremnem, ami azért volt, hogy utam célját meghatározza, kitűzze. Amúgy, a csodálkozás kevés az üdvösséghez, megtérésemre van szükség!

Istenem, Te mindent megteszel azért, hogy üdvözülhessek, még magadat is megalázod. Segíts meg, hogy értő szívvel vegyem, fogadjam el ajánlatodat, vagy, ha meg nem érthetem, legalább féljem, hogy elveszíthetlek, örökre, ha nem őrizlek, féltő gondomba nem tartalak meg, aki megtérésemet vágyod. Ámen:/

Evangéliumi élet az üdvösség útja

1Kor 15,1-11 - Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet el is fogadtatok, és amelyben álltok. Általa üdvözülni is fogtok, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek, különben hiába lettetek volna hívőkké. Mert mindenekelőtt azt adtam át nektek, amit én is kaptam: hogy Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és harmadnapon feltámadt, az Írások szerint. Megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek. Azután megjelent több, mint ötszáz testvérnek egyszerre, akik közül a legtöbben még élnek, egyesek pedig elszenderültek. Azután megjelent Jakabnak, majd valamennyi apostolnak. Mindnyájuk után pedig mint félresikerültnek, megjelent nekem is. Mert én a legkisebb vagyok az apostolok között, arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek, mert üldöztem Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, és nekem juttatott kegyelme nem volt hiábavaló. Sőt, valamennyiüknél többet munkálkodtam, bár nem én, hanem Isten kegyelme velem együtt. Tehát akár én, akár ők, így hirdetjük, és ti így lettetek hívőkké.

Lk 7,36-50 - Egy farizeus meghívta, hogy egyen nála. Bement a farizeus házába és asztalhoz telepedett. És íme, egy asszony, aki bűnös volt a városban, amint megtudta, hogy a farizeus házában étkezik, kenetet hozott egy alabástrom edényben. Megállt hátul a lábainál, elkezdte könnyeivel öntözni a lábait, és megtörölte hajával, csókolgatta azokat, és megkente a kenettel. Amikor a farizeus, aki meghívta, látta ezt, így szólt magában: „Ha ez próféta volna, bizonyára tudná, kicsoda és miféle asszony ez, aki őt érinti, vagyis hogy bűnös.” Jézus ezt válaszolta neki: „Simon! Mondanék neked valamit.” Az így szólt: „Mester, szólj!” „Két adósa volt egy hitelezőnek. Az egyik ötszáz dénárral tartozott, a másik ötvennel. Nem lévén nekik miből megfizetni, elengedte mind a kettőnek. Melyik fogja őt közülük jobban szeretni?” Simon ezt felelte: „Úgy vélem, az, akinek többet engedett el.” Ő pedig ezt mondta neki: „Helyesen ítéltél.” Majd az asszony felé fordulva ezt mondta Simonnak: „Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet lábaimra; ez meg könnyeivel öntözte lábaimat, és a hajával törölte meg. Csókot nem adtál nekem; ez meg, amióta bejött, nem szűnt meg csókolgatni lábaimat. Olajjal nem kented meg fejemet; ez meg kenettel kente meg a lábaimat. Azért mondom neked: Sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, kevéssé szeret.” Aztán így szólt az asszonyhoz: „Bocsánatot nyertek bűneid.” Erre az asztaltársak ezt kezdték mondogatni magukban: „Kicsoda ez, hogy még a bűnöket is megbocsátja?” Ő pedig így szólt az asszonyhoz: „A hited megszabadított téged; menj békével.”

/:Mi dolgom a világban? Mindennél jobban szeretni Istent! Képességeimen is túl, egész valómmal, mely nem csak a szív szeretete, hanem az értelem, és tudás, de még az érzéki vágy szeretetét is jelenti. Aki vagyok, szeretni van Istent, hiszen kegyelméből vagyok, aki vagyok! Nem csak azért mondom, amiért Pál így mondja, de, ha már elmondta, hát alázatos legyek Hozzá, és tegyem magamévá is az Ő szavait.

A Szentírás szavai azért hangoznak el, hogy azok életemmé válva, Istenhez, Istenbe kapcsoljanak, vezessenek és életformámmá váljon a lelkesült élet Istenben.

Isten szeretete a bizonyítéka annak, hogy az Ő kegyelme mit sem ér, ha bennem nincs meg az arra való hajlandóság, hogy kegyelmét magamra vegyem, belőle életté legyek. Engednem kell, hogy a lélek átformáljon, akaratomat, gondolatomat, melyeket uralnak a világból szerzett tapasztalatok. Már megtapasztaltam a bűn terhét, és annak végtelen nehéz súlyát, melytől mentesülni akarok, hogy életem lehessen. De értenem kell, hogy egyetlen módja ennek, ha engedem, hogy Isten elvegye bűneimet, és benne elértéktelenedjenek azok. Ehhez, nekem kell elfogadnom elértéktelenedésemet, ami az alázat: semmivé lenni Istenben, hogy Istené legyen minden bennem!

A hitemben nincs mit szégyellni, hiszen abban minden szeretet, mert az Istenbe vetem hitemet. Szégyellnem bűnömet kell, ami elértékteleníti, elutasítja a szeretetet, önmagamat isteníti.

Mikor imádkozom, akkor imádkozom helyesen - ha nem Isten kegyelméért imádkozom, ami készséges, és időtlenül rendelkezésre áll –, ha magam alázatáért esdeklem, mikor magamra vonni erőlködöm a kegyelmet, mikor magamat próbálom odafordítani Istenhez, elfordulva a világtól. Mert mindkettőt nem lehet imádni, az Istent is, és a mammont is.

Minden pillanatban, mikor Isten felé fordítom arcomat, és azzal egész lényemet, egy kicsit megtérek, egy lépést teszek üdvösségemért. De, ha őszinte, tiszta szeretetből teszem magamért, amely szeretet egy és azonos a felebarát szeretetével is (l: Mt 22,39), akkor egyben az Ő üdvösségéért is teszem. Ha ezt sikerül felismernem Istenben, akkor biztos lehetek, hogy helyes úton vagyok. Ezen az úton tarts meg Istenem! Ámen:/