Szolgálni jóságát

Jézus irányba állítja az idő kerekét

Fil 2,12-18 - Így tehát, kedveseim, amint mindig is engedelmesek voltatok, munkáljátok üdvösségeteket félelemmel és rettegéssel, nemcsak úgy, ahogy jelenlétemben tettétek, hanem még sokkal inkább most, a távollétemben. Mert Isten az, aki bennetek az akarást és a véghezvitelt egyaránt műveli jóakarata szerint. Tegyetek meg mindent zúgolódás és habozás nélkül, hogy kifogástalanok és tiszták, Isten feddhetetlen fiai legyetek a gonosz és romlott nemzedék között [MTörv 32,5], akik között ragyogtok, mint csillagok a mindenségben. Ragaszkodjatok az élet igéjéhez, hogy meglegyen a dicsőségem Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam eredménytelenül [Iz 65,23 G]. Sőt, ha a hitetek áldozatán és szolgálatán felül még véremet is kiontják italáldozatul, örülök és együtt örvendezem mindnyájatokkal. Hasonlóképpen ti is örüljetek, és velem együtt örvendezzetek.

Lk 14,25-33 - Egyszer nagy népsokaság ment vele, ő pedig hozzájuk fordult, és ezt mondta: „Ha valaki hozzám jön, és nem gyűlöli apját és anyját, feleségét és gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom. És aki nem hordozza keresztjét és nem jön utánam, nem lehet az én tanítványom. Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, vajon van-e miből befejezni? Nehogy miután az alapot lerakta és nem tudta befejezni, mindenki, aki látja, csúfolni kezdje őt: „Ez az ember elkezdett építeni, de nem tudta befejezni.” Vagy melyik király az, aki amikor háborúba indul egy másik király ellen, nem ül le előbb, hogy megfontolja, vajon képes-e tízezerrel szembeszállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá és békét kér, amikor még messze van. Így tehát aki közületek nem mond le mindenről, amije van, nem lehet az én tanítványom.

/:Jézus irányba állítja az idő kerekét, irányt ad az életünknek. Elszámoltatásra akar bírni: magam hozzam meg döntésemet arról, hogy mi volt helyes eddigi életemben és mi nem, arról nekem kell kimondanom a végső szót. Mint mikor azt mondta, „így beszéljetek inkább: az igen igen, a nem nem. Ami ezen felül van, a gonosztól való.” [Mt 5,37] Igen erről van szó, „aki követni akar, tagadja meg magát, vegye keresztjét és kövessen.” [Mt 16,24]

Szégyellni bírjam a múltamat, amiben nem ismertem fel Isten jelenvalóságát, vagy nem is akartam talán, de viselnem kell. A saját keresztem az, amit engedetlenségemmel, naivitásommal, kishitűségemmel, gőgömmel, jámborságommal, együgyűségemmel magam ácsoltam. De azt mondja Jézus, hogy mind ez belefér, ha képes vagyok megváltozni; meggyűlölni még önmagamat is? Természetesen nem gyűlölködővé kell lennem, az ember iránt, de, hogy megismerem, mi bűn és mi helyes, a bűnre kell elutasítóvá válnom, még akkor is, ha ez szakadáshoz vezet. Mert, aki nem mond le mindenéről – mit birtokol e világban – az nem lehet Krisztus tanítványa, hiszen mit ér minden ismeret, ha azt nem váltom tettekké! Bátorítónak kell éreznem Pál szavait, ami szintén arra való, hogy a helyes irány megtalálására jussak: „Isten az, aki bennetek az akarást és a véghezvitelt egyaránt műveli jóakarata szerint. Tegyetek meg mindent zúgolódás és habozás nélkül, hogy kifogástalanok és tiszták, Isten feddhetetlen fiai legyetek a gonosz és romlott nemzedék között [MTörv 32,5]”.

„Ó, bár tudnánk a dolgokat oly egyszerűen és természetesen tekinteni, hogy érezzük, csak egy dolog a fontos: Istennek tetszeni!” (*) Hol tart a hitem, és hova tart? Mert hitem bölcsességével kell látnom, hogy sorsom szempontjából csak az a fontos, hogy én képes vagyok-e kihozni magamból a maximumot. De, ahol a mérce egyedül az Isten által számomra felállított mérték! „Senkinek sincs megengedve, hogy más gyengébb mértékét alkalmazza a saját életszentségére.” (*) Célom, hogy életszentség szerint éljek? Akkor tudnom kell, hogy aki többet kapott, azon többet is kérnek számon! (l:Lk 12,48) Nem lehetek soha megelégedett magammal!

Istenem, adj erőt, hitet, és szeretetet, hogy mindig képes legyek megtenni azt, ami utamat Hozzád viszi közelebb! Ámen:/ 

(*) John Henry Newman breviáriumából

„Mindenki, akit nekem ad az Atya …”

Jób 19,1.23-27a - És felelt Jób, és ezt mondta: Bárcsak felírnák szavaimat, vajha könyvbe jegyeznék azokat, vas íróvesszővel ólomtáblára, vagy vésővel sziklába metszenék őket! Mert tudom, hogy Megváltóm él, s a végső napon felkelek a földről; és ismét körülvesz a bőröm, és saját testemben látom meg Istenemet; én magam látom meg őt, és önnön szemem nézi őt, és nem más! E reményem van eltéve keblemben!

Róm 5,5-11 - a remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által. Krisztus ugyanis akkor, amikor még erőtlenek voltunk, a meghatározott időben, meghalt a gonoszokért. Pedig az igaz emberért is aligha hal meg valaki; esetleg a jóért képes valaki meghalni. Isten azonban azzal bizonyítja irántunk való szeretetét, hogy abban az időben, amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk. Azért most, miután az ő vére által megigazultunk, még sokkal inkább megment minket a haragtól. Ha mi, amikor még ellenségek voltunk, kiengesztelődhettünk Istennel Fiának halála által, most, mint kiengesztelődöttek, sokkal inkább üdvösséget nyerünk az ő élete által. Sőt még dicsekszünk is Istenben a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki most megszerezte nekünk a kiengesztelődést.

Jn 6,37-40 - Mindenki, akit nekem ad az Atya, hozzám jön, és aki hozzám jön, nem utasítom el, mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Annak, aki küldött engem, az az akarata, hogy el ne veszítsek semmit abból, amit nekem adott, hanem föltámasszam azt az utolsó napon. Mert Atyám akarata az, hogy mindenkinek, aki látja a Fiút és hisz benne, örök élete legyen; és én feltámasztom őt az utolsó napon.”

/:„Mindenki, akit nekem ad az Atya …”! Jézus szavai, egyetlen szava sem önmagáért kimondott szó, minden mondatával bennünket akar megtalálni, megfertőzni, megérinteni, megtisztítani, buzdítani, vagy éppen megvilágosítani Isten! A mai nap rendkívüliségét az jellemzi, hogy e nap, a halottaimnak legyen szentelve. Akik egyre többen vannak, ami arra is mutat, hogy magam is egyre közelebb kerülök az életutam természet szerinti végéhez. Bár nem tudom sem a napot, sem az órát.

Ám nekem, ahogy mindannyiunknak, vannak olyan halottaim, akik különösen kedvesek, fontosak, szívemhez közelállók. Ahogy van ez az élők között is, úgy van ez a halottak között is. Talán ez is arra mutat, hogy bennünk együtt él a múlt, a jelen, és a jövő – az örökkévalóság természete. Nem különbek halottaink az élőktől. Még, talán a kapcsolatunk sem más velük, hiszen az élők közül is vannak olyanok, akikkel sokkal inkább vagyunk lelki kapcsolatban, mint testi kapcsolatban. Egy lényeges különbség van, az biztos, hogy tudjuk Róluk, hogy életútjuk már e világon befejeződött, ezért az üdvösségükért már csak mi vagyunk azok, akik tehetünk még – bár, amit tehetünk sem különbözik attól, amit tehetünk esetleg az élő szeretteinkért: magunkat adjuk, áldozzuk értük; az imádság, a vezeklés, az önmegtartóztatás, a böjt, és talán azok a cselekedetek, melyeket oly nehezemre esik vállalni, de mégis kell. Igen, magamat ajánlom oda értük, örömmel, boldogan, még ha szenvedve is! Mert vágyom rá, hogy velük közösségben maradjak, sőt lehessek mindörökre. E közösséget csak azért vágyom, és azért készülök rá, mert „tudom, hogy Megváltóm él”, és hitem, hogy „saját testemben látom meg Istenemet”, amit Ő, a teremtőm, reményként éltet keblemben, mely reményt nem engedi, hogy megszégyenüljön! Nem engedi, „mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által”, ami táplál, erőt ad az alázatra, a szelídségre, értük, és velük. Jézus szavaiban elhangzik, hogy „Atyám akarata az”. Ez kijelentés a szájából hozzám, hozzánk, de ez az akarat nem áll meg Jézusnál, aki áldozattá lett üdvösségemért. Ez a kijelentés hozzám szóló felszólítás is: hogy akaratát teljesítenem kell, tennem kell érte, hogy teljesüljön az Atya akarata! Vagyis, nekem tudatosan, Jézus barátjaként, társaként, tanítványaként, tennem kell azért, hogy a Fiú küldetése beteljesüljön! Azt mondja Jézus: „aki látja a Fiút, és hisz benne”; amit állítok magamról, hogy hiszek Benne - szavaiban, tetteiben, a Fiú létében, aki az Isten személye -, akkor cselekvőn kell tennem azért, hogy örök életem legyen, és azoknak is, akikkel szeretetközösségben tudom magamat! Mert egy hatalmas erő munkálkodik – kell, hogy munkálkodjon – bennünk: az Atya akarata! Erre Jézus tanított, és tanít mind a mai napig.

Istenem segíts meg abban, hogy szeretteimért való törődésem mulandó testükből kikopva se halványuljon. Az általad táplált szeretet éltesse bennem a reményt arra, hogy ahogy magamért, úgy értük való tetteim társulhatnak szándékodhoz, irgalmadhoz, hogy Veled egyek lehessünk az örök élet dicsőségében! Ámen:/

Mintha énekszó csendülne Jézus ajkáról, de meghívás!

Jel 7,2-4.9-14 - Akkor láttam, hogy napkelet felől egy másik angyal száll fel, akinél az élő Isten pecsétje volt, és hangosan azt kiáltotta a négy angyalnak, akiknek megadatott, hogy ártsanak a földnek és a tengernek: „Ne ártsatok a földnek és a tengernek, sem a fáknak, amíg meg nem jelöljük homlokukon Istenünk szolgáit!” Hallottam a megjelöltek számát: száznegyvennégyezer megjelölt, Izrael fiainak valamennyi törzséből. Ezután nagy sereget láttam, amelyet senki sem volt képes megszámlálni, minden nemzetből, néptörzsből, népből és nyelvből a trón előtt és a Bárány előtt állni, hosszú fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaággal, és hangosan azt kiáltották: „Üdv a mi Istenünknek, aki a trónon ül [Iz 6,1], és a Báránynak!” Ekkor az összes angyal körülfogta a trónt, a véneket és a négy élőlényt, és a trón előtt arcra borulva imádta Istent: „Ámen! Áldás és dicsőség, bölcsesség, hálaadás, tisztelet, hatalom és erősség a mi Istenünknek, örökkön-örökké! Ámen.” Ekkor a vének közül megszólalt az egyik, és azt kérdezte tőlem: „Kik ezek, akik hosszú fehér ruhába vannak öltözve, és honnan jöttek?” Azt mondtam neki: „Uram, te tudod!” Erre ő azt mondta nekem: „Ezek azok, akik a nagy szorongatásból jöttek, és fehérre mosták ruhájukat a Bárány vérében [Dán 12,1; Ter 49,11].

1Jn 3,1-3 - Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya, hogy Isten fiainak neveznek, és azok is vagyunk! Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri. Szeretteim, most Isten fiai vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, amint van. Mindaz, aki ezzel a reménységgel van iránta, megszenteli magát, mint ahogy ő is szent.

Mt 5,1-12a - A tömeget látva fölment a hegyre. Leült, a tanítványai odajöttek hozzá, ő pedig szólásra nyitva ajkát így tanította őket:

„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.

Boldogok, akik sírnak, mert ők majd vigasztalást nyernek.

Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.

Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők majd jóllaknak.

Boldogok az irgalmasok, mert ők majd irgalomra találnak.

Boldogok a szívükben tiszták, mert ők látni fogják Istent.

Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.

Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa.

Boldogok vagytok, amikor gyaláznak és üldöznek titeket, és hazudozva minden rosszat mondanak rátok miattam.

Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok nagy a mennyekben; így üldözték ugyanis a prófétákat is, akik előttetek voltak.”

/:Mintha énekszó csendülne Jézus ajkáról, de meghívás! Jézus a boldogságról szóló tanítását talán nem véletlenül kezdi a lelki szegényekkel. Mert, ha bölcsen olvassuk a szavait, akkor felismerjük azt, hogy a lélek különböző erényességéről beszél:

Akik sírnak, azok az alázatosak, akiknek nem természetükből fakad az alázatuk, de mégis magukra veszik, megszenvedve azt.

A szelídek, kik a lelkükből merítenek erőt ahhoz, hogy mindent elviseljenek, ami nem a test ereje, mert, ha az lenne, akkor az nem szelídség volna, hanem erőlködés.

Akik a világ igazságtalanságait kénytelenek elszenvedni, csak azért, mert e világon túli igazságokra vágyódnak, mernek vágyódni, és e miatt éh gyötri őket, azok a lelkükben éheznek.

Akik megélik Jézus szavait: „Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas” [Lk 6,36] velünk, úgy kell nekünk is embertársainkkal, azok boldoggá lesznek Isten irgalmában.

Akiknek tisztasága nem kívül van, hanem a lelkükben, belülről árad, sikerül nekik megélni a lélek tisztaságának vágyát, ők egy másik lelkesült csoportot alkotnak.

Akik pedig ahol megjelennek, csak a békesség megszerzésére törekednek, mert együgyűségük árán is Isten békességét terjesztik, ők megint mások, akik Istennél helyet kapnak.

De, akik az igazságért áldozzák oda magukat, és mi is már áldozatoknak tartjuk őket, Isten előtt, vértanúságukért, természetesen Jézus is kiemeli őket.

Legutoljára hagyja Jézus azokat, akik az Ő személyéért állnak helyt, a megtestesült Istent tisztelik Benne, és ezért kitartanak életük árán is mellette, a tanítása és példája mellett.

Mind – mind a kegyelmesek, akik magukra veszik Isten lelki adományát, ugyanis, „a Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele” [1Kor 12,7], mondja Pál. Amit, ha elfogadni bírunk, bátran, örömmel, ujjongással viseljünk, azért nem marad el jutalmunk, ami a mennyei boldogság; bár misztikum, de hitünket foltozzuk be e világi boldogság élményünk megtapasztalásával, addig, míg meg nem élhetjük. Amikorra ráébredhetünk majd, hogy milyen szegényes volt is emberi természetünk, képzelőerőnk, ellenben milyen bőkezű, határtalan Isten gazdagsága, mit megosztani hajlandó velünk, irigység, fösvénység, gőg, erőlködés, felsőbbrendűség nélkül.

E boldogságról szóló tanítások között nincs és, mindegyik kijelentés önmagában álló, „mert a test nem egyetlen tagból áll, hanem sokból” [1Kor 12,14]! Ez a sokszínűség jellemzi Isten gazdagságát, erejét, hatalmát - szeretetét. Rá kell döbbennünk, hogy Jézus azért „korteskedik” Isten ügyéért, mert értésünkké akarja tenni, hogy Isten, aki a szeretet, a világ feletti hatalmát nem önmagában akarja bizonyítva látni, hanem velünk, általunk – miközben értünk, akik szentekké, boldogokká akarunk lenni. Nem önmagunkért - ez csacsiság, hanem azért, hogy általunk Isten megdicsőüljön! Csak így dicsőülhetünk meg mi is, csak így lehetünk szentekké mi!

Hogy rólunk, kik boldogokká lehetünk, szóljon a próféta szava: „„Ezek azok, akik a nagy szorongatásból jöttek, és fehérre mosták ruhájukat a Bárány vérében”, akik fáradhatatlanul zengeni bírjuk majd: „Ámen! Áldás és dicsőség, bölcsesség, hálaadás, tisztelet, hatalom és erősség a mi Istenünknek, örökkön-örökké! Ámen.”

Ehhez el kell hinnünk magunkról, már ma: „most Isten fiai vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk”. És akkor, „látni fogjuk őt, amint van. Mindaz, aki ezzel a reménységgel van iránta, megszenteli magát, mint ahogy ő is szent.”

Ez a csodálatos, és boldogító üzenete a mai napnak, ünnepeljük meg, mely ünnep erőgyűjtés legyen a mindennapok küzdelméhez, az állhatatossághoz, a hűséghez, a kegyelem megéléséhez – hogy nyilvánvalóvá lehessen, ami ma lehetőségünk!

Istenem Benned van erőm, erősíts engem, hogy eljutni bírjak szentjeid körébe, a Te dicséretedre! Ámen:/

A hívő ember életét végigkísérik e világi csalódások

Bölcs 11,23 - 12,2 - Mert az egész világ olyan előtted, mint a mérleg mutatója, mint a földre hulló hajnali harmatcsepp, mégis könyörülsz mindenen, mert módodban áll minden, s elnézed az emberek bűneit a bűnbánatért, mert szereted mindazt, ami van, semmit sem utálsz abból, amit alkottál. Mert ha gyűlöltél volna bármit is, meg sem teremtetted, s meg sem alkottad volna. Hogy is maradhatna meg bármi, ha te nem akarnád, és hogyan állhatna fenn, amit nem hívtál létre? Kímélsz mindent, mivel a tiéd, Uram, s az élőben leled örömedet! De jó, de kegyes a szellemed, Uram, mindenben! Ezért a tévelygőket megfedded egy keveset, vétkeikért megdorgálod őket, és lelkükre kötöd, hogy a gonoszságtól elfordulva benned higgyenek, Uram!

2Tessz 1,11 - 2,2 - Ezért imádkozunk is mindig értetek, hogy Istenünk méltónak találjon titeket meghívására. Adjon beteljesedést a jóra irányuló minden készségnek és a hit erőteljes munkájának, hogy Urunk, Jézus Krisztus neve megdicsőüljön bennetek, és ti is őbenne, Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből. Urunk, Jézus Krisztus eljövetele és a hozzá való gyülekezésünk dolgában kérünk titeket, testvérek, ne tántorodjatok el egyhamar józan felfogásotoktól, és ne riasszon meg titeket semmiféle lélek, sem beszéd, sem állítólag tőlünk küldött levél, mintha az Úr napja már közel volna.

Lk 19,1-10 - Ezután bement Jerikóba és áthaladt rajta. Ekkor íme, egy Zakeus nevű férfi, aki a vámosok feje volt és gazdag, szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de nem tudta a tömeg miatt, mert alacsony termetű volt. Előre futott tehát, felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus arra a helyre ért, fölnézett, meglátta őt, és ezt mondta neki: „Zakeus! Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre az sietve lemászott, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindannyian zúgolódva mondták: „Bűnös embernél száll meg!” Zakeus azonban odaállt, és azt mondta az Úrnak: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.” Jézus azt mondta neki: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.”

/:A hívő ember életét végigkísérik e világi csalódások, mert mindenben azt az igazat, azt az igazságot keresi, kutatja, amire felkenték, de, ami a világban naivságnak tűnik. Ráébred arra, hogy életében olyan dolgokat szeretett, olyan tárgyakhoz, eseményekhez, és személyekhez ragaszkodott, akik eltorzították Istenképét, miközben maga törekszik arra, hogy mindenben felismerje Teremtőjét, aki számára mind azt előkészítette, miközben megteremtette, és vágyott arra, hogy teremtménye e környezetben boldoggá lehessen, és felismerje környezetében teremtőjét.

A hívő ember azért csalódik mindenben, mert megérez valamit abból, amit az e világi dolgok, tárgyak, és személyek, természeten túli személyiségből hordoznak magukkal, de amiről önmaguk sem vesznek tudomást, és a környezet sem, amit a hívő ember érzékel, és zavarba hozza. Mert mit tisztelne, imádna, felmagasztalna, a teremtett környezetéből, azt úgy éli meg, hogy nem hagyják neki, kiábrándítják.

„Kezd bennünk lassanként tudatossá válni, hogy csak két igazi valóság van az egész világmindenségben: a tulajdon lelkünk, és Isten, aki teremtette.” … E világ „semmi - semmi több, mint látszat: „Elmúlik e világ és az ő kívánsága”. (1Jn 2,17) És ami azokat a másokat illeti, kik közelebb állnak hozzánk, kiket nem számíthatunk e hiú világhoz, gondolok barátainkra és rokonainkra, kiket joggal szeretünk: végül ők is semmik itt e földön nekünk. Nem tudnak valóban segíteni vagy használni. Csak távolból, az érzékek közvetítésével látjuk őket és így hatnak ránk; nem tudnak lelkünkbe férkőzni, nem tudnak behatolni gondolatainkba, nem tudnak valóban a társaink lenni. A másvilágon Isten kegyelméből másként lesz. Itt azonban nem élvezzük a jelenlétüket, hanem csak sejtelmét annak, ami egy nap majd beteljesedik; úgyhogy végül eltűnnek a tiszta kép előtt, mely először tulajdon létünkről, azután a nagy Istennek, urunknak és bíránknak bennünk és fölöttünk való jelenlétéről kialakul, bennünk lakozó helyettese, a lelkiismeret által.” (Boldog Newman – A lélek vágya Isten után)

Isten tökéletessége abban is megnyilvánul, hogy feltétel nélkül szeret mindent, ami van. „Az élőben leled örömedet! De jó, de kegyes a szellemed, Uram, mindenben!” Bennem, hívő emberben ez is csodálatot kelt Isten iránt, hogy nincs benne csalódás. Ki még magamban is csalódok, sőt, már kiábrándulok, Ő még akkor is utánam jön, kiemel a mocsárból, és magához emel! Akinek ez az élménye még nem volt meg az életében, az mind ezt nem értheti. De bizonyos vagyok, hogy bár ki, aki eltévelyedik a nyájából, az remélhet, ne adja fel hitét abban, hogy a jó pásztor megkeresi, és megtalálja, és vállára veszi, és visszaviszi nyájához. Mert „az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett”!

Mikor mi, hívő emberek csalódásinkra ráébredünk, akkor sem szabad, hogy hitünkben csalatkozzunk, mert egyedül Isten az, akiben nem csalódhatunk, mert Ő az, aki már a teremtést megelőzően tudta a célt, és amihez tudatosan – a szeretet tudatosságával – teremtette meg az eszközöket. Amiben mi magunk, Emberek, egyszerre vagyunk célszemélyek és eszközök is. Vagyis, egyetlen csalódásunk sem lehet olyan mély csalódás, hogy akár személy, akár dolog, vagy tárgy, ne kapcsoljuk Istenhez; imádság, törődés azzal, akiben ember énünk csalódik, mert Isten énünk nem csalódhat, sőt, kell, hogy megerősödjön bennünk, hogy csak az az igaz, és csak az a biztos, ami e világi léten túl örök tényező mindenben, mi számunkra engedi magát megismerni!

Szent Pál tanítja azt számomra, hogy az életben, minden viszonyomat a Krisztus iránti szeretetnek kell alárendelni (Ef 5,21). „Hogy Urunk, Jézus Krisztus neve megdicsőüljön” bennem, így én „is őbenne, Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből”!  

Istenem, míg ezen az elmélkedésen végig futok, ráébredek arra, hogy Veled, erre a teljességre, már itt az életben eljuthatok, ami végtelen örömmel tölt el, mert vágyom rá, minden földi vágyon túl. De megélni, valóságában! … Add meg, hogy közösségre találjak ebben az örömben; ha mégsem, hát engedd, hogy másokban felébresszem e közösség vágyát, annak kifejezése által, hogy téged szerethetlek, és e szeretetről tehetek bizonyosságot! Ámen:/

Mi a nehezebb: élni, vagy elfogadni a halált?

Fil 1,18b-26 - De mit számít ez? Csak Krisztust hirdessék bármi módon, akár hátsó gondolattal, akár őszinte szándékkal. Én örülök neki. Sőt, ezután is örülni fogok, mert tudom, hogy ez üdvösségemre válik [Jób 13,16 G] imádságotok és Jézus Krisztus Lelkének segítsége által. Ez az én várakozásom és reménységem, hogy semmiben sem szégyenülök meg, ellenkezőleg, teljes a bizalmam, hogy mint mindig, úgy most is megdicsőül Krisztus az én testemben, akár élet, akár halál által. Mert számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. De ha tovább kell élnem a testben, akkor ez számomra gyümölcsöző munkát jelent, és nem tudom, mit válasszak. A kettő között vívódom: szeretnék elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez mindennél jobb lenne, tiértetek viszont szükségesebb, hogy a testben maradjak. Mivel meg vagyok erről győződve, tudom, hogy maradok, és együtt maradok mindnyájatokkal a ti előrehaladásotok érdekében, és hitből fakadó örömötökre, hogy még inkább dicsekedhessetek velem Krisztus Jézusban, amikor újból elmegyek hozzátok.

Lk 14,1.7-11 - Történt pedig, hogy Jézus szombaton az egyik vezető farizeus házába ment étkezni, és azok figyelték őt. A meghívottaknak pedig példabeszédet mondott, mert megfigyelte, hogy hogyan válogatják az első helyeket. Ezt mondta nekik: „Amikor lakodalomba hívnak, ne ülj az első helyre. Mert ha nálad előkelőbbet is meghívtak, odajön az, aki téged és őt is meghívta, és azt mondja neked: „Add át a helyedet!” És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát meghívnak, menj, telepedj le az utolsó helyre. Akkor odajön majd az, aki meghívott, és ezt mondja neked: „Barátom! Menj följebb!” Így tiszteletet ébresztesz az egész vendégsereg előtt. Mert aki magát fölmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, fölmagasztalják.”

/:Mi a nehezebb: élni, vagy elfogadni a halált? Akár fiatal az ember, akár idősebb, felmerül-e e kérdés, vagy függ ez a kortól? Talán általános az, hogy a halál kérdését szeretjük megkerülni, nem emlegetni. Irtózunk tőle, idegenkedünk a halál kérdésétől, mintha természetellenes volna. Pedig a vallásunk szerint azért élünk, hogy meghaljunk, először is önmagunknak, majd önmagunkban Istennek, hogy Istenben új életre keljünk. Tulajdonképpen minden, erre az életre Isten tanításában szóló fegyelmezés arra vonatkozik, hogy mi lesz a sorsunk az életünk után.

Úgy tűnik, hogy ellentmondás az, hogy azért élünk, hogy meghaljunk; miközben ragaszkodunk az élethez. Pedig észre kellene vennünk, hogy keresztény emberként, amíg ragaszkodunk a magunk életéhez, addig arról teszünk bizonyosságot, hogy éretlenek vagyunk az örök életre!

Azt mondja Szent Pál, hogy számára „az élet Krisztus”, de utána meg azt mondja, hogy „szeretnék elköltözni és Krisztussal lenni”. Hogy van ez, valamit rosszul fogalmaz talán? De, akkor hogy lehet az, hogy erre kétezer éve senki sem figyelt fel? Lehetetlen. Megpróbálom minden segítség nélkül, magam körbe járni e kérdést. Abból indulok ki, hogy mind ezt az a Pál mondja, aki bizonyos abban, hogy Krisztus az Ő személyének az, aki nem csak, hogy megváltotta, de meg is térítette, világosságot gyújtott benne, hogy élete ne legyen többé sötétségben! Akire – erre válaszként, ráhagyatkozni mert, bírt, és engedelmességet fogadott neki. Egész élete, megtérésének kezdetét követően Krisztusban volt, Krisztus nélkül már képtelenné vált arra, hogy éljen – míg az előtt, az nem hagyta élni, hogy Jézus él! A Pál-fordulat az, ami mindannyiunkra ráfér. Ha bele is születtem kereszténységembe, az kevés. Ha megkereszteltek, megbérmáltak is, az kevés. Nekem magamra kell vennem Krisztus szentségét, nekem magamnak kell életre kelteni a kegyelmet! Én vagyok, akit Isten megváltottá akar tenni! Ami nem mehet végbe nélkülem, ezért kell megtérővé lennem, és azon munkálkodnom minden nap. „Mert megváltásunk még reménybeli.” Mondja Pál, de folytatja is: „Az a remény viszont, amit már teljesedni látunk, többé nem remény. Amit valaki lát, azt reméli?” [Róm 8,24] Ez az a látás, ami a megtérés folyománya! A megváltottság eredménye az, ami Isten ajándéka! Amit, ha meglátok, rádöbbenek, hogy arra érdemes nem lehetek!

„Az Isten jelenléte nem vehető észre akkor, amikor fölöttünk van, hanem csak később, amikor visszatekintünk arra, ami bekövetkezett és elmúlt.” (mondja Boldog Newman) Bizony, amit hittel már látok, még mindig nem az, amit színről színre láthatok! Több mint a remény, de kevesebb annál, ami a szeretetben való együttlét, amire elvezet a hitem, és amiért már nem rettegek, és nem életidegen a halál, annak ellenére, hogy ’értetek maradni szükségét’ veszem magamra, hogy szolgálatomban teljesítsem azt, amire Isten szándéka ezt megadja. Ha ez életérzéssé válik, akkor az élet nehézségei leegyszerűsödnek, a kötelezettségek engedelmességgé lesznek, a jogaim megmosolyogtatókká, felelősségem pedig a magammal szembeni elvárásokká, ami végül is látóvá tesz. Istenem add, hogy ez teljességre jusson bennem a Te irántad való szeretetben. Ámen:/

Hálát adok Istennek

Fil 1,1-11 - Pál és Timóteus, Krisztus Jézus szolgái, Krisztus Jézus összes szentjének Filippiben az elöljárókkal és a diákonusokkal együtt. Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól! Valahányszor megemlékezem rólatok, hálát adok Istenemnek, és mindig, minden imádságomban örömmel könyörgök mindnyájatokért, mivel részt vesztek az evangélium szolgálatában az első naptól kezdve mindmáig. Bízom is abban, hogy aki megkezdte bennetek a jó művet, teljessé teszi azt Krisztus Jézus napjáig. Illő is, hogy így gondolkozzam mindnyájatokról, mert szívembe zártalak titeket, akik a bilincseimben, valamint az evangélium védelmezésében és megerősítésében mindannyian részesei vagytok a nekem juttatott kegyelemnek. Mert Isten a tanúm, mennyire vágyódom mindnyájatok után Krisztus Jézus szeretetében. Azért imádkozom, hogy szeretetetek mindjobban gazdagodjék megismerésben és teljes megértésben, hogy meg tudjátok ítélni, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek Krisztus napjára, telve az igazságnak Jézus Krisztus által szerzett gyümölcsével Isten dicsőségére és dicséretére.

Lk 14,1-6 - Történt pedig, hogy Jézus szombaton az egyik vezető farizeus házába ment étkezni, és azok figyelték őt. Ott egy vízkóros ember került elébe. Ekkor Jézus megkérdezte a törvénytudóktól és a farizeusoktól: „Szabad-e szombaton gyógyítani vagy nem?” Azok csak hallgattak. Erre megérintette a beteget, meggyógyította, és elbocsátotta. Aztán így szólt hozzájuk: „Ha közületek valakinek a fia vagy az ökre kútba esik, nem húzza-e ki rögtön, akár szombaton is?” Erre nem tudtak mit felelni.

/:„Hálát adok Istennek”, „örömmel könyörgök mindnyájatokért”, „szívembe zártalak titeket”, „Isten a tanúm, mennyire vágyódom mindnyájatok után Krisztus Jézus szeretetében”, „azért imádkozom, hogy szeretetetek mindjobban gazdagodjék”, „hogy tiszták és kifogástalanok legyetek Krisztus napjára, telve az igazságnak Jézus Krisztus által szerzett gyümölcsével Isten dicsőségére és dicséretére.” Imádkozom naponta Szent Pállal én is, de úgy, aki mindezért felelősséggel bírok, vigyázom, őrködöm, hogy magam egy hajszálnyit se tegyek ellene, pedig az érzelem is fűt engem, ami ha engedném, hogy elragadjon, félek, hogy kárt tenne abban, mit a leginkább óhajtok, Nektek és magamnak is. Mert mindannyian emberek vagyunk, miközben már emberségünkben a leghőbb vágyunk az, hogy Isten dicsőségét szolgáljuk! De ezt oly jó érzelmeimmel, emberies vágyaimmal is szolgálni, meg nem engedve magamnak, hogy elragadjon a hév, és megsemmisítse azt, amit eddig elérhettem, amiért hálával, áldón dicsőíthetem Istent, a mi Istenünket. Mert egyedül az Ő ereje, kegyelme az, ami emberi gyengeségeimet erejével bírja. Mert emberi gyengeségem oly sok erőt felemészt, igénybe vesz, elvon attól, hogy egészen átadhassam magam az Úr szolgálatára, hogy hitemben hegyeket mozdíthassak meg. De tudomásul veszem, hogy az én feladatom, mint legelső, és legfontosabb, az, hogy magamat megfékezzem, magamban az embert, aki vágyakozik arra, hogy lelki emberré legyen, hasonlóvá Istenhez, aki Jézus Krisztusban megmutatta, hogy mit vár el tőlem. Legyek a magam keresztjének hordozója, végig járva a magam keresztútját, kapcsolódjak bele Jézus Krisztus szenvedéstörténetébe, odaáldozva keresztutamat azokért a lelkekért, akik egy részt jelentenek mindazokból, akikért Jézus Krisztus vállalta szenvedését. Mert úgy hiszem, hogy Jézus Krisztus abban a hitben vállalt magára minden szenvedést, hogy „Őbenne nyertük el a megváltást a vére árán, és bűneink bocsánatát bőséges kegyelme folytán” [Ef 1,7]. De előbb, „szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk” [Róm 8,17b].

Így lehetek részévé Szent Pál tanúságtételének, és tanításának követőjévé, mert „akik Krisztus Jézushoz tartoznak, keresztre feszítették testüket szenvedélyeikkel és kívánságaikkal együtt” [Gal 5,24]. Ezért mondhatom Vele: nekem „az a kegyelem jutott, hogy ne csak higgyek Krisztusban, hanem szenvedjek is érte” [Fil 1,29]. Ebben örömömet lelem, ami ez: „örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy dicsősége megnyilvánulása napján majd ujjongva örülhessetek” [1Pét 4,13]

Istenem, oly jó éreznem magamon Pál rokonságának zamatát, ami szintúgy örömmel tölt el, megnyugvással, és bizonyossággal. E társaság biztonságában érzem hitem erejét, megerősödését, ami bátorít a kitartásra, a hűségre, és az állhatatosságra. Minden gyengeségemen a Te erőd ragyogjon át, és világítson azoknak, akik még bizonytalanok! Ámen:/

Azokban a napokban, amikor ez történik.

Ef 2,19-22 - Így tehát most már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten házanépe, az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus. Benne illeszkedik egybe az egész építmény, és az Úr szent templomává növekszik. Ti is benne épültök egybe Isten lakóhelyévé a Lélekben.

Lk 6,12-16 - Történt pedig azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt. Ezeket elnevezte apostoloknak: Simont, akit Péternek is nevezett, és Andrást, a testvérét, valamint Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást, Jakabot, Alfeus fiát és Simont, akit Zelótának neveznek, Júdást, Jakab fiát, és iskarióti Júdást, aki áruló lett.

/:Azokban a napokban, amikor ez történik, Jézus már rég megkezdte működését. Mikor már tömegek követték, és hallgatták tanítását, kiválasztotta tanítványait, azok közül, kikben a leginkább látta, hogy tanítása működni kezd. Majd elérkezettnek látta az időt arra, hogy azok közül kiválassza a legközvetlenebb munkatársait, akiket apostolnak nevezett el. Ezt igen nagy feladatának tekinthette, hogy előtte, egész éjszaka „Isten imádásában töltötte”. Azért tette így, mert tudva tudta, hogy „a szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, s a tetteket is az Atya viszi végbe, aki bennem van.” [Jn 14,10] Nem a maga vállalkozását építette, szolgálatot lát el, egészen engedelmesen, Aki küldte, az hagyta meg Neki, hogy mit mondjon, mit hirdessen, mit tegyen! (Jn 12,49)

Már tudjuk mi, hogy Jézus, Isten leszármazottja, Vele egylényegű része, aki apostolaira építi azt a házat, amelybe mi is beépülünk, a Lélek által, a Lélekben. Akarnom kell, ha hiszem Jézust, aki az Istenben van, és akiben van az Isten, hogy egy legyek vele, egy közösségre jussak, azokkal kik engem megtartanak e közösségben, és azokkal kiket tartanom kell e közösségben. Akik vagyunk egyek, egy építménnyé épülve az idők teljessége által, hogy bennünk lakjon az Isten. Aki minden egyes követ, mely lakóhelyének része, megáld, megszentel. Átjárja illata, természete és akarata az építmény minden részét, elemét, hogy egységre keljen Vele, hogy eggyé legyen általa. Mert bár láthatóan kívüle van az építmény, de, hogy benne lakik az által részévé lesz már teremtett voltában is. És, hogy ez az építmény szilárdan áll, állandósultságát, állhatatosságát, és mindörökké létét Krisztus által nyeri el. Aki Istenben nyeri el teljes személyiségét, majd általa mi mindannyian Krisztusban leszünk Istenülté, hiszen megváltásunkat Ő szerezte nekünk, de üdvösségünkért nekünk kell áldozatára igent mondanunk; megengedni, hogy rajtunk beteljesedjen.

Istenem, ezért hiszek Benned, Jézus Krisztusban, és apostolainak tanításában, akik örökségedet mind a mai napig megtartották, és a szentségek által Veled egységbe vonnak. Akarok e szentségek által Hozzád tartozni, Neked szolgálón lakóhelyed részévé lenni, közösséget vállalva Egyházad minden tagjával, törekedve velük a szeretet közösségére, mely szeretet Te vagy, Te akarsz lenni számunkra. Ámen:/

Isten végtelen hatalma …

Ef 6,1-9 - Gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert így van az rendjén. „Tiszteld apádat és anyádat” [Kiv 20,12]; ez az első, ígérettel egybekötött parancs: „hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön” [MTörv 5,16]. És ti apák, ne ingereljétek haragra gyermekeiteket, hanem neveljétek őket fegyelemben és az Úr intelmével! Szolgák, engedelmeskedjetek test szerinti uraitoknak félelemmel és remegéssel szívetek egyszerűségében, akárcsak Krisztusnak! Ne látszatra szolgáljatok, mintha emberek tetszését keresnétek, hanem mint Krisztus szolgái, akik szívesen teljesítik Isten akaratát! Készséges akarattal szolgáljatok, mintha az Úrnak tennétek, s nem embereknek! Tudjátok, hogy mindenki, aki valami jót tesz, annak jutalmát megkapja majd az Úrtól, akár szolga, akár szabad. Ti pedig, gazdák, ugyanezt tegyétek velük, hagyjátok a fenyegetőzést, hiszen tudjátok, hogy nekik is, nektek is Uratok van az égben, s nála nincs személyválogatás.

Lk 13,22-30 - Ezután bejárta a városokat és falvakat, és tanított, Jeruzsálem felé haladva. Közben valaki megkérdezte tőle: „Uram! Kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?” Ő ezt felelte nekik: „Igyekezzetek a szűk kapun bemenni, mert mondom nektek: sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Amikor a családapa már felkel és bezárja az ajtót, ti kívül állva zörgetni kezdtek az ajtón, és azt mondjátok: „Uram! Nyisd ki nekünk!” Ő ezt feleli majd nektek: „Nem tudom, honnan valók vagytok.” Akkor ti ezt kezditek majd mondogatni: „Előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál.” Ő erre azt feleli nektek: „Nem ismerlek titeket, hogy honnan valók vagytok! Távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők!” [Zsolt 6,9] Lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látni fogjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és az összes prófétát Isten országában, magatokat pedig kirekesztve. Jönnek majd napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és letelepszenek az Isten országában. Mert íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.”

/:Isten végtelen hatalma a végtelen jóságában rejlik! Mit már tudunk, hogy kiérdemelni nem tudunk, már csak azért sem mert megelőz minden igyekezetünkben. Ám ez, nem zárja ki azt, hogy ne törekedjünk, igyekezzünk a kedvét keresni. Aminek lényege az engedelmesség. Az emberi viszonyaink közötti engedelmességre értve, melynek még sem azért rendeljük alá magunkat, mert csupán függőségben vagyunk tőle, hanem, mert féljük az Istent, és készséggel magunkra vesszük, hogy Isten rendel bennünket hierarchikus rendbe, melyet Istenben kell tisztelni, alázattal elfogadni, és annak megfelelni, mint sem ellene tiltakozni. Ez nem más, mint Isten szolgálata az emberben, ez által az embert – legyen az bár szülő, vagy vezető, elöljáró – Istentől rendelt személyében tisztelek. Ennek az elvnek elfogadása, sőt, erre való nevelés, a fegyelem, az Úr intelmének, figyelmeztetésének tiszteletben tartása. Minden ember igyekezzen a jót tenni; azt tekinteni minden érdek felett állónak, hogy üdvözülhessek! Tudva, hogy, ha jót teszek másokkal, akkor másokat is jóra serkentek, megkönnyítem a másiknak is, hogy jót tudjon tenni. Amiről, ha elég bölcs vagyok, belátom, hogy visszahat rám, és számomra is megkönnyíti igyekezetemet. Tehát hibás felfogás, ha azt mondom, hogy engedek irigységemnek, „inkább dögöljön meg a szomszéd lova is”. A jóra való serkentés, nevelés nem öncélú dolog, de nem is lehet ellenemre! Ellenben, másnak is használok vele! A muris, hogy ez ilyen egyszerű – lenne, mégis ellene vagyunk, a gonosz szándékának, az önzésünknek engedve. A garantált jócselekedet jutalma legyen a mozgatóm? Talán a haszonleső társadalomban ez is lehet motiváló tényező, ám, ha az Ember eredendő természetét veszem alapul – ami Istentől való – akkor a személyiség tisztelete az, aminek megfelelni akarásomat kell, hogy irányítsa. Mert felsőbbrendűségem, mely minden teremtmény fölé helyez, abban áll meg, hogy Istennek szolgálatát elfogadom alapállásomként. Igyekszem! Elfogadva, hogy rosszra való hajlandóságom visszafog, eltérít, félrevezet; ami ellen keresem mégis igazodásomat a nálamnál tudatosabb, és fegyelmezettebbhez, Isten figyelmeztetéseihez!

Add meg Istenem, hogy szellemem tisztasága társa tudjon lenni a lélek tisztaságának, melyet Te vigyázz, éltess, bátoríts, és tölts el reményeddel! Ámen:/

Engedelmesség egymásnak, Krisztus akarata szerint!

Ef 5,21-33 - Engedelmeskedjetek egymásnak Krisztus félelmében! Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, akárcsak az Úrnak, mert a férfi feje az asszonynak, amint Krisztus is feje az egyháznak; ő a test üdvözítője. De mint ahogy az egyház Krisztusnak van alárendelve, úgy az asszonyok is mindenben a férjüknek. Ti férjek, szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat! Önmagát adta érte, hogy a víz fürdőjében az ige által megtisztítva megszentelje, és dicsővé tegye magának az egyházat, hogy sem folt, sem ránc, sem más efféle ne legyen rajta, hanem legyen szent és szeplőtlen. Ugyanígy a férfiak is úgy szeressék feleségüket, mint önnön testüket. Aki szereti a feleségét, önmagát szereti. Hiszen soha, senki sem gyűlöli a testét, hanem táplálja és ápolja, akárcsak Krisztus az egyházat, mert tagjai vagyunk az ő testének. „Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek” [Ter 2,24]. Nagy titok ez; én pedig Krisztusról és az egyházról mondom! Tehát mindegyiktek úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét.

Lk 13,18-21 - Akkor így szólt: „Mihez hasonló az Isten országa, mihez hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz, amelyet egy ember fogott, és elvetett a kertjében. Azután felnövekedett és fává lett, úgyhogy az égi madarak az ágai közt fészkeltek” [Dán 4,8k.18]. Aztán így folytatta: „Mihez hasonlítsam Isten országát? Hasonló a kovászhoz, amelyet vett az asszony, belekeverte három mérő lisztbe, amíg az egész meg nem kelt.”

/:Engedelmesség egymásnak, Krisztus akarata szerint! Ez a szentség tartalma, melyet az ember dolga teljessé tenni a Szentlélek közreműködése által! Hit nélkül képtelenség, mely félelmet kelt az igazban, ha gyengesége elbizonytalanítja.

Mert az egység önmagában, két személy között nem lehet tartós, ha abban nincs jelen a harmadik, a Szent és Erős Isten, a Szentlélek kegyelme által, aki maga a szeretet. Hiszen, hogy mondhatja valaki, a másiknak, hogy szeretlek, ha nem ismeri Istent, aki a szeretet. Isten ismerete nélkül a szeretet torzó, öncélú, magáért való hatalom, mely megszerezni, megtartani akar, de nem ajándékozni, nem adni. Pedig, ha valakit szeretek, akkor tudnom kell megbocsátani is, elfogadni, akkor is, ha tévedésben van. De mennyire nehéz, amikor az egyik Isten szeretetével szeret; minduntalan ajándékozni igyekszik, elfogadni, és megbocsátani, míg a másik állandóan csak kapni akar, de képtelen az alázatos, magát odaadó szeretetre, mert hiányzik belőle a hit. Az Isten hitében fogant szeretet sem képes kibontakozni, életet és szabadságot adni, ha azt a két fél egymás között nem kommunikálja. A hitet kell a kettőjükben egységre hozni, hogy a szeretet is egységre juthasson! A kettő – a hit és a szeretet – a kettőben – a férfiban és a nőben – teremti meg a reményt, hogy eljuthatnak a boldogság egységére.

De Pál, hozzá teszi, hogy Ő a szentségi házasság példáján többre gondol, Krisztus egyházáért mondja, azt amit mond, amelyet a családok közösségének kell alkotnia, építenie. Bizony, azok a családok, melyekben a hit egysége hiányzik, és a hiten épülő szeretet képtelenség, azok Krisztus egyházát is gyengítik, azon túl, hogy olyan problémákra kell, hogy energiáikat elhasználják, melyek elvonják erőiket – közös erejüket – a Krisztus egyházának egységén való munkálkodástól. Ezért különösen sokat kell imádkoznunk azokért a családokért, és nagyon kell szeretnünk Őket, ahol a vágy meg van a teljességre, de erejüket előre nem mérték fel kellően, vagy, jobban hittek a szerelemben, mint a szeretetben - tehát magukban hittek inkább, mint Istenben! Mert Istennél semmi sem lehetetlen, a Szeretet nem ismer lehetetlenséget! Azoknak a családoknak sokkalta jobban kell megérezniük Isten szeretetét a közösség erejében, ami erőt ad számukra, többletet ahhoz, hogy meg bírjanak birkózni a maguk nehézségeivel, és győzelemre jussanak a nehézségeik ellenére.

Istenem add meg szeretteimnek, amit megadni képtelen vagyok, és amit mi önmagunknak megadni képtelenek vagyunk: a hit kegyelmét, mely megtanít az igaz szeretetben való hitre! Segíts, hogy történetünkben a korábban volt hitetlenségünk, tévedésünk terhe ne nyomjon agyon bennünket. Add, hogy körülményeink – még, ha magunk teremtettük is – ne akadályozzanak, ne akadályozhassanak meg bennünket abban, hogy Isten kovásza által egész életünk jó ízű, egészségesen meg kelt kenyérré ne legyen Isten országának asztalán. Legyen olyanná a hitünk – általad -, hogy a jó termés reményében soha ne szűnjünk meg szorgoskodni – kiegészítve magunkban a kegyelem erejét! Ámen:/

A Krisztusban való szeretet közösségünk

Ef 4,32 - 5,8 - Egymás iránt legyetek inkább jóságosak, könyörületesek, bocsássatok meg egymásnak, ahogy Isten is megbocsátott nektek Krisztusban. Kövessétek tehát, mint kedvelt gyermekek, Isten példáját, s éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát adományként, jó illatú áldozatul Istennek. Paráznaság és mindenféle tisztátalanság vagy kapzsiság szóba se jöjjön köztetek, mint ahogy ez a szentekhez illik, sem ocsmányság, sem ostoba vagy kétértelmű beszéd, ami illetlen, hanem inkább a hálaadás. Értsétek már meg, és jegyezzétek meg magatoknak, hogy semmiféle paráznának vagy tisztátalannak, kapzsinak, vagy bálványimádónak nincs öröksége Krisztus és Isten országában. Senki se vezessen félre benneteket üres fecsegéssel, hiszen ilyenek miatt sújtja Isten haragja a hitetlenség fiait. Ne legyetek tehát bűneik részesei. Mert valamikor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban. Úgy éljetek, mint a világosság gyermekei

Lk 13,10-17 - Szombatonként az egyik zsinagógában tanított. És íme, volt ott egy asszony, akiben tizennyolc éve lakott a betegség lelke. Annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta, odahívta, és azt mondta neki: „Asszony! Megszabadultál betegségedtől.” Rátette a kezét, mire az rögtön felegyenesedett, és dicsőítette Istent. Ekkor megszólalt a zsinagóga elöljárója. Azon méltatlankodva, hogy Jézus szombaton gyógyított, ezt mondta a tömegnek: „Hat nap van, amikor dolgozni kell; azokon jöjjetek hát és gyógyíttassátok magatokat, ne pedig szombaton!” Az Úr ezt felelte neki: „Képmutatók! Nem oldja-e el mindegyiktek szombaton az ökrét vagy a szamarát a jászoltól, és nem viszi-e itatni? Ábrahámnak ezt a leányát pedig, akit immár tizennyolc éve megkötözve tart a sátán, nem kellett-e szombaton föloldani ettől a köteléktől?” Amint ezt elmondta, megszégyenült minden ellenfele, s az egész nép örvendezett a csodás dolgokon, amiket cselekedett.

/:A Krisztusban való szeretet közösségünk harmóniájára, egységére, tisztaságára int Pál. Értetve, hogy közösségünk csak ebben a rendíthetetlen tisztaságban maradhat fenn!

Mik is ezek? Alapvetően Istennek Krisztusban való emberi vonatkozásai legyenek azok, melyek meghatározzák egymás iránti viszonyunkat, ami jó illatú áldozat legyen Istennek! A jó illat pedig nem más, mint a szeretet, az a legtisztább szeretet, amivel Isten szeret mindegyikünket, azért, hogy Vele közösségre juthassunk – mert előbb szeretett, mint mi szerethettük volna (l:1Jn 4,19)! Példát, mintát ad, megmutatkozik, hogy értsük, ki az, akinek hasonlatosságára teremtett bennünket. Akik akkora szabadsággal rendelkezünk, mint Ő maga, és lélekkel, aki Ő maga!

Pál értetni akarja velünk, hogy a test nem használ semmit (l: Jn 6,63), sőt, elvonja figyelmünket arról, ami a lényeges: az örökségünkről, mely elő van készítve a számunkra „Krisztus és Isten országában”. Arról csak értekezni is, mi a testiség vágya, mi érzelmet gondolattá, és netán gondolatot cselekedetté változtat, úgy érti Pál, hogy helytelen, félrevezető üres fecsegés, ami elvonja a figyelmünket attól, amire koncentrálnunk kell, hogy ne legyen hiábavaló megváltásunk. Ezért kell inkább hálaadással foglalkoznunk, akkor, mikor az érzés paráznaságra, kapzsiságra, ostoba kétértelmű beszédre terelne bennünket. Vigyáznunk kell egymás iránt magunkra, és magunkért egymásra! Ez a szeretet áldozata, adománya. Adományozókká válni, ahogy a szentekhez illik, a világosság gyermekeiként! Ha ezt sikerül megélnünk, akkor be fogja tölteni a kereszténység Istentől rá váró küldetését, feladatát, ízt adni a világnak - ahogy jó illatúvá válik az áldozat.

Senkire nem vonatkozik ez a tanítás, egyedül rám, magamra. A személyre, aki üdvösségéért van, aki azért él, hogy élete legyen – elhagyva önmagát, mely csupán e világra vonatkozó külsőségem, felületességem. Ami arra van, hogy ösztönös természetessége Istennek – ami minden gondolatot megelőzött - általam akart, tudatos létezéssé váljon, bizonyítottá, hogy a szeretet az egyedül életre való, éltető! Mert általam, és általunk akarja Isten, hogy Ő, aki lélek, állandó, és változatlan öröklét, örökérvényűségét teremtményeiben érje el, hogy semmi se legyen kívüle – a szereteten kívül. Amit nem erőszakkal, hatalommal akar elérni, a teremtményei akarata ellenére, hanem velünk együtt, javunkra. Ítéletének ideje akkor fog eljönni, mikor már egyértelművé válik, szétválik a szeretetben lét, és a szeretet nélküliség a világban, aminek értelme egyedül Istenben valósulhat meg, ember erre az ítéletre nem bír képességgel. Ezért nem tudjuk az idejét Krisztus második eljövetelének, de, akár bármelyik pillanatban itt érhet bennünket. Ezért időszerű, hogy Szent Pál tanítását megfogadjam, és életté váltsam!

Istenem, ki Jézus Krisztusban mutatod meg irántunk való szeretetedet, aki személyemben megváltott, add, hogy Őbenne felismerjem utamat, és eljuthassak üdvösségemre, a Szentlélek kegyelméből. Ne engedj tévedésemnek utat, kísértéseimben védelmezz, hogy ne magam hatalmát, hanem a Te országodat bírjam építeni! Ámen:/

Az egész Egyház feladata - akkor az enyém is.

Sir 35,12-14.16-18 - Úgy adj a Magasságbelinek, ahogy ő ad neked, add jó lélekkel, amennyire kezedből telik, Mert az Úr megfizet, hétannyit ad neked helyette. Ne jöjj silány áldozattal, mert az nem kell neki, Nem nézi az Úr a személyt a szegénnyel szemben, és meghallgatja az elnyomott esdeklését. Nem veti meg az árva könyörgését, de az özvegyét sem, ha kiönti panaszszavát. Nemde az özvegynek könnyek peregnek arcán, és panaszt tesznek az ellen, aki fakasztotta őket!

2Tim 4,6-8.16-18 - Engem ugyanis már kiöntenek, mint italáldozatot, elköltözésem ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Készen vár már rám az igazság koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, sőt nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik sóvárogva várják az ő eljövetelét. Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, mindenki cserbenhagyott, - ne tudassék be nekik! De az Úr mellém állt, és erőt adott nekem, hogy az igehirdetés befejeződjék általam, s tudomást szerezzen róla az összes pogány. Ezért megszabadultam az oroszlán torkából [Zsolt 22,22]. Az Úr megszabadít minden gonosz ármánytól, és meg fog menteni mennyei országa számára. Dicsőség neki mindörökkön örökké! Ámen!

Lk 18,9-14 - Azoknak pedig, akik elbizakodtak, mert azt gondolták, hogy ők igazak, és másokat megvetettek, ezt a példabeszédet mondta: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: „Istenem! Hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igaztalan és házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetente, tizedet adok mindenből.” A vámos pedig távol állt meg, nem merte a szemét sem az égre emelni. Mellét verve így szólt: „Istenem! Légy irgalmas nekem, bűnösnek!” Mondom nektek: ez megigazultabban ment haza, mint amaz. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, felmagasztalják.”

/:„Az egész Egyház feladata, mivel „természeténél fogva missziós”! Mondja XVI. Benedek pápa a mai napra szóló felhívásában. Magamban érzem a feladat terhét, és magamon érzem a feladat szükségességét. Itt, a helyi közösségben időszerű a megújulásra való ösztönzés, melyet Jézus Krisztusban kell újra és újra személyesen felfedeznünk, megélnünk, hogy mi mindannyian a mindennapok, az napra szóló meghívásában legyünk képesek megtérésre, egyre inkább hasonlókká válni, és egymást sürgetni e megújulásra. Mert e világban kell nekünk evangéliumi emberekké, tanítványokká és közösségi lényekké lennünk, akik magunk vagyunk Krisztus ereje, a Szentlélek által, megalázottságunk által. Mert nekem kell felmagasztalni Istent, hogy Őt megdicsőítve dicsőülhessünk meg, ahogy tette ezt Jézus (Jn 17,4-5). Mert egyikünk se kerüljön, kerülhessen olyan véghelyzetbe, hogy a végső feloldozás nélkül keljen távoznia ebből az életből. Nekünk felelősségünk az, hogy aki igényt tart rá, az utolsó óráján, annak meglegyen az esélye arra, hogy ott, a végső esélyével is élhessen, ha addig nem is, de akkor ott legyünk, segítsük egymást át az örök életre! Ne mondja odaát, az ítéletkor senki ránk, hogy cserbenhagytuk őt!

Missziós feladatom, hogy a pápa Sacramentum Caritatis kezdetű apostoli buzdításában elhangzó, az Eucharisztikus Egyházra vonatkozó tanítását életemmé váltsam: „A szeretetet ugyanis, melyet a szentségben ünneplünk, nem tarthatjuk meg magunknak. E szeretet természete szerint igényli, hogy mindenkivel közöljük. Amire a világnak szüksége van, az Isten szeretete, a Krisztussal való találkozás és a belé vetett hit”. Amire akinek igénye van, az elérhesse akkor, mikor a legnagyobb szüksége van rá!

Mindegyikünknek van missziós feladata, ott, ahol van, ahol éppen keresztény hitvallására szólítja Isten, mert a keresztény embernek minden pillanatában küldetéssel kell élnie életét, ami nem más, mint a szeretetről való tanúságtétel.

„Annak, aki küldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon.”[Jn 6,39] Jézusom, hallom hívásodat, szolgálatodra.

Istenem, magamra veszem áldásodat, szolgálatodra sietek, elindulok, hogy eléd vezessem azokat, akik Hozzád akarnak eljutni. Magamon érzem megszentelő kegyelmedet, hogy missziómra képes lehessek. Ámen:/

Az egész Egyház feladata - akkor az enyém is.

Sir 35,12-14.16-18 - Úgy adj a Magasságbelinek, ahogy ő ad neked, add jó lélekkel, amennyire kezedből telik, Mert az Úr megfizet, hétannyit ad neked helyette. Ne jöjj silány áldozattal, mert az nem kell neki, Nem nézi az Úr a személyt a szegénnyel szemben, és meghallgatja az elnyomott esdeklését. Nem veti meg az árva könyörgését, de az özvegyét sem, ha kiönti panaszszavát. Nemde az özvegynek könnyek peregnek arcán, és panaszt tesznek az ellen, aki fakasztotta őket!

2Tim 4,6-8.16-18 - Engem ugyanis már kiöntenek, mint italáldozatot, elköltözésem ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Készen vár már rám az igazság koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, sőt nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik sóvárogva várják az ő eljövetelét. Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, mindenki cserbenhagyott, - ne tudassék be nekik! De az Úr mellém állt, és erőt adott nekem, hogy az igehirdetés befejeződjék általam, s tudomást szerezzen róla az összes pogány. Ezért megszabadultam az oroszlán torkából [Zsolt 22,22]. Az Úr megszabadít minden gonosz ármánytól, és meg fog menteni mennyei országa számára. Dicsőség neki mindörökkön örökké! Ámen!

Lk 18,9-14 - Azoknak pedig, akik elbizakodtak, mert azt gondolták, hogy ők igazak, és másokat megvetettek, ezt a példabeszédet mondta: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: „Istenem! Hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igaztalan és házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetente, tizedet adok mindenből.” A vámos pedig távol állt meg, nem merte a szemét sem az égre emelni. Mellét verve így szólt: „Istenem! Légy irgalmas nekem, bűnösnek!” Mondom nektek: ez megigazultabban ment haza, mint amaz. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, felmagasztalják.”

/:„Az egész Egyház feladata, mivel „természeténél fogva missziós”! Mondja XVI. Benedek pápa a mai napra szóló felhívásában. Magamban érzem a feladat terhét, és magamon érzem a feladat szükségességét. Itt, a helyi közösségben időszerű a megújulásra való ösztönzés, melyet Jézus Krisztusban kell újra és újra személyesen felfedeznünk, megélnünk, hogy mi mindannyian a mindennapok, az napra szóló meghívásában legyünk képesek megtérésre, egyre inkább hasonlókká válni, és egymást sürgetni e megújulásra. Mert e világban kell nekünk evangéliumi emberekké, tanítványokká és közösségi lényekké lennünk, akik magunk vagyunk Krisztus ereje, a Szentlélek által, megalázottságunk által. Mert nekem kell felmagasztalni Istent, hogy Őt megdicsőítve dicsőülhessünk meg, ahogy tette ezt Jézus (Jn 17,4-5). Mert egyikünk se kerüljön, kerülhessen olyan véghelyzetbe, hogy a végső feloldozás nélkül keljen távoznia ebből az életből. Nekünk felelősségünk az, hogy aki igényt tart rá, az utolsó óráján, annak meglegyen az esélye arra, hogy ott, a végső esélyével is élhessen, ha addig nem is, de akkor ott legyünk, segítsük egymást át az örök életre! Ne mondja odaát, az ítéletkor senki ránk, hogy cserbenhagytuk őt!

Missziós feladatom, hogy a pápa Sacramentum Caritatis kezdetű apostoli buzdításában elhangzó, az Eucharisztikus Egyházra vonatkozó tanítását életemmé váltsam: „A szeretetet ugyanis, melyet a szentségben ünneplünk, nem tarthatjuk meg magunknak. E szeretet természete szerint igényli, hogy mindenkivel közöljük. Amire a világnak szüksége van, az Isten szeretete, a Krisztussal való találkozás és a belé vetett hit”. Amire akinek igénye van, az elérhesse akkor, mikor a legnagyobb szüksége van rá!

Mindegyikünknek van missziós feladata, ott, ahol van, ahol éppen keresztény hitvallására szólítja Isten, mert a keresztény embernek minden pillanatában küldetéssel kell élnie életét, ami nem más, mint a szeretetről való tanúságtétel.

„Annak, aki küldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon.”[Jn 6,39] Jézusom, hallom hívásodat, szolgálatodra.

Istenem, magamra veszem áldásodat, szolgálatodra sietek, elindulok, hogy eléd vezessem azokat, akik Hozzád akarnak eljutni. Magamon érzem megszentelő kegyelmedet, hogy missziómra képes lehessek. Ámen:/

Egy tudatos világban létezünk.

Ef 4,7-16 - A kegyelmet azonban mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint kapta. Ezért mondja az Írás: „Felment a magasba, foglyokat vitt magával, s ajándékokat adott az embereknek.” [Zsolt 68,19] Az pedig, hogy „felment”, mi mást jelent, mint hogy le is szállt a föld alsó részeire? Aki leszállt, ugyanaz, mint aki felment, feljebb minden égnél, hogy betöltsön mindent. Ő tett egyeseket apostollá, másokat pedig prófétává vagy evangélistává, ismét másokat pedig pásztorrá és tanítóvá, hogy alkalmassá tegye a szenteket a szolgálat végzésére Krisztus testének felépítése céljából, amíg mindnyájan eljutunk a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, az emberi érettségre, olyan életkorra, amelynek mércéje Krisztus teljessége; hogy ne legyünk már ingatag gyermekek, és ne vessen minket ide-oda a tanítás bármely szélfúvása emberi megtévesztéssel és tévedésbe ejtő álnoksággal. Ellenkezőleg, járjunk az igazság szerint szeretetben, és mindenben nőjünk fel őhozzá, Krisztushoz, aki a fej. Általa az egész test, az összekötő ízek segítségével egybefogva és összetartva, minden egyes rész sajátos tevékenységével gondoskodik saját növekedéséről, hogy felépüljön a szeretetben.

Lk 13,1-9 - Éppen abban az időben voltak ott néhányan, akik hírt hoztak neki azokról a galileaiakról, akiknek a vérét Pilátus az áldozatukéval vegyítette. Ő ezt felelte nekik: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak a többi galileainál, mivel mindezt elszenvedték? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek. Vagy az a tizennyolc, akire Síloében rádőlt a torony, és megölte őket? Azt hiszitek, hogy vétkesebbek voltak minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Mondom nektek: Nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek.” Aztán ezt a példabeszédet mondta: „Egy embernek egy fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Ezért így szólt az intézőjéhez: „Íme, három esztendeje, hogy ide járok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja hiába a földet?” De az így felelt neki: „Uram! Hagyd meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtrágyázom, hátha gyümölcsöt hoz jövőre; ha pedig nem, akkor vágd ki.”

/:Egy tudatos világban létezünk. Amelyben a tudat Istené! Mégis, a világban rengeteg megrendítő katasztrófa van, amelyekről ma már a médiák által értesülünk. Mégis, azzal, hogy tőlünk távol történnek, annyira nem érintenek meg, mint azok, melyek környezetünkben, ismerőseink körében, vagy országunkban történnek. De, mivel szinte mindennaposak az ilyen hírek, már érzéketlenekké, immunisakká leszünk irántuk, ami nagy veszély. Ahogy baj az is, ha az orvos a gyógyítást csupán szakmai eseménynek tekinti, és nem érez személyes felelősséget. Számunkra sem válhat egy katasztrófa csupán egy eseménnyé. Mások szenvedése nem kerülhet el bennünket! Mernünk kell elidőzni minden tragédiánál, és magunkra értelmezni Jézus szavait: „ha nem tartotok bűnbánatot, mindnyájan ugyanígy elvesztek”! Minden katasztrófában értenünk kell, hogy ránk nézve – azzal, hogy nem váltunk, vagy szeretteink nem váltak részévé, sőt, ha túléltük azt, az kegyelem, amit arra kell értenünk, hogy kaptunk még egy esélyt arra, hogy megtérjünk!

Mi mindannyian szentek vagyunk, csak az a baj, hogy ebben magunk hiszünk a legkevésbé! És mert erre való hitünk gyenge, e gyengeségünkben fogyatkozik meg szentségünk.

Észre kellene vennünk, hogy Istennek minden tanítása kegyelem, arra, hogy szolgálatra alkalmassá tegyen. „Akinek füle van hallja meg”! [Mt 13,9] Szolgálat, ami nem önmagamért való cselekvés, hanem abban az egységben, közösségben való részvétel, amely Krisztus teste, vérének árán. Mert hinnem kell, hogy cselekvésem által lesz egyre teljesebb a világban Isten ereje, dicsősége; ami által teljesítem a magam kötelességét: részt véve „Isten Fia megismerésének egységére”.

Mi, Krisztusban kiváltságosakká lettünk, ami a keresztények kiváltsága – ahogy mondja Boldog Newman – amivel, ha nem élünk, „akkor kétségtelenül nem emelkedett fel a teremtett lények közötti valóságos helyzetének a magaslatára” emberségünk! Igen, célomnak kell tekinteni, hogy „járjunk az igazság szerint szeretetben, és mindenben nőjünk fel őhozzá, Krisztushoz, aki a fej”!

Istenem add, hogy méltóságom ne csupán emberi méltóságára törekedjen, hanem Jézus Krisztus által megszerzett, a lélek által való képességgé, az isteni méltóságra törekedjen, és a kegyelmed által el is jusson arra, ahol közösségre juthatok azokkal, kik értem – akikért magam - imádságban soha nem szűnünk meg esdekelni Rád hivatkozva Istennél! Ámen:/

Méltóságra szól a hivatásunk

Ef 4,1-6 - Kérlek tehát titeket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, éljetek méltó módon ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatosságban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Igyekezzetek megtartani a lelki egységet a béke kötelékében. Egy a test és egy a Lélek, amint hivatásotok is egy reménységre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindenek fölött áll, mindent áthat, és mindenben benne van.

Lk 12,54-59 - Ezután a tömeghez is szólt: „Amikor látjátok, hogy nyugatról felhő támad, mindjárt azt mondjátok: „Jön az eső”, és úgy is lesz; amikor délről fúj a szél, azt mondjátok: „Forróság lesz”, és meglesz. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni, ezt az időt miért nem tudjátok hát megítélni? Miért nem jöttök rá magatok, hogy mi az igazság? Mikor pedig ellenfeleddel az elöljáróhoz mész, útközben igyekezz megegyezni vele, nehogy a bíróhoz hurcoljon, s a bíró átadjon a börtönőrnek, a börtönőr pedig börtönbe vessen. Mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó fillért meg nem fizeted.”

/:Méltóságra szól a hivatásunk! De ez a méltóság mégis idegen a világ szemének, mert alázatosságra, szelídségre és türelemre tanít, szoktat. Ami szolgálatot jelent. Boldog Newman szavaival: „a kereszténynek jelessége, hogy buzgó és éber legyen, hogy munkálkodjék, kitartson és lelkében mégis alárendeltnek érezze magát, hogy készségesen szolgáljon és örvendezzen azon, hogy alárendelt helyen is megelégedettnek érezheti magát, hogy szeressen alacsony sorban élni.” Ami Szent Pál szavaival azt jelenti, hogy szolgálatként kell – tudatossággal, elszántsággal, állhatatossággal - elviselni egymást, szeretettel. Arra kell összpontosítanunk, hogy az egység – a szeretet egysége – közöttünk fennmaradjon, az a lelki egység, mely békét teremt. Ez az Egyházra, Krisztus Egyházára vonatkozik, melynek tagjai vagyunk (Róm 12,5), mi mindnyájan. Ezt úgy is kell értenünk, hogy ha e test egyik tagja vétkezik, hibázik, nem csak, hogy felelősök vagyunk érte, de nekünk nem szabad ennek okán vétkeznünk, hibázni, ráreplikázni, mert az már nem szeretet, és az nem szül békességet, de ítélet, mely ítéletet von magára! Ahogy magam a testemben, mikor rosszat lépek, hogy el ne essek, a másik testrészemmel kiegyensúlyozom magam, úgy kell reagálnunk egymás hibáira is. Először is észre kell vennem, majd Krisztus erejéből, szeretettel, nekem és nekünk ellensúlyoznunk kell. De ez kell, hogy érthető legyen a javakra is, ahogy Aquinói Szent Tamás mondja: „az összes hívő egy test, az egyiknek a javából a másik is részesedik.” Egy testként, és egy lélekként kéne lélegeznünk, szorosabb kapocs kéne, hogy legyen keresztségünk, mint bármi más kapocs, mert egy az Urunk, és egy a hitünk. A hitünk pedig abban kell, hogy egységbe foglaljon bennünket, hogy az Úr, a mi Istenünk, minden fölött áll, mindent áthat, és mindenben benne van. Mi után mi, Krisztussal lettünk egy közösségben, erre az igazságra magunktól is el kell jutnunk, hiszen a tudásunk Jézus Krisztustól van, akiben a közösséget magunk válasszuk, vesszük magunkra!

Amíg a tegnapi evangéliumban hallottak szerint meghasonlás, széthúzás lehet a vérszerinti családban, addig Krisztus Egyházában, a lélek közösségében, mely Krisztus által már a test és lélek közössége, ne így legyen! Ez a mai napra szóló üzenet. És, ha ez ellentmondás, akkor azért van így, mert a felnőtt keresztény már nem a test közösségét építi, hanem a lélek közösségét, Isten országát, mely túlmutat országon, nemzeten, de nem zárja ki annak egységét! Boldog Newman mondja: „Emberi hozzáadások, intézmények, rendelkezések nem mennek át velük a láthatatlan állapotba. Ezek eloszlanak a testtel.”

Istenem, szeretlek! Jézus Krisztusban és a Szentlélekben is. Ebben a hitvallásomban vágyom legfőképpen egységben tudni szeretteimet, akikkel bizonyosnak élhetem meg a test és lélek közösségét, mégis megengedve, ha számukra még ez a közösség terhes. De ebben a vágyamban enged, hogy Egyházad közösségében találjak társakra, akikkel egészen átélhetem, megélhetem, megtarthatom, és megőrizhetem a szeretet békességét, a lelki egységet, mely éltet abban a reményben, hogy Benned elnyerhetjük a lélek teljességét! Ámen:/

A békesség Istene, a szeretet Istene

Ef 3,14-21 - Ezért hajtom meg térdemet az Atya előtt, akitől minden nemzetség nevét nyerte a mennyben és a földön: Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy megerősödjetek benső emberré az ő Lelke által, hogy Krisztus a hit által a szívetekben lakjék, s a szeretetben meggyökerezve és megalapozva fel tudjátok fogni az összes szentekkel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, és megismerhessétek Krisztus szeretetét is, amely minden ismeretet meghalad, s beteljetek Isten egész teljességével. Annak pedig, aki a bennünk munkálkodó erőnél fogva mindent megtehet bőségesen azon túl is, amit mi kérünk vagy megértünk, dicsőség legyen az egyházban és Krisztus Jézusban minden nemzedéken át örökkön-örökké! Ámen.

Lk 12,49-53 - Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre; s mennyire szeretném, ha már fellobbanna! Keresztséggel kell megkeresztelkednem, és mennyire vágyom utána, amíg be nem teljesedik! Azt gondoljátok talán: azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek: nem, hanem széthúzást. Mert mostantól fogva ha öten lesznek egy házban, meghasonlanak, hárman kettő ellen, és ketten három ellen. Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával; az anya a lányával és a lány az anyjával; az anyós a menyével és a meny az anyósával” [Mik 7,6].

/:A békesség Istene, a szeretet Istene ne higgyük, ne értsük félre, mert e szavaival nem átkot szór, sokkal inkább szomorúan vetíti előre látomását, ismerve, felismerve az Ember együgyűségét, a bűnnel szembeni gyengeségét, melyet önmaga ellenére fordít, talán kegyes önsajnálatból, gőgösségéből, önmaga istenítéséből, a világ szándékos félreértéséből, vagy esetleg tévedéséből. Mert oka számtalan van, mi miatt az Ember nem képes felfogni Krisztus tisztaságát – végtelen szeretetét, inkább félremagyarázza, és értelmezi, mint sem alázatával követné, hogy beteljen Isten egész teljességével.

Mert ilyenek vagyunk, sosem a teljességet akarjuk megragadni, vagy arra képtelenek is vagyunk, hanem csak azt, ami kedves, ami pillanatnyi érdekeinket szolgálja. Megelégszünk sajnos önmagunk vágyainak kielégítésével, nem is törekszünk arra, hogy Isten szándékát megértsük. Az a végtelen gazdagság, mely dicsőségét alkotja, nem engedjük, hogy megragadjon, hogy felemeljen. Nincs bennünk líra, romantika, e világi értékeken túli értékek felé elég érdeklődésünk, inkább lehűtjük kíváncsiságunkat is, csak, hogy e földön boldoguljunk.

Meg sem halljuk, vagy nem is érdekel, hogy Jézus a Krisztus egyetemességében mit szeretne, és, hogy mennyire vágyik arra, hogy be is teljesedjen! Nekünk vannak saját álmaink, saját vágyaink, és nem törődünk mások, sőt Isten álmával, vágyával. Nem is akarunk alkalmazkodni bárkihez is, mindaddig, míg a magunk elképzelései nem teljesülnek, sőt, ha netán teljesül, gyorsan keresünk magunknak újabb álmot, vágyat. Önzés ez, gőg, vagy alkalmatlanságunk Isten terveire? Mindegyik, talán magunk szegénysége, hogy a világba annyira beleágyazódunk, hogy szeretnénk megfeledkezni arról, hogy nem önmagunkban, önmagunkért vagyunk; mert lettünk, Valaki akaratából, és vagyunk Valaki akaratára; s hogy Annak örökérvényűségében e parányi idő, mit e földön elidőzünk – amihez a muníciót is tőle, bőkezűségéből, és végtelen gazdagságából, nagyvonalúságából kaptunk, ami mind a szeretetében van -, csupán egy pillanat, egy momentum, egy vessző, vagy talán oly parányi esély, hogy, ha nem akarunk Neki megfelelni, akkor csekélynyi veszteségeként voltunk, és leszünk semmivé. De, azt tudnunk kell, hogy a mi általunk eltékozolt esélyért is Ő már megszenvedett, sőt megszenvedi folyamatosan, amíg a végső ítéletével le nem záródik a történetünk, mert Ő minden hajunk szálát, minden pillanatunkat, eseménytelenségünket, és döntéseinket ismeri, és számon tartja.

Ellenben, ha megpróbáljuk beleélni magunkat Isten örökkévalóságába, akkor részeseivé is válhatunk, mert akkor hajlandó Ő mindent irgalmával elnézni nekünk. Mert, mind az, mit abból mit kaptunk, azzal hajlandók vagyunk az Ő végtelen gazdagságát tovább gazdagítani, azért bőséges árat fizet, azzal, hogy örökösévé tesz! Egyetlen egy a kérdés: hogy gazdagsága számomra mennyire képvisel értéket! Vágyom-e gazdagságában részesülni!

Ha ilyen, e világi módon, anyagiasan próbálom, a földtől keresni utamat az ég felé, talán így is van esélyem arra, hogy eljussak oda, az a fontos, hogy Istent ne lehúzni akarjam magamhoz, hanem én akarjak Hozzá emelkedni.

Bocsáss meg Istenem, hogy többre vágyom. Nem akarom a Te végtelen szeretetedet kihasználni, a magam értékévé alacsonyítani. Segíts, hogy csupán addig, amíg engeded, és amit adsz nekem képességet, azt az időt és azt a képességet a Te szolgálatodra legyek képes fordítani, hogy e világi életemmel is a Te dicsőségedet szolgálhassam, majdani ítéletedre türelmetlen örömmel készüljek, nem is ítéletként, de szent színed látását vágyva, mit tartogatsz öröködben. Add, hogy erre az örömre vezessenek el mindennapi megtéréseim! Add, hogy életemmel szolgálhassam azokat, akik szolgálatára rendelsz! Add, hogy szolgálatommal az ő üdvösségüket szolgáljam! Ámen:/

Isten mindenkori jelenvalósága meglep

Ef 3,2-12 - Bizonyára hallottátok, hogy Istennek milyen kegyelmi adományában részesültem a ti javatokra, vagyis azt, hogy kinyilatkoztatásból megismertem a titkot, ahogyan már fentebb röviden megírtam. Ha elolvassátok, megérthetitek belőle, hogy megismertem Krisztus titkát, amely más nemzedékek idejében nem volt ismert az emberek fiai előtt, úgy ahogyan most a Lélek által kijelentette szent apostolainak és prófétáinak: azt ugyanis, hogy a pogányok Krisztus Jézusban társörökösök, tagjai az egy testnek, és együtt részesülnek az ígéretben az evangélium által. Ennek lettem én szolgája Isten kegyelmének adományából, melyet nekem juttatott hathatós ereje szerint. Nekem, az összes szent közül a legkisebbnek jutott osztályrészül ez a kegyelem: hirdetni a pogányoknak Krisztus felfoghatatlan gazdagságát, és felvilágosítani mindenkit, miként vált valóra a titok, amely öröktől fogva el volt rejtve a mindent teremtő Istenben, hogy most kinyilvánuljon Isten sokrétű bölcsessége a mennyei fejedelemségeknek és hatalmasságoknak az egyház útján. Ez volt az ő örök végzése, amelyet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban valósított meg, akiben bizalmunk van, és biztonságos utunk a benne való hit által.

Lk 12,39-48 - Azt is tudjátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni a házába. Ti is legyetek készen, mert amelyik órában nem is gondoljátok, eljön az Emberfia.” Péter ekkor megkérdezte: „Uram! Nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: „Mit gondolsz, ki az a hű és okos intéző, akit az úr a házanépe fölé rendel, hogy idejében kiadja részüket az élelemből? Boldog az a szolga, akit ura ebben a munkában talál, amikor megérkezik. Bizony, mondom nektek: minden vagyona fölé rendeli őt. De ha ez a szolga azt mondja magában: „Késik az én uram”, és verni kezdi a szolgákat és szolgálókat, eszik-iszik és részegeskedik, megjön annak a szolgának az ura azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyet nem ismer. Kegyetlenül megbünteti és a hűtlenek sorsára juttatja. Az a szolga pedig, aki ismerte ura akaratát, de nem hajtotta végre azt és nem cselekedett akarata szerint, sok verést fog kapni. Aki pedig nem ismerte, és úgy tette azt, amiért büntetést érdemel, kevesebb verést kap. Mert attól, akinek sokat adtak, sokat fognak követelni, és attól, akire sokat bíztak, többet fognak számon kérni.

/:Isten mindenkori jelenvalósága meglep, ahogy a hajnal homályából előlép, hozzám simulóan szólít meg, oly halkan, szelíden, hogy véletlenül se zavarjon meg. Így, mikor észreveszem, összerezzenek, boldog örömmel fordulok felé, békessége eltölt, és a büszke öröm, hogy hozzám jött, engem szólít meg, elfogadva tőle ajándékát.

Ma reggel kezembe vettem Boldog Newman breviáriumát, hogy azzal keltegessem buzgalmamat Isten iránt. Elmélkedésének gondolat címe így hangzott: Virrasszatok! És idézi azokat a Szentírási helyeket, ahol Jézus, vagy tanítványai az éberségre intik „Isten igaz és tökéletes szolgáit az úgynevezett keresztények nagy tömegétől” eltérően, mert, kihangsúlyozza, hogy „az igaz keresztények, bárhol vannak is, virrasztanak, az állhatatlanok nem virrasztanak”. De felsorol néhány, az életből vett helyzetet is, amelyeket hasonlít azokhoz, „- már amennyire e világ érzelmei képesek a túlvilág árnyékát vetíteni.”

És Isten nyomatékot ad annak, hogy rám bízza szavait: többek között, Newman idézi a mai evangélium szavait is: Lk 12,39-et. Az elmélkedéseimben az egymásra mutató, utaló szavak, hiszem, hogy Isten jelenlétében hangoznak el, Ő szólít meg e szavakban.

Bizony, az állandó készenléthez elengedhetetlen a bűntudat, és a félelem, mert az ember - mint tudom, gyarló, tehát gyarlóságának féket vetni kell legyen egy istráng, hogy a kegyetlen büntetéstől megóvjon. Mert abban bizonyos vagyok, hogy „Krisztus felfoghatatlan gazdagságá” - ból Isten sokat bízott rám, amiért kevés hálásnak lenni, hűségesnek is kell tudnom lenni, hogy mikor majd sokat kér számon rajtam, sokkal számolhassak el Neki.

De, ez a sok, még oly képlékeny. Mert hiszem, hogy nem magam hasznára kell pocsékolnom Krisztus gazdagságát, hanem feleslegemet másoknak üdvére kell hasznosítanom. Ami a cselekvő szeretet. Amit úgy gondolom, hogy legelőször is környezetemben kellene kifejeznem, éreztetnem, átadnom, átengedni magamon, hogy ne ellenállása legyek Isten végtelen szeretetének – gazdagságának, hanem erősítője, tranzisztora, diódája, kondenzátora – hogy a magam szakmája nyelvén fejezzem ki magam. Ez, nem olyan könnyű. Nem is arra gondolok itt, hogy semmit nem várni érte, mert nem ez a legfőbb gond, hanem az, hogy ne legyek tolakodó, erőszakos, de mégis a szeretetet érezzék meg, mely nem az én szeretetem, hanem Krisztusé. No, nekem ehhez kell az éberség, hogy magam helyett - a nyüzsgésem, erőlködésem, akaratom ellenében - engedni, hogy Krisztus szelleme, a Szentlélek munkálkodjon általam, szelíd szeretetével. Éberség ahhoz is, hogy a magam képtelensége se jelentsen gátat visszatartó erőt Isten kifejeződésének. Hogy szavaim, gondolataim, cselekedeteim ne az enyémek legyenek, hanem Krisztuséi. Hogy életem Krisztus szavaiból kelljenek életre!

Az egész élet kevés, érzem, hogy megtanuljak krisztusi módon élni, lelki emberré váljak, de hiszem, hogy Isten kegyelmével, imádságos élettel eljuthatok oda, amikor az idő sürgetése nem fog túlhajszolni és türelmetlenné tenni, mikorra elhiszem majd, hogy Isten végtelensége nem sürget engem sem, kivár, türelmes; ahogy velem, úgy általam is. Istenem add nekem bölcsességedet, hogy elérjek a Te bölcsességedre. Ámen:/

A lélek képességei azok, melyek közösségre hívnak bennünket!

Ef 2,12-22 - Akkoriban Krisztus nélkül éltetek, idegenek voltatok Izrael közösségétől, kívül álltatok az ígéret szövetségein, remény nélkül és Isten nélkül éltetek ezen a világon. Most azonban Jézus Krisztusban ti, akik egykor távol voltatok, közel jutottatok Krisztus vére által. Mert ő a mi békességünk, aki a két népet eggyé tette, és a közöttük lévő válaszfalat, az ellenségeskedést lebontotta saját testében. A tételes parancsokból álló törvényt megszüntette, hogy mint békeszerző, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában, és mindkettőt egy testben engesztelje ki Istennel a keresztfa által, megölve az ellenségeskedést saját magában. Eljött, hogy békét hirdessen nektek, akik távollévők voltatok, s békét a közel lévőknek [Iz 57,19]; mert általa van mindkettőnknek szabad utunk egy Lélekben az Atyához. Így tehát most már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten házanépe, az apostolok és próféták alapjára rakott épület, melynek szegletköve maga Krisztus Jézus. Benne illeszkedik egybe az egész építmény, és az Úr szent templomává növekszik. Ti is benne épültök egybe Isten lakóhelyévé a Lélekben.

Lk 12,35-38 - Legyen a csípőtök felövezve, a lámpásotok pedig meggyújtva. Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukat várják, mikor visszatér a menyegzőről, hogy mihelyt jön és zörget, azonnal ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket az úr ébren talál, amikor megérkezik. Bizony, mondom nektek: felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, aztán megy, és kiszolgálja őket. S ha a második őrváltáskor vagy a harmadik őrváltáskor jön, és így találja őket, boldogok azok a szolgák.

/:A lélek képességei azok, melyek közösségre hívnak bennünket! E közösségben egymásra építkezhetünk, ha megengedjük a magunk számára, és elfogadjuk az alapkő megtartó erejét. Méltósággal kell tudni viselni másnak terhét, és megengedni neki, hogy átvegye terhemet! Számítás, képmutatás nélkül, csak szeretetből, vissza nem riadva a szenvedéstől sem, amiben – mindegyikünkében osztozik a szegletkő, maga Jézus Krisztus!

„Legyen a csípőtök felövezve, a lámpásotok pedig meggyújtva”? Mindig készen kell lennem arra, hogy rám terheljenek, ezért is kell lelkemet művelni, edzeni, felkészíteni arra, hogy legyen mit átadjak, átengedjek.

Bizony, rejtőzködőn élünk, egymás előtt szégyellve gyengeségeinket, vagyis nem elfogadva magunk gyengeségeit sem. Hamisak vagyunk, és ez bizalmatlanná tesz másokat. Hiszen, hogy merje rám bízni terhét az, akit bizalmatlannak tart. De, ugye, ehhez az is kell, hogy meglássa bennem a hívő, Krisztusnak elkötelezett keresztényt, akiben nincs rafináltság, és visszaélésre készség a szeretettel. Nyílt szívvel, őszintén szeretni? Hogy szeretetre lobbantson? És mind ez Krisztusra vonatkozzon? Sajnos abban a környezetben, mely oly mértékben bűnnel szennyezett, nehéz felismerni az igazat, úgy, hogy ne keltsen gyanút. A „keresztény jellem … ezernyi más módon ki van téve a világ félreértésének”, vallja meg boldog Newman. De nekünk, keresztényeknek mégis bátran, tudva a félreérthetőségünket, mégis egyértelműsítve azt, kell szembe szállni vele, vállalva a csalódás lehetőségét, de azért, hogy az egy igaznak támasza legyünk. Bizony, ez hősiességet, és kísértést, olykor sérüléseket is jelent, de ezzel együtt kell tudnunk élni, a szeretet győzelmének reményében, mely szeretet semmiképpen se legyen a magunk szeretete! Mi csak tanúi lehetünk a szeretetnek, és lenni is kell, egymás számára, hogy valóban Isten szent templomává épüljön Egyháza! Nekem, a keresztényekre úgy kell tekintenem, mint akik egy közös mű alakítására vagyunk rendelve, nem idegenek, de a szentek polgártársai, verejtékkel, és dallal, mosollyal és könnyel, de mindenkor a szent szeretet felelősségével!

Istenem add, hogy gyengeségemben legyen erőm, és Krisztus közösségében mindenkör közösségre találjak, mely közösség üdvözít, és mely közösségben üdvösséget teremteni lehetek képes! Ámen:/

Békességet vinni az emberek közé.

2Tim 4,9-17a - Siess, jöjj hozzám mielőbb! Démász ugyanis elhagyott a világ szeretete miatt, és elment Tesszalonikibe, Krescensz Galáciába, Títusz pedig Dalmáciába. Egyedül Lukács van velem. Márkot is vedd magadhoz, és hívd el: jó hasznát tudom venni a szolgálatban. Tichikuszt elküldtem Efezusba. A köpenyemet, amelyet Troászban Karpusznál hagytam, arra jöttödben hozd magaddal, úgyszintén a könyveket is, de legfőképpen a pergameneket. A rézműves Alexander sok rosszat tett velem; az Úr majd megfizet neki tettei szerint [Zsolt 62,13; 28,4]. Te is óvakodj tőle, nagyon ellene szegült ugyanis szavainknak. Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, mindenki cserbenhagyott, - ne tudassék be nekik! De az Úr mellém állt, és erőt adott nekem, hogy az igehirdetés befejeződjék általam, s tudomást szerezzen róla az összes pogány. Ezért megszabadultam az oroszlán torkából [Zsolt 22,22].

Lk 10,1-9 - Ezek után az Úr kiválasztott más hetvenkettőt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahova menni készült. Azt mondta nekik: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába. Menjetek! Íme, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut, és az úton senkit se köszöntsetek. Ha valamelyik házba bementek, először ezt mondjátok: „Békesség e háznak!” Ha a békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek; ha pedig nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, egyétek és igyátok, amijük van, mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról-házra. Ha valamelyik városba betértek, és ott befogadnak titeket, egyétek, amit elétek tesznek. Gyógyítsátok meg az ott lévő betegeket, és mondjátok nekik: „Elközelgett hozzátok az Isten országa.”

/:Békességet vinni az emberek közé. Pál csalódásairól, veszteségeiről beszél, de lelkében mégis békesség lakik, csend, és nyugalom. Kívüle van a vihar, az Istennel való magányában békesség lakik. Ez a békesség arról szól, amit Jézus is mondott „ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, … Ne aggódjatok tehát a holnap miatt” [Mt 6,33-34]. A belső béke, ami az Istenbe vetett bizonyosság nyújtotta biztonságból fakad.

Erről beszél boldog Newman bíboros is: „Az óceán mélye, a földet körülövező víz óriás birodalma éppoly nyugodt és csendes viharban, mint szélcsendben. Ilyen a szentéletű emberek lelke is. A béke forrása áradozik bennük megmérhetetlenül.” Majd még egyértelműbbé igyekszik tenni gondolatát: „a kereszténynek mélységes, nyugodt, titkos békessége van, amelyet a világ nem lát. Hasonló valami magányos és árnyékos helyen fekvő forráshoz, nehezen közelíthető meg. Ideje nagyobb részében magában van és magányosság az igazi állapota.” És ehhez a magányossághoz ragaszkodik, mert ebben a magányban érzi jól magát, mert ott találja meg Istennel a legbensőbb egységét. Bizony, a lélek magányos, ez a természete, de ez a magányossága Istenben lévő magánya, aki soha élőknek nem engedi magát láttatni, mert a bűn nem érintheti, mi pedig, bizony, a világ szennyében oly távol vagyunk Istentől, lelkének tisztaságától, hogy csak vágyódunk arra, hogy közelébe férkőzzünk. Ez, a lelkünk vágyódása, amely éppen annyira nem látható, mint Isten, - ezért keresi a test is a magányt, hogy ott szólni engedje, hangozni a lelket, amely hangjához szoktatni akarja a testet, hogy a test érzései a lélek érzései lehessenek, lelkesültté váljon a test - mert ez az a részünk, ami az isteni részünk, ami emlékeztet bennünket arra, hogy honnan származunk, és hova tartozunk. Mégis, amennyire sajátomként tudhatom a leket, kell tudnom, hogy Istenénem lakik bennem, amivel – ami által, csak az örök életben azonosulhatok, kerülhetünk Istenhez közel – lehetek egységre Vele, miután Isten szeretetében egészen megtisztultunk, elhagytuk világiasságunk minden emlékét, ismertetőjegyét. Ki kell, hogy égesse a lelket a szeretet, mert csak egészen tisztán lehet az Istennel újra egységben. Ami a megújított egységem Istennel, az által, hogy tudatos létemmel mondtam ki akaratára akaratomat – ami az életem végkicsengése – hogy legyen meg a Te akaratod, rajtam; ez az akaratban való egység az, ami megerősíti Isten dicsőségét égen és földön! Ez a szentek közösségének az ismerete, élménye, ami az egekből sugárzik a földre, emberek buzdítására, és Isten dicsőítésére.

Vezesd Istenem testemet és lelkemet e dicsőségre! Ámen:/

Kitartani a hitben, erőn felül is.

Kiv 17,8-13 - Eljött ekkor Amalek, és harcra kelt Izrael ellen Rafidimban. Mózes ekkor azt mondta Józsuénak: „Válassz ki férfiakat, és vonulj hadba Amalek ellen! Én pedig holnap a domb tetejére állok, kezemben Isten botjával.” Józsue úgy tett, ahogy Mózes mondta, és harcba bocsátkozott Amalekkel. Mózes, Áron és Húr pedig felmentek a domb tetejére. Valahányszor aztán Mózes felemelte kezét, győzedelmeskedett Izrael, ha azonban egy kissé leeresztette, Amalek kerekedett felül. Mózes keze azonban elfáradt. Fogtak tehát egy követ, és odatették alá. Ő ráült, Áron és Húr pedig kétfelől felemelve tartották a kezét. Történt aztán, hogy keze nem ernyedt el naplementéig, és Józsue megfutamította Amaleket és a népét kard élével.

2Tim 3,14 - 4,2 - Te azonban tarts ki abban, amit tanultál, és amiről meggyőződtél! Hiszen tudod, kitől tanultad, és gyermekkorod óta ismered a szent Írásokat, amelyek a Krisztus Jézusban való hit révén üdvösségre szolgáló bölcsességet adhatnak neked. Minden Istentől sugalmazott írás hasznos a tanításra, az intésre, a feddésre, az igazságban való oktatásra, hogy Isten embere tökéletes és minden jótettre kész legyen. Kérve kérlek Isten színe előtt, és Krisztus Jézus előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat, az ő eljövetele és országa által: hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts minden türelemmel és tudománnyal.

Lk 18,1-8 - Arról is mondott nekik egy példabeszédet, hogy szüntelen kell imádkozni és nem szabad belefáradni. Így szólt: „Az egyik városban volt egy bíró, aki Istentől nem félt és embertől nem tartott. Volt abban a városban egy özvegyasszony is, aki elment hozzá és kérte: „Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben!” Az egy ideig nem volt rá hajlandó. Azután mégis így szólt magában: „Bár Istentől nem félek, és embertől nem tartok, mégis, mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, nehogy végül is idejöjjön és arcul üssön.” Azután így szólt az Úr: „Hallottátok, mit mond az igazságtalan bíró? Hát Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal hozzá kiáltanak? Vajon megvárakoztatja őket? Mondom nektek: hamarosan igazságot szolgáltat nekik. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?”

/:Kitartani a hitben, erőn felül is. De legyenek társaim a hitben, ha netán kitartásom lankad, ott legyen, ki erőt ad! Hogy, mint „Isten embere tökéletes és minden jótettre kész” legyek! De ki társaival éli a küzdelmes életet, annak társnak kell lenni akkor is, mikor társának van szüksége rá. A társtalanság önzés, a társas lét, felelősség. Pál erről a felelősségről próbál meggyőzni, amit a szeretet Istene által Jézus Krisztussal kell megélni, tehát, ha ketten vagyunk társak, akkor sem vagyunk magunk, mert ott kell tudni mindig Krisztus isteni jelenlétét, aki a Szentlélek erejében lévő jelenlétként vigyázza felelősségünket, egymás iránt, mi Benne éri el a teljességet!

Ebben a tanúságtevő szeretetben kell minduntalan megszólítanom azt, kit Krisztusban társamnak tudok, bizonyosságot kell adnom erőmről, melyre támaszkodhat, „akár alkalmas, akár nem”, kötelességem – Isten szeretetében – nem rejthetem el a tudást, mit kaptam, mit rám bízott Isten. Igaz hittel, szeretettel, türelemmel, állhatatosan, kitartóan, de mindig alázattal. Amivel Isten bíz meg, azt Isten is kéri rajtam számon!

Istenem, Uram, add, hogy az imádságból soha ki ne józanodjak, hiszen imádságban erősödik meg hitem. De ne azért, hogy soha ne szoruljak társra a hitben, hanem azért, hogy mindig készen álljak társnak lenni a hitben, a tőled rám bízott szolgálatot teljesíteni! Ámen:/

Újra, egy új napra hívsz meg

Ef 1,15-23 - Ezért én is, miután hallottam az Úr Jézusban való hitetekről és az összes szent iránti szeretetetekről, nem szűnök meg hálát adni értetek, megemlékezve rólatok imádságaimban, hogy Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt. Világosítsa meg lelki szemeteket, hogy tudjátok, milyen reményre hívott meg titeket, milyen gazdag dicsőséges öröksége a szentek számára, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, akik hiszünk. Hatalmas erejének hatékonyságát Krisztusban mutatta meg, amikor feltámasztotta halottaiból és jobbjára [Zsolt 110,1] állította a mennyekben, minden fejedelemség és hatalmasság, erő és uralom, és minden név fölé, amelyet nemcsak ezen a világon említenek, hanem a jövendőben is. Mindent a lába alá vetett [Zsolt 8,7], s megtette őt mindenek fölött álló főnek az egyházban, amely az ő teste, és annak a teljessége, aki mindent mindenben betölt.

Lk 12,8-12 - Mondom pedig nektek: Aki megvall engem az emberek előtt, azt az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt Isten is megtagadja angyalai előtt. Ha valaki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer; de aki a Szentlelket káromolja, annak nincs bocsánat. Mikor pedig a zsinagógába, elöljárók és hatóságok elé hurcolnak benneteket, ne aggódjatok azon, hogy hogyan és mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek megtanít benneteket abban az órában, hogy mit kell mondanotok.”

/:Újra, egy új napra hívsz meg - vezetsz be Istenem. Hogy e napon, a Te áldásoddal, és megszenteléseddel beavass a teljességedbe még jobban, mint eddig bármikor. E nappal, még közelebb kerüljek Hozzád, még jobban megismerjelek e nap titka által. Mindehhez elküldöd Szent Fiadat hozzám, aki teljessége annak, „aki mindent mindenben betölt”, a Te örökkévalóságodnak.

Krisztus teljességében teljes az egyház. És, még az sem szükséges, hogy nagybetűvel írjuk, mert nem általunk – emberek által lesz Krisztus egyháza nagy, hanem Isten akaratából, aki minden hatalmat Krisztusra ruházott, mely hatalom az Istentől való, Istenben van, Istené! Így lett Jézus a mindenség fölött álló fő! Az Evangélium, az örömhír maga!

A mai nap üzenete ebben a mondatban csúcsosodik ki számomra: „Aki megvall engem az emberek előtt, azt az Emberfia is megvallja Isten angyalai előtt.” (Arra is érdemes odafigyelni, hogy az idézett első két mondatából az látszik kiderülni, hogy a megtestesült Isten és Isten között ott van az angyalok serege, egyszer erről is érdemes lesz elmélkedni.)

Láttam egy álmot. A pápa körül szolgálatban vagyok, bár nem közvetlen szolgálatára, amikor meglát, és megkér, hogy hozzak neki egy fél pohár vizet, ásványvizet. Tőlem kéri, aki szentségét még megnevezni sem bírom, keresem a rá legmegfelelőbb megszólítást emlékezetemben, míg megtalálom, húzom az időt, piszmogok – majd megmaradok az Őszentsége használatánál, félve, hogy elfelejtem; de nem tudom, hogy milyen módon illik neki e pohár vizet felszolgálni. Megismerek ott egy titkárnőt, aki úgy gondolom, hogy majd segítségemre lehet, de nem jutok el hozzá, mert közben minduntalan más dolog vonja el figyelmemet, amit meg kell tennem, mint feladatomat, vagy meg kell hallgatnom még valakit. Miközben egyre jobban nehezedik rám, hogy Őszentsége várja, tőlem, a fél pohár vizet. Végül is nem jutok el hozzá, felébredek. De odáig eljutottam, hogy nevén nevezni bírjam. Mégis kudarc, mert nem teljesítettem a kérését. Körülményességem, képtelenségem, vagy a részletekkel vesződésem okán, talán, mert nem hiszek abban, hogy nekem kell e szolgálatot ellátnom, vagy félek Őszentsége elé kerülni, méltatlannak érezve rá magam?

Megvallani az Istent, azt is jelenti, hogy önmagam előtt is, sőt legelőbb, majd csak azt követően lehetek képes rá, hogy a világ előtt se szégyelljem, hogy hiszek! Hiszek Istenben, Egyházában, Krisztusban, megváltásában, az üdvösségben. Abban a szeretetben, Aki mindent én érettem teremtett, ezt az egész világmindenséget, hogy engem meggyőzzön arról, hogy szeretetéből, szeretetében vagyok, és e szeretetében akar engem magához vonzani, nem ellenemre, de, hogy örök életem legyen! Ezen túl, minden más, másodlagos kérdés, ennek a legfőbb kérdésnek alárendelt kérdés! Hogy mit eszünk, mit iszunk, mibe öltözünk, hol lakunk, hova megyünk nyaralni, és, hogy mi lesz holnap.

Egyetlen egy dolog a fontos, hogy higgyek Istenben annyira, hogy minden körülményt ennek a szeretetben fogant hitnek alá tudjak rendelni, és erről tanúságot tegyek, ami nem más, mint megerősíteni a másikat is ebben a hitben! Ez nem magától értetődő dolog, hanem a kegyelem által tudatom alakítása, tökéletesítése, „rezdülésbe hozva a lelket” (boldog Newman), mígnem lelki emberré nem válok. Mert az élet, vallom, arra való, hogy tudatos hívővé, tudatosan lelkesültté legyünk.

Segíts Istenem, hogy hitedben minden nappal tökéletesebbé lehessek, és hitvallásom, minden nappal őszintébben, tisztábban zengjen, Hozzád vezetve azokat is, kik keresnek téged. Áme:/

Krisztust kaptuk, Benne már örökségünket kaptuk!

Ef 1,11-14 - Benne részesei is lettünk az örökségnek, mi, akik erre rendeltettünk annak végzése szerint, aki mindent akaratának végzése szerint cselekszik, hogy magasztaljuk az ő dicsőségét, mi, akik már azelőtt is reméltünk Krisztusban. Benne ti is hallottátok az igazság igéjét, hittetek is neki, és megkaptátok a megígért Szentlélek pecsétjét, aki foglalója örökségünknek, amíg Isten teljesen meg nem váltja tulajdonát dicsőségének magasztalására.

Lk 12,1-7 - Amikor olyan nagy tömeg gyűlt össze körülötte, hogy csaknem legázolták egymást, először csak a tanítványaihoz kezdett beszélni: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna, és nincs olyan titok, ami ki ne tudódna. Ezért amit sötétben mondtatok, fényes nappal halljátok majd vissza, és amit a belső szobában fülbe súgtatok, a háztetőkről fogják hirdetni. Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de semmi többet nem tehetnek. Megmondom én nektek, kitől féljetek: Féljetek attól, akinek, miután megölt, hatalma van a kárhozatra vetni. Igen, mondom nektek: tőle féljetek. Öt verebet ugye két fillérért adnak? Isten mégsem feledkezik meg egyről sem közülük. Nektek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: sokkal értékesebbek vagytok ti a verebeknél.

/:Krisztust kaptuk, Benne már örökségünket kaptuk! Ennek bizonyítéka – felismerve Őt, mint megváltónkat - a Szentlélek ajándéka. De ez nem garancia az üdvösségünkre! Ahogy minden vagyonunkat, úgy ezt az örökségünket is eltékozolhatjuk.

Bizony, kevés, ha csak azt tudom, hogy hogyan kell élnem, mert úgy is kell élnem! Ami, csak azért mert úgy neveltek, vagy, mert Isten szeretetét élvezhetem, még nem teljesül. Arra magamat kell ránevelni, tudatomat kell formálni Isten igazságára, leküzdve, feladva magam kicsinyességét, önző érdekeimet. Félve attól, aki az ítéletre hatalommal rendelkezik, de aki e hatalommal úgy bánik, mint akinek hatalma a szeretetben fogant, amire azt mondjuk, irgalmas Isten.

Igen, zarándok úton járok, el is tévedhetek, de tévedésemben is bizonyosnak kell lennem abban, akinek féltő gondja van rám. A tévedés nem tudatosság, nem akaratom szerint való, amire Istennek gondja van, nem úgy, mint amikor tudatosan, akaratomból térek le az ösvényről. Akkor a Szentlélek nem formál jogot magának arra, hogy szabad akaratomat felülbírálja, mert az a szeretetéhez méltatlan volna. A kíváncsiság is ezért bűnös, mert az megengedése annak, hogy letérjek a kijelölt utamról, keresve a magam igazát, nem engedve, hogy rajtam Isten akarata alázatomban teljesülhessen. Figyelmem akkor már nem Istenre koncentrálódik, hanem érzelmeimnek engedelmeskedek, a csábítást hagyom, hogy gondolatból cselekvéssé legyen. Kikezdek a gonosszal, incselkedek vele, ami nem azonos azzal, hogy a gonosznak nem állok ellen (l: Mt 5,39). Mert itt már én hívom ki a gonoszt magam ellen. Óvakodni? Ébernek lenni, és ragaszkodni az Isten parancsához, a helyett, hogy megpróbálom, meddig mehetek el, meddig van magam erejéből eljutni, mert visszaevickélni már sokkal nehezebb, és kérdés marad-e rá erőm! De ez is már okoskodás, ami nem szeretet - magam győzködése. Pedig dolgom csupán az lenne, hogy viseljem – alázattal, türelemmel, szelídséggel, félelemmel, és büszkeséggel – a „Szentlélek pecsétjét”, őrizve a foglalót, abban a hitben, hogy eljön az idő, amikor tulajdonát megváltja a saját dicsőségének magasztalására. Mert tulajdona vagyok, akit birtokba akar venni, aki számára sokkal értékesebb vagyok – pedig Ő az, aki az érték fogalmával tisztában van – mint önmagam számára.

Uram, Istenem, Te megígérted Jézus Krisztusban nekem az üdvösséget, a Veled való együttlét öröklését – amit félek. Hiszem, hogy bár méltó rá nem lehetek, de irgalmadból eljuthatok Szent Színed látására. Amire készülök, és mire szólítasz, készen akarok lenni; hogy addigra lelkem egészen érted égő vággyal legyen, és örömét lelje Benned. Kérlek, segíts, hogy eljuthassak időben a test áldozatai árán a lélek nagykorúságára. Ámen:/

Kezdetben volt az Ige

Ef 1,3-10 - Áldott legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene és Atyja, aki Krisztusban minden mennyei, lelki áldással megáldott minket. Mert kiválasztott minket őbenne a világ megteremtése előtt, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk előtte a szeretetben. Eleve arra rendelt minket, hogy fiaivá fogadjon Jézus Krisztus által, akaratának jóságos tetszése szerint, és magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. Benne van számunkra a megváltás az ő vére által, a bűnök bocsánata, kegyelme gazdagságának megfelelően, amelyet igen bőségesen juttatott nekünk minden bölcsességgel és ismerettel. Megismertette ugyanis velünk akaratának a titkát jóságos tetszése szerint, amelyet elhatározott benne az idők teljességének megvalósításáról: hogy Krisztusban mint Főben újra összefogjon mindent, ami az égben és ami a földön van.

Lk 11,47-54 - Jaj nektek, mert síremlékeket emeltek a prófétáknak, atyáitok pedig megölték őket. Ezáltal tanúsítjátok, hogy egyetértetek atyáitok tetteivel; mert azok megölték őket, ti pedig a sírjaikat építitek. Azért mondta Isten bölcsessége is: Prófétákat és apostolokat küldök hozzájuk, de közülük egyeseket megölnek és üldöznek, hogy számon lehessen kérni e nemzedéktől minden próféta vérét, amelyet kiontottak a világ kezdetétől, Ábel vérétől Zakariás véréig, aki az oltár és a templom között veszett el. Bizony, mondom nektek: számon fogják kérni mindezt ettől a nemzedéktől. Jaj nektek, törvénytudók! Mert elvettétek a tudás kulcsát, magatok nem mentetek be, s a bemenőket is megakadályozzátok.' Amikor kiment onnan, az írástudók és a farizeusok nagyon felháborodtak, és sok mindenről kezdték őt faggatni, leskelődtek utána, hogy szavaiban megfogják.

/:„Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige” [Jn 1,1]. „Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki” [Jn 1,18]. Eredendően az időtlenségben vagyunk! Amit Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából ismertünk meg. De mit jelent számomra e kinyilatkoztatás? Mit tudok vele kezdeni? Pál megmondja, azért adta nekünk Isten ezt az ismeretet, hogy „szentek és szeplőtelenek legyünk előtte a szeretetben”. Amit, ha időben nem is, de legalább idővel megértek, megérthetek, az engem oly végtelenül szerető kegyelem által, így válok megajándékozottá.

Az időtlenségben egyet kellene felismerni csupán, és magammal hozni az időbe: azt, hogy kiválasztott vagyok, és e kiválasztottságot tisztelni, félni, türelemmel, alázattal, szelídséggel, amit megőrizni vagyok rendelve. Ahogy tudomásul venni természetes számomra, hogy kinek jóvoltából vagyok testemben, úgy kellene természetessé lenni annak, hogy kinek jóvoltából, vagy akár úgy is mondhatom, hogy akaratából vagyok a teremtés kezdete óta, az időtlenségre rendelve, hivatva. Mit akár el is vethetek, rá méltatlan is lehetek, de miért tenném, miért, választanám? Talán csak egyetlen ok magyarázható, ami önzésemnél is előbb van, hogy e világ ismereténél leragadok, ösztönösségemre hagyatkozva, ami éretlenségembe való belenyugvás, így együgyűség, vagyis életképtelenségem, mi ítéletemmé lesz végül. Ezt nevezi a teológia a gonosznak való behódolásnak, a kegyelem visszautasításának. Newman azt mondja, hogy „a keresztény életében a félelemnek és szeretetnek együtt kell járnia”. Méghozzá előbb kell félni az Istent, hogy képessé lehessek majd szeretni. Félni az Istent, valami olyasmi, ami tisztelet, ami együtt kell legyen a bennem lévő alázattal, a teremtett világban lévő helyzetem elfogadásával, és azzal való megbékéléssel, ami nem vonatkoztatható el attól, hogy a teremtőmet felismerjem, és az Ő végtelen szeretetét elismerjem, elfogadjam, majd rá választ merjek, bírjak adni! Akinek az engem szeretete, minden bennem ébredő szeretet vágyat megelőzött! „Azért szeretjük (az Istent), mert ő előbb szeretett minket.” [1Jn 4,19]. Irántam való szeretete visszanyúlik a teremtés előtti időkre, ami az időtlenség teljessége volt! Fel sem bírom fogni, hogy ebben az időtlenségben vagyok ember, egy ideig. Amikor ez el kezd bennem működni, érthetővé lenni, akkor ugye e világhoz, dolgokhoz, tárgyakhoz, személyekhez való ragaszkodásom egészen mástermészetűvé válik. Már fel sem próbálom tenni a kérdést, hogy miért vagyok, értelmetlen, hiszen az is értelmetlennek látszik, hogy időtlen a létezésem. Rá kell ébrednem, hogy minden értelmetlen kérdésem helyett újra kell értelmeznem minden ideológiát, és egyetlen értelmezési mód lehet, mely a Bibliában lehet világossá; ami onnan sem, az pedig számomra nem is lehet fontos. Mert egyetlen fontossági szempont van számomra, hogy a teremtés előtti szeretett létembe egyszer visszakerülhessek! Amit a Biblia úgy formáz meg a számomra, hogy örökkévalóság, Isten országa. Ezért, ehhez vezető út a megváltás, Krisztustól nekem ajándékozott megváltottságom, amihez ragaszkodnom kell, mint legfőbb ajándékomhoz.

„Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki a mennyeiek között Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket”! Istenem add, hogy a végsőkig áldásodhoz, megáldottságomhoz ragaszkodni bírjak, merjek, és szeressem áldásodat! Ámen:/

„Járjunk is a lélek szerint!”

Gal 5,18-25 - Ha a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény alatt. A test cselekedetei nyilvánvalók: paráznaság, tisztátalanság, bujaság, bálványimádás, mágia, ellenségeskedés, viszálykodás, versengés, harag, veszekedés, széthúzás, szakadás, irigykedés, részegeskedés, tobzódás és hasonlók. Ezekről előre mondom nektek, mint előbb is mondtam, hogy akik ilyen dolgokat tesznek, nem nyerik el Isten országát. A Lélek gyümölcsei pedig: a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ilyenek ellen nincsen törvény. Akik pedig Krisztus Jézuséi, megfeszítették testüket a vétkekkel és a kívánságokkal együtt. Ha a Lélek által élünk, járjunk is a Lélek szerint!

Lk 11,42-46 - De jaj nektek, farizeusok! Mert tizedet adtok a mentából, a rutából és minden veteményből, de elhanyagoljátok az igazságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt nem szabad elhagyni. Jaj nektek, farizeusok! Mert szeretitek a főhelyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a piacon. Jaj nektek, mert olyanok vagytok, mint a jeltelen sírok, amelyek fölött emberek járnak, anélkül, hogy tudnának róla.” Erre a törvénytudók közül az egyik ezt mondta neki: „Mester! Ha ezt mondod, minket is gyalázol.” Ő ezt felelte neki: „Jaj nektek is, törvénytudók! Mert elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, magatok pedig egy ujjatokkal sem érintitek a terheket.

/:„Járjunk is a lélek szerint!” Engedjem, hogy a lélek formálja a szellemet és uralja a szívet!

Bizony a család papja és a család anyja, mint egészséges egyének alkotják a család magját. A család papja, ki lelke és szelleme kell legyen a családnak, a szeretet Istenének felkentje, nincs más hatalom fölötte, csak az Isten, de társa a család anyja, ki szíve melegével, alázattal engedelmes Istennek és elfogadja, hogy szíve melege kevés de fontos, ezért aláveti magát - a szeretet parancsa szerint a lélek és szellem felkentjének, így hűséges társává lesz a szeretetben.

Az egyén méltósága ebben a közösségben nem sérül, sőt, megerősítést biztosít, a másikban, és a kettő végtelen teljességét tölti be Isten kegyelmével. Törvény feletti e közösség, mégis feltételezi a törvényességi kereteket, ahhoz, hogy törvény felettivé lehessen. Természetesen, e teljességét a család nem érheti el, ha abban a két fél nem jut el a hit teljességében emberi egyéni méltóságára, sérült, sérülékeny, és e sebei kezelésére nem hajlandó. A szentségi közösség feltétele, hogy e szentségi közösséget hitében a két személy elfogadja, a szentségi létét ápolja, gondozza, és annak alárendelje még törékenységét, gyengeségét is. Bizony mindannyiunkra, de különösen a családra – mely két ember összefogására épül – igaz Szent Pál magára vonatkoztatott, felismert bölcsessége, hogy erőm gyengeségemben van (2Kor 12,9). Fel kell ismernünk magunk képtelenségét, és tudni kell elfogadni a másikban való kiegészülésemet, akivel, lehetek Istenben és a családban is teljes, különösen azok számára, kik erőtlenségükben számítanak a szülőre, sőt, akiket Isten azokra bízott! Nincs magamban bölcsességem, csak Istenben! De ezt el kell tudnom fogadnom tőle, és ezért naponta rá kell bíznom magam, úgy szellemére, kegyelmére, mint tanítására. Keresnem kell a megszólítását az Írásban, az Igazság bölcsességét kérve, nem nélkülözhetem ezt; és, ha ehhez még társat is adott Isten, akkor az külön kegyelme, mert annak kell felfognom, nem kételkedve benne, de szeretettel, hálával, szelídséggel, és alázattal elfogadni és élni vele. Kötelességem, hogy egyéniségem egészséges fejlődésén munkálkodjak, időt, erőt, energiát fordítva rá! Mert üdvösségemért magam vagyok egyedüli felelős, és e felelősségem abban kell, hogy megmutatkozom, hogy buzgalommal munkálkodom azon, hogy mire e világi utam végére érek, addigra a lelkem egészen alkalmassá lehessen az örök életre! De mivel nem tudom az időt, a mindennapokat kell egészen Isten szeretetében megélnem! Imádság, alázat, szelídség, megengedésében, hogy akaratom ellenében is Isten akarata teljesüljön rajtam.

Azt mondja Pál, hogy akik a test cselekedetei szerint élnek, azok „nem nyerik el Isten országát”! Mondhatom, kemény beszéd ez, de ha nem értem meg, és nem vagyok képes kihallani belőle Isten megszólítását, és annak nyomában lelki emberré változni, akkor ítéletemmé lesz! Hogy hogyan kell értenem, a leki emberré válást, arra Barsi Balázs atya ad eligazítást: „Test és lélek Szent Pál szóhasználatában nem egyfajta platóni vagy buddhista ellentétpár, hanem az öntörvényű és az Isten Lelke szerinti élet szembeállítására szolgáló kifejezés. Vagyis testi ember nemcsak az, aki testies (kicsapongó, parázna, fajtalankodó), hanem mindaz, aki – akár testi, akár lelki életében – Isten törvényei helyébe saját megromlott emberi természetének késztetéseit állítja, s így Isten nélküli, önközpontú, az örökkévalóságra érdemtelen életet él. Lelki ember pedig az, aki épp ellenkezőleg – akár testi, akár lelki életében – Isten felé gravitál. Ennek fényében át kell értelmeznünk a „lelki élet” kifejezést is, mely igen sokak számára csak bizonyos kifejezetten vallási cselekedeteket jelent, mint amilyen az elmélkedés, imádság, szentírásolvasás. Holott Szent Pál szótárában – azaz valódi keresztény értelemben – a lelki élet nem kevesebb, mint teljes emberi élet, mégpedig a Szentlélek hatása alatt. A lelki élet tehát felölel minden emberi cselekvést, a testi cselekvéseket is. A szentségi házasságban történő szerelmes testi egyesülés például a lelki élet része, míg a kevélység, még ha lelki cselekvésben nyilvánul is meg, mindenestül a testi ember sajátja. Jó külön odafigyelni a test cselekedeteinek Szent Pál-i felsorolásában szereplő bálványimádásra és babonaságra, amely ma újult erővel kísérti a keresztényeket. A horoszkópkészítés, a jósoltatás, a kártyavetés, a reiki-beavatás és az ezekhez hasonlók mind a testi ember cselekedetei, aki tudva-tudatlanul, félig komolyan, félig játszva, de a világot isteníti és a sorsban hisz, nem pedig a szabad Isten titokzatos, a mi szabadságunkat is tiszteletben tartó gondviselésében.”

Istenem gondviselő szeretetedre akarok hagyatkozni, és a szerint élni, hogy életem egyetlen napja se távolítson el, inkább közelebb vigyen üdvösségemhez, és életem, szeretteim és a reám bízottak üdvösségét is szolgálja. Add meg nekem, el nem hanyagolva „az igazságot és az Isten szeretetét”! Áme:/

Nem a törvény által igazulunk meg

Gal 5,1-6 - Erre a szabadságra tett szabaddá minket Krisztus. Legyetek tehát állhatatosak, és ne vegyétek magatokra ismét a szolgaság igáját. Íme én, Pál, mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek, Krisztus semmit sem használ nektek. Újra tanúságot teszek minden ember előtt, aki körülmetélkedik, hogy köteles az egész törvényt megtartani. Elszakadtatok Krisztustól, akik a törvényben keresitek a megigazulást, kiestetek a kegyelemből. Mert mi a Lélek által, hitből várjuk a megigazulás reményét. Hiszen Krisztus Jézusban sem a körülmetélés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, csak a hit, amely a szeretet által munkálkodik.

Lk 11,37-41 - Miközben beszélt, egy farizeus megkérte, hogy ebédeljen nála. Ő bement hozzá, és asztalhoz ült. A farizeus pedig megütközött magában, amikor látta, hogy evés előtt nem mosott kezet. Ekkor az Úr azt mondta neki: „Ti farizeusok ugye megtisztítjátok a pohár és tányér külsejét? A bensőtök azonban tele van rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Aki a külsőt alkotta, nem az alkotta azt is, ami benne van? Ami bennetek van, abból adjatok alamizsnát, és akkor minden tiszta lesz számotokra.

/:Nem a törvény által igazulunk meg, hanem a hit által! De a hitünk kegyelem, ahogy a szeretet táplálja, aki az Isten. Nekem az Isten szeretetét kell felismernem magamon, aki betölteni jön, hogy megigazulttá legyek. Ha megigazulttá tenni akar, akkor javamat akarja, akkor nincs ellenemre – akkor szeretetből teremt, hogy szeretve legyek, és szeretetre legyek képes. A lélek a tudatomra akar hatni, hogy kivessek magamból mindent, ami nem a szeretetből van, és ami nem a szeretetért van. Mit ér a törvény, ha a szeretet nem hatja át?

Amíg a törvény van bennem, de a szeretet nem nemesíti, addig a törvény magamért való, kívülről hat rám; amikor a szeretet váltja életre a törvényt, akkor világosságra gyújt, és rájövök, hogy a törvény tisztelete a másik ember tiszteletére való, és jó. Így többé már nem teher, hanem igényem, belőlem táplálkozik, szolgálatom részévé lesz.

Istenem, köszönöm jelenlétedet, mely éltet, és terel, hogy életem őszinte vallomássá válhasson, mikor többé már vágyaim értékemmé és létem éltetőjévé lehetnek, Benned letisztultan! Mert egyetlen dologra van szükségem: „fölemelni a lelket és szeretni!” (Pio atya) Ámen:/

„Szeretteim, szeressük egymást”

Gal 4,22-24.26-27.31 - 5,1 - Mert írva van: Ábrahámnak két fia volt, egy a szolgálótól, és egy a szabad asszonytól [Ter 16,15; 21,2-3]. De az, aki a szolgálótól volt, test szerint született, aki pedig a szabad asszonytól, ígéret folytán. Ezeket példázatképpen mondták; mert ezek az asszonyok a két szövetséget jelentik: az egyik a Sínai hegyről valót, amely szolgaságra szül, ez Hágár. A magasságbeli Jeruzsálem pedig szabad: ez a mi anyánk. Mert írva van: „Örülj, te magtalan, aki nem szülsz; ujjongj és kiálts, aki nem vajúdsz, mert több a fia az elhagyottnak, mint annak, akinek férje van” [Iz 54,1]. Tehát, testvérek, nem a szolgálónak vagyunk fiai, hanem a szabad asszonynak. Erre a szabadságra tett szabaddá minket Krisztus. Legyetek tehát állhatatosak, és ne vegyétek magatokra ismét a szolgaság igáját.

Lk 11,29-32 - Amikor a tömeg összesereglett, így kezdett beszélni: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Mert amint Jónás jel volt a niniveiek számára, az Emberfia is az lesz ennek a nemzedéknek. Dél királynője [1 Kir 10,1-10] felkel majd az ítéleten e nemzedék embereivel, és elítéli őket, mert ő eljött a föld széléről, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét, és íme, nagyobb van itt Salamonnál. A ninivei férfiak felállnak majd az ítéleten e nemzedékkel, és elítélik, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak [Jón 3,5]; és íme, nagyobb van itt Jónásnál.

/:„Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Istent.” [1Jn 4,7] Ez a törvény van azok számára, kik a szabad asszonynak vagyunk fiai! Ez a mi szabadságunk Krisztusban, mely a szeretet szabadsága!

De, hogy ne követeljünk több jelet ennél, mégis jelként kell megismernünk Boldog Newman szavait: „Krisztus (legyen áldott érte a neve) megszentelte és megparancsolta a rokonok és barátok szeretetét és a ragaszkodást hozzájuk. Szeretetük nagy kötelesség.” … Mégis, „igaz a régi kemény közmondás: azzal a tudattal kell barátainkat mindig szeretnünk, hogy egy vagy más nap a gyűlöletükre lehetünk hivatva, - vagyis hogy magasabb kötelességeket követve elfelejtsük őket.” Mondja ezt abból a meggondolásból, hogy rokonaink és barátaink szeretete ne nőjön Krisztus szeretetének fölé (l: Mt 10,37).

De nem végezhetem be ezzel a bíboros gondolatát, hiszen, akkor hol lenne az ebben vállalt szenvedés beteljesedése, melyért a szenvedést elviselni áldozat, ami nem kevés, de méltó öröm Krisztusért: „Alkalom ez a megengedett dolgokban való önmegtagadásra. És ha azt mondja valaki, hogy kínos érzés és akadályozza a baráti szeretet önként folyó áradatát, ha e „mementó” a fülünkben cseng, úgy bátran el kell ismernünk, hogy valóban kínos. Borús gondolat, - nem az, hogy egyszer hivatva lehetnénk az irántuk való szeretetről ténylegesen lemondanunk, de az, hogy úgy kellene cselekednünk, mintha nem szeretnénk őket, - miként Ábrahám, midőn parancsot kapott, hogy fiát feláldozza. És a jövő bizonytalanságának e gondolata érzelmeink sugárzására, amennyiben e világot érintik, mindenesetre mint valami nehéz, komor árny nehezedik. … Nem kell visszariadnunk e vallomástól arra gondolva, hogy ez az élet nem nyugalmunk és boldogságunk, „az várat” még jövetelére.”

Legyen elég magunknak a bizonyosság: „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.” [Jn 15,13]

Istenem, add meg, hogy életem minden pillanatában tiszta szívvel bírjam mondani: senkinek sincs nagyobb hatalma rajtam, Krisztusnál, Üdvözítőmnél! Ámen:/